Félegyházi Közlöny, 1958 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1958-05-25 / 20. szám

SPORT Félegyházi Építők—Félegyházi Honvéd 3:0 (1:0). NB III. bajnoki Több mint kétezer néző előtt, szép játékkal, biztos győzelmet aratott a helyi rangadón az Építők csapata. Kitűnő labdarúgó időben, enyhe szél ellen, az Építők kez­dik a játékot. Az első percek­ben mindkét csapat kapkodva, idegesen játszik. Feltűnő az Építők nagy akarása és jó tak­tikája. Negyedóra eltelte után Palatínus lövése kerül a Hon­véd kapuja fölé. A 18. percben, sarokrúgás után. Szabó szép fe­jesét védi Cseh. Főleg a me­zőnyben folyik a játék, komoly veszélyben egyik kapu sem fo­rog. A 25. percben Rádi szépen fut el, de jó beadását elügyet­lenkedik. A 29. percben Fronton elől gólt Ígérő helyzetben sa­rokra ment a Honvéd kapusa. A 35. percben születik meg az Építők vezető gólja. Kapu előtti kavarodás után Istvánfi a há­lóba talál (1:0). Még Palatínus szép szabadrúgását fejeli Fron­ton alig valamivel a kapu mel­lé és vége a félidőnek. A második félidőben már az 5. percben Istvánfi mntaszerű beadását Rádi közelről biztosan fejeli a hálóba (2:0). A kétgólos vezetés szárnyakat ad az Épí­tők játékosainak, a Honvédet letöri. Két sarokrúgás jellem­zi az Építők fölényét. A 25. percben Rádi bombáját csak üggyel-bajjal tudják hárítani. Közvetlen utána szép akcióból Istvánfi közelről gyengén gurít a sarokra s a kapus védeni tud. A 30. percben feljön a Honvéd is, de Szabó 25 méteres szabad­rúgása a kapu fölött süvít el. Egy percre rá Papcsik egyedül átverekszi magát a Honvéd védelmén és ballal nagy bom­bát lő a hálóba (3:0). Az utolsó tíz perc is az Építők fölénye jegyében telik el. de az ered­mény már nem változik. ANYAKÖNYVI BÍR EK — Születések: Szabó Zsuzsan­na, Fazekas Erzsébet, Seres Vin- cze János, Tóth Katalin, Csáki Katalin, Bodor Béla, Trungel Mária, Orosz Julianna, Fazekas Mária, Németh Imre, Hegedűs Ilona, Németh Irén, Gulyás Ist­ván, Bajáki Anna, Gulyás Má­ria, Görög Ferenc, Iványi János, Dongó Éva, Sós István, Dobos Veronika, Molnár László, Faze­kas Rozália, Fodor Sándor, Csá- nyi Mária, Dóra Károly. — Házasságkötések: Sikár Sán­dor és Görög Julianna, Abonyi József és Fekete Luca, Fojt Jó­zsef és Lócskai Mária, Palati- nusz János és Hegedűs Rozália, Somkúti Károly József és Bálint Ilona, Szentpéteri-Horváth Ist­ván és Pál Mária, Krupa-Tóth Béla és Antal Franciska, Pászti László és Földi Piroska, Juhász Ferenc és Szalay Aranka, Nagy- Pál Mátyás és Csikós Margit, Varas-Tóth Károly és Tóth Ro­zália, Seres Imre és Balhási Er­zsébet. — Halálozások: Mészáros Ist­ván, élt 88 évet. Csenki Mihály- né Major Margit, élt 25 évet. Iványi Jánosné sz. Trombitás Mária, élt 73 évet. Szabó István, élt 92 évet. Balog Erzsébet, élt 6 hónapot. Kanizsai-Nagy Pál, élt 77 évet. Balogh József, élt 2 hónapot. cséretet érdemel lelkes és jó játékáért, de a jók közül is ki­tűntek: Martinovits, Szabó, (a mezőny legjobbja). Vérségi, Istvánfi és Rádi. A Honvéd csa­patából Solymosi nyújtotta a legjobb teljesítményt. A játékvezetőhármas, élén a szegedi Bálinttal, jól működött. Szerenénk még néhány szó­ban foglalkozni közönségünk magatartásával. A vasárnapi sportszerű viselkedésért dicsé­retet érdemelnek. Az a néhány (szerencsére kisszámú) szurkoló pedig, aki még mindig inkább a bírót és az ellénfél játékosait becsmérli, saját csapatának buz­dítása helyett, vegyen példát a jövőben a közönség nagy több­ségének vasárnapi, sportszerű viselkedéséről. A hátralevő mérkőzéseken nagy szükség van erre. Vasárnapi sportműsor Május 25-én, az Építők pá­lyáján, délután fél 6 órai kez­dettel a Szegedi Szpartakusz— Építők mérkőzés kerül sorra. A Honvéd ellen mutatott játék­kal ebből a találkozóból is győztesen kerülhet ki a hazai csapat. Előtte az ifjúsági csa­patok találkoznak. A Honvéd csapata Szőregre utazik, de pontszerzésre csak a vasárnapi­nál lényegesen jobb játékkal van kilátása. Sporteredmények 1958. május hó 17-én rendez­te meg a megyei művelődési osztály az ált. iskolák megyei atlétikai versenyét. Leány-tá- volugrásban Tóth Judit meg­őrizte tavalyi bajnokságát: 1. Tóth Judit (Kiskunfélegyháza) 446 cm, 2. Mucsi Éva (Kiskun­félegyháza) 432 cm. Leány-ma­gasugrás: 3. André M. 130 cm. 4x100 m leány-váltó: Kiskunfél­egyháza, 58,2 mp. Súly lökés: 1. Lőrincz I. 8,23 m (Kiskunfél­egyháza). A tiszaujfalusi majdnem háromezer lakosú községet lát el áruval. A lako­sok a boltvezetőt szeretik az ud­varias és előzékeny kiszolgálá­sáért. A lakosság beszélgetésé­ből megállapítható, hogy ez a bolt a földművesszövetkezet ve­zetőségének nem szívügye. Ez az állítás főleg Németh üzemág- vezetőre vonatkozik, aki nem sokat törődik a bolt áruellátá­sával. Sok közszükségleti cikk­ből naponként hiány van.- Pl. cukorkából, margarinból, zsír­ból, gyufából, cipőkrémből, mészből stb. 1947 óta tárolnak velőborsót és répamagot. Ezek a magvak már nem is csíraké­pesek. Helyes volna, ha Balogh László igazgató egy kicsivel töb­bet törődne ezzel a jóforgalmú bolttal. Felelősségre vonhatná az üzemágvezetőt, hogy több árut is juttathatna ennek a bolt­nak. Ügy gondoljuk, hogy ez a bolt is meghozza a forgalmát, ha van megfelelő árumenyiség. Szeretnék a lakosok is, hogy ha ezt a 6. sz. boltot is éppen úgy kezelnék, mint a többi al­pári boltot. HÍREK — Vásárlási visszatérítés. Szö­vetkezeti tagjaink a vásárlás és értékesítés után járó visszaté­rítést június 1-ig minden nap felvehetik irodánkban. Kiskun­félegyházi Földművesszövetke­zet Igazgatósága. 466 — A pedagógusnap alkalmá­val vacsorával egybekötött szülő—pedagógus találkozót ren­dez júnuis 7-én a napközi ott­hon udvarán a Petőfi Általános Iskola nevelő testületé és a Pe­tőfi Sándor úttörőcsapat szerve­ző testületé. A vacsora jövedel­mét az úttörők nyári táborozá­sára fordítják. — Tornaünnepélyek. A Sza­badság téri Általános Iskola május 24-én, szombaton délután 6 órakor, a József Attila Ált. Iskola ugyancsak május 24-én 6 órai kezdettel, a Móra Ferenc Gimnázium pedig május 31-én, este 8 órakor tartja tornaünne­pélyét az iskola udvárán. — A Móra Ferenc Gimná­zium levelező tanfolyamára való beiratkozás. Kormányzatunk le­hetővé teszi, hogy mindazok a dolgozók, háztartást vezető asz- szonyok, akik eddig nem tehet­ték meg, hivataluk jobb ellátá­sához és az általános műveltség megszerzéséhez középiskolai vég­zettséget szerezzenek, mint a le­velező tanfolyam hallgatói. Je­lentkezni lehet május 15-től jú­nius 30-ig az igazgatói irodá­ban. Elsősorban a délelőtti órák­ban. — Ügyeletes orvos május hó 24- én déli 12 órától május hó 26-án reggel 8 óráig: dr. Kraján Vince. Rendel: Iványi Sándor u. 2. Lakása: Dózsa György u. 1. — Ügyeletes állatorvos május 25- én: Lucza Ferenc. Lakása: Alkotmány u. 2. sz. Telefon: 223. — Felhívás az egyéni terme­lőkhöz. Egyéni termelők a mező- gazdasági munkálatokra, vala­mint terményszállításra és egyéb építési anyagok szállítására a szerződést a helybeli földműves­szövetkezet mezőgazdasági üzem­ágánál köthetik meg (a volt zsír­begyűjtő telephelyen). Szállít zöldségfélét, retket és egyéb ter- melvényt, végez fogasolást, ka­pálást, valamint terménybehor- dást és betakarítást. Kérjük az egyéni termelőket, hogy ezen igény kielégítése ügyében a jel­zett helyen jelentkezzenek. (314) — A gyermekruha-bemutatót megismétli a Háziipari Szövet­kezet szombaton, 24-én délután 6 órakor a tiszti klubban. Belé­pődíj 4 Ft. A bemutatott model­leket csak a bemutatás után áru­sítják. (315) Hz olvasó írja... Tanyai parasztfiatal vagyok. Az általános iskola nyolc osztá­lyát már két éve elvégeztem. Orosz nyelvet és írást nem ta­nultunk, pedig szerettünk volna. Ha bemegyek a városba, vagy hazafelé tartok, sokszor találko­zom szovjet katonákkal. Töb- ször megállítottak már, hogy majd elbeszélgetünk. Sajnos, nem értettük meg egymás beszé­dét. Előfordult, hogy leírták mondanivalójukat. Ez sem járt sikerrel, mert nem ismerem a cirillbetűket. Ezért megkérem a Félegy­házi Közlöny szerkesztőségét, szíveskedjék az olvasótáborával — elsősorban a parasztifjúság­gal — megismertetni a cirillbe­tűket, a magyar ábécé sorrend­jében. Ezt számtalan paraszt­fiatal örömmel fogadná, mert elősegítené a parasztifjúság és a szovjet katonák barátságát. Fekete István * A cirillbetűk az általános iskola V. osztályos tankönyvé­ben megtalálhatók. A tankönyv bármely könyvesboltban besze­rezhető. Biztosítottnak látjuk, hogy kellő további irányítás mel­lett— melyet készséggel megad bármely iskola oroszszakos ne­velője — elsajátíthatja a cirill­betűk ismeretét és az orosz nyel­vet. A tanuláshoz sok sikert kí- I vánunk. —us—er— 'OOOOOOOOOOOOOOOöOOOOOOöOOOOOOOOóOOOOOOOOOOtWj Mindenféle új és használt ágytollat, mindenfajta nyersbőrt a legmagasabb áron vásárol a Pest-Bács-Nógrád megyei MÉH Vállalat toll- és bőrszalctelepe, Kiskun­félegyháza, Bajcsy-Zsilinszky út 5. Telefon 130. Ugyanott párnatoll és dunnapehely kiváló minő­ségben kapható, közületek részére is 484 Az egész Építők csapata di­l/LC' flz udvariasság védelmében Májü9 12-én délután, ötóra tájban az egyik gépgyári asz- szonnyal bementem a volt Hol- lósi-féle cukrászdába. Beteg gyermekeinknek akartunk süte­ményt vásárolni. Nem volt nagy forgalom. Néhány gyermek fagy­laltot vásárolt. Meghúzódtunk a gyermekek mögött. Vártunk, hogy ránk kerüljön a sor. Egy- egy krémest és egy-egy mignont kértem — külön-külön. A ve­lem levő elvtársnő megjegyezte: úgy hallja, mintha tányér csö­rögne. Szóljak ismét, hogy cso­magolva kérjük. A kiszolgáló­nő arcát nem tudom leírni. Azt csak látni kellett volna! Mér­gében belepirosodott. Levegő után kapkodott. Gesztikulálva rázta a fejét. Magatartását nem tudtam megérteni. Udvariasan megkérdeztem: »Mi baj van?« Ha papírba akarom a süte­ményt — mondotta —, akkor mondjam meg. Ne várjam meg, amíg tányérba rakja és utána papírba rakja. Nekem ez a bá­násmód — ahogyan tudomásom­ra hozta — nagyon rosszul esett. Bennem semmi rosszindulat nem volt. Az egész jelenetet később magam elé idéztem. Hol követtem el hibát? Mivel érde­meltem ki ezt a durva bánás­módot? — Valóban mondhat­tam volna, hogy csomagolva ké­rem. Ügy látszik, mégsem mondtam. Véleményem szerint ő a szakember. Neki kell tudnia a kiszolgálás menetét. Felmerült az a kérdés is. honnan tudta az eladónő, hogy tányérba kér­jük? Le sem ültünk. Ott álltunk előtte. Megkérdezhette volna, hogy csomagolva, vagy tányér­ban kérjük-e? Általában ezt más kiszolgálók megteszik. Ügy hiszem, hogy még ideiében szól­tunk, mert akkor még csak a tányérokat szedte elő, mire észrevettük. Az egészből azt a következte­tést vonom le, hogyan akarjuk ilyen kiszolgálás mellett a szo­cialista kereskedelmet megsze­rettetni dolgozóinkkal, amikor ilyen kiszolgálók is vannak? Azt is elhiszem, hogy egész nap nem lehet jókedvük. Sok emberrel foglalkoznak. A cuk­rászdában rajtunk kívül nem volt senki. Rá is ért az eladó­nő. Nem kellett idegeskednie, kapkodnia. Azt hiszem, hogy ez a modora. Érdeklődésem során másoktól is hallottam, hogy ép­pen e bánásmód miatt nem jár­nak ebbe a cukrászdába. Fáj a magán- és az állami cukrászdák összehasonlítása, de ott mindenütt szívesen fogad­ták a vevőket. Miért? Termé­szetesen a haszonért! Most már más a helyzet. Az ember szíve­sebben bemegy a modernül be­rendezett állami cukrászdába. Jól érzi magát. De ha így bán­nak a vendégekkel, akkor ha­marosan elmegy az ember ked­ve a szórakozástól. Az alkalmazottak viselkedé­sén keresztül ne legyen rossz véleménye egy dolgozónak sem az állami vállalatokról. Marad­junk inkább odahaza. Otthon úgy beszélhetünk, ahogy aka­runk. Adjuk át helyünket olyan egyéneknek, akik képesek az ilyen munkákat úgy elvé­gezni és munkahelyükön úgy megállni, ahogyan ezt népgaz­daságunk fejlődése, a szocia­lista kereskedelem és a jó mo­dor megköveteli. D. J.-né Apróhirdetések MÓRA Ferenc utca 33. sz. alatti, beköltözhető ház eladó. 464 ÉPÍTÉSI anyagok és tégla el­adók, József Attila utca 1, szám alatt. 488 ELADÓ magánjáró motor, szecs­kavágó, cirkulafűrész, kocsira szerelve, bérvágásra nagyon al­kalmas. Felszabadulás útja 38. szám. 490 MIKROBARÁZDÁS lemezját­szó gép, lemezekkel eladó. Mol­nár Béla utca 34. 491 STRÁFKOCSI eladó Attila utca 32. szám alatt. 492 ELADÓ 2 darab használt fotel. Mikszáth Kálmán utca 27. 493 A PETÖFISZÁLLÁSI állomás­hoz 10 percre 2000 négyszögöl szőlőnek való föld eladó. Érte­kezni Cseh Józseffel, Tanya 359. szám. 494 ELADÓ használt ajtó, ablak, vá­lyog és nád. Wesselényi utca 28. szám alatt. 495 KÉTSZÁZAS német Triumph motorkerékpár, kifogástalan ál­lapotban, eladó. Jókai utca 29. szám. 496 ASZTALOSNAK való deszkák, gerendák eladók. Horváth Zol­tán utca 6. 497 MAGÁNYOS nő lakást keres, közös megegyezéssel. Perczel u. 4. szám. 498 OKTÓBER 23 utca 52. számú ház utcai és belső része eladó. Azonnal beköltözhető. 499 KÉT gyermekem mellé gyer­mekszerető nőt keresek. Érdek­lődni Zrínyi utca 11. szám alatt. FELSÓGALAMBOS ötödik dű­lőjében 1172 négyszögöl szőlő részletfizetésre is eladó. Érdek­lődni lehet Kazinczy utca 7. sz. alatt. 501 HOLLÓ BÉLA utca 2. sz. alatti ház eladó. Értekezni lehet Pető- fiszállás, Tanya 167. sz. alatt ifj. Bállá Sándornál. 502 KAZINCZY utca 26. számú ház eladó. Kismindszenti útban, a Tóth Tamás-féle földből 9 hold, istállóval, egyben vagy részle­tekben is eladó. Érdeklődni le­het Martinovics (volt Bástya) u. 14 alatt. 504 VADONATÚJ gabonarosta ár­engedménnyel eladó. Arany Já­nos utca 9. szám. 503 1, 2, 3 LÓERŐS villanymotort vennék. Hideg-kert, 505 ELADÓ Páka 135. számú tanyá­val 11 hold körüli Berta-féle föld. Értekezni Vörösmarty u. 14. szám alatt. 506 ELADÓ Bercsényi utca (volt Eszterházy utca) 12. szám alatti beköltözhető, különportás ház sok melléképülettel, nagy ud­varral, egészben, vagy fele-fele részben is. Értekezni ugyanott, vagy a Női Fodrász Szövetke­zetben, Tarjányinéval. 507 LÓNYAI utca 21. számú ház el­adó. Beköltözhető. 508 TISZAÜJFALUN Tanya 318. sz. alatt, az alpári kőút mentén 2 hold szőlő, tanyával és egy 35 hl-es hordó sürgősen elad. 509 SELYMES első dűlőjében, állo­mástól 300 méterre, 630 négy­szögöl szőlő eladó. Értekezni Al- mási Imrénél, Selymes 31. 510 JÓKAI utca 1. sz. házban levő szoba, konyha, éléskamra és pincehelyiségből álló lakásomat elcserélném hasonló kecskeméti lakásért. Érdeklődni ugyanott, a szabóüzletben. 511 TŰZHELY, olajfestmény, láda eladó Teleki u. 5. sz. alatt. 512 IZSÁKI útban, 33 krn-nél, busz­megállónál 2 hold gyümölcsös, cserepes tanyával, melléképület­tel, 80 000 forintért sürgősen el­adó. Kunszállás 111; 513 g SZŐLŐSGAZDÁK, g 9 FIGYELEM! ó 9 A KISKUNFÉLEGYHÁZI AUTÓ-ÉS 8 X GÉPJAVÍTÓ KTSZ g g vállalja magasnyomású 9 5 permetezőgépek, töltőgépek, g 9 Vermorer és egyéb gyárt- 9 ó mányú permetezőgépek, g 9 fapermetezők javítását 0 g rövid határidővel g 5 FELSZABADULÁS U. 20 SZ. ALATT § 9 ta voll Fabian-Iftle mbbelybenj $ FELEGVHAZl KÖZLÖNY MSZMP Járási Bizottság lapja Felelős kiadó: Kiszely István Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegybáza. Szabadság tér 3, Telefon: 1-43 Bács-Klskun megyei Nyomda V. Kecskemét. — Telefon: IS—29, 22—49 Felelős vezetői Szűcs Béla igazgató

Next

/
Oldalképek
Tartalom