Félegyházi Közlöny, 1961 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1961-03-31 / 13. szám
rtufiímn mim A PETŐFI NÉPE FÉLEGTHÁZI KI AD AS A Szépen haladnak a tavaszi munkákkal félegyházi Zöld Mező Termelőszövetkezetben Nem a legnagyobb termelő- szövetkezete Kiskunfélegyházának az újonnan alakult Zöld Mező, de kétezer holdján, amelyből 1400 hold a szántó, a tavaszi munkák megszervezése igen jól halad, s a mintegy 250 szövetkezeti gazda tudja kötelességét Menyhárt Sándor, a szövetkezet elnöke jól választotta meg munkatársait. Valamennyien közmegbecsülésben álló középparasztok, s ha eddig csak 15— 20 holdon gazdálkodtak is, tudják mit jelent a föld jó megművelése, s az állattenyésztés. Drozdik Sándor, az elnök, helyettese, Nemcsók Imre az állattenyésztő brigádvezető, s a két növénytermesztési brigádvezető: Vidács József és Endre Imre is érü a dolgát Tavaszi árpájuk, borsójuk régen elvetve, s beállítottak hat hold öntözéses burgonyaföldet is. Földjük legnagyobb részén kukoricát termelnek (közel 500 holdon), tudják, hogy az állat- tenyésztésben főleg a sertéshizlalásnál ez milyen jelentőségű. S hopr a tagság megértette a nagyüzemi gazdálkodás jelentőségét, jellemző: összeadtak a közösbe 150 süldőt. A szövetkezet vásárolt két Hoffher- és egy univerzál-traktort. — Meggyőződésem — mondta Menyhárt Sándor —, hogy nálunk a fegyelemmel nem lesz baj és már az első évben elégedett lesz a tagság. Persze, igen fontos lenne az öntözéses terület szaporítása, de erre van A mentők jelentik: sok a baleset D. Erzsébet olyan szerencsétlenül esett eä, hogy eltört a karja. Kórházba szállították. — S. József csólyospalosd lakos ittasan motorozott. Kiesett és összetörte magát. A mentők kiérkezésekor eszméletlenül feküdt, homlokán mély seb volt, mindkét füléből folyt a vér. Kórházba szállították. — B. Jánost egy motor ütötte el Félegyházán, a Lenin utcán. Homlokán repedés támadt, kórházba szállították. — T. József Városföldéin a síneken akart átmenni, elesett és eltört a térde. A félegyházi kórházba szállították. — Sz. Imre leesett a vontatóról, amikor Pusztaszerről Gátér községbe mentek a kultúrcsoporttal. Kórházba szállították. — J. István BB-gyóri dolgozó orrát levágta egy daruról leesett lemez. Kórházba szállították S. B eláné darussal együtt, aki az ijedtségtől elájult. is lehetőség. Tudjuk, hogy ez hozza a több forintot. Nem nagy tőkével indulunk, de nem is akarunk tovább nyújtózni, mint a takarónk ér. A tagság legyen türelemmel, mi biztos nem fogunk eladósodni, mert az összefogás és a szorgalmas munka egyúttal a fejlődésünk biztosítéka. «■MM« Az iskolák első félévi munkájáról Petőfi és csalódja a Kiskunságban Petőfi életrajzi irodalmáról az a felfogás alakult ki, hogy életrajzának feltárását teljes egészében elvégezték. Napjainkban, amikor a Petőfi-kutatás újjászületését éljük. több területen új, meglepő eredményekkel találkozunk. E kutatás igen elhanyagolt területe volt a Kiskunság, ahol a költő családja két évtizedhél is hosszabb ideig élt. Petrovics István, az egykori székálló legényt itt küzdötte fel magát birtokossá. Városunk határában, a ferencszállási pusztán 85 hold kaszálója, 25 hold szántóföldje volt és mint a mészárszék árendá- tora* 120 marhát legeltethetett a csordajárásban. Így teremthette meg gyermekei számára a tanulás lehetőségeit. *A jó öreg kocsmáról — rövid anyagi jólét után — tönkrement. mPénzét a hitetlen emberek csalása, házát a Dunának habjai vitték el.** Dr. Mezősi Károly, országos nevű irodalomtörténészünk, a Kiskun Múzeum igazgatója, hosszú, lelkiismeretes munkájával tárta fel a kiskunsági családtörténeti adatokat. Kutató munkájának eredménye ez a kötet, amely az Irodalomtörténeti Füzetek 33. számaként — a fenti címen — hamarosan megjelenik. A dokumentumok ismertetésével megvilágítja Petőfi családjának gazdasági körülményeit, tisztázza társadalmi helyzetét, rámutat az eddigi téves megállapításokra. Érdekes és gazdag adatokkal bővíti ki a Petőfi-család életének eddig kevéssé ismert és mellőzött szakaszát. A könyv iránti nagy érdeklődésre való tekintettel az FJK könyvesboltja előjegyzéseket elfogad, (b. n.) és eredményedről számolt be Terbe Sándor igazgató, a kis- kunmajsai tanács végrehajtó bizottságának. A leányiskolában 561, a fiúiskolában és a hat tanyai iskolában 850, a Kígyós-pusztai iskolában 305, a gimnáziumban 135 tanuló van. A felsorolt iskolákba járó diákok félévi tanulmányi átlaga 3,3, a gimnázium eredménye 3,4 volt A fegyelem kifogástalan, igazolatlan mulasztás csak elvétve fordul elő. Érdekes tény az is, hogy az általános iskolák nyolcadik osztályos tanulói közül több mint a fele tovább akar tanulni. >ooooooooooooooooooc A Vöröskereszt küldött-értekezlete A kiskunfélegyházi járási és városi Vöröskereszt-szervezetek megtartották küldöttértekezletüket, ahol sor került az új vezetőség megválasztására is. Az értekezleten 7szak Zoltán, a Vöröskereszt járási titkára mondott beszámolót, s elemezte az elmúlt két esztendő munkáját. Többek között elmondotta, hogy a Vöröskereszt taglétszáma az elmúlt időszakban 750 fővel növekedett, szaporodtak a vöröskeresztes állomások és mind több aktíva sajátítja el az egészségügyi alapismereteket. Részletesen is elemezte az elvégzett munkát, majd a további feladatokról szólt A beszámolót követő vita során felszólalt Szabó László, a Vöröskereszt megyei titkára és Sztanojev András, a járási párt- bizottság munkatársa is. Az értekezlet további részében újjá- yoooooooooocxx Házi betegápolótanfolvam záróvizsgája Bensőséges házi ünnepség keretében tartotta meg a kiskun- majsai vöröskeresztes alapszervezet betegápolási tanfolyamának záróvizsgáját a közelmúltban. Dr. Szőnyi Margit előadó orvos kérdéseire a harminc főnyi vizsgázó hallgatóság szabatos feleletekben számolt be az eddig tanultakról. Dr. Bujovszky Gyula orvos, a Vöröskereszt helyi alapszervezetének tiszteletbeli elnöke, örömmel állapította meg a tanfolyam sikerét, eredményességét, A párt és a tanács jelenlevő képviselői is elismerésüket tolmácsolták a tanfolyam előadójának és hallgatóinak. H. J. választották a vezetőséget és megválasztották a küldötteket a megyei értekezletre. Balesetelhárítási bizottság alakul Kecskeméten már február 13- án megalakult a megyei közlekedési balesetelhárítási bizottság, és felhívása nyomán a városok is követik a példát. Félegyházán április elején hívják össze az érdekelt szerveket a bizottság megalakítása céljából. Feladata lesz a legszélesebb körben mozgósítani az egész lakosságot a balesetek elkerülésére, megelőzésére. RagYSüterő hangverseny Kedden este rendezte meg a Móra Ferenc Művelődési Ház a nagyzenekari hangversenyének második előadását igen nagy sikerrel. Ezúttal a szegedi filharmonikusok. jöttek el, s Vaszy Viktor vezényletével, neves művészek közreműködésével igen szép estét szereztek a félegyházi közönségnek. A hangverseny ismertetésére még visszatérünk. Békenagy gyűlés . Kiskunmajsán Az elmúlt vasárnap Madarász László elvtárs, a megyei tanács elnökhelyettese részvételével békenagygyűlés zajlott le Kiskun- majsán. A gyűlés előadója Madarász elvtárs, a jelenlegi nemzetközi helyzetet, a béke erőinek növekedését és dolgozó népünknek a béke megőrzése érdekében kifejtett munkáját, további feladatait ismertette. A nagyszámú hallgatóság lelkesen fogadta a mindvégig érdekes előadást, mely békés építőmunkánkhoz adott új perspektívákat. A szurkolóknak Száz asszony összefog... Műszak végére, délután 4 órára értünk ki a városi nö- tanács két képviselőjével a BBGyár ' kiskunfélegyházi modern gyártelepére. A munkások özönlöttek a kapun kife lé. Feltűnt, hogy csupa férfi igyekszik hazafelé. Pedig sok nő is dolgozik ott. több mint száz. Ez alkalommal azonban a nők másfelé mentek — az irodaház első emeletére, a nőbizottság alakuló Élésére. A terem már tele volt asszonyokkal, leányokkal, irodai és fizikai dolgozókkal. Megjegyzem, azt csak a Vita során tudtam meg, ki dolgozik »lent« és ki »fent". Az öltözetük egyforma elegáns. A fehérterítős asztalokon virágok, a tavasz első hírnökei és kistányérokon cukorkák. A vezetőségválasztás nem egyszerűen formai dolog volt. Sorban, névszerint, egyenként mérlegre tettek minden nevet: megérdemli-e az előlegezett bizalmat, akar-e, fog-e dolgozni a közös ügyért, a gyár, a család, a női tábor érdekeiért? Végül minden jelöltet egyhangúan elfogadtak, megválasztottak, de kikötötték, nem lesz »nyugdíjas állás", mert aki nem felel meg, leváltják. Kiérzett hangjukból a munkahelynek, az üzemnek a féltése, a tervtelie- sítés iránti felelősségérzet. Bizonyos, hogy ha ők összefognak, még lendületesebb élet indul meg az üzemben. Ez lesz a nődolgozók jubileumi ajándéka a felszabadulás teremtette, tíz éves üzemnek. T. M. NB in. bajnoki Kiskunfélegyházi Építők— Szegedi Spartacus 0:0 Síép tavaszi időben került sor a mérkőzésre, amely könnyen végződhetett volna a gólhelyzetek alapján a hazad csapat első idei győzelmével. Az első félidőben erős szél ellen játszott az Építők és a gyakran rohamozó szegedi csatárokat csak önfeláldozó játékkal tudta a védelem megakadályozni a góllövésben. A második félidőt a szegedi kapus bravúros védése nyitotta meg. Sokkal kiegyensúlyozottabbá vált a játék. bár az első negyedórában a szegediek irányították a játékot. Az Építők egyre jobban támadásba lendültek. de Makai körülményes játéka késői leadásai miatt komoly gólhelyzetet keveset sikerült kidolgozni a csatároknak. Révész ismét bravúrosan védett, kiemelkedő játékot nyújtottak még Parádi l„ Cserkó, Csenkl (a mezőny legjobbja) de az egész csapat dicséretet érdemel lelkes játékáért. Megyei bajnoki Bányászati Vasas—Bácsalmás 3:0 (1:0) Iramos, változatos mérkőzésen fontos két pontot szerzett a hazai csapat. tegyük hozzá, teljesen megérdemelten. Az első félidőben mindkét csapat egyformán vette ki részét a támadásokból. de a hazai csapat sokkal veszélyesebb helyzeteket teremtett. A félidő közepén a kifutott kapus mellett Tóth ügyesen emelte el a labdát amelyet a hátvéd kézzel leütött. A Jogos tizenegyest Lantos biztosan helyezte a kapu jobb sarkába. Ki lúd róla? A Magyar Vöröskereszt járás? szervezete egy Jugoszláviából érkezett keresési ügyben kéri a lakosság segítségét. Larak Djurá-t keresi nővére: Beo- ranin Mária. Adatai a következők: Lacak Djura, szül. 1917. Mohács. Anyja: Corlc Katalin. A kapcsolat 1943-ban szakadt meg testvérével, akkor a keresett Kiskunfélegyházán lakott, Fazekas Ist- vánné címén. Közelebbi címet nem tud, a városban sok Fazekas Istvánná lakik, aki tud közelebbit, szí- veskod’en a Vöröskereszt szervezetét értesíteni (Kiskunfélegyháza. Petőfi tér. volt Korona L emelet.) A másod ük félidő másodük percében Tóth sarokrúgását Budai ragyogóan csúsztatta a ka,púba. A 13. percben Klimosók nehéz szögből, közelről a hálóba bombázott és beállította a mérkőzés végeredményét. Megyei bajnoki Kalocsai Honvéd—Félegyházi Honvéd 3:2 (2:0) Nagy küzdelemben, a mérkőzés nagy részében tíz emberrel játszó hazai csapat legalább az egyik pontot megérdemelte volna. A kalocsaiak kissé kíméletlen játéka miatt egyik félegyházi játékos kari a eltört, de tíz emberrel is a félegy- házdak támadtak többet. Vasárnap sportja Nehéz feladat előtt áll az Építők fiatal gárdája vasárnap, április hó 2-án. Csongrádion játszik bajnoki mérkőzést Papírforma szerint nincs a csapatnak esélye, de lelkes, önfeláldozó játékkal meglepetést is lehet szerezni. A csapat vezetői és játékosat ezúton mondanak köszönetét azoknak a lelkes áldozatkész sportembereknek, akik Gyulára személygépkocsijukon elvitték a csapatot, s ezzel lehetővé tették, hogy sportszerűen végig küzdjék a tavaszi idényt. Nehéz feladat előtt ált a Bányászati csapata is. Soltvadkertről csak a legjobb és leglelkesebb játékkal lehet pontot elhozni. Mi bízunk a csapatban. A Honvédnak könnyebb helyzete lesz. Halason a MÁV elten. Ezen a mérkőzésen győzni kell a félegyházi csapatnak. ►oooooooooooooo Kellemes estét szereztek A kiskunfélegyházi honvéd tisztiklub öntevékeny művészeti együttese jól sikerült kultúrműsorával kellemes estét szerzett a kiskunmaisai közönségnek. A hadsereg-fesztiválon első díjat nyert vegyeskórusuk énekszámai, a tánc-, a színjátszócsopqrt frappáns előadása, a tangóharmonika- és szájharmonikaszóló, az énektrió igazán kedves hangulatot varázsoltak a község kul- túrotthonának nagytermében. A műsor után tánc következett a honvédzenekar nagyszerű muzsikájára. — Ügyeletes orvosi szolgálat április 1-én, szombat déli 12 órától április 2-án, vasárnap este 8 óráig dr. Luspay Gyula. Rendel az Egészségházban. Lakása: Vöröshadsereg útja 17. — Április 2-án, vasárnap este 8 órától április 3-án, hétfő este 8 óráig dr. Kraján Vince. Rendel az Egészségházban. Lakása: Dózsa György utca 1. — Április 3-án, hétfő este 8 órától április 5-én, szerda reggel 8 óráig dr. Tarjány Miklós. Rendel lakásán: Jókai utca 2. — Ügyeletes állatorvos április 1-én, szombat déli 12 órától április 2-án, vasárnap este 8 óráig dr. Horváth Alajos, Wesselényi utca 3. Telefon: 1-80.— Április 2-án, vasárnap este 8 órától április 3-án, hétfő este 8 óráig dr. Török Lajos, Mártírok útja 4. Telefon: 3-87. — Április 3-án, hétfő este 8 órától április 5-én, szerda reggel 7 óráig dr. Kiss Lajos, Héderi Antal utca 25. Telefon: 2-90. — Köszönetnyilvánítás. Köszönetét mondunk felejthetetlen lányunk, BajáUd Mária elhunyta alkalmával a rokonoknak, jó ismerősöknek, a Cipész Ktsz szaktársaimnak, elhunyt leányunk volt iskolatársainak, akik nagy fájdalmunkat jóságukkal, koszorúikkal és virággal, vigasztalásukkal enyhíteni igyekeztek. A gyászoló Bajáki család. 266 — Köszönetnyilvánítás. Mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen drága jó édesanyánk, özv. Besze András- nénak ravatalára koszorút vagy virágot helyeztek, részvétükkel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetét A gyászoló család. 304-A NyAKÖMyvij^/ ~ nAAAk SZÜLETTEK. Gyovai József (anyja neve: Szabó Ilona), Horváth Ferenc (Horváth Anna), Zakar Sándor (Szögi Ilona), Szabó Julianna (Csányl Erzsébet). Turza Veronika (Szlkszal Veronika), Bőrös Antal (Koncz Erzsébet). Görög Mária (Patai Mária). Fodor Mária (Góboi Irén) Rádai Zsuzsanna (Sütő Erzsébet) Bajzák Erika (Nyéki Rozália). Pintér János (Marton Rozália), Maros Erzsébet (Agó Erzsébet). Hunyadi Piroska (Minké Erzsébet). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Bor- say Sámuel és Bagó Judit, Tímár József és Tarjányi Rozália, Nagy Béla és Rád! Agnes. Makó László és Szegvári-Kovács Mária. Nagy István László és Patai Rozália. MEGHALTAK. Fülöp Péter 56 Kis Jenő Mihály 50, Besze András- né Kis Veronika 73. Csekla István 75, Bálint Jánosaié Rőt Erzsébet 50. Pintér János 50 éves korában. FELEGYHAZI KÖZLÖNY A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Járási és Városi Bizottsága, a Járást és várost tanács lapja. A Petőfi Népe kiadása. Szerkeszti a szerkesztő bizottság, “■elelős szerkesziő Weither Dániel. Felelős kiadő: Mezei István. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunféiegvháza. Szabadság tér 7. Telefon: 1-15 és 2-«l A lapot árusításban a félegyházi lárási postahivatal terjeszti. Bacs-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. — Tel.: IS—2». 27—«