Félegyházi Közlöny, 1957 (2. évfolyam, 3-51. szám)
1957-03-31 / 13. szám
4 Félegyházi Közlöny ÉL A NŐMOZGALOM! Az elmúlt napokban minket asz- szonyokat ünnepeltek, köszöntöttek. Köszöntöttek munkahelyünkön, otthon és üdvözölt a kormány, a párt. Számunkra most különös jelentősége volt a nemzetközi nőnapnak. Az októberi események mérhetetlen szenvedést okoztak sok-sok családnak, hatalmas anyagi kárt a hazánknak, A könnyek felszárítására,a sajgó, fájó sebek gyógyítására felsorakoztak a világ asszonyai és leányai, hogy a nemzetközi szolidaritás jegyében enyhítsék a fájdalmakat. A segítésnek sok formáját, módját találták meg az asszonyok. Van aki gyűjt, gyereket fogad otthonába. Meleg asszonyi szívek teszik széppé a népi demokratikus országokban üdülő gyermekek napjait. Sokat segítenek az osztrák asszonyok abban, hogy a megtévesztett, kalandvágytól idegenbe szakadt fiatalok visszatérjenek itthagyott otthonaikba. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága március 8-án hozzánk szóló levelében így ír: „Számítunk a magyar nőkre, hogy nyugodt, boldog életet teremtenek otthonaikban, sok tapasztalattal és megértéssel foglalkoznak gyermekeikkel, emberséget, kötelességérzetet, a szocialista haza iránti forró szeretetet plántálnak szivükbe, Számítunk a magyar nőkre, hogy a béke, a népek közötti barátság szellemében nevelik fiaikat és leányaikat.“ A világ minden részében meg-1 mozdultak barátaink, kinyíltak a szívek. A párt számít ránk, számít, mert tudja, hogy a magyar: asszonyok és leányok mindig ott voltak, ahol segíteni kellett. Vannak, akik tétlenségre biztatnak bennünket. Lehetünk-e tétlenek akkor, amikor gyermekek maradlak szülők nélkül, gyámoltalan öregek családfenntartó nélkül, családok, otthon nélkül. Tétlenek maradhatunk-e, amikor az utóbbi évek erősödő bizalma után, ismét veszélyben forog a béke ügye? Valamennyiünknek érez- niink kell, akiknek szent a család, a gyermek, a haza, a szocializmus építésének ügye, nem tétlenkedhetünk tovább. A tennivalókhoz az Országos Nőtanács ideiglenes programja utat mutat. Vallásra, társadalmi és politikai nézetre való tekintet nélkül szüksége van minden olyan erőre, amely őszintén akar segíteni abban, hogy a felzaklatoít lelkek nyugalomra találjanak, hogy nagyobb legyen a megértés, hogy minden ember meglelje helyét a hazában. Most azt akarjuk, hogy iskoláink tisztaerkölcsű, szüleiket és tanítóikat tisztelő, nagytudású, értékes állampolgárokká, jó hazafiakká neveljék gyermekeinket, akik nemcsak szavakban, de tettekben is vallják: „itt élned, halnod kel!.“ Ezeknek a feladatoknak megoldásához kell az újonnan alakuló j Nőtanácsok munkája. Ehhez a munkához hívlak összefogásra ben- j neteket, régieket és újakat. Alakítsátok községetekben a társadalom valamennyi rétegéből önálló nőtanácsot. Munkátokban hasz-, náljátok fel az elmúlt évek nő-! mozgalmának mindep jó tapaszla-i latát, vigyázva arra, hogy a hibák j ne ismétlődjenek meg újra. Azt akartuk, hogy szavunkat mindenütt meghallgassák, ahol a társadalom legfontosabb kérdéseiről és elsősorban a társadalom alapkövének: a családnak ügyeiről van szó. Pemkovics józsefaé A városi és járási tornaversenyekről Zúgott a taps március 23-án, délután a József Attila általános iskola tornatermének zsúfolásig megtelt lelátóján. Tapsolt az ifjúság őszinte lelkesedéssel elismerésül azoknak, akik hosszú hónapokon, sőt éveken át zorgalmasan, kitartó munkával, nehéz edzésekkel készülnek kiválasztott kedvenc tor- nasporíjuk keretében a különböző osztályú 's jellegű versenyekre. Tapsoltak azoknak a közülük való iíjaknak, akik látványos, szép gyakorlatuk bemutatásával gyönyörködtetik a nézőt, akik a tornasport által nevelődnek erősebbekké, ügyesebbekké, bátrabbakká, akiknek a tornasport által lesz a mozgáskészségük fejlettebb, mint az átlag emberé. De nemcsak odafenn a lelátón volt ez a nagy lelkesedés. Érezni lehetett a küzdőtéren is azt a nagy' igyekezetek győzniakarást, az a nemes versengést, amely mindkét nembeli ifjúság között ezen a versenyen kialakult. Tettekben bizonyították be egymásnak, hogy az egyik szebb gyakorlatot tud bemutatni, mint a másik, hogy ő ebben a nemes versenyben legyőzi legjobb barátját is. Hatvan középiskolás ifjú indult ezen a városi és járási bajnokságon. Egy II. o. ieány- csapattal a Tanítónőképző, egy I. o. leánycsapattal a Móra Ferenc gimnázium, egy 1. o. fiúcsapattal a Tanítóképző és 24 II. o. versenyzővel a Petőfi gimnázium. Ezen a versenyen dőlt el az egyes csapatokban lévő versenyzők rangsorolása. így a Tanítónőképző II. o. csapatában a rangsorolás a következőképpen alakult: 1. Gaál Zsuzsanna 36.2 pont, 2. Seres Erzsébet 33.1, 3. Laczkó Erzsébet 34.1, 4. Tóth Piroska 32.8, 5. Tarjányi Márta 31.8, 6. Vajda Magdolna 29.5, 7, Bosnyák Mária 28. A Móra Ferenc gimnázium I. o. csapatában: 1. Pázsit Júlia 46.2 pont, 2. Letova Matíld 43.1, 3. Vedres Klára 41 5, 4. Kárász Margit 37.3. 5. Szilágyi Erzsébet 36.—, 6. Molnár Erzsébet 35.2, 7. Ficzkó Juhász Erzsébet 32.1. A Tanítóképző I. o. csapatában: 1. Palati- nusz János 54.1 pont, 2. Agócs János 53,5, 3. Pelesz Béla 43.1, 4, Fekete Pái 5.-.6, 5. Dunszt Ferenc 52.5, 6, Molnár János 49 5. A Petőfi gimnázium II. o. 24 versenyzője közül a következő 8 tornász került a csapatba: 1. Barna Árpád 54.2 ponttal, 2. Er- nyes László 54.—, 3. Béna Miklós 53.1, 4. Czagány Károly 53.—,5 Seres István 56.2, 6. Katona Imre 52.3, 7. Hanti István 51.3, 8. Mossányi Antal 50.6. Hz egyéni versenyek során a város és járás bjjnoka az I. o. leányversenyzők közül Pázsit Júlia, 2, Letova Matild, 3. Vedres Klára. Az I. o. fiúversenyzők közül a város és a járás bajnoka Palatínusz János 107.2 ponttal, 2. Pelesz Béla 106.9, 3. Agócs János 105.4, A II. o. fiúversenyzők közül Kiskunfélegyháza város és járás- középiskolai tornás/.bajnoka Ernyes László 104.7 ponttal, 2. Katona Imre 103. 3, Bóna Miklós 103. Gondos figyelmességgel látták el a pon- íozóbírói teendőketaleányoknál Móczár Mária és Szojka Zsoltné tanárnők, a fiúversenyeknél Réz Ferenc, Némedi László, Fülöp Imre és Horgosi Ödön tanárok. Jól bevált a Tanítóképző rendezőgárdája -s. Utcai cipőben egyetlen néző és versenyző sem lépett a tornaterembe. Túlit Péter Sporthírek — Bemutató birkózó mérkőzés lesz vasárnap, 31-én de. 10 órakor a Tanítóképző tornatermében a Budapesti Honvéd—Kiskunfélegyházi Vasas-Építők között. A Budapesti Honvéd csapatában szerepel: Púder hatszoros magyar válogatott, Fuszek főiskolai világbajnok, kétszeres magyar bajnok, Hoffman, főiskolai világbajnokság második helyezettje, többszörös magyar bajnok, Tóth, Olimpia harmadik helyezettje, világbajnokság második helyezettje, nyolcszoros magyar bajnok, Gurics, Olimpia \ második helyezettje, világbajnokság második helyezettje, nyolcszoros magyar bajnok, Zsibrita, városunk szülötte, kétszeres válogatott. — Sakkverseny. Kecskemét-Kiskunfélegyháza 8:1)2 :7 ! |2. Kecskeméten va'ároap délután játszották le a városok közötti visz- S2avágó sakkmérkőzést, a Cifra palotában lévő szakszervezeti székházban. A 32 ver- í senyző rendkívül magas színvonalú és mind-1 végig izgalmas mérkőzést vívott egymással, j s a verseny érdekes meglepetésekkel szolgált. ‘ i — Kiskunfélegyházi Vasas-Építők—Kacs- j keméíi Vasas 2:2 (2:1) Vezette: Szabó. , Szép összjáték után lstvánffy góljával a 10. percben vezetéshez jut a Vasas (1:0). Kemény küzdelem alakul ki, s negyedórás harc illán a kecskemétiek kiegyenlítenek. Az egyenlítő gól után a kecskeméti csapat kerül fölénybe, de csak a félidő vége felé, a 39. percben tudja a vezető gólt megszerezni, Károly szép egyéni akciójából. A második félidőben magához tér a félegyházi csapat, a 7. percben Frontion szépen iveit beadását lstvánffy villámgyorsan a hálóba fejeli (2:2). — Egy íuceí gólt rúgott a KTK. A szépen kiépített Honvéd pályán vasárnap már kora délelőtt megkezdődön a sportélet. A KTK ! fiatal csopúta szép és élvezetes játékkal lepte meg a közönséget, s az Orgoványi SK csapatát 12:2 alanyban győzte le. Az első félidő 3:l-es eredménye után a KTK olyan rohamot diktált, hogy ellenfele összeroppant és szebbnél- szebb gólokkal 12-re növelte a gólok számát. Délután fél kettőkor a Félegyházi Honvéd— Kiskunmaisai SK II. o. bajnoki mérkőzés 1:2 (1:0) arányban Kiskunmajsa javára dőlt el. Fél négykor Kecskeméti Honvéd—Kiskőrös1 SK. vívtak nagy küzdelmet a NB. Ill-ba ju- j fásért. A Honvéd szép csatárjátékkal megszerezte a vezetést és azt biziosan is tartotta a mérkőzés végéig és így 4:2 arányban megverte jó ellenfelét. A Honvéd ezzel az eredménnyel a második helyet foglalta el. Tompcy K Apróhirdetések MINDAZOKNAK, akik felejthetetlen édesapánk temetésén megjelentek, ravatalára koszorút vagy virágot helyeztek és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, hatás kö-zönetet mondunk. A gyászoló Sujber csalód. ÜVEGEZÉS, KÉPKERETEZÉS az Építőipari Szövetkezetben. Szabadság-tér 8. 3—3 ATTILA utca 66. sz. ház beköltözhető lakás- ál és 10 hold föld eladó. Érdeklődni ugyanott. 2—2 800 NÉGYSZÖGÜL szőlő kunyhóval Fel- sőmonostoron a 3-ik dűlőben sürgősen eladó. Érdeklődni lehet Iványi Sándor u. 8. alatt. (Fodrászüzletben.) 1—2 PÉTERI útban 7-es kilométer közelében 5 hold föld Vetéssel eg\ ütt eladó, kisebb részletekben is. Molnár Béla ^tca 25. . 2—2 JÓ állapotban lévő, exportra készült 125-ös Csepel motorkerékpár eladó. Kilián György utca 85. JONATHAN almafa suháng kapható Ma- latinszky kertészetben, Bercsényi utca 42, PÉKSÜTEMÉNY árusokat felvesz, Kiss Lajos sütümester, Körösi Csorna utca. TRÁGYÁT keresek megvételre, pénzér1 vagy szalmáért. Tarjányi Imre, Molnár Béla utca 38. ELADÓ: város'ól 1 km-re aCsólyosi útban, Benkő féle 4 kh 151 négyszögöl területű föld, 200 négyszögöl bekerített házhely a Kilián György utcában. Érdeklődni -lehet Dr. Csitári Jánosnál, Engels u. 2. JÁSZSZENTLÁSZLŐN özv. Tápa: Lipót- nénak 60 kh .tanyas földié, községtől 3 kitörné'erre, kőút mellett, kisebb részletekben iá eladó. Értekezni Jászszentlászlóa, Honvéd utca 10. CSANYI útban 7 km-re 4 hold föld eladó. Értekezni lehet: Klapka utca 22. ATTILA utca 31. számú ház belső része eladó. Érdeklődni lehet: Jókai utca 37. sz. alatt. BORSIHALOMNÁL korcsma- és bolthelyiség eladó 300 négyszögöl területle). Értekezni lehet Szarvas u. 14, EÖTVÖS utca 10. számú ház eladó. Ér- j tekezni lehet Lónyai ulca 20, sz. alatt. özv. j Mogyoró Istvánná. PÁKÁN, a várostól 10 kilométerre, közvetlen a betonút mellett, 5 hold szántóföld ! e!adó. Értekezni lehet Kilián György u 62- sz. SZÉP József c-ongrádi vegyészmérnök zsírszódával készített háziszappant cséréi j helyben Lehel u. 1. alatt szappannakvalóért. i CSANYI útban, városhoz 1 kilométerre, 1 hold föld éladó. Értekezni Móra Ferenc utca 33. alatt. HÁZ eladó József Attila ulca 9. sz. Ugyanolt kukoricás góré is eladó. PJRGS Pannónia motorkerékpár eladó, 'Árok utca 1. iz-áki úí saiok. KILIÁN György uíca 20. számú ház eladó Értekezni ügy no11. A kiskunfélegyházi Mező- gazdasági KTSZ azonnali belépésre felvesz perfekt HÓRA FíRENC-TÉR 9 SZÁM Ezüstkalászos tanfolyam záróvizsgája Tiszaájfaln Március hó 24-én, vasárnap tartotta ünnepélyes záróvizs- ^kgájáí a tiszaújfalusi ezüst- kalászos mezőgazdaságitanfolyam. A vizsgán a tanfolyam sikerrel végzett hallgatói számoltak be arról, hogy a több hónapos két téli oktatás ideje alatt a mezőgazda- sági ismeretekben milyen eredményt értek el. A vizsgáztató bizottság a 20 vizsgázó hallgató előmenetelét és szorgalmát figyelembe véve három jeles, kilenc jó, öt közepes és három megfelelő osztályzatot állapított meg. Beszámoltak a vizsgázók a nyári időszakban elvégzett gyakorlati, termeléstechnikai és üzemszervezési feladatok megoldásáról is. A záróünnepély befejezéséül Csányi Imre járási mezőgazdasági osztályvezető a vizsgabizottság elnöke a következő dolgozó parasztok részére adta át a díszes oklevelet és a dekoratív ezüstkalászos jelvényt: Babar András, Babar József, ifj. Barna Lajos, Barna Pál, Bálint István, Bolesza János, Bugyi János, Felföldi Dezső, Hajdé Gáspár, Hajdú József, Juhász Péter, Kecső Ferenc, Kiss András, Markó György, Novák Gábor, Pásztor Imre, Pásztor István, Serfel István, Száraz János, Zolnai József, A végzett hallgatók nevében Hajdú Gáspár megyei tanácstag mondott köszönetét. Moi-vey Endre t’T-'f v. z< HÍREK — KISKUN MÚZEUMUNK című cikkünk befejező részét anyagtorlódás miatt legközelebbi számunkban közöljük. — LÁPUNK KÖVETKEZŐ SZÁMA április 3.-ón este jelenik meg. — Orvosi hír. Dr. Luspay Gyula körzeti orvos rendelését 1957. április 1-től Holló Lajos utca 13. alatt folytatja. Betegek jelentkezése délelőtt 9—11, délután fél 4-161 fél 5-ig, — Dr. Molnár Gizella bírósági fogalmazót az Igazságügyminiszter elvtárs a kiskunfélegyházi járásbírósághoz közjegyzővé nevezte ki. — Ügyeletes orvosi szolgálat. Március 30. -án déli 12 órától április 1 -én, hétfőn reggel 8 óráig dr. Tóth János Batthyány u. 6. — Ügyeletes állatorvos 1957. március 31, -én Horváth Alajos, Jókai utca 33. 1 Felöli iezí misora: i i i b‘ FS É MÁRCIUS 30—ÁPRILIS 3 : KÉT VALLOMÁS ÁPRILIS 4: KÖRHINTA ÁPRILIS 5: BON JUAN Férfi és nei tf ! r/ üj r 1 bedolgozóknak azonnal felvesz a Háziipari Síliftet 1 Jelentkezni lehet Kossuth u. 7. 2-2 S éníf&ír ISíW*l»«éSMsI Á Kiskunfélegyházi Építőipari Szövetkezet vállalja családi házak /piles#t, tervrajz és költségvetés készítését. Építtetni szándékozok bizalomma! keressek fel a Szövetkezei iro. dáját, műszaki tanácsadás végett. Ä Sző« vetkezet az összes műn kát elvállalja kulcsátadásig teljesen készen. Szibaiiság-iér I sz. K-3 FÉLEGYHÁZf KÖZLÖNY 3árósi MSiH?, Yárosi és 3órósi Tenécs lapja. Felelős Idádé: Dóka László Szerkeszti: a szerkesztő bizottság. Szerkeszfcséci és kladónivcral: Kiskunfélegyháza, Szabadság tér 9. Telefon : 2-3ő. Bin. Kyoroáa K»«liur»féledybázi TaIaps. Telefon: 42- Felelcs. Tóth Miklós