Félegyházi Közlöny, 1961 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1961-09-22 / 38. szám

Vezetőségválasztó közgyűlések a kiskunmajsai ktsz-ekben Újraválasztották a régi veze­tőséget és felügyelőbizottságot a Kiskunmajsai Cipő Ktsz-ben és a Ruhaipari Ktsz-ben. Az el­nöki beszámolókból igei. szép eredmények körvonalai bonta­koztak ki. A cipészek 325 ezer forintos költséggel korszerűsí­tették üzemházukat. Megyei vi­szonylatban is övék a legjobban és legmodernebbül gépesített műhely. A szabók a szalagrendszer be­vezetésével és a munkafegye­lem megszilárdításával elérték, hogy három év leforgása alatt megkétszereződött saját vagyo­nuk. A lelkes hangulatban lezajlott gyűléseken arról tanácskoztak, hogy a szövetkezés beváltotta a hozzáfűzött reményeket. A kö­zösségben végzett munka bizto­sítja nemcsak a tisztességes megélhetést, • hanem a gondta­lan öregséget is. (H. J.) A művelődési ház műsorából NYELVTANFŐLYAM indul október 1-én orosz, angol, fran­cia és német nyelvből a műve­lődési házban. Jelentkezés a szervezési irodában. A SZABÁS-VARRÁS tanfo­lyam első foglalkozásán igen so­Munka közben Tíz éve működik már az Al­föld új üzeme, a Bányászati Be­rendezések Gyára városunkban, s azóta a szakmunkások egész sorát nevelte ki magának. Ké­pünkön: Kovács István szak­munkás a vasszerkezeti alkatré­szek megmunkálása közben. kan vettek részt. A nagy érdek­lődésre való tekintettel két tan­folyam is indul: Erre még je­lentkezni lehet a művelődési házban. A BÉLYEGGYŰJTŐ kör szep­tember 30-án és október 1-én nagyszabású bélyegkiállítást rendez a művelődési házban. Minden érdeklődőt szeretettel vár a rendezőség. A „KI MIT GYŰJT” klub is kiállítást rendez a fenti idő­pontban a gyufacímkegyűjtők, szalvétagyűjtők stb értékes anyagából. A belépés díjtalan. VASÁRNAP, 24-én este nagy­szabású tánczene-est és az Ál­lami Áruház divatbemutatója lesz a művelődési házban. Köz­reműködik: Holéczy Ákos és kilenctagú tánczenekara, Ko­vács Erzsi, Majláth Jenő és Pusztai Eta táncdalénekesek. Je­gyek a művelődési ház szerve­zési irodájában kaphatók. Szabálysértések F. J. kiskunmajsai lakos ipar- engedély nélkül iparűzést foly­tatott, 300 forintra bírságolták. B. L.-né kiskunmajsai lakos termelői igazolvány1 nélkül áru­sított, 100 forint bírságot ka­pott. Özv. S. J.-né petőfiszállási lakos nem irtotta az amerikai szövőlepkét, 100 forint bírságo­lásban részesült; A talált tárgyakról úr — Ügyeletes orvosi szolgálat szeptember 23-án, szombat déli 12 órától szeptember 25-én, hét­fő reggel 8 óráig dr. Kondor Sándor. Rendel lakásán, Már­tírok útja 6. — Ügyeletes állatorvos szep­tember 23-án, szombat déli 12 órától szeptember 25-én, hétfő reggel 7 óráig dr. Horváth Ala­jos, Wesselényi utca 3. Telefon: 1-80. — A félegyházi csillagászati héten, a szakkör bemutatóin igen sokan vettek részt. A nagy- közönség számára rendezett távcsöves bemutatók igen jól sikerültek. — tízezer forint költséggel bevezették a villanyt a fülöpja- kabi I. számú iskolához. A múlt hét folyamán ennél az iskolá­nál hozzáfogtak egy tanterem, nevelői lakás és korszerű mel­léképületek építéséhez, amelyek félmillió forintba kerülnek. A munkálatokat márciusra fejezik be. .s — Lánctalpas traktor forgat­ja a talajt a kunszállási Alkot­mány Tsz-ben a 100 hold szőlő és 100 hold gyümölcsös telepí­téséhez. Harminc hold szamócát is telepítenek az idén. — Kétnapos országjáró ki­ránduláson vett részt a Kiskun­félegyházi Gépállomás 32 dol­gozója. Meglátogatták Jászbe­rényt. Gyöngyöst, Kékest, Pa- rádot és Budapestet. Olyan jól érezték magukat a kétnapos úton, hogy most egy másik ki­rándulás megszervezését terve­zik. Saját erőből A petőfiszállási Béke Tsz-ben elkészítettek egy 120 férőhelyes szerfás sertéshizlaldát, amelyhez saját erőből 67 ezer forinttal já­rultak hozzá. D. F. FELEGYHAZI -KÖZLÖNY ' Magyar Szocialista Munkáspárt viskunfélegyházi Járás) és Városi Mzottsága, a tárás) és városi tanács lapia» A Petőfi Néoe kiadásai Szerkeszti a szerkesztő bizottság, 'elelős szerkesztői Weither Dániai Felelős kiadd: Mezei István. Szerkesztőség és kiadóhivatalt skunféieevháza. Szabadság ter 1. Telefon: 1-15 és 2-81 A la not árusításban 8 féiegyház) lárási oostahlvatai törleszti. 3acs-Kiskun megyei Nvomda V. Kecskemét — TeL: 15—29. 27-4» Mi újság Gátéron / ELKÉSZÜLT egy kéttantermes iskola, nevelői lakással, már át is adták rendeltetésének. A községfejlesztésből 110 ezer forint» tál járultak hozzá a létesítményhez. A HÁROM TSZ-BEN mintegy 90 kh cukorrépa szedését el­kezdték, az eddigi eredmények biztatóak. A VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁG ülést tartott, ahol megtár­gyalták az 196l/62-es tanév feladatait. SZERVEZÉS alatt áll a 14—16 évesek továbbképző iskolája kb. 25—30 fővel. TSZ-AKADÉMIÁT indítanak kihelyezett tanerővel, amelyen főként a három tsz vezetői, agronómusai vesznek részt. FELHASZNÁLJÁK a1 téli időszakot különböző, a község lakosságát érdeklő előadássorozatokra, amelyet járási vezetők, a Hazafias Népfront és a TIT előadói tartanak. A Vorosilov Tsz-ben befejezték egy 300 férőhelyes juhhodály építését. Megkezdték a 15 kh területen levő halastó őszi lehalászását, átlagban 50— 60 dkg-os halakat sikerült ne­velniük. Az így nyert halat a helybeli húsellátás részére érté­kesítik. Az újbóli halivadék te­lepítésről' már gondoskodtak. Hét holdon elvégezték a sző­lővessző szelektálását, az így nyert szőlővesszőből 20 kh szőlőt, kívánnak telepíteni megfelelő vesszőpótlással. A telepítéshez szükséges talaj forgatást már el­kezdték. A jövő hét folyamán hozzá­kezdenek a 20 kh napraforgó gépi betakarításához. A Béke Tsz-ben befejezték egy saját erőből ké­szült 3000 férőhelyes baromfine­velőt, amelyet a tavasszal kí­vánnak benépesíteni baromfi­val. Dicséretet érdemelnek a tsz tagjai a szálas termények kaza­lozásáért. Példás rendben, tisz­tasággal és kellő szakértelem­mel tárolták télire a terményei­ket. Hozzáfogtak 15 kh napraforgó gépi betakarításához is. A Búzakalász Tsz-ben befejezés előtt áll a 250 férőhe­lyes juhhodály, amelyet nagy­részt saját erőből készítenek el.' Folyamatban van az 50 kh jó minőségű silónövény betakarítá­sa, amelyről mintegy 1000 köb­méter silót biztosítanak az állat­állomány téli takarmányozására. Saját erőből elkészítették a 2500 férőhelyes csibenevelőt; amelyre már az ez évi saját ne­velésű baromfiból biztosítják a törzsállományt. Dóczi Frigyes Nagymama a temetőben” című cikkünk megjelenése után értesül- tünk, hogy az említett nem a leá­nyához költözött. Az idős asszony lánya: Cs. M.-né maga is három­gyerekes édesanya s most egyszobás lakásukban adott helyet édesanyjá­nak. Megtudtuk azt is, hogy a nagy­• mama egyik fiától szökött el, a Iá-* nyáék akkor is mindenütt keresték, csak éppen a temetőben neon. örün lünk, hogy legalább ez az ügy nyug“ vópontra talált. Sajnos, a szülők és gyermekek viszonyában még álta­lában igen sok a tennivaló, s cik-* künk is ennek érdekében íródott. * Többen fordultak hozzánk azzal a kéréssel, hogy tolmácsoljuk illetéke­seknek: meghatározott napokon — bizonyos időpontban # — a temető mellékkapuit is tartsak nyitva. Így van ez más, nagyobb városokban is. Sok idős ember jár ki a temetőbe sírokat gondozni és nekik bizony már fárasztó a főkapuhoz kerülni. Rendőrkézre került egy közveszélyes munkakerülő Országjárása közben Kiskun­félegyházára vetődött Rozsogi János 27 éves magyarbánhegyi lakos. Vesztére, mert amikor a rendőrség igazoltatta, kiderült, hogy közveszélyes munkakerülő, már hosszú idő óta csavargóit az országban, anélkül, hogy munkát vállalt volna. A letűnt Horthy-korszakban tele voltak az országutak mun­kát kereső vándorokkal, most, amikor a földeken, a gyárak­ban, az egész országban minden munkáskézre szükség van, nem nézhetjük ölhetett kézzel az ilyen „vándormadarakat”. Nem is mehetett tovább, mert köz- veszélyes munkakerülésért 20 napi elzárásra ítélték.­■A N/AkÖNyYU”?, . EZEN A HÉTEN egy női tás­kát és egy férfikerékpárt (gyá­ri száma: 636 962) szolgáltattak be a kiskunfélegyházi rendőr­kapitányságra a becsületes meg­találók. Igazolt tulajdonosaik átvehetik elvesztett és megke­rült tárgyaikat. A talált tárgyak rovata nép­szerű és állandó rovattá fejlő­dik ki lapunkban. Ha ezt a „fejlődést” közelebbről megvizs­gáljuk, érdekes dolgokra jövünk rá. EGYIK AZ, és ez nagyon ör­vendetes, hogy egyre többen vannak városunkban olyan be­csületes emberek, gyerekek, akik a megtalált idegen tárgyat nem égből pottyant ajándéknak né­zik, hanem tudják, hogy azt egy embertársuk vesztette el, vissza kell tehát juttatni jogos tulajdonosának. A MÁSIK, és ez már nem ilyen örvendetes, hogy sokan vannak a szórakozott, feledé­keny, hanyag emberek is. A rendőrségi nyilvántartás tanú­sága szerint évenként mintegy száz talált tárgy szokott beke­rülni, most még csak szeptem­bert Írunk és ezt a számot már túlteljesítettük. RÉGI IGAZSÁG, hogy alka­lom szüli a tolvajt. Mégis sokan személyes zaklatásnak veszik a figyelmeztetést, hogy ne hagy­ják őrizetlenül kerékpárjukat közterületen. Egyik fiatalasszony dolgavégezetlenül, megsértődve pattant fel 1200 forintos kerék­párjára, amikor figyelmeztették, hogy ott van néhány méterre a kerékpármegőrző. Nem ért meg neki egy forintot a szép új kerékpárja. Ha elvész, a rendőrségnek ad felesleges munkát, és szívesen felajánlana száz forintot is a becsületes megtalálónak, vagy nyomrave­zetőnek. Sajnos, nemcsak az esernyő, aktatáska, esőkabát marad el feledékeny gazdájától. Igen sok az elveszett személyi igazolvány, katonakönyv és más okmány, pedig ezekre fokozottabb gond­dal kellene vigyázni, nehogy illetéktelenek kezébe kerülje­nek. TANULSÁG tehát ez legyen bármilyen örvendetesen szapo rodnak is a talált tárgyak' beszolgáltatok, vigyázzunk )C ban értékeinkre. Tóth Miklói A szurkolóknak Bányászati Vasas—Soltvadkert 2:1 (0:1) Megyei bajnoki Izgalmas, változatos mérkőzésen, második félidői jó játékával meg­érdemelten nyert a . megfiatalított félegyházi csapat. Hazai támadásokkal indult a mér­kőzés, mégis már a hatodik percben Csatár felesleges kezezése miatt tizenegyesből Zsikla révén vezetést szerzett Soltvadkert. Viharos ellen­támadásokkal -válaszolt a Vasas, de a csatársornak semmi sem sikerült. Baloldali támadások után Istvánffy kétszer is bombafejest küldött alig a kapu mellé, majd Sahin kitűnő labdájával kiugorva az ötösön a ka­pusba bombázott. Soltvadkert szór­ványos ellentámadásait a jól záró védelem nem hagyta kibontakozni. A második félidőben megváltozott a játék képe. Kissé feljavult a két szélső fedezet, s különösen a hátul­ról építő Sahin egymásután dobta támadásiba a csatártársait. Egy elő­revágott labdára a kifutó kapus rosszul vetődött s a kezéből kiper- ,cl ült labdát Sahin nagy nyugalom- tmal küldte az üres kapuba. Tovább (rohamozott a hazat csapat s a solt- ivadkerti védelem csak szabálytalan­ságok árán tudott hárítani. Egy :;o iméteres büntetőből Farádi ritkán látott hatalmas gólt ragasztott a felső sarokba. A vezetés szárnyakat adott a csapatnak. Sahin fordulás­ból lőtt szépen kapura, majd Rado­m!cs teljesen tisztón állva óriási helyzetben a kapus kezébe emelte a labdát. Az utolsó percekben újra feljött a vendégcsapat s Lugosi egy kapulécről lepattanó labdát csak bravúrral mentett. A lelkes Vasasból maradéktalanul dicsérhető az egész közvetlen véde­lem. külön öröm volt nézni a még ifjúsági Lantos higgadt játékát. Máris beleilleszkedett a csapatba. A csatárok közül elsősorban az ugyan­csak ■ ifj úsági Sahint, a sokat mozgó Istvánffyt és Klimcsókot kell ki­emelni. Talárcsik sokat cipelte fe­leslegesen a labdát, Radomics sok­szor elkalandozott. A mérkőzés előtt az ifjúsági csa­patok mérkőzését szép, korszerű játékkal 4:0-ra nyerte a Vasas. Ezek­nek a fiataloknak játéka a legmeg­nyugtatóbb á jövőt Illetőleg. Vasárnap sportja Vasárnap, szeptember 24-én .a Va­sas—Halast Honvéd mérkőzést Kis­kunhalason rendezik. Lelkes játék­kal mindkét pontot megszerezhetik fiaink. Idehaza délelőtt fél ll-kor a Vasas oályán a Reménység—Légierő mér­kőzést rendezik. 9-kor etőmérkőzés J serdülőknek. Délután a Félegyházi Honvéd—Alpár mérkőzésre kerül so- 4 órai kezdettel a Honvéd-pályái Izgalmas mérkőzésen döntetlen kt rtili eredményi várunk. SZÜLETTEK: Gulyás Lajos (anyja neve: Karsai Mária). Vincze Gyula (Huszka Erzsébet), Magony Margit (Galambos Margit). Komáromi And­rea (Sallai Julianna), Laczi Ilona (Lugosi Ilona). Szíjártó Szilvia (Sin­ke Alice), Cseri Judit (Schuster Gi­zella), Fekete Béla (Kovács Melá­nia), Kovács Erzsébet (Térjék Er­zsébet). Kertész Mária (Szálas Má­ria), Török Erzsébet (Agárdi Erzsé­bet), Péter Edit (Kls-kopárdl Vik­tória). Dancsó Mária (Dancsó Ilona). Kiss Péter (Kis Ilona), Szepesi Má­ria (Szemerédi Mária), Pataki Ist­ván (Batka Veronika), Varga Zoltán (Ivicz Mária). Lukács Anna (Csenki Erzsébet), Endre Dliiklós (Szeleczki Margit), Groó Mária (Groó Márta). Kovács Pál (Csényi Emília), Herczeg Erzsébet fPetró Erzsébet),' Jakab László (Jankó Mária), Rácz Pál (Csányi Erzsébet). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Nagy György és Bacsa Hona. Nagy Sán­dor és Fazekas Margit, Czapkő Jó­zsef és Tarjányi Ilona, Kiss József és Szatmári Mária. Pólyák Ferenc és Dévai Rozáüa. Görög János és Lantos Terézia, Mezei Mihály és Fülöp Éva, Tarjányi István és Bóka Sarolta. Demeter Pál és Kolompár Ilona. MEGHALTAK: Dr. László' Zoltán 13 éves, Rigó Márta 19 éves, Mizsei Rozália 35 éves. Varas-Tóth József 59 éves, Kele László 41 éves, Tóth Sándorné Trungel Rozália 73 éves.

Next

/
Oldalképek
Tartalom