Félegyházi Közlöny, 1957 (2. évfolyam, 3-51. szám)
1957-05-19 / 19. szám
2 Félegyházr Közlöny Nincs titokzatos dolog KELETEM Dr. Fazekas Lajos cikksorozata V. rész ☆ t. Egy gyári kórház belgyógyásza (férfi) és tüdőgyógyásza (nő). Mindketten új szakorvosok, magyar „csemeték" 2. Koreai paraszt. íO éven felül fekete kalap tartozik az illendőséghez. 1910—45 között az ország japán gyarmat volt, mint már említettem. Ez az uralom nem sok jót hozott a koreai népre- A tőkés-iparos fejlődés megindult, kiépítették a vas- úthálózatot, hatalmas gyárak létesültek. Egyre több szén-, vas- és wolframbánya nyílt. A Jalu-folyón felépült a világ egyik legnagyobb villanyerőműve, Ham Hin városában akkora vegyi gyár, szinte mint az l.G. Farben. A koreai nép mégis szegény maradt. A mi Felvinczi Takácsunk, a budapesti Hopp Ferenc múzeum igazgatója 1936-ban járt Koreában és művészettörténeti emlékei között ír a nép életéről is. Nagyon nyomorúságosnak találja és egyértelmű szavakkal marasztalja el a japán módszereket. Pedig elfogultság nem lehet Takács szavaiban, hiszen igen sok baráti szál fűzte Japánhoz és szerelmese volt a japán művészeteknek. Nem nagyon cáfolható, hogy Koreában a japán civilizációs munka csak a javak kiaknázására és elszállítására szorítkozott. A közéletben, iskolákban tilos volt a koreai nyelv és írás. Koreai, ha valamiképp boldogulni akart saját hazájában, japán nevet vett fel és családja szőröstül-bőröstül japanizált, A nép túlnyomó többsége persze nem volt hajlandó erre. Mindez arra vall, hogy a japánok távolabbi tervei közt a teljes beolvasztás szerepelt. Az országnak még valamilyen formális önállósága vagy látszatalkotmánya sem volt. Csak kevesen tudhatják nálunk, hogy pl. a berlini olimpián az a „japán“ sportember, aki a marathoni futást megnyerte, valójában koreai volt. A nép tehát lassacskán nemhogy gyarapodott volna, hanem hihetetlenül elszegényedett. Pedig milyen gazdag ország Korea! Sok vasérce, színesféme van, világviszonylatban wolfram-nagy- hatalom. A vízienergia sokszorosa az ország legpazarlóbb szükségleteinek. A szénnel csak úgy lehet fűteni, ha felerészben agyaggal keverik, különben szétvet bármilyen kazánt vagy kályhát, akkora a kalóriája. Sokhelyütt az agyag drágább, mint a grafitszerű szén maga. Eleinte nem értettem, miért látni az országutakon annyi ökörvontatta kétkerekű szekeret és nincs más rajtuk, csak vörösszínű agyag. Azután megtudtam, eladni viszik a parasztok a falvak, a városok piacaira. A wolfram kiaknázása most nagy lendülettel indult meg. Jártam egy wolframérctisztító gyárban. Az egész kilencemeletes gyárat egy hegy sziklatömegébe vésték bele. Tőle nem messze van a bánya és a nyers érc a hegyek közt kifeszülő drótkötél pályákon csillékben árad éjjel-nappal a sziklagyárba. A tisztítási munkafolyamatok felülről lefelé az egyes emeleteken zajlanak le, a földszinten már a tiszta érc kerül vagonokba. A Népszabadság 1957. május 14-i száma közölte: „Almok asszonya“ és „aranyat érő férti“ Nizzában Mindenüti jó, de ... legrosszabb a Szabad Európa rádióra hallgatni! A Szabad Európa rádió által a müncheni rádiónak erről. 'Az beígért „nyugati paradicsom“ há- akasztástól csak a csendőrök tud- romezer magyar számára az auszt- ták megmenteni. Az orvos elsőse- riaisiezemheini táborban ért véget, gélyben részesítette és sürgősen Az amerikai hatóságok megtagad- távozott. ták a beutazást tőlük, ezért éhség- Most harmincháromezer disszi- sztrájkot kezdtek. A Vöröskereszt dens azzal fenyegetőzik, hogy éhamerikai főmegbízottja John G. ségsztrájkba lép, ha nem kapja Murphy és sértő adatokat adott meg a kért beutazást. I I 1 I I Qlijitott szemmel a luuárhan . . . Országos vásár volt Félegyházán az elmúlt vasárnap. Kimegyek — gondoltam, hátha akad valami írnivaló. A „belváros" elég csendes. Csak a nyitott boltok mutatják,hogy nem közönséges vasárnap van. No meg a kerékpármegőrzők. Ezerszámra a kerékpárok. (Harminc éve városunkban összesen Ó05 kerékpár volt.) Eszembe jut az Állami Áruház hirdetése: mindent egy helyen! Tehenet,lovat, de még malacot se lehet egyelőre az áruházban vásárolni, így sodródok én is az emberfolyammcl az állatvásártér felé. Meglepődtem, amikor a Bajcsl-Zsilinszky utcán át a vásártéri kúthoz értem, A várárléren sátrak helyett kész és most épülő családi házak sorakoznak. Felosztották a vásárteret házhelyeknek. Még pár száz méter gyaloglás, hallom az éktelen visítást, röfögést, a „hangverseny" után már könnyen megtaláltam a sertésvásárt. Á marhavásáron is nagy a forgalom. Sok a portéka, vevő is van elég. Az eladó kevesli, a vevő mindég sokallja az árat. Fogy a sör. Sül a kolbász.Egy rekedt, de erélyes hang kiabál: „Nem látjátok, hogy itt vagyok? Nézzétek meg, mit ad Gyura ketrőér!" Megnézem. Egy asztalon nagy halom színes cukorka olvad a napon, „Gyura" gusztust keltve beletúr a két kezével és kéjes gyönyörrel szórja vissza az asztalra. A langyos májusi szellő is kavar- gatja a trágyás port, szaporítja az árut. Kár, hogy a tiszti orvos nem látja! Megyek tovább. Azt a füves teret is felosztották és mér jórészt be is építették, ahol ez iparosok, bazárosok szoktak árulni. Ök most leszorultak az újonnan hengerelt út két oldalára. A Csongrádi úttól egészen a Tókai utcáig. Gyerekkoromban ez volt az igazi vásár. Rikító színek, egymást túlkiabáló árusok sokasága vonzotta a vevőt, nézelődőt. Most minden szürke. Az árut vastagon belepte a por. Talán ez az oka, hogy hiányzik a derűs, vásári hangulat? Csupán két árus visz egy kis életet a vásárba: „Negyvenér a munkáskabát, negyvenér!" A szomszéd csak húszér adja, válogatva. Különbség? Semmi. Egyforma poros mind a két ruhahalom. A konkurrensek is. Mintha ikertestvérek volnának. Mikor hazafelé jöttem, összeakadtam a szomszédommal, aki szintén nem volt megelégedve a vásárral, ezt nem is titkolta: „Kéremszépen, ebben a városban születtem 72 éve, de alig találtam meg a saját vásárunkat!" látó OhikiÁd I l I l l I l l l megnézni, továbbképző előadásokat, konzultáló viziteket tartani. Jól esett itt is látni, hogy az új kórház szakmailag erős emberei a magyarok volt tanítványai közül kerülnek ki.Ezt a kórházat sem mutogatták nekünk minden büszkeség nélkül. Volt rá okuk. Az új, módosodé, kultúrált Korea egy darabját mutatták az idegen barátoknak. A Koreai parasztok birkózása a sziklás, fösvény talajjal, végletes éghajlati viszonyok között, — nem nélkülözhető a közhelyes jelző — hősi. Ha valahol szükséges a mezőgazdaság gépesítése, hogy megszabadítsa az embert a munka emésztő jellegétől, az időelőtti vénüléstől, a könnyen megelőzhető nyavajáktól, akkor itt fokozottan szükséges. A völgyeket művelik és minden lehetséges helyet, amit a sziklák szabadon hagynak. Láttam hegyoldalakon, 1000 méteren felül is, pár-kvadrátos terraszokat krumplival, miegymással beültetve. Ide másznak fel megdolgozni a földet és gondozni a növényeket. Mint már mondtam, legnagyobb úr a rizs ebben az országban. Mikor zöldbe borulnak a táblák és a terraszok, az öntöző árkok sávjai mértani ábrákat zárnak be, ahogy keresztül-kasul futnak, keres2 tezik egymást. Kubista festők itt kicsit közel érezhetnék magukat a valósághoz, csak félő, hogy ezeket a témákat is elteoretizálnák megtöltenék őket annyi „mélylélektannal“, hogy a derék koreaiak megrökönyödnének szépséges tájaik láttán. Az egész látványban van valami diadalmas az esztétikumon kívül és olykor nehéz nem elérzéke- nyülni. Bevallom azért is, mert néha olyan ismerős képek bukkannak fel, amint az ember kibámul a gépkocsi ablakán- Igen! Az egyik rizstábla szélén koreai idős paraszt áll. Ruhája hófehér. Kicsi szakálla ritkás, olyan, mint soksok mongolé. De a testtartása! Ugyanígy áll az én hazámban egy- egy idős paraszt a terméstábla szélén, reggel harmatban, vagv valamelyik vasárnap délutánján. Nézi a sorokat, a sarjút, vagy éppen valami semmiséget. Kicsit lefelé néznek az ilyen szemlélődő parasztok Félegyházán is és itt Koreában is. Mozdulatuk kevés, tempós, szinte rituális ilyenkor, arcuk komoly, mint olyanoké, akik gonddal, féltéssel élnek, a sorssal bajlódnak többet, mint pontos tervekkel. Meghökkentően hat a paraszti gond és ábránd e tartásbeli azonossága itt Koreában és Petőfi- szálláson. A Föiegyházi Közlöny újra hetenhint jelenik meg! Ezt a csodálatos és különös gyárat pár év előtt építették a koreaiak és ottjártunkkor azzal büszkélkedtek. hogy egyedül, saját fiatal mérnökeik, saját szakmunkásaik építették idegen szakértői segítség nélkül- Mi az új gyár új kórházát, valamint rendelőintézetét jöttünk a falba egy szöget és be kell mutatnia, hogy ért a villanyszereléshez. Az „Aranyat érő férfinak“ tisztába kell tennie egy kisbabát, felvarrnia egy gombot — adott időn belül — és más háztartásbeli feladatokat kell ellátnia. * * * Valahol „szegény“ tőkéseknek is el kell dorbézolni a munkások izzadtságának termékét. IO-------------Nizzában a jövő hónapban kongresszust rendez az Agglegények Klubja, amelyen, mint a Reuter iroda jelenti, az összegyűlt nőtlen férfiak és férjetlen nők megválasztják az „Álmaink asszonyát“ és az „Aranyat érő férfit“. A cím és a velejáró ingyenes korzikai üdülés elnyeréséhez az „Álmainkasszonyának“ megkell javítania az elromlott autót, beverni
