Félegyházi Közlöny, 1957 (2. évfolyam, 3-51. szám)

1957-03-03 / 9. szám

4 Félegvhá/j Közlöny • 00 Az októberi vihar után midenki zanabb gondolkodású pedagógu- fellélegzett. Nyíltabban beszélnek sok leszerelték a diákok szervez- az emberek egymással. Megvitat- kedését, folytatja a szervező mun­ják az egyes emberek magatartá- két. Kerékpárral járta a várost és sát. A napokban arról esett szó, ahol csak szerét tehette, tüntetésre hogy egyes emberek milyen ügye- buzdított fiatalt és felnőttet egyaránt, sen tudnak lovat váltani, ha a November 4-e után kisebb sze- helyzet úgy kívánja. Már pedig repeket vállalt a közéletben. Most megkívánja a helyzet azoktól, akin azonban, úgy látszik, megtalálta mindenféle társadalmi rendszert magát. A Vörös Hadsereg szüle-! hűen kiszolgálnak, még akkor is, tésének 39. évfordulója alkalmával ha az egyéni meggyőződésükkel rendezett koszorúzási ünnepségen ellentétes. Ezek az egyének többé- ismét szerepelni láttuk. teísbM.Jól~Ólclnák magUual Igyekezett megmutatni, hogy 1956 októberéig. Ekkor azonban őszinte tisztelettel adózik a felsza-l mindannyian vizsgáztunk elmelet- dltó harc hősi ha]oltai emléké-! bői es gyakorlatból egyaránt. Ki nek Ezúttal azonban kisebb sikere ötösre, ki pedig egyesre Az egyesre vo„ mert a jelenlévő kommunis-i vizsgázok közül most csak egyet ták közül sokan felismerték sze-1 akarunk bemutatni. mélyében az októberi „forradal­Nem igen akad, aki ne ismerne, márt •• Viharvert köpönyegét kifor- vagy nem hallott volna arról, hogy dítva igyekezett „újabb állást“ fog­milyen sokoldalú a varos kultur- jalni. Magatartása arról tanúskodik,, 1SlZZ T uem 92 lJ’ h°f h°gy gyakorlott ebben a mester- sokoldalú, hanem az, hogy az ok- s£gben tóberi események idején is úgy . . „ , ... , . . aktivizálta magát,mint annak előtte. A nyíltszívű, becsületes emberek Ehhez tudni kell azt is, hogy nem e 1 f ‘p, az, e í; e ..helyezkedést , múlott el egyetlen ünnepség (má- ami . „ Gyula, a Móra Fe­jus 1, április 4, november 7, vagy renc kultúrotthon igazgatója folytat. egyéb rendezvény), hogy ne ra- Sok kommunistának és becsü- gadta volna kezébe a vezetést. letes dolgozónak az a kérése, hogy Októberben arra lettünk figyel- járjon el az MSzMP illetékes bi- mesek, hogy a 27. tüntetést ő szer- zotlsága Csaba Gyula és a hasonló vezi. A szónoklat kitűnően sike' „lovaitok“ ügyében. Ne tűrjük meg, rült. Harsogó hangon szavalta a hogy ilyen karrieristák, köpönyeg­szobor előtt Petőfi: Nemzeti dalát, forgatók lejárassák a Pártot és a 28-án annak ellenére, hogy a jó- kommunistákat. G.-né »OOOOOOOOOOOGOOOOOGOGOGOOCDOOOGGOOOOOOGGOOOOGOOGOOOGOOG MEZŐGAZDASÁGI TANÁCSADÓ------ •-----------­Gyümölcs- és szőlőtermelés időszerű kérdései A magasabb és jobb minőségű termelés érdekében minden termelő gondosan végezze el az alábbi munkákat: Azonnal meg kell kezdeni a gyümölcsfák téli fakitísztogatási munkáik A fák koroná­jából az elszáradt, szuhoktól, vértelűtöl tönk­rement, beteg, vagy felesleges ágakat el kell távolítani. Súlyos-,n beteg meg nem menthető fákat vágjuk ki, de előzőleg az illetékes községi tanácstól engedélyt kell rá kérni. Le kell szedni a fákról a hernyófé-zkeket, a gyümölcsmumiákat és egyéb kártevők pe­téit és ezt is azonnal el kell égetni. A fák törzseit, vastagabb ágait a felrepedezett ío> z- ló kéregtől, moháktól zuzmóktól kéregkapa­ró vassal sok helyre nem lehet odaférni, azokat a helyeket drótkefével tisztítsuk meg. A fiatal fák törzsét gyökérkefével tisztít­suk meg, mert a kéregkaparó, vagy drót­kefe könnyen megsértheti azokat. Ä kapa- rékot gyűjtsük össze és égessük el. Még most javítsuk, vagy javíttassuk ki a permetezőgépeket és egyéb eszközöket. Nagy gondot kell fordítani a gyümölcsfákon lé'tfö sebek kezelésére is. A fűrész után roncsolt : sebet éles késsel, kacorral simára kell tisz- titani és sebfedő anyaggal be kell kenni. Ezen fizikai munkák elvégzése után ke­rülhet sor a rügyfakadás előtti permetezé­sekre.-------------------30 C A szőlőkben különösen fontos feladat * trágyázás A helytelen tápanyaggazdálkodás következtében a homoki szőlőinkben a tőke­pusztulás igen gyakori jelenség. De rendsze­res tápanyag visszapótlással, a trágyázással a tőkék termelőereje még a sMány homokon is fenntartható. A homoktalajokon a normá­lis talajerő fenntartása céljából a talajokat kevesebb mennyiséggel, de gyakrabban trá­gyázzuk. Általában 2 évenként kh-ként 200 q szerves'rágyát számítunk. Hom -ki szőlők ban a szervestrágyákat leg­alább 25—30 cm mélyen keli a talajba jut­tatni. A műtrágyázás fontos kiegészítője a szerves trágyázásnak. A szőlőkbe ősszel, vagy télen a tdajadottságok szerint kh-ként 120—180 kg káli, 150—200 kg szuperfoszfát és nyitás előtt 120—100 kg pefisót szór­junk ki. Az istállótrágya hiány miatt, igen jó ered­ménnyel lehet használni a tőzegkorpát is, amit a szőlősorok közé szintén mélyen be­dolgozunk és ez egy viz átuemeresztö ré­teget képez. Ugyancsak jó eredmény érhető el a szőlővessző és kukoricaszár talajba való bedolgozásával is. Minden termelőnek elsősorban saját érdeke ezen munkák gondos elvégzése, mert nagy­ban elősegíti azt, hogy sokkal értékesebb, egészségesebb gyümölcsöt tud értékesíteni ée így magasabb jövedelmet ér el. Magas áron megvásároljuk újságpapírját A Földművesszövetkexet toll felvásárló helyein vesszük át. Kossuth u. 4 sí., Szabadság-tér, szikvixüiem mellett. 3—2 Földművessxövetkezet Járásbíróság! ítéletek: A járásbíróság Pintér István kis­kunfélegyházi lakost könnyű testi sértés elkövetése miatt jogerősen 400 Ft pénzbüntetésre ítélte, mert a vele egy udvarban lakó sértettnek 8 napon belül gyógyuló sérülést okozott. Szabó Béla 36 éves kiskunfélegy­házi lakost a járásbíróság orgazda­ságért 3 hónapi börtönbüntetésre; ítélte, a börtönbüntetés végrehajtá-' sát azonban 3 évi próbaidőre fel­függesztette. Szabó Béla 1956 nov. 25.-én este 8 óra tájban kocsijával hazafe'é tartott és Jászszentlászló határában egy ismeretlen embertől 14 db pallódeszkát és 2 db malteros- ládát 300 Ft-ért megvásárolt. A meg­vett anyag a Tatarozó Vállalat tu­lajdona volt. Ajtai Sándor 26 éves alpári lakost a járásbíróság betöréses lopásért jogerősen 400 Ft pénzbüntetésre ítélte, mert Alpáron egy udvarba a kerítésen bemászott és a tyúk­ólból 3 db tyúkot ellopott. vállalnak minden szakmába vágó munkál, épülettervezést és gyalú- készítését Kkfháza, Dózsa Gy. u. 2. Vidács lizsef ésTsa RENDŐRSÉGI HÍREK Az ellenforradalom ideje alatt a petőfiszállási Kossuth tsz. tulajdonát képező ingóságot Szekeres és társai 50.000 Ft értékben elhurcolták. Az ügyben a vizsgálat folyamatban van. A kiskunfélegyházai rendőrkapi­tányság szándékos emberölés bűn­tette miatt eljárást indított Faragó Jánosné szid. Eke Hajnal alpári lakos ellen, aki 1957. január 22.-én gyermekét a WC-ben megszülte és otthagyta. Később a WO bői a már meghalt gyermeket kivette és azt a községtől 4 km. távolságra kivitte, követ kötött a hullára és kutba- dobta. Faragó Jánosné az ügyész­ségnek lett átadva, ahol a bűn- cselekmény elkövetését beismerte. Hirdessen a Közlönyben! Hirdetéseket felvesz a nyomda Az állattenyésztés időszerű kérdései. (I. évnegyedre.) Az állattenyésztő legnagyobb pro- nélkül. Későbbiek folyamán — áp- blémája ilyenkor a rendelkezésre rilis — felmerülő probléma a foko- álló takarmánynak folyamatos ta- zatos, helyes átmenet biztosítása, az karékos felhasználása, a zöldtakar- április végén meginduló zöldtakar­mány beindulásáig. Feltétlenül ren- mányozásra. Az egész télen istálló- delkezésre álló takarmányok: siló, zott tehenek kifutón tartását lehe- piliangós és egyéb szálastakarmá- tővé teszi az idei enyhébb télvége. nyok. Különösen a pillagós szálas- A borjak fejiődését biztositó in. takarmányok egész évi rendszeres tenzív takarmányozás fenntartása a felhasznalásat teszi szükségessé a takarékos, észszerű takarmányozás szakember részéről, mert így nem mepett nem szenved hiányt. A bor­érheti meglepetés u telvégi takar- jak £s növendékállatok szabadleve- mányozást. gőn — kifutóban — való tartását Szarvasmarha tenyésztés az időjárás megengedi, így azt fel- A fejőstehenek télvégi takarmá- tétlenül a szervezet edzett, egész- nyozásátói függ a tejtermelés szín- séges fejlődése biztosítása érdeké­vonala. Elképzelhetetlen a tejterme- ben, végre kel! hajtani, lés szintjének fenntartása pillangós- Deli Gyula széna és megfelelő minőségű siló gazd. tanár * 1 0 Családi ház építők figyelmébe! A Kiskunfélsiyházi Építőipari Szövetkezet vállalja csal-di hazak építését, tervrajz és kölisegveles készítéséi Építtetni szándékozók bizalommal keressek fel a Szövetkezet iro­dáját, műszaki tanácsadás végeit. A Szö­vetkezel az összes munkát elvállalja kulcsátadásig teljesen készén. Sz? bánság-tér 8 s*. , s H0R8TV8, és mindennemű élesítést újra válla- j mi fi. lók j 6 t á 11 á sscl: 1 Flasiser Lafas műköszörűs, Kfhóza, Kossuth u.4. — Makó Gyula ügyében közöl­jük: Az ítéletet Makó Gyula meg­fellebbezte, az ügyész eljárási sza­bályok megsértése miatt fellebbe­zett. így az ügy felsőbb bíróság elé került. — ügyeletes orvosi szolgálat. Március 2.-án déli 12 órától 4-.n, hétfőn reggel 8 óráig Dr. Ruspay Gyula, Egészségház. — Ücsyeietas állatorvos 1957. március 3-án, Bánóczky Antal, Kossuth L. u. 8. — Sporthír. Barátságos labdarugó mérkő­zés: Kecskeméti Vasas—Kiskunfélegyházi Szpartakusz T. K., vasárnap délelőtt 11 óra­kor a Honvédpályán. Anyakönyvi hírek Születtek: Laios Mária, Csenki József, Óno' Ltván, Csajka Terézia, Csontos Máté iszló. Ago ton Mihály, Mászáros Rozália, jakó József Dezső, Szabó Ilona, Bakos Zsófia Veronika, T»rjánvi Györgyi Mária, FÉIEGYHÁZI KÖZIÖKY Járási MSzMP, Városi ás Járási Tanács iepja. Felelős kiadó: Dóka László Szerkeszti: a szerkesztő bizottság. Szarkesitáság ás kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza, Szabadság tár 9. Telefon : 2-36. Bm. Nyomdo KtskunfáloqvháTi Tolepe. Telefon: 42. Felelős: Tóth Miklós István. Házosságot kötöttek: Dr. Boros Sándor— Sisák Margit Zsuzsanna. Kisznyér Ferenc— Vak ulya Franciak a, V- rtétics Ferenc—Jusztin Franciska, Szombati János—Mészáros Fran­ciska. Meghaltak: Kalocsai József 4 napos. Tóth István 2 na-os. Ki s Mihály 60 éves, Benkő Ákos Bél- 66 éves, Sebők Mihály 71 éves, Juhász János Kálmán 64 éves, Judit M-há y 43 eves, Szahó Gáspár 74 éves, Major Pál 54 éves, Atkán Sándor 55 éves, Száraz János 54 éves. 10 szóig 10 forint, minden további szó 1 forint. ÉLŐ- és művirágba! koszorú, csokor, cse­repes es szál s virág k phuló Malaiinszki ker­tészetében, Bessenyei utca It. Tel. 251. 3-2 9 HOLDAS birtok, villaszerű lakóházzal, melléképületekkel Szankmőricgáton eladó. Orbán Víncéné, Baiástya 93. sz. VARRÓGÉPMOTOR eladó Ifjúság útja- 35. alatt. 55 éves önáiló iparos keres hozzáillő élet­társai. Levelet „Egypdül vagyok, gyermek­telen“ jeligére a nyomdába. HASZNÁLT 45-ös fc-ficipő és 24-es gyer­mekcipő eladó Zrinyi-utca 39. alatt. HÁROM és fél hold föld eladó Csólyos. útban. Fekete János, Mikszáth Kálmán u. 15i HÁROM öl árpa- és búzatörek, húsz mázsa körüli árpaszalma eladó Lenin ú. 5. sz. alatt. JÁVA 172-es motorkerékpár eladó Körösi Csoma Sándor utca 12. alatt. BFRZSENYI utca 2. számú ház belső része e'adó. Érteke ni lehet Papp Lászlóval, Izsáki út Tanya 144. Kiss Pisla út sarok. BANKFALU melleit 2 és fél ho’d szántó Réczi földből eladó. Bővebbet Tanyasor 669. szám alatt. PETÖFISZÁLLÁSON a Csólyosi útban 1302. tanya ü lethclyi-éggel, négy és fél hold földdel eladó. Csenki Lajosné, Horváth Zoltán utca 43. GALAMBOSI á’lomáshoz egy kilométerre egv és fél hold szántó eladó. Érdeklődni le­het Petőfiszáilás, Tanya 1230. FÉRFIFODRÁSZ berendezés jutányosán» eladó. Batthyányi utca 35.

Next

/
Oldalképek
Tartalom