Félegyházi Közlöny, 1958 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1958-02-09 / 5. szám

itt. évfolyam. 5. szám Ára 60 fillér Kiskunfélegyháza. 1958. február 9, Ülést tartott as iisemi tanács a B. B. Gyárban Dr. Münnich Ferenc, J886-ban született a Fejér megyei Seregélye­sen, állatorvos fiaként. Tanulmá­nyait 1910-ben fejezte be, amikor a kolozsvári egyetemen jogi dok­tori diplomát szerzett. Ezekben az években irodalmi te­vékenységet folytatott: ateista ver­seivel, cikkeivel is szembekerült a fennálló társadalmi renddel. Az el­ső világháború során, 1915-ben ha­difogságba került az orosz fronton. Szibériában került kapcsolatba az oda száműzött bolsevikokkal és ál­taluk jutott el a marxizmus meg­ismeréséhez. 1916-banmára tomsz- ki hadifogoly-táborban Kun Bélá­val és másokkal forradalmi propa­gandát folytatott. 1917. őszén pe­dig szervezője volt a vörösgárdista egységeknek, amelyek résztvettek a szovjetek védelmezésében. 1918- fcan parancsnoki beosztásban har­colt az uráli fronton, a fehérgárdis­ták és az intervencionisták ellen. 1918. novemberében tért vissza Magyarországra, egyik alapító tagja volt a Kommunisták Magyarországi Pártjának. Tevékeny részt vett a Tanácsköztársaság munkájában és harcaiban, mint a vöröshadsereg és vörösőrség szervezője. Az észak­magyarországi hadjáratban a 6. vöröshadosztály biztosaként tevé­kenykedett. 1919. júniusában a vö­röshadsereg politikai megbízottjává nevezték ki. A Tanácsköztársaság bukása után emigrációba kénysze­rült, s több országban vett részt a munkásmozgalomban. 1922-ben ber­lini letartóztatásából a Szovjetunió szabadította ki, s a Szovjetunióban vezető gazdasági posztokat töltött be. Két és fél évig vett részt a spanyol nép szabadságharcában, mint a 15. spanyol hadosztály vezér­kari főnöke, majd a XI. nemzet­közi dandár parancsnoka. A pol­gárháború leverését követően két évet töltött a francia internáló tá­borokban, ahonnan ugyancsak a Szovjetunió segítségével szabadult ki. A második világháború kitörése után a szovjet hadseregben teljesí tett szolgálatot, többek között 1942 ben a sztálingrádi hadsereg vezér­karánál. 1945-ben tért vissza Ma­gyarországra. Pécsi főispán, majo 1946-tól 1949 ig budapesti rendőr főkapitány volt; 1950-tő! diplomá­ciai szolgálatot teljesített, mint hel­sinki, szófiai, moszkvai, belgrádi követ, illetve nagykövet. Dr. Mün­nich Ferenc 1956. november 4-től a fegyveres erők minisztereként tagja volt a forradalmi munkás pa­raszt kormánynak. 1957-ben a kor­mány első elnökhelyettesévé vá­lasztották meg; tagja a MSZMP Politikai Bizottságának. meghalt Horváth Imre eivtárs Az MSZMP Központi Bizottsága és a magyar for­radalmi munkás-paraszt kormány közleménye: Az MSZMP Központi Bizottsága és a magyar forradalmi munkás paraszt kormány mély fájdalommal közli, hogy Horváth Imre eivtárs, or MSZMP Központi Bizottságának tagja, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány külügy­minisztere, a kommunista mozgalom régi harcosa, 1958. február 3-óra virradó éjjel, súlyos betegség következtében elhunyt. Horváth Imre elvtárs temetésének megrendezésére párt- és kormány- bizottság alakult. Tagjai: Kadar János, Kiss Károly, Marosán György, dr. Münnich Ferenc, Nemes Dezső, Sík Endre. Temetése csütörtökön történt, a Kerepesi temetőben díszsírhelyre. Pálmonostora községben 300 asszony vett részt nőgyógyászati előadáson Pálmonostora községben orvosi tanácsadást tartott dr. Lux János nőgyógyász főorvos. Pálmonostora község asszonyai, Nőtanácsa, valamint a helyi orvos és felesége megszervezték a 300 asszonyból álló gyűlést. A helyi Nőíanács egyik vezetője, Szeri Ist­vánná megnyitó beszéde után — melyben szó volt a békénkről és a gyermeknevelésről, valamint a csa­ládvédelemről, — megtartotta elő­adását dr. Lux nőgyógyász főorvos. Az előadás több mint egy órán át tartott. Az asszonytársak nagy figyelemmel hallgatták az őket any- nyira érdeklő orvosi előadást. Majd az előadás után Szeri Istvánná asszonytársunk javaslatára kis cé­dulákon tették fel az őket érdeklő kérdéseket. Ennek meg is lett az eredménye. Lux főorvos alig győzött megvá­laszolni. A kis cédulák száma 26 volt. így alapos megbeszélések után mely vagy három órahosszáig tar­tott, az asszonytársak megkapták kérdéseikre a választ. Ezt követően javasolták, hogy küldjenek táviratot az Országos Béketanácsnak, hogy tiltsák[bea nukleáris fegyverek gyár­tását és annak használatát. „Mert mi Pálmonostora dolgozó asszonyai és leányai békében akarunk dol­gozni és gyermekeinket felnevelni.-* A javaslatot elfogadták, majd meg­köszönték az előadást és a válaszokat. (Folytatás a 2. oldalon.) A nagyvilágból Befejeződtek Lengyelországban a népi tanácsválasztások. A szuvazúsra jogo­sultak mintegy nyolcvan százaléka járult az urnákhoz. Az ország 1025 ipari választó körzetének túlnyomó többségében a szavazásban résztvevők aránya a kilencven szá­zalék felett van. A lengyel sajtó a választásokról azt írja, hogy a népi tanácsok meg­választásával és a jogkörök jelentős kiszélesítésével megvalósul a jelszó : hatalmat a tanácsok kezébe. Kilőtték az első mesterséges holdat az amerikaiak. Egy nyolcvan kilós és egy ötszázkilós szovjet mesterséges hold után, kilőttek egy nyolckilós holdat. Két vezető amerikai tudós kijelentette, hogy „nem számítanak arra, hogy ugyanannyi tájékozódást tudnak szerezni, mint amennyit a szovjet szputnyikok adtak," „Igyekszünk majd nyomon követni a mesterséges holdat és méréseket végezni, de valószínűleg megsem kíséreljük, hogy ezek behaló mérések legyenek." A mesterséges holdat kilövő „Jupiter C“ rakéta szerkesztője von Braun ki­jelentette: „Ha húsz százalékkal gyorsabban haladnánk, mint az oroszok, akkor is öt évre lenne szükségünk, hogy túlszárnyaljuk őket." Az angol hadügyminiszter, az amerikai mesterséges hold fellövése alkalmából üdvözölte Wernher von Braun veit náci rakétaszakembert. A második világháború alatt a hírhedt tömeggyilkos fegyver, a V-2. feltolálója volt, onnan került Amerikába rakétaszakértőnek. A táviratot a következő: „Fogadja kérem, legmelegebb jókíván­ságaimat a nagyszerű sikerért, amely örömmel tölt el bennünket, angolokat. Kettőnk közt nézeteltérések voltak a második világháború alatt. Nagyon örülök, hegy most együtt dolgozunk ugyanazért az ügyért. Remélem, hogy alkalmam lesz személyesen is találkozni önnel.“ Ezek szerint az angol hadügyminiszter számára „nézeteltérés" volt csupán a pusztító halál, amelyet a második világháború utolsó éveiben London és Coventry lakosaira zúdított az ugyancsak von Braun által szerkesztett V-2. Az el­esett angol katonák, a borzalmas bombatámadásban életüket vesztett, vagy megcson­kított angolok százezrei csupán holmi „nézeteltérés“ áldozatai voltak. Valóban, aki mindezt „nézeteltérésnek“ nevezi, ollói nem meglepő az sem, ha most „örül, hogy együtt dolgozhat“ honfitársainak gyilkosaival, „ugyanazért az ügy­ért“. De vájjon minden angol ugyanilyen köhnyen felejt-e, s ugyanilyen könnyen bo- csájt-e meg ? Aláírták az Egyesült Arab Közlársaság megalakulását kimondó nyilatkozató!. Szíria és Egyiptom képviselői megvitatták az egyiptomi nemzetgyűlés és a Szíriái képviselőhöz egyhangúlag hozott határozatát, amelynek értelmében a két ország egye­sül, előzetes tépésként a teljes arab egység megvalósulása felé. 30 napon belül nép­szavazást tartanak a két állam területén, az Egyesült Arab Közlársaság államfőjének megválasztására. Blagonravov professzor, az ismert szovjet rakétaszakember, a moszkvai rádió­nak adott nyilatkozatában elmondotta. hogy az eddigi mesterséges holdak fellövése nem jelenti a rakéta teljes kapacitását. A Szovjetunió rendelkezésére álló inhrkonli- nentális rakéta, az eddiginél súlyosabb szputnyikokut, magasabbra is fel tud röpíteni. A második szovjet mesterséges hold február 3-án, hajnali négy éráig befelezte ezerháromszázhatodik fordulatát a föld körül. rDi.. /Hi'uinieli CJ-eruie a Minisztertanács elnökének életrajza Nemregiben zajlott le az üzemi tanács megválasztása a B. B. Gyár­ban. Az új üzemi tanács rövid idő­vel megalakulása után összeült, bogy megbeszélje feladatait és az Szem termelési kérdéseit. Tagjai párttagok, pártonkívüliek, vezetőbeosztásúak és kisebb mun­kakörben dolgozó munkások. An­nak tudatában ültek össze, hogy munkájuk eredményessége növeli a népi hatalom gazdaságosságát, erejét. A munkások véleményét képviselik, jó szándékkal, nagy se­gíteni akarással. Adódik tájékozat­lanság, előfordul téves nézet. A vezetést tanulni kell, gyakorolni kell. Sokat keli tanulni és gyakor­latban sok mindent elsajátítani. A pártszervezet, a kommunisták fel­adata emellett a többiek segítése is. Az üzem igazgatója mondotta: „Az üzemi tanács jó, a dolgozók véleményét hozza a vezetésbe. Ne­künk kommunistáknak a feladatunk, hogy a gyár érdekében, a népgaz­daság érdekében megtanítsuk őket a helyes módszerekre, támogassuk őket mindenben, amiben a dolgo­zók helyes érdekeiért dolgoznak." Valóban az üzemi tanács a vezetés helyes, a közösség érdekeit képvi­selő módszereket elsajátítva, rend­kívül nagy segítséget adhat a ter­melésben. Az első értekezleten megbeszél­ték a gyár elmúlt félévi eredmé­nyeit. A gyár a tervét hónapról- kónapra egyenletesen teljesítette Egész alacsony létszámemelkedes mellett, 17 százalékkal magasabb termelési értéket teljesített, mint első félévben. A bérhelyzet rende­ződött az új normák és a dolgo­zóknak megfelelő teljesítménybér bevezetésével. Javult a munka ter­melékenysége, az egy főre eső ter­melési érték, az első félévhez vi­szonyítva 109,6 százalék teljesít­ményt mutat. A vállalat nyeresé­gesen gazdálkodott. A mérleg fe­lülvizsgálása után, láthatóvá válik majd a nyereségrészesedés szét­osztható összege. Természetes, hogy hibák is vannak. Az ellenforradal­mi időszakban nagymértékben meg­lazult munkafegyelem kérdésében; még sok javítani való van. A gyár az ellenfo:radalom kár­tevései miatt szerényen, de része­sült fejlesztésben, a nehéz gazda sági viszonyokhoz mérve, aránylag szépen kapott az államtól, új ku­tat, új műhelyt, műszaki felszere lést, a dolgozók egészségvédelméi szolgáló felszerelést, szállítóeszköz! és egyebet. A dolgozók is látják ezt. Bizo­nyítják ezt az elért eredmények is Eredményes, nyereséges jó mun­kát végeztek, sok nehézséget le­küzdve. Most sok új, nehéz, de a maga nemében szép feladat vár rájuk. A fejlődő munka, az eredmények, a jó munkaszervezás, a kommunisták és pártonkívüliek összefogása ezt is meg fogja oldani — mondják.

Next

/
Oldalképek
Tartalom