Félegyházi Közlöny, 1959 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1959-06-26 / 26. szám

Világ proletár fal, egyesüljeleit f Ara 60 filler FElfflUAB KÖZLÖK) IV. évfolyam, 26. szám A PETŐFI NEPE FELEGYHAZI KIADASA Kiskunfélegyháza, 1959. jún. 26. Teljes lendülettel megindult a határban a mun­ka. Az aratás időszaka jött cl. A félegyházi járás községeiből, a város határából is napról napra érkeznek a hírek: tsz-ek és egyéniek szorgosan nekilát­tak az aratásnak. A félegyházi tsz-ek 2300 úh kalászosából közel kétezer holdat aratnak le géppel és csak 300 holdat hagynak a ké­zi kaszásoknak. Hét aratógép és négy kombájn lát munká­hoz. Az őszi árpát már a múlt héten vágták, s a héten a ro­zsot is elkezdték. A termés­becslések igen kedvező képet mutatnak. A tavalyi 11 mázsás holdankénti őszi árpa termés­sel szemben az idén a félegy­házi határban legalább 13 má­zsára számítanak a tsz-ekben, s az egyéniek is legalább li­re, rozsból — ha nem csal az első becslés — a tavalyi hét mázsa holdankénti átlag he­lyett a tsz-ek kilencet, az egyé­niek a 4,5 mázsa helyett hat mázsát takarítanak be holdan­ként. Mindez természetesen a minél kisebbre szorított szem- veszteségen is múlik. Biztató kép, hogy számos tsz-ben — dicséretes pl. a fél­egyházi l.cnin Tsz — az aratás után azonnal kezdik a tarló­hántást és a másodvetést. De lehetett ilyet látni néhány egyéni gazdánál is. Nagyon fontos, hogy minden talpalatnyi learatott területet igyekezzünk bevetni, még a homokos talajokat is, ha más­sal nem, napraforgóval. Köz­tudomású, hogy ha a 25—30 centi magasságot elérő napra­forgó vetésnek holdanként egy mázsa pétisót adunk, s le­szántjuk, ebből legalább 40— 50 mázsa istállótrágyának megfelelő kiváló zöldtrágya lesz. A másodvetésü takar­mánynövény hasznáról nem is beszélve. A tsz-ek és egyéni termelők is így tehetik még gazdagabbá az idei, jónak Ígérkező, ter­méskilátásokat. 'S'WWWWWVWVWS^Í A KISZ ÉI.ETJÉBÖI, A ;félegyházi -földművesszö­vetkezet KlSZ-szervezetének kultúrcsoportja Gátér község­ben vendégszerepelt. Ez volt az első fellépésük, de a közönség véleménye szerint olyan ügye­sen mozogtak, mintha egy ösz- szeszokott, kiforrott együttes lenne. Sok tapsot kaptak. A tervek szerint 27-én, szomba­ton Jászszcntlászlón fognak fel­lépni. * A gépgyár KISZ-munkája az .utóbbi időben javuló tendenciát mutat. A gyár igazgatója a KISZ-titkárral megbeszélte a felmerülő problémákat és igen sok értékes javaslatot adott a KISZ-élet elősegítésére. Július­ra létrehozzák az ifjúsági bri­gádot, amely kidolgozott ter­vek alapján végzi munkáját. A leánygimnáziumban 26 új KlSZ-tag lett fogadalmat. Meg­érdemlik, hogy a szervezet tag­jai legyenek, mert nemcsak a tanulásban, hanem a társadal­mi munkában is példát mutat­' tak. K—s, * / Aratnak a félegyházi Lenin Tsz-ben Az elmúlt hét szerdája óta két aratógéppel megkezdték az aratást a félegyházi Lenin Tsz- ben az őszi árpa táblán. A két aratógép mellé a héten beál­lítottak egy kombájnt is, és mire ezek a sorok napvilágot látnak, már 1100—1200 csomó gabonával kevesebb lesz az aratnivaló a termelőszövetke­zetben. Régen látott jó termést igér ez a gazdasági év. A termelő- szövetkezet tagjai pedig elha­tározták, hogy ezt a jó ter­mést a lehető legkisebb szem­veszteséggel takarítják be. A 446 hold gabonát úgy osztják be, hogy azt a táblát veszik mindig munkába, amely az aratáshoz legmegfelelőbb érés­ben van. A gépek jó kihaszná­lása lehetővé teszi, hogy az aratással párhuzamosan végez­hetik a növényápolást is. A tagság tervszerű elosztásával minden munkát idejében tud­nak elvégezni. tó—s Munkában az aratógépek Az elmúlt hét közepén a kiskunmajsai Április 4-e, az Alkotmány, a csólyospálosi Le­nin, a tojói Micsurin és a bo- doglári Szabadság Tsz-ben kez- | detét vette az árpa aratása. | Az aratógépek nyomában meg­indult a tarlóhántás is, amely párhuzamosan halad az ara­tással. Az eddig learatott és felszántott sok száz holdon fel­sorakozó telt kalászú keresztek hordására is maholnap sor ke­rül. cA dloatús /vízum készítésének tudományából is vizsgáztak a félegyházi ipari- ianuló-iskola fodrásznövendékei. A tanulók vizsgáját a mes­terek bemutatója követte. Képünk: készülnek a különböző frizurák. (Foto: Garaczy) „Zengjen az ének ORSZÁG RÁSZÓLÓ kulturális esemény színhelye lesz június 27-én és 28-án a félegyházi Pe­tőfi Gimnázium, ahol a Móra Ferenc Művelődési Ház »Szo­cialista kultúráért« jelvénnyel kitüntetett középiskolás ének­kara tartja fennállásánaK 10 éves jubileumi hangversenyét és találkozóját. A jubileumi hangversenyen közreműködnek: Gyurkovics Mária operaénekes, Kossuth- dijas, kiváló művész, Udvardy Tibor operaénekes, érdemes művész, dr. Palló Imre opera­énekes, Kossuth-dijas, kiváló művész, Koltay Valéria opera­énekes, Dénes Erzsébet, az Ál­lami Operaház művésze, a tíz év dalosaiból álló 300 tagú kó­rus és a jelenlegi kórus Kapus szálljon a dal...“ Béla karnagy vezetésével. A HANGVERSENY és a talál- ! kozó jelentőségét emeli a Ma- | gyár Rádió, Televízió és a ! Filmhíradó munkatársainak a ! közreműködése is. Június 27-én este 19,30 órakor i keinil sor a jubileumi hang­versenyre a Petőfi Gimnázium (volt tanítóképző) szabadtéri színpadán, 28-án este pedig a jelenlegi kórus hangversenye lesz az intézet dísztermében. A jubileumi hangverseny után reggel 5 óráig bál lesz. A VAROS DOLGOZÖl ne­vében szeretettel köszöntjük a városba érkező művészeket, az ország minden tájáról hazatérő énekeseket, a 10 éves kórus minden tagját. t. m. j A hískunmajsai magánházakhoz is bekapcsolják a vízvezetékei Mikor nyit a félegyházi Ezt a kérdést teszi fel szá­mos olvasónk a hozzánk inté­zett levelekben. Érthető ez a türelmetlenség, hiszen hivata­losan június 1-re ígérték a strand megnyitását. Érdeklőd­tünk a VKG Vállalatnál, hogy mi az oka az elhúzódásnak? Arról tájékoztattak bennünket, hogy a megnyitás azért maradt el. mert a bizottság, amely egészségügyi szempontból fe­lülvizsgálta a strandot, nem adta meg az engedélyt, illetve későbbi dátumot tűzött ki erre. A kabinok még csak most lesz­nek teljesen készen, s a fürdő területe tele van törmelékkel. Érthető a bizottság álláspont­ja. Ac azonban kevésbé, hogy tavaly augusztus óta, amikor első ízben ünnepélyesen meg­strandfürdő? nyitották a fürdőt, miért nem lehetett ezen valamelyest is se- gíteni. A mostani kiesés talán nem okoz anyagi veszteséget n> hatalmas ötszeget beruházó vá­rosnak? Ebből valami már megtérült volna azóta. Az is' érthetetlen, hogy fiataljainkx minden más — bár hasznos —» társadalmi munkára jelentkez­tek, de a strandról elfeledkez­tek. Pedig ez leginkább a fia­talok érdekében épült, s egy• kis társadalmi munka még most is meggyorsítaná, azaz biztosabbá tenné a fürdő — most már remélhetőleg végső határ­időre kitűzött — megnyitását. Reméljük, hogy július 1-éru valóban az olyannyira nélkülö­zött strandfürdő megnyitásáról adhatunk hírt. A törpevízmű jobb kihasz­nálását eredményezte kiskun- majsán az új mélyfúrású kút megnyitása. A kút percenként 500 liter vizet ad, ami lehető­vé teszi a víznek a házakhoz való bevezetését. A hálózattól számítva mindössze egyszáz forint költséget számit fel a vállalat folyóméterenként a be­vezetésért, amit a lakosság el­fogadhatónak tart. (Tudósítónktól.) Szövetkezeti nappal egybekötve jól sikerült júniá- list rendezett vasárnap a Kis­kunmajsai Földművesszövetke­zet. A pompás sportműsorral Aratás—cscplés, városfejlesztés a félegrliázi tanácsülés tárgysorozatán tarkított délután a sporttéren zajlott le igen nagy érdeklődés mellett. Ott volt a község ap- raja-nagyja. A legjobb hangu­latban lefolyt júniálist este a földművesszövetkezet vendég­lőjében magyarnóta-est zárta be. Józsa Ibolya és Solti Ká­roly rádióénekesek léptek fel. Énekszá vaukkal, lulamint köz­vetlen egyéniségükkel meghó­dították a kerthelyiséget zsúfo­lásig megtöltő közönséget. H. J. Szép kiállítási rendeztek a kiskunmajsai köz­ponti általános fiúiskola szak­körei. A kiállítás érdekessége, hogy ott bemutatásra került Járitz Józsa fővárosi festőmű­vész több alkotása is, mintegy ízelítőül az igazi művészetből a kiállító iskolás fiúknak, akik igen tetszetős rajzokkal és fest­ményekkel szerepeltek. Az is­kola múzeológiai, technikai és mezőgazdasági szakköre egész évi munkája eredményeinek bemutatásával igazolta, hogy a fiúk az életben a fizikai és a szellemi munkában egyformán hasznosítani akarják tudásu- 1 Zsúfolásig megtöltötték a közgyűlési termet a tanácsta­gok és az érdeklődők a vasár­napi tanácsülésen. Érthető is ez, hiszen a tárgy- sorozaton mindenkit érdeklő kérdések: az aratás-cséplés, valamint a módosított község- fejlesztési terv szerepeltek. Farkas Sándor mezőgazdasá­gi osztályvezető elnöki meg­nyitója után Befényi István vb-elnökhelyettes ismertette az első napirendi pontot, El­mondta, hogy a múlt évinél 1100 hold­dal kisebb területről most 130 vagonnal több gabonát várunk, mint amennyi a múlt évben termett. >gy ez a becslés jó, a kezdett aratás és próba­lés bebizonyította. A na- >b terméseredmény na- is, ró a i.Cl> melőkre és mindazokra, akik­nek valami közük van ehhez a nagy munkához. Jó volt hallgatni, milyen fe­lelősségérzéssel beszélt az elő­adó mindennapi kenyerünk biztosításáról, de kicsendült ez a felelősség a nagyszámú hoz­zászóló hangjából is. Nem kis munka a 12 ezer holdnál is több gabona minél kevesebb szemveszteséggel való learaiása, amelynél egy száza­lékos szemveszteség is óriási mennyiségnek, 10 vagon gabo­nának felel meg. A tanácsülésen meglátszott, hogy a város vezetői és a dolgozó parasztok felhasznál­ják e sok éves gyakorlatot, és az eddig elkövetett hibákat nem akarják megismételni. Szó volt többek között a tüzfigyclö szolgálatról, raktá­rak, zsákok biztosításáról, a tarióiiántásról, műtrágyáról, másodvetésről, a kiinduló .26 cséplőgép munkacsapatainak orvosi vizsgálatáról, védőoltás­ról, a jó ivóvízről stb. A ke­reskedelem is felkészült, hogy a nagy dologidőben is ellássa a dolgozókat e fontos közszük­ségleti cikkekkel. Nagy a bizalom a gépállo­más dolgozóiban, akiktől függ a több mint 2090 hold gépi aratás és a 26 cséplőgép feladatainak megbízható elvégzése. Bizonyos, hogy erre az előlege­zett bizalomra rá is szolgál­nak. A második napirendi pont­ban Dobos Ferenc vb-elnök is­mertette a módosított városfej­lesztési tervet, melynek rész­letes ismertetésére legközeleb­bi számunkban Visszatérünk. 2'. M,

Next

/
Oldalképek
Tartalom