Félegyházi Közlöny, 1957 (2. évfolyam, 3-51. szám)

1957-02-24 / 8. szám

FéTegyhási Kövtöny Láttuk, hallottuk... Vasárnap délután. Az utca teli pihenő, sétáló emberekkel. Egy csoport a ruházati bolt cipőkirakata előtt álldogál és beszélget. Élénk disputa folyik arról, hogy milyen lesz az idei cipődivat. Az emberek véleménye különböző, de egy közös vonás tapasztalható: örülnek az egyszerű. ízléses cipőknek. Talán sokak véleményét fejezte ki az egyik, hogy végre megjött a józan ész és ízléses cipőket csinálnak. A szomjas embert csalogatja az új és szépen berendezett Kisétterem, amit a 2é-os „dühöngő" helyén létesítettek. Ez bizony becsületére válik a Vendég látó Vállalatnak. Azonban amit úgy este 7—8 óra tájban több ízben tapasztal­tam, nem helyes. 8—12 éves gyerekek csoportosan álldogálnak az ajtóban és önkéntes kerékpármegőrzőnek ajánl­koznak. Itt a hiba. Akár étterem, akár italbolt a neve, a ié/tyeg egy, hogy sok részeg ember található ott, akiktől nem éppen jót tanul ez a csapat fiatal gyerek. — Mi a véleményük erről a szülőknek I XXX A szélben nyikorogva himbálódzik a mozi előtti lámpa. A pénztárnál csalódott arcú emberek bosszankodnak, hogy már minden jegy elkelt. Én is a várakozók tömegét sza­porítom, hiszen van még idő, majd egy negyedóra az előadás kezdetéig. A várakozók között igen sok a fiatal gyerek, pedig ez az utolsó előadás. Mit csinálnak itt ezek a „srácok", minden szülői felügyelet nélkül? Nézzük csak. És mit látunk? „Mozijegyem van eladó, ki vesz mozijegyet, csak öt forint a mozijegy". Tehát ezzel is foglalkoznak. Jegy üzérkedéssel. Hegyesen cigarettáznak és felnőtt módon káromkodnak. Sajnos, eléggé megszokott kép ez. Meg kell szűntetni! Kiváncsi Krónikás 2SHWCKUP YVTRT MEZŐGAZDASÁGI TANÁCSADÓ A növénytermesztés időszerű kérdései: JA* A növénytermesztés sikere többek között nagymértékben függ a munkák időben tör­ténő elvégzésétől. Célszerű számontartani az időszerű növénytermesztési munkákat, hogy felkészülhessünk a feladatok végrehajtására. Trógyózósi munkák. Felültrágyázásnak ne­vezzük az álló kultúrák (rétek, legelők, évelő pillangósok) és őszi vetések 50—S0 q omlós szerves trágyával történő megtérítését. Alap­trágyaként P.t K. és N, műtrágyákat hasz­nálhatunk, Általánosan használt mennyiségek: egy évre P. 120 kg, K. 60 kg, N. 40 kg. Fejtrágyázással az őszi vetéseinket igyekez­zünk mielőbb ellátni a fejlő lést elősegítő N. műtrágyával: Szokásos adag 40 kg. Talajmunkák. Első feladat az őszi mély­szántásban nem részesült szántóföldek tava­szi szántása legyen. Amint a talajra ráme­hetünk, haladéktalanul húzassuk be az osztó­barázdákat és végezzük el a simítózást, amely a talajvíz megőrzésének egyszerű és hatásos módja. Vetőágy készítéssel a megülepedett, összetömődött talajt fogassal, kultivátorral, tárcsával kedvezőbbé tesszük a talajélet szá­mára és megalapozzuk a sikeres kelést. Vetőmagvak előkészítése. A vetőmagnak már a vetés előtt felhasználásra készen kell állni. Vetésre csak tiszta, egészséges, jó csíra­képességű, nemesített vetőmagot használjunk. Ennek érdekében feladatok: vetőmag beszer­zés, magtisztítás, csávázás, próbacsiráztatás. Vetés. Korai vetésű növények: Mák, ta­vaszi búza, borsó, len, árpa, zab, tavaszi tak. keverékek, füfélék, évelő pillangósok, murok- répa. A felsorolt növények alacsony hőfokon csíráznak. A magtakarást ki kell emelni, mert vidékünkön ezen a téren tapasztalható a legnagyobb szakszerűtlenség. (Henger hasz­nálata.) őszi vetések és évelők ápolása. Évelő kultúrákat koratavasszal fogasoljuk meg. A felfagyott vetést hengerezzük. Legyökerese- dés után az őszi vetéseket fogassal ápoljuk. Facsemeték, suhángok ültetése a növény- termesztés szempontjából is kívánatos, amel­lett nemzetgazdasági érdek. Vízlevezető ssel nagy értékeket menthe­tünk meg viszonylag kevés munkával. Melegágyak készítésének ideje a kiülte­téshez igazodjon. A melegágy készítésének idejét úgy választjuk meg, hogy elég idő le­gyen a bemelegedésre, magvak kikelésére és a növények fejlődésére. Eszközök, gépek, anyagok jó állapotban, kellő mennyiségben készen álljanak, hogy ezek hiánya ne akadályozza a felsorolt mun­kák zavartalan elvégzését. Utak, árkok karbantartása szintén a nö­vénytermesztést szolgálja, mi**1’ 'ösegitiijK a felesleges víz elve^tó»-1 utak kialakítását. Hiv Születtek: Kurucsaí Ilona, Kelemen Zsu­zsanna, Kelemen József, Berta József, Pro- dán Sándor, Tóth Ildikó Magdolna, Gulyás Imre Tibor, Samu Katalin Erzsébet, Gulyás Imre, Keskeny László, Kollár Tibor Károly. Görög Irén, Király Erzsébet, Magyar János, Halász Kálmán, Kis Ilona, Récze József, Bodor Ilona, Tóth István, Rácz János, Balog János, Bokros József, Görög József, Fábián Ilona Veronika, Csáki Sándor János, Darányi József, Tarjányi Erzsébet Zsuzsanna, Eszik Aranka, Vidéki Imre, Keresztesi Sándor, Kis Margit, Provícs János István, Szarvas Zsuzsanna Julianna, Csik Péter, Pásztor Balázs, Kordás Ibolya. Házasságot kötöttek: Ajtai Gusztáv- Rafael Mária, Bajzák Mihály—Kocsis Borbála, Nagyfejű Abonyi Péter—Palatínus Terézia, Illés Ferenc—Nánási Anna, Fekete Emil— Bánó Szabó Etelka, Tóth Lajos Dezső—Nagy Margit, Nagy János—Seres Erzsébet. Rs do­mes Sándor—Szécsényi Erzsébet, Gibicz Jó­zsef—Bodor Erzsébet, Lajos János—Gyürky Magdolna, Kenderesi Antal—Szalinka Jolán, Boros Sándor—Urbán Rozália, Furák Géza —Szabó Margit Veronika, Paulovics Zoltán Alajos—Mucsi Zsuzsanna Mária, Peregi László—Flóring Rozália, Kállai Miklós— Bárány Julianna, Csendes Mihály—Jaksa Mária. Meghaltak: Seres József 11 hónapos, Sallai Imréné Zsígó Franciska 80 éves, Vasilák János 64 éves, Kalmár Imréné Bense Mária 34 éves, Magyar Sándor 78 éves, Fekete Gás- párné Kanta Anna 81 éves, Lajos Istvánné Fazekas Rozália 78 éves. tGGOOOOOOOOQOGOOOOOOGOGOOOOOOOOOOOOOGOGOOOOOOOOOOOOOGG néhány szó az adófizetésről A városunk adófizetői között igen nagy megelégedést keltettek a munkás-paraszt kor­mánynak azon intézkedései, amelyek köz­terhek csökkentését vontak maguk után. Az adott kedvezmények kötelezettségeket is ró­nak adófizetőinkre. Igen gyakori az a jelenség, hogy adófize­tőink egy része megfeledkezik erről és a kiadott rendelkezésekből csak a részére elő­nyös részeket emeli ki. Kormányzatunk el­törölte a beszolgáltatást rendszert, amely a közterhek kétharmad részét jelenti. Ennek ellenére . az adófizetésben nem mutatkozik megfelelő emelkedés, bár adófizetőinknek igen komoly mennyiségű termény és egyéb cikk van tulajdonában, amelyet a begyűjtési rendszer fennmaradása esetén be kellene ad­nia, most azonban mindezt szabadpiacon ér­tékesítheti. Beszélhetnénk sokat az adott kedvezmé­nyekről: mezőgazdasági fejlesztési járulék, gyermektelenek adója, iparosok, kereskedők 1956. H. félévi adójának 50 százalékos csök­kentése, alkalmazottak után fizetendő ált. jövedelemadó, vagy a kötelező biztosítási dij megszüntetéséről. A kötelező biztosítási díj eltörlésénél tudni kell azt, hogy 1957. március 31-ével szűnik meg. Az, aki március 31-ig önkéntes tűzbiz­tosítást köt és a biztosítási díjat befizeti, men­tesül a kivetés alól. Azok, akik tűzbiztosí­tást nem kötnek, azok terhére 1(4 évre ki­vetés lesz és azt április végéig be kell fi­zetni. Igen nagy azoknak a száma, akiknek az előző évről, vagy évekről biztosítási díj hát­ralékuk áll fenn. Kőtelező biztosítás meg­szűnik, de a hátralékosoknak fennálló tarto­zásaikat meg kell fizetniük. Kamatmentes ha­táridő március 31. Ezentúl a hátralék ősz- szege emelkedni fog az esedékes kamat, il­letve behajtási költség összegével. Meg kell mondani nyíltan és őszintén azt. hogy az adó tekintetében további kedvez­ményt kormányzatunknak nem áll módjában adni. De megköveteli azonban, hogy a most fennálló hátralékokat (amelyekről a pénz' ügyi osztály értesítést küldött) mindenkinek maradéktalanul meg kell fizetni, Az adózók­nak az adott kedvezmények után minden előfeltétel adva van, hogy esedékes tartozá- zását rendezze. Tudjuk azt, hogy dolgozóink egy része időben teljesíti kötelezettségét, azokkal szemben viszont, akik erről megfe­ledkeznek a legszigorúbban fogunk eljárni. Már megkezdték a zálogolások, transzferá­lások foganatosítását azoknál a hátralékosok nál, akik állampolgári kötelezettségűk n ;m teljesítésével akarják fejlődésünket gátolni. JVfeg kell szűnni annak az elméletnek, hagv évről-évre nem fizetünk. Várjuk, hogy ma eltörlik. Ezt nem nézheti kormányzatunk, de nem nézhetik azok a becsületes dolgozók, akik minden évben befizetik a reájuk kive­tett adót. Kövessük az olyan adófizetők pél­dáját, mint Szabó János (Horváth Zoltán u. 52. sz, alatti lakos), aki január 2-án kifizette első negyedéves tartozását, vagy Fazekas György, Páka 9., Palásti Ferenc, Álmos u. 12 3GOOQGOOOOOOOOGOG GOOGOGQGí Értesítjük kedves vendégeinket, hogy 195 7. március í-tói férfi fodrász UzSefeEnkef vasárnap zárva tartjuk Minden vasárnap reggel 7-tő! 12 óráig az Ifjúság útja 29. szám alatti iizieíM iiispeticiát Sár! eladók Érdeklődni 8—10 óra között a járási HSZMP intézőbizoftság-íná!. SZABADSÁG-TÉR 3 SZ. HÍREK — Ügyeletes orvosi szolgálat. Február 23. -án déli 12 órától 25-.n, hétfőn reggel 8 óráig dr. Kurtzer Rezső az Egészségházban. — Ügyeletes állatorvos 1957. február 24. -én dr. Szolnoki László, Vöröshadsereg u. 23. sz. Telefon 1-83. — Adózók figyelmébe. Február 28.-áig kell az általános jövedelmiadó bevallási íve* a bevallásra kötelezetteknek a városi adó­hivatalba beadni. Felhívjuk az adózók figyel­mét a február 28.-Í határidő pontos betartá­sára, mert a határidő elmulasztása bírsággal jár. Vallomást ív az adóhivatalban kapható. — Épül a Gépkocstközlekodési Vállalat szerelő csarnoka. A Lenin és Jókai utca keresztezésénél az októberi események miatt abbahagyott szerelőcsarnok építését a B:cs- Kiskun megyei Tatarozó Vállalat újra meg­kezdette s a tervek szerint április végén át is adják a Gépkoc«iközlekedé-i Vállalatnak. sport hírek; Értesítjük a város • sportszerető közönségét, hogy a közbejött sportesemények folytán a K TK vezetőségválasztó taggyűlését 1957 március 3-án, vasárnap de. 10 órakor tartjuk a Városi Tanács nagytermében, melyre minden sportszerető dol­gozót szeretettel vár az Intézőbizottság. BÁSTYA SPORTHÍR Újságokban megjelent, hogy a kiskunfélegy­házi Bástya sportkör megszűnt. Ez a hír téves. Az új intézőbizottság megalakult és szervezi a pedagógusok sportkörét. Egyelőre három szak­osztály működik. Röplabda szakosztály, mely NB Il.-ben szerepel, sakk szakosztály és a tenisz szakosztály. A fiatalok részére a tenisz­pályán beindul a teniszoktatás. Oktatási díjat fizetni nem kell, csak felszerelés használati díjat. A későbbiek folyamán atlétika és asztali- tenisz szakosztállyal is bővül. Családi ház építék figyelmébe! A Kiskunfélsgyházi Építőipari Szövetkezet vállalja családi házak építését, tervrajz és i'oó- <■ «et. Építtetni szándékozok 'el a Szövetkezei iro» » végett. A Sző» elvállalja -en. 3-2 Magas ár & mí me g v ó só r óljuk újságpapírját A Főidművesszöveilcezot toll felvásárló helyein vesszük át. Kossuth u. 4 sz., Szabadság-tér, szikvízüzem mellett. 3—1 Földművesszövetkezet Levél Tiszaujfaluról Az októberi eseményeket követő időkben < ellenforradalmárok gálád módon letépték szán, helyen a párt, a munkásosztály vörös zászlaj Ezek az események arra figyelmeztették Tisz, újfalu kommunistáit, hogy az ő megőrzésükbe, tulajdonukban tévő vörös zászlót biztonságba helyezzék, hogy az ellenforradalmár „urak" azt be ne szennyezhessék. Ezeknek az erőknek szét­zúzása után, a közelmúlt napokban a község kommunistái újra elhatározták, hogy most már feltűzik a pártházra. Hadd hirdesse büszkén lengve, hogy a párt él és élni fog még akkor is, ha ezt azok az elemek nem szeretik, akik a munkásosztály társadalmának ellenségei. Hadd hirdesse a dolgozó nép élniakarását, a nép hatalmát, a munkás-paraszt karok alkotó, építő, termelő erejét, akaratát. Szóljon a zászló magasan lengése figyelmez­tetésül a MŰK jelszón rágódó egyéneknek, hogy mi már többé egy pillanatra sem fogjuk meg­engedni, hogy egységünket kalandorok, karri­eristák megbontsák. Mi kommunisták a dolgozó néppel egyetértésben, kéz a kézben, váll a váll mellett, vívmányainkat, demokratikus rend­szerünket, ha kell, tűzzel-vassal is megvéd- Mi nem használunk olyan jelszavakat, h ,y márciusban újra kezdjük. Mi amit elkezdti '• a szocializmus építését, azt végre ts hajtju... tanulva az elkövetett hibákból. De ha ebben az utunkban bárki is akadályoz, vagy megpróbál kibújni bűzös odújából, olyan vaskézzel sújtunk oda, hogy borzas leje azonnal megsemmisüljön mindörökre. A mi zászlónkat, a vörös zászlót most már és mindörökre büszkén magasan hordva, a bé­kénk megvédésében magunk előtt tartva, visszük magunkkal jövőnk felé, a célhoz, a szocia­lizmusba! K. 3. A „Közlöny“ elintézte (Egy levél nyomán.) Több Rákóczi utcai lakos aláírásával levelet kaptunk, amelyben az utcájuk sáros állapotára p ■•.aszko'dnak és kérik annak kikövezését. A tanács VB. titkárának intézkedése nyo- m n közölték szerkesztőségünkkel, hogy ez év\ folyamán a Rákóczi utca egyik oldalát kikövezik az aszfaltozásokból kikerülő beton­lap ><kai. Mindkét oldalt ez év folyamán nem tudják megcsinálni, mivel elég sok a sárot utca még a városban és azokhoz is szükség van anyagra. Íz utca uem szemétdomb JLz.tícál a város több pontján összetévesztik a szemétdombbal, úgyannyira, hogy a szemetet mm a szemétdombra, hanem az utcára öntik. Az utcc nem a szemétgyűjtés helye, hanem a közlekedésé. Emberek járnak az utcán, akik­nek egészségét is veszélyezteti az utcán fel­halmozott és rothadó szemét. Erélyes intézke­dést kérünk ennek megszüntetésére. APRÓHIRDETÉSEK 10 szóig 10 forint, minden további szó 1 forint MÉLY GYERMEKKOCSI és fonott kert asztal 4 fotellal eladó. Némedi V. Sándor u. 14 DALLOS Lajos kartoló» és fenómester működését újból megkezdte. Szentes, Dózsa György ulca 20. 2—2 KENYÉRSÜTÉST március 2»án tnegkez» dem Horváth Zoltán utca 14 alatt. Cserekenyér sütését vállalom Rózsa Lajos. 2 — 2 ÉLŰ» és művirágb-l koszorú, csokor, cse« repcs és szálas vitág k pható Malatinszki Kér» tészeiében, Bessenyei ulca 11. Tel. 251. 3»* ZONGORA, félhosszú, bécsi, eladó. C a a nyomdában. SZOBA-KONYHÁS és minden mellét» helyiséges ház eladó. Október 23. utca 42. SZABÓ János Atlili ulca 62 szám alatti lakos 800 Szögöl dohányföldei kiadna feles» termeknek vagy pedig az engedélyét is átadná. ŰRI, nei fodrászt keres Hevér Mthályné, Jásrszentlászló, Bocskai utca t. NÉGY HOLD föld Petófiszállíson, a Péleri ló felső végén feliből azonnal kiadó, vagy bérbeadó. Cím a Petet i»lói iskolában. nyílttér Ccfln rovatban k<5z3!fak<érf a szerkesztőbizottság felelősséget nem válla!. Férjemért, Virág Józsefért sem anyagi, sem erkölcsi felelí3eéget nem vállalok. Viróg Józsefné sz. Tar Ida Kiskunfélegyháza, Dózsa György 12. FÉLEGYHÁZI KÖZLÖKT E Városi ós járási Tanács lopja. Szerkeszti : a szerkesztő bizottság. Szerkesztőség ós kiadóhivatal : Kiskunfélegyháza, Szabadság tér 9. Telefon : 2-3á. Bm. Hyemda Kiskunfélegyházi Telepe. Telefon: 4f. vállalnak mindea szakmába vágó munkát, épülettervezést és gyalú- készítését Kkfbáza, Dózsa Gy. u. 2. ItoássMzsefésTsa Értesítem az autó- és f raetortalajíianssokat, hogy műhelyemet meg nyitottam Körösi Csorna Sándor u. 18. sz. alatt. Ponirácz LaiosautámMavftó

Next

/
Oldalképek
Tartalom