Félegyházi Közlöny, 1957 (2. évfolyam, 3-51. szám)

1957-11-17 / 45. szám

II. évfolyam. 45. szám Ára 60 fillér Kiskunfélegyháza. 1957 november 17 Háromszázötvenezer forintos költséggel új iskola épül a csanyi útban A Csanyi úti általános iskola épületét annak idején le kellett bontani, mert összeomlással fenye­getett. A lebontott iskola anyagá­ból csak egy tanítói lakra futotta, amelyet a régi iskola helyétől kb. 200 méterrel távolabb építettek fel. A lebontott iskolaépület helyett most a Megyei Tanács Oktatási Osztálya egy korszerű 2 szobás lakást, 1 tantermes iskolát, 1 ne­velői szobát és egy úgynevezett KISZ fogadalom tétel ☆ A városi KISZ szervezetben a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 40. évfordulóján, november 7-én este 7 órai kezdeítel ünnepé­lyes külsők között mintegy 60 KISZ tag tette le a fogadalmat, hogy életét ezentúl úgy rendezi be, hogy a Szovjetunió fiatalságának példá­jára, a szocialista, kommunista esz­mék hű harcosa lesz és fiatalsá­gának teljes energiáját a népek közötti baráti megértés és hazájá­nak felvirágoztatására fordítja. Utána vacsorával és tánccal „zsibogó“ szobát építtet, amelynek építési költségei 350 000 forintot tesznek ki. Az iskola építését már meg is kezdték s a tervek szerint 1958. év szeptemberében már az új épületben indul meg a tanítás. egybekötött mulatsággal ünnepelték a 40 éves évfordulót. A megujhodott KISZ szervezet egészséges fejlődésével jó remé­nyekre jogosít. És ha a városi ta­nács is, megértve a KISZ szervezet fontosságát, nagyobb igyekezettel dolgozik azon, hogy a KISZ szer­vezet egy megfelelőbb székházhoz jusson, úgy még nagyobb remé­nyekre jogosító mozgalom kifejlő­désének leszünk szemtanúi. Sgg di&bxidené ieweie őíanaildééi Félegyhází fiatalember. 20 éves. Szülei vagyontalan munkásemberek. Ö Tatabányán dolgozott a szénbá­nyában. Ellenforradalmi cselekmé­nyekben nem vett részt. A kaland­vágy, a barátok csábítása, ponyva- regények, kalandos elbeszélések ha­tása; a viharban őt is nyugatra vitte. Elkerült oda, ahová vágyott, Kanadába. Az „Ígéret földjére.“ így ír róla: Tisztelt Szüleim! E pór sor írásom a legjobb erőben, egészségben találja magukat. Én jól va­gyok, nincs semmi bajom. A levelüket megkaptam, amelynek örülök. E hónap elseje óta Churchillbe dolgozom, 1'40-es órabérem van és ha minden jól megy, ak­kor karácsonyra otthon leszek. Nincs ne­kem semmi keresnivalóm az Északi sarkon és ebben a csúnya nagy világban. Ma­gyar vagyok én is, ott születtem és ott is akarok éíni. Csak egy a baj, hogyha haza megyek, akkor négy-öt év biztosan kinéz, vagy felakasztanak. Most azt szeretném tudni, mi a helyzet otthon azokkal, akik haza mennek, és ha tudnám, hogy nem lesz semmi bántódásom ha haza megyek, akkor október végefelé már otthon len­nék. Ha tudnak valamit az érdekemben csinálni, akkor írják meg, mert én már beteltem a nagyvilággal és főleg nyu­gattal, a propagandájával. Ez alatt az egy év alatt azt tapasztaltam, hogy itt az ember dolgozhat tíz vagy húsz évig is, mégis csak cseléd marad. Már megbán­tam, hogy kijöttem, de kiváncsi voltam arra a sokat emlegetett Kanadára. Hát most beletört a fogam. Itt Kanadában körülbelül 50 ezer ma­gyar van, de ebből 40 ezer szívesen visz- szamenne, ha lehetne. Még egyet meg­írok, mégpedig azt, hagy én a forrada­lomban részt nem vettem, tehát írják meg, mi lesz az ilyen egyénekkel, ha haza mennek. Már van kétszáz dollárom, az útiköltség meg kétszázötven. Még egy hónapot dolgozom és akkor haza tudok menni ha lehet. Most többet nem írok, maradok tiszte­lettel a messzi távolból. A távolság nem is olyan nagy, csak 15 ezer kilométer, re­pülővel három nap és két éjjel, ha le nem zuhan a gép. fiuk Jóska aki megbánta, amit tett íme, a nyugati propaganda ha­tása. Fél hazajönni! Mégis hazain­dul. Vállal mindent, húzza haza a felemelt fejjel végzett munka lehe- ség van minden becsületes mun- tösége, húzza a szülőföld. Nem káskézre. akar cseléd lenni. Jöjjön haza ő is és minden meg­Könnyelmű volt, meggondolatlan, tévedt magyar dolgozó, aki nem A mi nevelési hibánk is. Itthon szűk- ellensége a nép hatalmának. Népfront illés ALPARON Alpár községben az elmúlt na­pokban ünnepi ülést tartott a Hazafias Népfront. A tanácsháza kultúrtermében szépszámban ösz- szegyűltek előtt Bánkuti Sándor pedagógus ismertette a Hazafias Népfront Országos Tanácsának célkitűzéseit. Beszédének szabatos okfejtésével, önálló fogalmazásá­val harmonikusan foglalta össze az Országos Tanácson elhangzot­takat a helybeli lehetőségekkel és adottságokkal. A község haladó erőinek összefogása nem fog t-----------------­elmaradni, bár vannak még tartóz­kodó, kissé bizalmatlan, kissé fé­lénk vonásai a mozgalomnak. Aka­dályai azonban nincsenek s ezt az ünnepi gyűlés minden résztvevője érezte. Alpár község Hazafias Nép­front mozgalma a község politikai, gazdasági és kulturális fejlődését fogja előrevinni. Ezzel az érzéssel és meggyőződéssel távoztunk a gyűlésről ezen a verőfényes szép őszi vasárnapon, öregek és fiatalok jövőbevetett hitével és komoly el­határozásával. Sz. Gy. A NAGYVILÁGBÓL: „A kommunizmus már nem távoli jövő" — mondotta N. Sz. Hruscsov elvtárs a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa jubileumi ülésszakán, o-o Moszkvában a mezőgazdasági kiállításon a Szovjetunió Tudomá­nyos Akadémiájának pavilonjá­ban kiállították az első mesterséges hold másodpéldányát. Ugyanott bemutatják a Föld körüli útját egy kicsinyített modellben. Az első mesterséges hold ugyan­is két példányban készült el. Ha a kilövéssel valami akadály adó­dott volna, a másodikat bocsáj- tották volna útra. Ezt a másod- példányt állították ki. x-x Tudósok értekezlete tárgyalja és összesíti a mesterséges holdak adatait. Megállapították, hogy az eddigi mesterséges holdak herme- tikus kabinja alkalmas arra, hogy biztosítsa az élőlény életét a sztra­toszférában. Még ez évben újabb állatokat bocsájtanak az űrbe kí­sérleti célokra. Hírek szerint megoldották a mesj terséges holdak rádióinak állandó áramellátását. Ehhez a Nap ener­giáját fogják felhasználni, o-o A NATO államok képviselőinek tárgyalása megkezdődött Párizs­ban. Azt írja erről a Liberation c. francia lap: „Bla-bla-bla a bip-bip ellen. De ez nem változtathatja meg a hely­zetet. A szovjet rakéták és mester­séges holdak előtt az Egyesült Államok aránylagos biztonságban érezhette magát. Utána már nem. Ha most növelik az atomhadosz­tályok számát, az nem változtat az új helyzeten." — íme, a helyzet és a szándék, x-x A Nagy Októberi Szocialista For­radalom 40. évfordulója alkalmá­ból Moszkvában tartózkodó jugo­szláv párt- és kormányküldöttség és a magyar küldöttségek között, az időszerű nemzetközi kérdésekről és a két országot érintő kérdésekről tárgyalás folyt. A találkozó szívé­lyes légkörben zajlott le. o-o A török csapatmozdulatok újabb feszültséget idéztek elő. A szíriai belügyminisztérium körei szerint a török csapatmozdulatokat vasár­nap az éj leple alatt és a hétfő hajnali órákban hajtották végre. Olyan hírek alakultak ki, hogy a törökök a Szíria elleni hidegháború újabb fejezetét indították meg. ÉVFORDULÓ Egy esztendővel ezelőtt: 1956 november 17-én jelent meg a Félegyházi Újság első- száma. Az olvasók egyhangú kívánságára a második szám már Félegyházi Közlöny címmel, de a papírhiány miatt változatlanul egy. lapon, két oldalon jelent meg. Éppen a leg­alkalmasabb pillanatban jelent meg az utcán az eddig is nagyon nél­külözött helyi újság. A sztrájk he­lyett munkát követelő bátor hang­jával hozzájárult ahhoz, hogy a rend, a nyugalom legyen úrrá a bizonytalanság, a zűrzavar, fejet­lenség helyett. A próbaév letelt. Úgy látszik, a Közlöny kiállta a próbát. Pedig a körülmények alaposan próbára tet­ték a szerkesztőbizottság idegeit, akik társadalmi munkában vállal­ták ezt a nehézés hálátlan feladatot. Egy esztendő nem nagy idő az ember életében. Az akkor szüle­tett gyermekek még csak most próbálgatják az első lépéseket. A Közlöny szerkesztőbizottsága is a legelemibb lépéssel kezdte: a budapesti lapokból összeállította az első helyi lapot. Nem dicsekvés­képpen, de meg kell említeni, hogy hetilapunk azóta elérte azt a ma­gas példányszámot, amivel eddig félegyházi sajtótermék nem dicse­kedhetett. Az egy év leforgása alatt közel 240 ezer példányban készült 3000 kg papíron. Az érdem az olvasóké, akik tü­relmesen várták helyi újságunk gyermekkorának elmúlását, bírála­taikkal, javaslataikkal és írásaikkal segítették a szerkesztőbizottságot. Voltak néhányan, akik fenye­getőztek, sértegettek és szerették volna elnémítani, természetesen: névtelen levelek firkálásával. A nehéz idők elmúltak. A cél világosan áll előttünk : a szocializ­mus építésének segítése helyi vo­natkozásban. A Közlöny továbbra is elsőrendű kötelességének tekinti a lakosság jogos kívánságainak, panaszainak a nyilvánosság elé tárását, az elért eredmények ismer­tetését. Kíméletlen harcot folytat a nép vagyonának védelméért. To­vábbra is napirenden tartja nagy szülötteink emlékének ápolását. Az elmúlt esztendő alatt örven­detesen gyarapodott tudósítóink, levelezőink száma. És továbbra is kérjük olvasóinkat, hogy leveleik­kel bátran és minél többen keres­senek fel, hogy az elkövetkező esztendőkben olyan újságot szer­keszthessünk, amelyikben min­denki megtalálja olvasnivalóját. Két tanteremmel bővítik a fülöpjakabi külső iskolát A sűrű-lakosságú Fülöpjakabon az ú. n. Külső iskola (Vereb mel­lett) már régen szűknek bizonyult. Ezen a hiányon segítenek most a községfejlesztési alapból úgy, hogy a meglévő iskolához két új tan­termet építenek. Az építkezés már megindult s a tervek szerint még ebben az évben tető alá kerül a két új tanterem épülete.

Next

/
Oldalképek
Tartalom