Félegyházi Közlöny, 1959 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1959-05-22 / 21. szám

• f * • Mn KMT II I RE K A PETŐFI NÉPE FÉLEGYHÁZI KIADÁSA TELJESÍTETT KÍVÁNSÁGOK ti'gy emberöltőn át alig tör­*-•' tént valami változás ebben az elhagyott, poros-sáros alföl­di városban, és mintha ezt a bűnös mulasztást most egy csa­posra be akarná hozni, olyan lüktető életnek, lázas tevékeny­ségnél: lehetünk tanúi a fel­szabadulás óta eltelt évtized­ben. Lapunk hasábjain igyekszünk ezzel a városépítéssel, szépí­téssel lépést tartani, és ha visz- szalapozunk a helyi újságok­ban csak 1—2 évre is (most nem szólva az azóta létesült vagy fejlesztett üzemekről), az akkor elérhetetlen álomnak 'átszó kívánságokat most saját szemünkkel látjuk egymásután megvalósulni. Első írásom ebben a rovat­ban a Kossuth utca lelket ki­rázó kövezetéről szólt. Most már rakják az utolsó réteget a Kossuth utca sima aszfaltjára, a napokban teljesen el is ké­szül. Sokat és sokan siránkoztunk a csupasz, fátlan, szemetes ut­cák miatt. Birálgattuk a fák, bokrok rongálóit, a parkok té­lapó sóit. Most a környék leg­szebb utcája lesz a Kossuth utca, 250 000 forint költséggel létesített parkjával, virágzó cserjéivel. pázsitjával, kerti csapjaival. De talán ennél is nagyobb öröm az, hogy az ed­dig elkészült részeket (ahogy mondják: »kopogjuk is le!-) a lakosság óvja, védi. Hiányoltuk a megfelelő kul- : túr házat, ma már ez is bizto­sítottnak látszik a Korona át­alakításával, most még a ter­vező emberek segítsége hiány- tiik. Eltűnt a város közepéről, a felegyházi «ilkovics«, a talpon­álló, az otromba gyiimölcscso- magoló a szemétdombbal együtt. Ma a járókelők egy gyorsan odavarázsolt, kedves kis kerthelyiséget találnak he­lyette. Megoldódik egy régi, jogos kívánság is: a kenyérbolt he­lyén épül már az utcán át áru­sító fagylaltozó, ahol reggel 6-tól tejes kávét, kakaót, kiflit, zsemlét lehet vásárolni, IV. osz­tályú áron. Május 30-ra elkészülnek a város főútbonalainak korszerű fénycső-világítási tervei, és ha a gyár az anyagot biztosítja, még ebben az évben megvaló­sul a Kossuth utca, a Szabad­ság tér és a Petőfi tér, vala­mint a Kiskun Múzeumtól a Kalmár kápolnáig terjedő út­szakasz egy részének neonvilá­gítása. poroljam még tovább? Az *'■- égettmalom telkén épülő bérházzal kezdődő lakásépítési tervet, az új strandfürdőt, és a kilátásba helyezett termálkutat, az új utcák új házsorait, a má­sodik mozi tervét, az új járdá­kat, a vízműhálózatot, a felújí­tani kívánt Kiskun Napokat, az erősödő mezőgazdasági nagy­üzemeket, s a boldog jövő többi nagy terveit, kilátásait? Megváltozott ez a város, és megváltoznak a lakói is. akik békében akarnak élni, építeni, akik bizakodva néznek a jövőbe és bíznak a hatalmas béketábor erejében. Tudják azt, hogy a mi városunk békéje nagyon is ösz- szefügg a világ békéjével. Tóth Miklós A KISZ életéből A HÉT ELEJÉN, 18-án, a fél­egyházi leánygimnázium és a Móra Ferenc gimnázium, 19-én a szakiskola és a mezőgazdasági technikum növendékei a Dózsa Tsz-ben mezőgazdasági munkát végeztek, amelyért a KISZ-bi- zottság és a tsz vezetősége kö­szönetét fejezi ki és további jó tanulást kíván nekik. SZOMBATON, 23-án a félegy­házi Haleszi úti iskola udvarán szabadtéri „Pettyes-bálát" ren­dez az iskola KISZ-szervezete. A bál a tisza bevételét a VIT-alap- ra fizetik be. Rossz idő esetén a földművesszövetkezet helyiségé­ben lesz a bál. Mindenkit sze­retettel várnak. VASÁRNAP, 24-én műsoros estet rendez a Kiskereskedelmi Vállalat KISZ-szervezete a Bá­nyászati Berendezések Gyára szabadtéri színpadán. Az elő­adás este hét órakor kezdődik. A tiszta bevételt a VIT-alapra fordítják. MEGDICSÉRJÜK a posta KISZ-szervezetét a VIT-bélye- gek eladása és az elszámolás pontos elvégzéséért, s a gyerek­nap színvonalas előkészítéséért. K. J. — Ügyeletes orvosi szolgálat május hó 23-án, szombaton déli 14 órától május hó 25-cn, hét­főn reggel óráig dr. Tarjány Miklós. Rendel a lakásán, Jókai utca 1. szám alatt. — Ügyeletes állatorvos május hó 23-án, szombaton déli 12 órá­tól május hó 25-én, hétfő reggel 7 óráig dr, Kiss Lajos, Héderi Antal utca 25. Telefon: 290. — Üzemi látogatást szervez a Tiszti Klub parancsnoksága a Bányászati Berendezések Gyá­rába május 23-án, szombaton délután 3 órakor. Indulás a Tiszti Klub elől. — Hitelesítetlen mérleg hasz­nálatáért a Mérésügyi Hivatal feljelentése nyomán a városi szabálysértési előadó Ficsor Lászlóné, tanya 954 sz. alatti la­kost 60 Ft, Kurucz Istvánná, Külsőgalambos 19832 sz., Szabó Sándorné, tanya 505 a és Zsadá- nyi Józsefné, Károlyi u. 8. sz. alatti lakosokat 50—50 Ft pénz­bírsággal sújtotta. — Alpáron az artézi küt fúrá­sa befejezéshez közeledik. A csa­pok elosztásának felmérése most van folyamatban. A víz elveze­téséhez a lakosság társadalmi munkát ajánlott fel. — Köszönetnyilvánítás. Mind­azon rokonoknak, ismerősöknek, a Terményforgalmi Vállalat dol­gozóinak, akik felejthetetlen édesapánk ravatalára koszorút vagy virágot helyeztek, fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek, hálás köszönetét mondunk. A gyászoló Kohajda-család. 3144 — Termelői igazolvány nélkül árusított a piacon, ezért a megyei tanács kereskedelmi osz­tálya feljelentésére Kocsis Im- réné B. Szabó utca 7. sz. alatti lakost 40 forint pénzbírsággal büntette a városi tanács szabály­sértési előadója. — Majális a Tőscrdőbcn. A Tiszti Klub parancsnoksága és a Katonafeleségek Tanácsa má­jus 24-én majálist rendez a Tős- erdőben. Vidám szórakozás, s büfé várja a kirándulókat. In­dulás 7 órakor a Tiszti Klub elől. , — Vasárnap Tiszaújfaliiról egy külön autóbusszal számos érdeklődő utazott fel áz ipari vásárra. — Alpáron május 31*cn béke­nagygyűléssel egybekötve ren­dezik meg az idei gyermekna­pot. Azt szeretnék elérni, hogy a gyermekeket kárpótolják a május elsején — a rossz idő miatt. — elmaradt sok szórako­zásért. A békenagygyűlést kör­zeti gyűlésekkel készítik elő, ahol a genfi tanácskozásokról beszélgetnek a lakossággal. — A tiszaújfalui Virágzó Tsz megkapta a működési engedélyt. A tagság tíz hold paprikaföldön már meg is kezdte a közös mun. kát. A táblák kialakítását gon­dosan megtervezik. 400 db bir­kát igényelnek, az ősszel szőlőt és gyümölcsöst telepítenek. — Csütörtökön a kunszállás! tanács v. b., a pártvezetőség tag­jai és a központi iskola nevelői látogatáson voltak az Alkot­mány Tsz-ben. A látogatáson sok- hasznos tapasztalatot szereztek. ^WWVlAA/Wi/VWVVWWWV Anyakönyvi hírek Kiskumnajsan lecsapott a TÍlláni hogy az esőzéstől ne szakadjon be a mennyezet. A segítő akcióba az Állami Biztosító is bekapcsolódott: a ká­rosultnak 8 700 Ft kártérítési összeget fizetett ki. Az elmúlt évben május 16-án Szánkon csapott le a villám, ahol Somogyi Ferenc nádtetős tanyáját gyújtotta fel. Somo­gyiék azóta az Állami Biztosító segítségével szép, cserepes, fo- iyosós épületet emeltek a leégett régi helyébe. (t. m.) A félegyházi Vendéglátó Vál­lalat vezetősége elhatározta, hogy sokkal nagyobb gondot fordít az étkeztetésre. Ezentúl kétféle előfizetéses menüt rend­szeresít, hogy a dolgozók igé­nyeit minél változatosabb éte­lekkel tudja kielégíteni. Ezzel kapcsolatban szívesen fogadnak minden észrevételt, tanácsot, javaslatot. * A Dózsa Tsz-ben kéménytűz- től kigyulladt és leégett egy 20 méteres épület. Az Állami Biztosító a termelőszövetkezet­nek megtérített 18 000 forintot, az épületben lakó Darányi Sán­dor tsz-tagot pedig elégett in­góságaiért 1000 forinttal kárta­lanította. SZÜLETTEK: Kovács Erzsébet, Fazekas József György, Eszik -Jó­zsef, Kocsis Ilona, ” Faragó Éva Ilona, Erdélyi Evg Ilona, Gyön­gyösi Antal, Mészáros Balázs Mi­hály, Endre Mária Erzsébet, Gondi Ferenc István, Térjék Katalin, Ka- czynolci Károly, Gulyás Zoltán Mi­hály, Pintér Mária Sarolta, Hegyi Zoltán János. Pap Gizella, Kapus Benjámin István, Molnár Ferenc Antal, Dobos Mária Magdolna, Mar­ion Ferenc, Pesir Zoltán, Horváth Mária Sarolta, Tálas István, Soly- mosi Zoltán István, Szépási Gab­riella, Seres Ferenc Csaba, Szabó Klára Katalin, Szabó Judit Gizella, Fekete Ödön. Fehér-Opletán Tamás Tibor. Puszta Ferenc János, Lestár Katalin, Dékány Margit Irén, Tóth Klára Judit. Ficsor Erzsébet Ilona, Véninger Károly István. Szikszai Rozália. Basics Zoltán Sándor, Pi­roska Erzsébet, Kardos Katalin Ju­dit. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Fe­kete Pál és Kovács Melánia, Haja­gos Tóth István Vince és Agócs Válasz a levélíróknak Csomor János, Félegyháza. A cikkíró csak tréfásan említette a gyalogosok „sebességét", s a cikk értelme a fokozott óvatosságra való felhívás volt. Javaslatainak első két pontjával egyetértünk, a harmadi­kat — a gyalogosok »sebességének- előírását — reméljük — Ün is csak tréfának értette. Maria Magdolna, Szabó István és Tóth Erzsébet, Gulyás Sándor és Csík Mária, Papp Sándor és Mo­gyoró Anna, Lehoczki Péter és Horváth Zsuzsánna, Hidegkúti La­jos János és Dénes Juliánná, Dósa István és Csányi Teréz, Drozdik Mihály és Hever Margit, Rádi Gá­bor es Varga Mária, Károly István és Szikszai Anna, Zsibrita Tibor és Peregi Erzsébet. MEGHALTAK: Kiss György 62 éves, Iványi Béla 70 éves. Tarjányi János 73 éves, Szabó László S6 éves, Czombos Pálné Horváth Rozália 78 éves, Besze Béláné Tarjányi Ilona 72 éves. Kopasz P^l 75 éves, Bacsa Zsigmond 70 éves, Pintér István 1 éves. Nagy László 63 éves, Szent- peteri Horváth László 71 éves. Kor­mos László 1 napos. Darányi Imre 73 éves, Majoros Lászlóné Magvari Veronika 79 éves, Tóth Ferenc 58 éves, Almási Orbán 69 éves, Lénáit Ferenc 72 éves, Kovács Ernő Béla 63 éves, Bibok István 69 éves, Cser- nák Anna 47 éves, Törteti Miháiy 66 éves. FÉLEQYHÁZA SPORTJA Felegyházi Építők—Nagykőrösi Kinizsi 2:1 (1:1) NB III. bajnoki Nehéz talajú pályán, Izgalmas helyenként durva mérkőzésen csak nehezen szerezte meg a két na­gyon fontos bajnoki pontot a há­túi együttes. A rossz idő ellenére ezer néző előtt. Építő támadásokkal kezdő­dött a játék. Már az első percek­ben kiderült, hogy a rosszul íel- iioplizott félegyházi csapat nagyon sekat csúszkál a pályán és így a támadások nehezen szövődnek. Mégis a 13. percben, szép akció jtán. p.'iczar atauasából Kerék la­pos lövéssel megszerzi a vezetést. A után is a hazai csapat ma­radt támadásban, de a nehéz ta­lajon komoly gólhelyzetet nem tud­tak kidolgozni az erőtlen csatárok. Egy váratlan, ártatlannak tűnő sza­badrúgásból Martinovits lábáról a meglepett Cseh mellett a hálóba pat- ;an a labd j. A félidő hátralévő ré­szében a többet támadó Építőknek nem sikerült újabb gólt lőni. A második félidő ugyancsak a razai csapat támadásaival kezd3- dött. Már az ötödik percben jogos tizenegyeshez jutott az Építők, de íz igen gyengén játszó Istvánffi puhán helyezett labdáját a körösi kapus szépen védte. Az állandósult íclegyházi támadásokat a három- .agú nagykőrösi csatársor néha ve- , :élyes kiugrásokkal tette változa- ossá. azonban Cseh kifutásai jól sikerültek. A 63. percben egészsé­ges támadás futott a pályán és Mó­lzár szép lövéssel megszerezte a mérkőzést eldöntő győztes gólt. A tévését foglalkoztatott Kelemen ve­szélyes labdáiból sem sikerűit a tolok számát növelni, Istvánffi még íz üres kapuba sem tudta berúgni i labdát. Néhány eredménytelen szabadrúgással ért véget a mérkő­zés. Lelkesedésből, küzdeni akarásból cl vizsgázott a csapat, kár, hogy igy-kít jatckcn felesleges rekta­Május 11-én délután a tűzol­tók szirénája hasított bele a zi­vataros levegőbe. A félegyházi tűzoltók Kiskunmajsára igye­keztek, honnan azt jelezték, hogy egy házba becsapott a villám. A villámcsapás Merfelsz Dá­niel, Marispuszta 599. számú nádfedeles tanyáját érte, fel­gyújtotta a tetőt, behatolt a konyhába, ahol a tanya lakói: Busa Dániel cs felesége, vala­mint egy vendég ültek. A villám a konyhában ülök1 közül Busánét érte, aki több,, égési sebet kapott. ; A kivonuló tűzoltók és egy| szovjet katonai alakulat hősies) küzdelemmel, nagy erőfeszítés-; sei mentették a tanyából és aj padlásról, ami menthető volt.* A nádtető teljesen leégett. Kü-I lön dicséretet érdemel a szov-í jet katonák baráti segítsége,» akik egy nagy sátorponyvát húz-£ tak a villámsújtotta tanya fölé,; 'vvvvvWWWWVWWWWvy^vW>-VW ♦ — A íélegvházi mezőgazda-; sági szakiskola és technikumi fiataljai igén jó munkát végez-£ tek a fásításban. 7500 facseme-J tét ültettek el. ezenkívül több; napot dolgoztak más társadal-J mi munkában is. f FF.LEGYHAZI KÖZLÖNY Fcielös kiadó: Kiszclv István MSZMP Járási Bizottság lapja Á Petőfi Népe félegyházi kiadása Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza. Szabadság tér 3 Telefon: 1-13 éí 2-tl.-—_—-----------------------------: Bács-Kiskun megyei NvomeU V. J Kecskemét. — Te!.: lo-29.. n-*« * íéjtlé*. vtuuä: 3iüt* Béla igaza*te1 mációival sokszor akasztotta meg saját csapatának támadásait. Arra pedig ismételten felhívjuk a szak­vezetők figyelmét: idejében gon- doskodjanak a csúszós pályák ese­tén a cipők bőrszegeléséről. A Honvéd—Dávod megyei bajno-* ki mérkőzés — a hatalmas záporeső következtében használhatatlanná vált pálya miatt — elmaradt. Ökölvívás Félegyházi Honvéd—Szegedi Dózsa 17:3 A Honvéd szépen fejlődő együt­tese ilyen arányban is megérde­melten győzött. A vasárnap sportja Vasárnap. 24-én, Makón, a Vasas ellen játssza soronkövetkező baj­noki mérkőzését az Építők. A va­sárnapinál jobb, de hasonló lelkes játékkal nem reménytelen az egyik pont megszerzése. Ehhez azonban a jó és lelkes játékon kívül sokkal nagyobb fegyelemre is lesz szük­ség az idegen környezetben. Á Honvéd együttese megyei baj­noki márlozését, az ifjúság vasár­napi tornaünnepélye miatt, már szombaton. 23-án játssza le. Mada­ras csapata ellen, az Építők pályá­ján. A mérkőzés du. VsS-kor kez­dődik. Szép játékot, biztos hazai győzelmet várunk. A FÉLEGYHÁZI PETŐIT MOZI MŰSORA Május 22—24. Apán iskolája—, magyarul beszélő csehszlovák film. 25—29. Álmatlan évek — ma­gi ar film. Kedves Szülő, ezekből a sorokból talán ráismer gyer­mekére, és remé­lem, segít neki ab­ban, hogy amikor a városban sétál­gat, ne legyen az emberek gúny tár­gya, s a jóízlésű emberek ne for­duljanak meg fia után megbotrán- kozva. Íme gyer­mekének öltözéke: Vastag talpú fe­kete cipő, s ez hagyján. Ma már a szem hozzászokik ehhez, bár eltor­zítja a lábat, s a járást valami, ele­fántéhoz teszi ha­sonlóvá. Annál in­kább megbotrán­koztató a szül:, testhez a Hú nad­rág, amely piros varrással van »dí­szítve-'. Alul olyan szűk, hogy zsinór­ral van összefogva, különben nem menne föl a tulaj­donosára. Ami bekoronáz­za ezt az öltözéket, az ing, vagy blúz, nem is tudom, mi­nek nevezzem, me­lyen a délamerikai összes állatfajták láthatók, keverve indiánfejekkel, pi­pával, és ki tudná felsorolni, milyen ákom-bákom áb­rákkal. Szemtanúja vol­tam, amikor a töb­bi fiatal is gúnyos megjegyzést tett rá, s ez idősebbek fej­csóválva teltek fel a kérdést: »Hogy engedhetik meg a szülök az ilyesmit?« Annyit sikerült megtudni, hogy a fiú Budapesten dol­gozik, jól keres, te­hát öltözködhet is, mert van miből. Csak az a kár. hogy nem tudja, mi az, ami szép, ízléses és jól áll egy fiatal munkásfiúnak. S hogy ezt meg­tanulja, abban a szülőknek is többet kellene segítenie. Elsősorban a szülő kötelessége szépre, jóizlésre tanítani a gyermekét. Kár, hogy ezt ön idáig elmulasztotta. De talán még mindig nem késő ... r. j. Jleoél eqif ümezMen szülőhöz

Next

/
Oldalképek
Tartalom