Félegyházi Közlöny, 1957 (2. évfolyam, 3-51. szám)

1957-10-27 / 42. szám

4 Félegyházi Közlöny HIRE SC Szerkesztői közlemény: Múlt heti számunkban a Háziipari Szövet­kezetről szóló cikkben azt írtuk, hogy a II. ne­gyedévi nyereség 27000 forint volt. Ez a szám téves volt, mert 217.000 foiint a II. negyed­évi nyereség. — Ügyeletes orvosi szolgálat. Október 26- án déli 12 órától okt. 28-án reggel 8 óráig dr. Kondor Sándor. Rendel a lakásán: Már­tírok útja 6. — Ügyeletes állatorvos 1957. október 27- én Horváth Tibor, Mártírok útja 4. Te­lefon: 387. — Vásárnaptár. 1957. október hó 26, szombat: Kískunmajsa (Bács), Mindszent (Csongrád). Október 27. vasárnap: Hajós (Bács), Mindszent (Csongrád). Október 29, kedd: Soltvadkert (Bács). — Köszönetnyilvánítás. Mindazon roko­noknak, jó ismerősöknek, akik felejthetetlen jó férjem és édesapánk elhunytával részvé­tüket nyílvánították, ravatalára koszorút vagy virágot helyeztek, ezúton mond hálás kö­szönetét a gyászoló Rigó család. — A Móra Ferenc Művelődési Ház­ban jól sikerült ismeretterjesztő előadások voltak: dr. Szabó László professzor: „A Himalája meghódítása“ címmel* színesfilm­mel egybekötött előadást tartott. — A na­pokban dr. Batizfalvy János egyetemi ta­nár: „A megelőző védekezés egészségügyi problémái a nők életében“ címmel tartott elöadést. Az előadásokat nagyszámú érdek­lődő hallgatta végig. — Új tűzjelző távbeszélő állomás. Ér­tesítjük a város és járás lakosságát, hogy a kiskunfélegyházi Tűzrendészen Alosztálypa­rancsnokság 38-as hívószámú távbeszélő állo­másának meghagyása melleit létesült egy tűz­jelző távbeszélő állomás is 5-ös hívószámmal. A mentő tűzrendészet biztosítása, annak za­vartalan lebonyolítása érdekében közöljük, hogy tüzeket, káreseteket, tömeges baleseteket stb. ezentúl a kiskunfélegyházi tűzoltósághoz a Kis­kunfélegyháza 5-ös számú telefonon kell beje­lenteni. A közönséges beszélgetések a 38-as hívószámon történnek. = S P O RT = Kiskunfélegyházi Építők—Kecskeméti TE 1:1 (1:0) Igazságos döntetlen az NB III.-as rangadón! Kecskeméten 3500 néző (köztük legalább ezer félegyházi szurkoló) előtt zajlott le az NB. III-as rangadó a Kiskunfélegyházi Épí­tők és a Kecskeméti TE között, amely nagy harc után igazságos döntetlennel végződött. Az I. félidőben a KTE jobban játszik, sok gólhelyzete volt, de azokat rendre nem tudta kihasználni. A KTE első gólja a 14. percben születik meg. Vass, Kanyó, Toricska III. a labda útja s Toricska III. a kifutó Cseh fö­lött hálóba vágja a labdát. 0:1. A gól után az Építők kerülnek fölénybe, négy szögletet is rúgnak, de az eredmény az első félidő­ben már nem változik. Szünet után az 5. percben a KTE egyik játékosa: Szabó egy felugrástól megsérül s Kiskunfélegyházi Honvéd Á Honvéd könnyen A mérkőzés elején a csongrádiak többet támadnak s két kapufát is lőnek. De lőnek egy öngólt is saját hálójukba. 1:0 Egy haza­adott labda a saját kapujukba gurult. Néhány perc múlva Poszlancsek jó labdával kiugrik és a 16-osról hatalmas gólt lő a csongrádiak kapujába. 2:0. A csongrádiak a két gól után sem veszítik el lélek jelentüket, hanem to­vább támadnak, de csak két kapufára telik az erejükből. A 24. percben a csongrádi Baksa 12 méterről laposan a kapusarokba talál. 2:1. A gól után a félidő végéig me­mindvégig csak statisztál a balszélen. A 22. percben két kecskeméti játékos összefutásá­ból a szemfüles Fogaresi szabadon fut el a balszélen s beadását Istvánffy védhetetlenül fejeli a hálóba. 1:1. Az egyenlítés után ha talmas harc indul meg a győztes gólért. Az Építők fölénybe is kerülnek, de gólt már egyikük sem tud rúgni s így az eredmény 1:1 marad. Végeredményben csak az első félidő első felében mutattak szép játékot a csapatok, azután már csak küzdöttek. Az Építők leg­jobb embere Cseh kapus volt, valamint Mar­tinovics, Vérségi és Fogarasi. Major II. játék­vezető jól bíráskodott. Az ezernyi félegyházi szurkolót külön vonat vitte Kecskemétre. —Csongrádi ÁK 2:2 (2:1) győzhetett volna! zőnyjáték alakul ki és az eredmény nem változik. Szünet után a Honvéd tovább növelhetné előnyét, de a játékosok elkényelmeskedik a játékot s a 10. percben a csongrádiak nagy kapushibából megszerzik második és egyben kiegyenlítő góljukat Héricz révén. A Hon­véd most már rákapcsol és megkísérli a győztes gólt megszerezni, de a jól záró cson­grádi védelem mindent véd és így az ered­mény nem változik. I Petőfi Mozi műsora:; Október 24—27-ig: Egymásra talállak | Október 28—30-ig: CSAVARGÓ I Anyakönyvi hírek Születtek: Nagy Árpád, Koncz Mihály László, Borsik Imre, Fekete Anna. Tóth Éva. Bense Erzsébet Terézia, Bukovszki Piroska. Bukovszki Jolán, Sallai Katalin Erzsébet, Tí­már Erika, Tóth Éva, Andriska Marianna Lenke, Tarjányi Mihály József, Nemes Ilona, Tariányi Ferenc, Kis Katalin Gyöngyi, Nagy Ferenc, Mihály Gyöngyi Mária, Bódi Mag­dolna, Varga Péter Pál, Biliczki Piroska, Bi- bok János. Házasságot kötöttek: Fekete Péter—Mo­gyoró Mária, Kövesdi Dez§ö—Némhth Mária. Retkes Gábcr—Nánási Mária, Kurucz Ist­ván—Hajnal Rozália, Gulyás János— Vénin­ger Terézia, Virág Sándor—Balta Mária, Szeri Péter Pál—Pál Mária, Iványi Ferenc— Tóth Mária, Dudás Sándor László—Csányi Ilona, Fazekas József—Zsigó Mária Rozália, Fazekas Bálint—Tarjányi Rozália, Kovács Já­nos—Gulyás Zsuzsanna, Bagi István—Csor­dás Erzsébet, Keserű Béla—Kis Franciska, Kis Jenő—Almási Szabó Mária, Locskai Má­tyás—Csenki Mária. Meghaltak: Szentpéteri Horváth Sándorné Szabó Mária 69 éves, Rigó Mthály 73 éves, Jusztin Jánosné Mészáros Julianna 89 éves, Őze Istvánné Tóth Veronika 67 éves, Szabó Erzsébet 47 éves, Sánta Tapodi Márton 81 éves korban. Déli NB. III. állása: 1. Kiskunfélegyházi Építők 14 pont. pont. 9. MÁV HMTE 10 pont. 10. Kiskun- 2. halasi Kinizsi 9 pont. 11. Kecskeméti Építők KTE 13 pont. 3. Bácsalmás 13 pont. 4. Sze- 8 pont. 12. Szőreg 8 pont. 13. Kiskunfél- gedi Építők 11 pont. 5. Hódmezővásárhelyi egyházi Honvéd 6 pont. 14. Hódmezővásár- Dózsa 11 pont. 6. Szegedi Szpartakusz 10 helyi Vasas 5 pont. 15. Dorozsma 4 pont. pont. 7. Csongrád 10 pont. 8. Szentes 10 16. Nagylak 2 pont. Serdülők atlétikai versenye Az elmúlt hetek egyik szép őszi verőfé­nyes napjának délutánján rendeztük váro­sunk serdülő ifjúságának atlétikai versenyét a Tanítóképző udvarán és a mellette elterülő ifjúsági sportpályán. Ez a verseny egyben tehetségkutató verseny is volt. A verseny- számok lebonyolítása közben alaposan szét­nézhettünk azok között a serdülő ifjak és lányok között, kik a különböző általános is­kolákból most kerültek középiskolába, hogy milyen ígéretek lesznek a jövőben az atléti­ka különböző ágiban. Ha tanulmányozzuk a versenyeredménye­ket, mind a fiúk, mind a lányok versenyzői között, akadtunk olyan tehetségekre is, akik már az ifjúsági versenyzők között is jól meg­állnák helyüket. A versenynek azonban az igazi értéke az volt, hogy szép számmal in­dultak a serdülők és érezni lehetett a küz­dőszellem helyes, egységes megnyilvánulását. Ezt a serdülő és tehetségkutató versenyt a megye valamennyi városában és járásában megrendezték. Azok a versenyzők, akik eze­ken a versenyeken I. és II. helyezést értek el, meghívást kapnak a bajai megyei serdülő versenyre. Ha a III. helyezetteknek is olyan jó az eredményük, hogy érdemesek meghívni őket, úgy azok is meghívásban fognak ré­szesülni. Versenyeredmények: Fiúk. 100 m.: 1. Oláh István (Petőfi gimn.) 12.6 mp.. 2. Sulyok László (Móra gimn ) 12.7 mp., 3. Hevér László (Petőfi) 12,8 mp. 400 m.: 1. Emődi Sándor (Petőfi) 63,2 mp., 2. Kovács Antal (Petőfi) 63,5 mp., 3. Fan- toly István (Petőfi) 64,1 mp. 1000 m.: 1. Varga József (Petőfi) 3 p 08 mp., 2. Vincze Mátyás (Petőfi) 3 p 52,6 mp„ 3. Kiss Tibor (Petőfi) 3 p 59,1 mp. Magasugrás: 1. Mezősi Károly (Petőfi) 155 cm., 2. Urbán Jenő (Móra) 150 cm., 3. Me­rényi László (Petőfi) 145 cm. Távolugrás; 1. Sulyok László (Móra) 559 cm., 2. Vanviska János (Petőfi) 551 cm., 3. Ur­bán Jenő (Móra) 504 cm. Sulylökés : 1. Emődi Sándor (Petőfi) 12,28 m., 2. Malatinszky Mihály (Móra) 12,20 m., 3. Vidéki Mihály (Petőfi) 11,80. Diszkoszvetés: 1. Malatinszky Mihály (Mó­ra) 36,48 m., 2. Farkas László (Petőfi) 36,19 m., 3. Totin Gyula (Petőfi) 34,31 m. Gerelydobás: 1. Malatinszky Mihály (Mó­ra) 34,12 m., 2. Totin Gyula (Petőfi) 32,03 m., 3. Merényi László (Petőfi) 30,27 m. Lányok. 60 m.: 1. Ónodi Mária (Móra) 8,9 mp., 2. Drozdik Erzsébet (Móra) 9 mp., 3. Tóth Judit (Kossuth ált. isk.) 9 mp. Magasugrás: 1. Keserű Klára (Leány gimn.) 130 cm., 3. Harczos Zsuzsanna (Leány) 125 cm., 3. Drozdik Erzsébet (Móra) 115 cm. Távolugrás : 1. Szappanos Róza (Leány) 411 cm., 2. Latbky Katalin (Mezőgazd. Tech.) 402 cm., 3. Besze Mária (Móra) 400 cm. Sulylökés: 1. Bartha Júlia (Mezőgazd- Tech.) 837 cm., 2. Lathky Katalin (Mező­gazd. Tech.) 811 cm., 3. Kiss Júlia (Móra) 796 cm. Díszkoszvetés: Kiss Julianna (Móra) 21,36 m., 2. Mailár Éva (Móra) 19,27 m., 3. Faragó Erzsébet (Móra) 17,83 m. Gerelydobás: 1. Sahin Tóth Hona (Móra) 18,63 m., 2. Hatvani Julianna (Móra) 17,29 m., 3. Jelűnek Matild (Móra) 15,7-1 m. Reméljük, hogy a megyei találkozón leg­alább ilyen eredményekkel vagy ezeknél jobbal képviselik serdülő atlétáink városunk színeit és sok jó eredménnyel örvendeztetik meg az atlétika iránt érdeklődőket. Túlit Péter MEZŐGAZDASÁGI TANÁCSADÓ: Cukorrépa termelés A belterjes gazdálkodás köve­telménye az, hogy megfelelő idő­ben, a talajt megfelelően készít­sük el a növények alá. Ennek most van az ideje, mivel nyugodtan, mondhatjuk, hogy a tavasszal ve­tendő növények előkészítése leg­később az őszi mélyszántás alap­vető műveletével kezdődik. Váro­sunk legfontosabb ipari növénye,, az utóbbi évek folyamán mindjob­ban fejlődő cukorrépa termesztés. Két szempontból van jelentősége,, először nagyobb jövedelmet biz­tosít, másodszor a répafej, a ré­paszelet és a melasz komoly je­lentőséggel bir az állatállomány takarmányozásánál. Ezért feltétlen jelentősége van városunk terüle­tén a cukorrépa termelésnek és a fentiek következményeképen ter­jed a cukorrépa termelés mindjob­ban az utolsó években és szinte annyi területen termelik, mint az összes egyéb ipari növényeket együttvéve. Ez teszi indokolttá, hogy most ezzel a kérdéssel fog­lalkozzunk, mert félegyházi átlag­ban kh-kent 130 q cukorrépa át­lagterméssel számolhatunk, ugyan­akkor vannak jól előkészített tala­jokon duplatermést is váró terme­lők.. Ilyen pl. Horváth József Kis­kunfélegyháza, Romhányi J. utca 16|a sz. alatti lakos, aki 800 n-öl cukorrépa területen 150 q-ás ter­mést vár, ami holdanként 300 q cukorrépának felel meg. A cukorrépa jóerőben lévő mély­rétegű talajt kíván, azonban vet­hető humuszos vályog, valamint jobb erőben lévő homoktalajon is. Feltétlenül megkívánja az őszi mélyszántást és ezzel egyidejűleg 150 180 q jól kezelt istállótrágyát, valamint 160—180 kg szuperfosz_ fátot. 80—90 kg kálisót és a trá­gyától függően megfelelő mennyi_ ségű műtrágyát is. A fentiek alap. ján a cukorrépa területet már mos, ki kell jelölni, azaz, most elő keljj készülni a cukorrépa termesztésre Sági János9* (Folyt, köv.) agronómus 'hu — Melyik a világ legedzettebb állata ? _ _? — A bolha, mert az télen-nyáron egy szál ingben ugrál. —- Képzelje elvtárs, tegnap délután nem ta­láltam haza. . . — Hogy lehet az ? — Elhordták a szemetet az utcánkból. — Hogy nekem milyen pechem van, állan­dóan vesztek a totón. Sohasem sikerül kitalál­nom, hogy melyik csapatot verik meg. — Látod milyen naiv vagy! A futballbíróra kell tippelni, azt biztosan megverik minden félegyhXzi közlöny Járási MSzMP, Városi és Járási Tanács lapja. Felelős kiadó: Kiszely István Szerkeszti: a szerkesztő bizottság. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza, Szabadság tér 9. Telefon : 2-3Ő. Ben. Nyomda Kiskunfélegyházi Telepe. Telefon: 42. Felelős : Tóth Miklós Figyelem! Tehéntarté gazdák Figyelem! Október 1-től kezdve minden liter tej után 20 d eka korpát ad az Állami Tejgyűjtő a téli hónapokra. A tej ára változatlanul 2,30 Ft literenként 3,4 százalékos alapon. ß korpáért kg-kém csak i9so Ft kerül levonásra. Minden felesleges liter tejet adjon be a tejcsarnokba. Jó pénzt és sok korpát kap érte. Apróhirdetések Hirdetési díjak: szavanként 1 forint, leg­kisebb apróhirdetés 10 forint. Hirdetéseket fel­vesz a nyomda, Mártírok útja 2. (Beiárat a Kossuth utcáról). Dr. Szeley Imre ügyvéd értesíti a jogke­resőket, hogy irodáját Petőfi utca 17 alá he­lyezte át. Eladó cipészipari transzmisszió kombinál^ csiszoló felszereléssel. Megtekinthető Kiskun' féiegyházi Cipész KTSZ-nél. x Elcserélném Kecskemét, Gáspár utca 15. szám alatti három szobás lakásomat kiskun­félegyházi hasonlóra, vagy kiskunfélegyházi 2 szobás lakást elcserélnék 3 szobásra meg­egyezés szerint. Érdeklődni lehet a Kórház portáján. 3-3 Figyelem! Munkakönyvvel rendelkező be­dolgozó varrónőket és férfiszabókat állandó munkára felveszünk. Bácskískunmegyei Kéz­műipari Vállalat helyi kirendeltsége, kis­városháza, ótemplom felöli sarok üzlet- helyiség. 3—4 Bankfaluban 800 négyszögöl szántó eladó. Értekezés Fisch Emil u. 25. 1-2 Eladó várostól 1 kilométerre a szegedi betonút mellett 2 hold 500 négyszögöl föld, tanyával. Értekezni ifj. dr. Fekete Sándor ügyvéddel, vagy Pintér Lajossal, Csongrád, József Attila utca 2. Kunszállás hdtárában lévő Urbán-féle föld­ből másfél hold eladó. Érdeklődni Ady Endre utca 8. Igényjogosultnak keresek egyetlen szo­bát térítéssel az I. kerületben. Értesítést:: Némedi Varga Sándor u. sarok. Bérbe vennék 10—15 férőhelyes sertés- hizlalásra alkalmas helyiséget teljes anyagi felelősség mellett. Cím a nyomdában. Nagyméretű, modern konyhabútor eladó" Zrínyi utca 1. 24-én reggel elveszett fekete-sárga farkas­kutya. Megtalálóját, nyomravezelőjét jutalma­zom. Jelentkezzék a kórházban dr. Dózsánál,. Eladó lebontható tanya. Érdeklődni Csík­szereda u. 3.

Next

/
Oldalképek
Tartalom