Félegyházi Közlöny, 1958 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1958-06-01 / 21. szám

SPORT Bicskázás Félegyházi Építők—Szegedi Szpartakusz 1:1 (0:0). NB III. bajnoki, Félegyházán. Ezerötszáz néző előtt, heves küzdelemben igen fontos pon­tot veszített a hazai csapat a sokszor kíméletlenül iátszó el­lenfelével szemben. Az Építők csapata nem tudta megismétel­ni a Honvéd elleni játékot. A második félidőben valamivel jobban ment az Építőknek, de a szegediek a szó szoros értelmé­ben kézzel-lábbal védekeztek, s a szegedi kapus is ragyogóan védett. Az Építők csapata messze el­maradt legutóbbi formájától, különösen feltűnő volt a bizony­talan védelem és a két fedezet gyenge játéka. Az egész csapat­ból kiemelkedett Rádi okos játéka. Dicsérhető még Parádi, Palatínus és Istvánfi a küzde­niakarásukért. Az előmérkőzéseken az ifjú­sági csapatok küzdelméből az Építők csapata került ki győz­tesen, 3:2 arányban. Szőr égi Rákóczi—Félegyházi Honvéd 3:1 (2:0). NB III. baj­noki, Szőregen. Lehetetlen bíráskodás mellett, a lényegesen nagyobb technikai felkészültségű félegyházi csapat érdemtelenül szenvedett veresé­get az igen durva szőregi csa­pattól. A Honvéd csapata egyál­talán nem érdemelt vereséget. Jó lenne a Labdarúgó Alszövet- ségnek felfigyelni a szőregi kö­zönség viselkedésére és az ot­tani állapotokra. Kitűntek: Soly- mosi, Csúcs és Andróczki. Vasárnapi sportműsor Nehéz mérkőzés előtt állnak vasárnap, június 1-én a félegy­házi csapatok. Az Építők csa­pata Halasra utazik, az ottani Kinizsi ellen. Utolsó lehetőség, hogy a félegyházi csapat bele­szólhasson a bajnokságba, ha mindkét pontot sikerül megsze­rezni. Ez csak a vasárnapinál lényegesen jobb játékkal lehet­séges. A csapatot népes szurko­lógárda kíséri különvonaton. A vonat délután fél kettőkor in­dul. Ezúton is kérjük a szurko­lókat, lelkesen biztassák a fiú­kat a mérkőzésen. * A Honvéd csapata sem ját­szik könnyebb mérkőzést Bács­almás ellen, bár a hazai pálya és ugyancsak a hazai közönség lelkes biztatása győzelemre se­gítheti a félegyházi Honvédet. A mérkőzést fél hatkor kezdik az Építők pályáján. CXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX300C h Írek — Az alpár-polyáktclepi is­kola nagyszabású kirándulást szervezett. Útirány: Budapest— V isegrád—Esztergom—Dobogókő —Budapest. A fővárosban meg­tekintették az Országházat, Gel­lérthegyet, Állatkertet, Népsta­diont. Délután a Vidámparkban szórakc^tak, majd a kirándulást vízibuszos sétával fejezték be. E kirándulás érdekessége, hogy a tanulók csak mindössze 6 forin­tot fizettek. A kirándulás költ­ségeit a szerepléseik bevételé­ből fedezték. Jövő évi tervük a háromnapos balatoni kirándu­lás. Dicséret illeti e szép és fe­lejthetetlen élményekért a ki­rándulás szervezőjét, Judik Menyhért igazgató-tanítót, aki mint megyei tanácstag is már sokat tett a község lakosságáért. További munkájához sok sikert és jó egészséget kívánunk. Judik elvtárs munkája legyen példa a többi nevelő és tanácstag előtt. Kis jóakarattal sokat tehetünk. Reméljük, hogy méltó jutalmát a pedagógusnapon megkapja. Az alpári belterületi iskola növen­dékei két csoportban a hét vé­gén mennek kirándulásra a fent jelzett helyekre. Kívánjuk, hogy jól szórakozzanak. — Ügyeletes orvos május hó 31-én déli 12 órától június 2-án reggel 8 óráig dr. Kondor Sán­dor. Rendel az egészségházban. Lakása: Mártírok u. 6. — Ügyeletes állatorvos május 31-én déli 12 órától június 2-án reggel 8 óráig: dr. Szolnoki László, Vöröshadsereg útja 23. Telefon: 183. — Vásárlási visszatérítés. Szö­vetkezeti tagjaink a vásárlás és értékesítés után járó visszatérí­tést június 1-ig minden nap felvehetik irodánkban. Kiskun- f élegyházi Földmű vessző vetkezet Igazgatósága. 466 — Berendezett öröklakásokat is bemutatnak a Budapesti Ipari Vásáron. A kétszobás, étkező­fülkés öröklakást, az egyszoba- hallos és egy egyszoba összkom­fortos bérlakást eredeti nagy­ságban, teljesen bebútorozva te­kintheti meg a vásár közön­sége. FÉLEGVHAZI KÖZLÖNS MSZMP Járási Bizottság lapja Felelős kiadó: Kiszely István Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza. Szabadság tér 2. Telefon: 1-43 Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. — Telefon: 15—2», 21—»8 Felelős vezető; Szóé» Béla igazgató Tanácskoztak flipár és Tiszaújfalu kisiparosai és Kiskereskedői Alpár és Tiszaújfalu közsé­gek kisiparosai és kiskereskedői között futótűzként terjedt el a hír, hogy a községi pártvezető­ség tanácskozásra hívta meg őket. Ez a meghívás mély ha­tást váltott ki ezen réteghez tartozók soraiban, hiszen az el­múlt években senki sem törő­dött belük. Gondjaik, bajaik, felvetéseik, javaslataikat nem tudták kinek elmondani. Legfel­jebb néha-néha maguk között beszélték meg. A tanácskozásra való meghívás által ismét egyenrangú állampolgároknak érezték magukat, olyanoknak, akik elmondhatják bajaikat, vé­leményüket, igaz, őszinte vá­laszt kapnak égető kérdéseikre és javaslataikkal előbbre segí­tik a szocializmus építésének nagy ügyét. Közel harmincán találkoztak. Molnár elvtárs megnyitója után a kérdések sokaságát ve­tették fel. Volt mit gyorsan rög­zíteni a választ adó elvtársak­nak, hogy ne maradion nyitott kérdés és a jelenlevők megelé­gedéssel térhessenek haza. Rőfi, Rapits, Vincze és Füvesi kisiparosok és még mások, akik a két községben festő és má­zoló, kovács, műszerész és más szakmákban dolgoznak — a dolgozók kielégítéséhez aktívan hozzájárulnak. A lakások belső rendbehozásához hiányzik a gipsz, enyv. a kovácsoknak a gömbvas. Kovácsszenet, karbi- tot nem tudnak helyben be­szerezni. Kecskemétre vagy Kis­kunfélegyházára kell bejönniök. A műszerész kisiparos nem vulkanizálhat, mivel van ktsz. Jogosan vetették fel. hogy a kenyér, hús, hentesáruk elosz­tásánál Alpárt nem veszik fi­gyelembe, noha kirándulóhely. Élesen rámutattak a kontárok tevékenységére és számtalan jo­gos bírálattal illették a felső szervek liberális magatartását. A járási tanács szakelőadója, Bátori elvtárs; a helyi tanács vezetője, Molnár elvtárs és Ba­logh elvtárs, a szövetkezet igaz­gatója a feltett kérdésekre és javaslatokra őszinte választ ad­tak. Helyes lett volna, ha a meghívott járási és megyei kis­iparosokat és kiskereskedőket összefogó szerv képviselői is megjelennek, és ők is segítik terveikkel, elgondolásaikkal a tanácskozást. Gy. J. a kultúrotthonban Folyó hó 24-én este 11 óra tájban a Móra Ferenc kultúr­otthonban két vásott. 20 éves legényke, Németh János, Kis­kunfélegyháza, Holló Lajos u. 96. sz. és Horváth Károly, Kis- kunféleygháza, 1944. október 23 utca 40. sz. alatti lakosok tett- leg bántalmazták Falu Imre honvéd tizedest, maid Horváth a zsebkésével kétszer megszúr­ta. Táncmulatság közben vere­kedés kezdődött, amely szur- kálássá fajult. A két kis vásott legényke kezében miiven köny- nyen forgott a bicska! Vajon a munkában ilyen hősök-e, mint a betyárkodásban? A rendes, becsületes ember szórakozni jár a kultúrotthon- ba. Az ilyen és hozzájuk ha­sonló, pelyhedző állú. nagy ka­maszok mindig bajt okoznak. Talán ezzel a vagánykodással akartak imponálni a lányok előtt? Persze, nekik semmi egy emberélet! Csak rontják a kultúrotthon és a városunk, jó hírnevét. Sok embernek kellemetlen napokat okoznak. Nem ez az első botrányos eset a kultúrotthonban. Ez nem is csoda! Szüntessék meg itt a bormérést. Ennek semmi helye nincs. A kultúra terjesztése és a duhajkodás nem fér meg egy­más mellett. Reméljük, hogy sokan gondolják ezt így. Ha ez így folytatódik, akkor a rendes, becsületes ember még a kultúr- ház tájékát is elkerüli. Falu Imre tizedes sérülése szerencsére nem súlyos. 20 na­pon belül felépül. A rendőrség a vizsgálatot tovább folytatja. Hinni szeretnénk, hogy azóta már a két fiatal vére alaposan lehűlt. A jól megérdemelt bör­tön után majd a katonai szol­gálat alaposan meg fogja sze­lídíteni ezeket a kis vadócokat. Az biztos, hogy mind a két he­lyen nem lesz alkalmuk a bics­kázás gyakorlására. Más, hasz­nosabb dolgokkal szórakozhat­nak majd. Akiket illet, okulja­nak belőle. Példás büntetést kérünk mindkettőjüknek. Hz olvasó írfa... Május 14-én történt. Munká­ba mentem. A egyik vidéki ba­rátommal találkoztam. Megkért, hogy ajánljak egy fényképészt, aki a filmjét előhívja. Éppen a Kazinczy utca sarkán találkoz­tunk. 7 óra 55 perc volt. Java­soltam, hogy a filmet vigye ide a fényképész szövetkezetbe. El­váltunk egymástól. Délben ismét találkoztam ba­rátommal. Felháborodva mon­dotta, hogy nem megy többet a fényképész szövetkezetbe. El­mondotta. hogy amikor odament és előadta jövetelének célját, szószerint ezt mondták: „Ké­rem, 8 órakor van félfogadás. .Kérte a szövetkezet dolgozó­ját, hogy vegye át tőle a fil­met, mivel 3 perc múlva 8 óra. A válasz: „Csak 8 órakor!” A barátom erre a kijelentésre eltá­vozott a szövetkezetből, de he­lyesen megjegyezte, hogy a kis­iparos már fél nyolckor is elfo­gadja a munkát. A filmet való­ban kénytelen volt kisiparoshoz vinni. ★ Helyesnek tartjuk, hogy a dol­gozók munkaidejét nem hossza- bítják meg1. Itt már nem a mun­kaidő meghosszabbításáról volt szó, hanem csak 3 percről. Ek­kor már nyugodtan át lehetett volna venni a filmet. Ezzel nem túlóráztak volna a szövetkezet dolgozói. Tévedés ne essék, nem a kis­iparosok propagálása érdekében írtam meg mindezt, hanem csak a 3 perc ellen. Ez az eset bizonyára nem nö- véli a fényképész szövetkezet hírnevét. Nyári menetrend A vonatok érkezése és indulása Kiskunfélegyháza állomoson 1958 évi június 1-től ÉRKEZÉS 6.50 motor Szolnokról 13,15 motor Szolnokról 19,21 személy Szolnokról 22,30 motor Szolnokról (csak pénteken, szombaton és vasánap közlekedik) 8,24 személy Budapestről 10,47 személy Budapestről 9,48 gyors Budapestről 14,57 személy Kecskemétről (szombaton) 15.44 személy Kecskemétről (szombaton nem közle­kedik) 15.50 személy Budapestről (csak szombaton) 18,49 személy Budapestről 20.32 gyors Budapestről 23,10 motor Kecskemétről (Budapestről) 2,09 személy Budapestről 6,17 személy Szegedről 7,00 gyors Szegedről 9.45 sebes motor Szegedről (Békéscsabáról) 15.54 személy Szegedről 19,35 személy Szegedről 19.45 személy Szegedről (csak vasárnap) 20,28 gyors Szegedről 0,30 személy Szegedről 6,12 személy Bajáról 8,58 motor Kiskunhalasról 15,34 személy Kiskunhalasról 19.51 személy Kiskunhalasról 22.32 sebes motor Dombóvárról 6.45 motor Szentesről 8,39 motor Szentesről 12.55 motor Szentesről 15,53 motor Szentesről 19.55 motor Szentesről 0,26 Személy Szentesről INDULÁS 3.25 személy Szolnokra 8,05 személy Lakitelekre (csak ünnep- és vasárnap) 11.22 motor Szolnokra 16.04 motor Szolnokra 22.55 motor Szolnokra (csak pénteken, szombaton és vasárnap) 5,03 személy Szegedre 7,02 motor Szegedre 11.02 személy Szegedre 9,49 gyors Szegedre 16,08 személy Szegedre 19.00 személy Szegedre (csak szombaton) 20.38 gyors Szegedre 22.38 sebes motor Szegedre 2,22 Személy Szegedre 5,30 motor Kiskunhalasra 7.12 személy Kiskunhalasra 9,58 sebes motor Dombóvárra 16,10 személy Bajára 20.55 személy Kiskunhalasra 2.25 motor Szentesre 7,11 motor Szentesre (Hódmezővásárhelyre) 10.03 motor Szentesre 13.23 motor Szentesre 16.05 motor Szentesre 20,54 motor Szentesre 4,28 személy Budapestre 6,32 személy Kecskemétre 7,10 gyors Budapestre 13.05 személy Budapestre 16.12 személy Budapestre 20.00 személy Budapestre (csak vasárnap) 20.34 gyors Budapestre 23.35 motor Kecskemétre x 0,45 személy Budapestre Apróhirdetések ELADÓ 5 hold ingatlan (na­gyobb részben szőlő), beköltöz­hető, egyedül lakható lakóház­zal, gazdasági épületekkel, Kis­kunfélegyházától 2 km-re, kőút és autóbuszmegálló mellett. Ér­tekezés Tóthnénál, Móra Ferenc tér 11. sz. alatt, kedden és pén­teken a déli órákban. HÁROMSZÁZ kg-os jó mázsa súllyal és ingaóra eladó. Wesse­lényi u. 17. 529 BANKFALUBAN, Alpári u. 8. sz. alatti ház sürgősen eladó. — Azonnal beköltözhető. Érdek­lődni lehet vasárnap. 530 1, 2, 3 LÓERŐS villanymotort vennék, Hideg-kert. 505 ALPÁRI vasútállomás mellett 6 hold, bolgárkertészetnek is al­kalmas szántóföld eladó. Érdek­lődni lehet Kiskunfélegyháza, Alpári út 2. alatt. 516 ELADÓ Felszabadulás útja l.sz. ház, kedvező fizetési lehetőség­gel. Érdeklődni Marosvásárhely utca 10. alatt. 517 BÖSENDORFER, páncéltőkés zongora és kombináltszekrény eladó. Érdeklődni lehet Mártí­rok útja 5. 518 DAYKA utcában házhely eladó. Érdeklődni dr. Ringnél, Kazin­czy utca 10. 519 FAANYAG, oszlop, gerenda, mo­torhoz pótülés eladó. Holló Béla utca 24. 520 NÁNÁSI földből legelőrész eladó. Értekezni Batthyány utca 6. sz. alatt. 521 KÖRÖSI úti 4-es kilométernél, Bibok János szomszédságában, 20 hold föld tanyával, gazdasági épületekkel, kisebb részletek­ben is, és Fisch Emil utca 5. sz. alatti ház eladó. Értekezni Ko­vács Imrével, Kiscsongrádi út Tanya 658 alatt. > 522 SZÉNA talpon eladó Kismind- szenti útban, 3 hold 600 négy­szögöl, Táby László volt birto­ka mellett. Értekezni Dayka u. 17. sz. alatt. Ugyanitt igáskocsi is eladó. 523 KELLEMES környezetben, Ba­latonhoz 3 percre, szép, tágas szoba 3 férőhellyel egész idény­re kiadó. Cím: Kovács Ferenc Balatonszárszó, Nagymama-lak, Petőfi utca 12. Villasor. 524 BRASSÓ utcában egy házhely eladó. Érdeklődni lehet Dózsa György utca 12, 527 ELADÓ Bercsényi utca (volt Eszterházy utca) 12. szám alatti beköltözhető különportás ház sok melléképülettel, nagy udvar­ral, egészben vagy fele-fele rész­ben is. Értekezni ugyanott, vagy Marosvásárhely utca 14. sz. alatt Tarjányival. 525 SÜRGŐSEN eladó 350-es IZS gyártmányú motorkerékpár. Ér­deklődni: Felszabadulás útja 49: sz. alatt. 526 ANYAKÖNYVI uírek — Születtek; Bánfi Tibpr, Gé­mes Mária, Hegedűs Mária, Kál­lai Mária, Fekete Ilona, • Seres Éva, Kristóf Zsuzsanna, Molnár Mária, Keresztesi Katalin, Ku- pecz Szabó Erzsébet, Tóth Mi­hály, Bánó Szabó Mihály, Rádi Katalin, Csányi Terézia, Nyiha- tina Innessza Vlagyimirovna, Tóth Tamás, Szundi Benő, Fe­kete Erzsébet, Besze Judit, Ke­resztes István, Deák Terézia. — Házassgot kötöttek: Dobos János és Gulyás Julianna, End­re László és Tóth Mária, Herédi János és Tóth Mária, Tóth Pál József és Berecz Julianna, Pethő József és Nagy-Pál Éva, Csányi Lajos és Seres Julianna, Bense Sándor és Drozdik Marianna, Bodor Pál és Cseri Anna, Birgés Dezső és Pál Piroska, Karádi Imre és Ónodi Julianna. — Meghaltak: Térjék Ger- gelyné Dobos Mária 78 éves> Bartucz Pál 77 éves, Udvari Já- nosne Kürtösi Rozália 69 éves, Peregi Mihályné Szabó Anna 90 éves, Kővágp Éva 8 hónapos, Makány Erzsébet 69 éves, Sal- lai Sándorné Timor Julianna 50 éves, Fekete Ferenc 29 éves* Ambrus Mihály 30 éves, Babos Mihályné Piroska Veronika 34 éves, Oroszi Sándorné Gál Te­rézia 63 éves.-CKXíOOtKXKXKKHXKKKXKKKKH Harisnya átkötést rövid határidőre vállal a Háziipari Szövetkezet III. számú boltja. (Molnár könyvkötő mellett) 483

Next

/
Oldalképek
Tartalom