Félegyházi Közlöny, 1957 (2. évfolyam, 3-51. szám)

1957-03-24 / 12. szám

2

Félegyházi Közlöny

KISKUN MÚZEUMUNK

i.

A városunkat északi-déli irányban átszelő, ma is legforgalmasabb utcát a régi, csak levéltárban olvasható írások „Nagy Országos Posta út“ néven említik. Félegyházának hajdan ez volt a főutcája, s nem a vasútállomáshoz vezető, mai Kossuth utca. A fő országút mentén, a mai járásbíróság helyén állt a „Postastáció“. Amikor még híre-hamva sem volt vasútnak, autónak, a Kecskemét felől érkező utasok kocsija elé itt fogtak pihent lovakat, hogy a gyorsposta hamarosan tovább száguldjon velük a legközelebbi, ferencszállási váltóhelyig, majd tovább, Szeged felé. Az egykori postaállomás épülete már nem áll fenn. Mint feleslegeset, letörölte az idő. Diákkoromból még magam is emlékszem porla- dozó téglafalára. Telkén 1929-ben a mai járásbírósági épületet emelték.

Az egykori postaállomással szemközti oldalon még ma is fennálló kortársiépület sikeresebben dacolt az idő pusztító, felforgató, néha azonban a múltból is valamit visz- szahozó erejével. Bizonyára az alapjait is jobban megvetették, hiszen a Kiskun Körzet székhazának épült. A változandósághoz is jobban tudott alkalmazkodni. Ma, midőn az egyre növekvő autó- és autóbuszforgalom folytán az országút kezdi visszanyerni a közlekedésben elfoglalt korábbi jelentőségét, az elsuhanó utasok szeme egy pillanatra megakad e műemlék- épületen, s a kapuja fölött olvasható feliraton: Kiskun Múzeum.

Egy-egy autó meg is áll, csak azért, hogy utasai múzeumunkat megtekintsék.

Némi múlt iránti fogékonyság és művészettörténeti ismeret kell csak hozzá, hogy a kapun belépve megállapítsák, nem mindennapi helyen járnak. A falak, bolthajtások, az udvar árkádos folyosói, az épület stílusa, szimmetriája régi idők ízlését és hangulatát árasztják. Az oromzaton és a kapu udvari része felett olvasható feliratos kövek, a látogatóknak meg is magyarázzák, hogy a rendeltetése szerint ma múzeum épület a Kiskun Kerület 8 „Comunitása“, községe: J794-ben az igazságszolgáltatás székházául építtette. Tájékoztatásul közöljük, hogy a nyolc helység Halas, Félegyháza és Kunszentmiklós város, Dorozsma, Majsa, Szabadszállás, Fülöpszállás és Kiskunlacháza község volt. Rajtuk kívül még 34 puszta jelentette a Kiskun Kerületet. Külön hatóság intézte a közigazgatásukat, bíráskodásukat, élén a kerületi kapitánnyal. A mai múzeum épületében tartották régen a „Cri- minális Sedria“-t, vagy „Fenyítő Törvény Széket“.

Kiskun Mdzeumnuk tehát történelmi múltú, jelentőségű és műemlékké nyilvánított épületben nyeri elhelyezést. A múzeumok szempontjából ez a lehető legszerencsésebb megoldás: maga azépüle! is múzeális értékű.

A múzeum udvari épülete eredetileg is börtön volt. Ide zárták a kiskun kerület bírói székén elítélt rabokat, betyárokat. Ma itt börtönmúzeum van. Mégpedig az ország legteljesebb börtönmúzeuma. Midőn ugyanis a második világháború idején a budapesti Országos Börtönügyi Múzeum részben elpusztult, a megmaradt tárgyakat, mint eredeti börtönépülettel rendelkező múzeum, a Kiskun Múzeum kapta meg. így láthatók múzeumunkban a régi világ büntető

0 Hiskunfálepházi Kizséggazdáiksdásl Vállalat

felhívja a város lakosságát, hogy a temető rendezése folytán, azoknak

a sírhelyeknek megváltási árát,

melyeknek 1957. április 1-én a 30 éves használati ideje leiért,

amennyire továbbra is igényt tartanak rá, megváltani kötelesek. Megváltási díjakat 1957. augusztus 31-íg a Temetkezési részlegnél:

Kilián György útca 2. sz. alatt fizethetik be. Megváltási díj: a főutak mentén 1—2. sor 240 Ft, a többi sírhely 120 Ft.

3-1 VÁLLÁLATVEZETÖSÉG

eszközei között kivételesen ritka, sőt egyedülálló darabok, mint pl. az a hóhérszék, amelyiken 1795- ben Martinovits Ignácot és társait kivégezték, kivégzőkerék, különféle kínzóeszközök, deresek, stb. A kíváncsi múzeumszemlélő az épület alatt lévő pince-tömlöcbe is lelátogathat.

Az udvari épület emeleti részén már nem ilyen hátborzongtató kiállítások vannak. A múzeum néprajzi kiállításai felelevenítik itt a szélmalmok korát, bemutatják az I őrlés fejlődését, a szélmolnárok faragóművészetét, szerszámait, egy szélmalom teljes belső szerkezetét. Másik teremben a tavi halászat és nádvágás eszközei szemlélhetők. A harmadikban egy félegyházi fésűsmester egész szerszámkészlete, a fésű készítésének munkamenete és művészi ízlésű fésűminták láthatók. Ugyanitt a kosárköiés szerszámait és módját mutatja be egy kiállítás. További három helyiségben az egyszerű parasztlakás: sza- badkéményes konyha éskét'szoba használati tárgyai tekinthetők meg. Itt még látunk pl. olyan „lábast“, amelviknek valóban lába volt, különféle régi háztartási eszközöket, edényeket, bútorokat.

A folyosón lévő kisebb kiállítások a népi vadfogás eszközeit, a tűzgyújtás fejlődését, félegyházi '.háztípusokat, különféle régi mérőeszközöket, stb. mutatnak be.

A Móra Ferenc emlékkiállítás arról tájékoztat, hogyan élt városunkban Petőfi és Kossuth kultusza s ez mikép hatott Móra Fe- rencre. Látjuk itt a nagy írónk családjára, tanulmányaira, első költői szárnypróbálgatásaira, szülővárosával való belső kapcsolataira vonatkozó emlékeket. (Folyt, köv.)

Dr. Mezősi Károly

Petőfi Mozi műsora:

MÁRCIUS 23—24-ig:

TRAli AT A

MÁRCIUS 25—27-ig:

Véletlen találkozás

MÁRCIUS 28—29-ig

KÉT VALLOMÁS

ti

i

i

1

Történelmi műemlék, vagy romhalmaz?

A város középpontiában, az úgynevezett „ Hattyúház"-nak a Darányi Ignácz utcában van egy kb. 10 méteres kerítésfala, benne egy kapuval és bejáróajtóval.

A Hattyúházat, ahol egykor Petőfi Sándorunk édesapja mészáros mesterségét folytatta, az évek folyamán körültatarozták, de az évszázados romokra emlékeztető keríiésfalról mindenki elfeledkezett.

így azután ez a kerítésfal évről-évre omladozik, s éppen nem nyújt üdítő látványt a járókelőknek Pedig az utca forgalmas. Itt van a Gépkoc-iközlekedési Vállalat indító ákomása, ahonnan indulnak és ahová befutnak az autóbuszok.

Felhívjuk erre a dűledező romhalmazra a Községgazdálkodási Válla'at figyelmét, hozzák egy kicsit rendbe ezt a rossz karban lévő kerítést, nehogy valakit véletlenül agyonüssön, ha majd végképp kidől. — D—

Ezüstkalászos- tanfolyam Tiszaujfalun

V Tiszaújfalu községben má- sodik évfolyamú, téli ezüst- kalászos tanfolyam működik. A tanfolyamnak 25 hallgatója van, akik a növénytermelés, állat- tenyésztés, kertészet, mezőgazda- sági üzemszervezés, valamint gazdasági számtan és mértan rendszeres oktatásán vesznek részt. Az oktatás szemléltetésére közel 50 diapozitív filmet használtak fel, amelyek bemutatják a legújabb agró és zootechnikai eljárásokat és a mezőgazdasági termelésünk fejlődését az utóbbi 10 évben.

A tanfolyam előadásai a helyi viszonyoknak megfelelően egyrészt bent a községben, másrészt a Faragó-féle külterületi iskolában folynak. Az utóbbi helyen mezőgazdasági szakkör is működik, ahol a tagok ismereteiket a különféle mezőgazdasági szaklapokból és szakkönyvekből folyamatosan tovább fejlesztik.

Az ezüstkalászos tanfolyam ünnepélyes záróvizsgája március 24. napján lesz, amelyen résztvesznek a megyei és járási tanácsok mezőgazdasági osztályainak képviselői is. Ä hallgatók a vizsga sikeres letétele után ezüstkalászos jelvényt és oklevelet kapnak.

Morvay Endre

tauf, vezető

OOOOOOOOGOOOGGGGGGOOGOGOOGOGGOGOOOGGGOOGOOOGGGGGOGOOOOe 3000G00000G0G000GGGGG00G0000000G0G0G0000GG000000G0GG*

Kevély Kereki történetét a nagyapámtól hallottam. O volt a legmódosabb ember a szentmártoni határban, ahol a nagyapám zsel- Iérkedett. Házainak, pusztáinak, majorságainak maga se tudta számát. Négylovas hintón já;t, tán még az udvarra is, aranyból volt tán még a csizmavakaró kése is.

No, ez nem lett volna hiba, csakhogy a kevélysége még a gazdagságánál is nagyobb volt, Kereki uramnak.

— Aki pénzes, legyen kényes, — ez volt a szavajárása s ugyancsak tartotta is magát ehhez a törvényhez. Eszeért, érdeméért senkit meg nem süvegeit, hanem azt megkívánta, hogy ő előtte mindenki lekapja a fején valót, akinek kevesebb a garasa az övénél. Arra aztán ő is rávicsorította a fogát nagy leereszkedően, hanem a süvegét akkor se billentette meg.

— Ha én mindenkinek visszaköszönnék, mindig járna a karom, mint az óra sétálója, — szokta mondogatni kevélyen.

A nagyapám nagyon szomorú alkalommal látta először a kevély Kerekít. Arra 'virradóra, mikor a falujok porrá égett. Éppen azon tanakodtak szegény kárvallott emberek, hogy rakhatnának új fészket, amikor közéjük kocsikázott a kevély Kereki.

JCevíltj. DCet'tkL

szája sarka. Ezt a csúfságot el kell kerülni minden áron.

Meg is próbálta, nagy alázatosra fogva a szót.

Hej, sietett is ám mindenki lekapni a süvegét, a nagy úr előtt!

— Hátha megszállja a jó lélek,

— gondolták magukban, — és vet egy kis segedelmet a falunak.

Kevély Kereki mindössze csak mérges szemeket vetett, mikor a sok födetlen fej között meglátott egy darutollas süveget, valami nyurga fiatalember fejében. Hosszú sápadt legény volt, csak nagy fekete szeme égett, mint a parázs. Valami szegény vándorló diák lehetett, látszott a szegényes ruháján, a poros csizmáján.

— Hát az miféle jött-ment ott?

— horkant oda mérgesen Kereki.

— Tán cinegét tartogat a süvege alatt, hogy nem meri megemelni?

— Nem ismerem az urat, — felelte csöndesen a diákféle.

— Micsoda, hát nem lehet én belőlem kinézni, hogy ki vagyok, mi vagyok? — kiabálta Kereki nekivörösödve. — Kapja le a süvegét fiatalember, mert száz sárga csikó fickándozik a zsebemben. Éppen most eresztették ki a körmöd ménesből őket.

Azzal ráütött a zsebére úgy, hogy megcsendültek benne az aranyak.

De már erre még hátat is fordított a legény, s csak úgy a válla fölül szólt vissza.

— Meg nem süvegelem senki száz aranyát.

Osszenéztek a falubeliek, mert tetszett nekik a beszéd, de annál jobban megzavarodott Kereki.

— Nini, — mosolygott kínjában, — háthamegfeleznénk a száz aranyat? Otven aranyért már csak megbillentheti a sipkáját az ilyen szegény diák?

A szegény diák megcsörrentette a markában az ötven aranyat, becsúsztatta a mentéje zsebébe, aztán legyintett a kezével.

— Hja, atyámfia, — most már csak így tisztelte Kereki uramat, — nekem is van most annyi aranyam, mint kegyelmednek, hát akkor mért köszönjek én kelmédnek előbb, mint kelmed nekem?

De már erre egészen meghökkent kevély Kereki. Különösen, mikor észrevette, hogy a falu népének bánatában is mosolyog a

— Kedves öcsém uram — kérlelte szépen, — fogadja el tőlem még ezt az ötven aranyat és tiszteljen meg érte a köszöntésével.

A diák eltette a másik ölven aranyat is és ráförmedt Kerekire:

— Hát már mér köszönnék én kendnek, mikor kendnek üres a zsebe, az enyémei meg száz arany húzza. Aki pénzes, legyen kényes, akinek meg üres a zsebe, az háromszor is kapja le a süvegét, a magam formájú módos ember előtt.

Lett erre olyan kacagás, hogy tán még most is hallja kevély Kereki, pedig lóhalálában vágtatott a faluból. Ä diákember pedig azon- nyomban szétosztotta a száz aranyat a leégettek közt, aztán igyekezett el a hálálkodások elől.

— Jaj, csak a nevét mondja meg legalább, diák úr, — rimánkodtak neki, — hogy legyen kit áldani még az unokáinknak is!

— Petőfi Sándornak hívnak — szólt vissza a diák és búcsózó- ban meglengette a darutollas süvegét.

Móra Ferenc