Városi katolikus Szent László gimnázium, Kiskunfélegyháza, 1940
Soleszny Antal tanügyi főtanácsos, nyugalmazott gimn. igazgató. Az igazi tanárt a szeretet avatja választott emberré. Isten többet adott ebből neki, mint másnak, ez az a jegy, mely őt megkülönbözteti; ez adja lelkének alaptónusát, ez határozza meg viszonyát embertársaihoz, ez az ő világnézete. O az Isten imbolygó lámpácskája, mely megvilágítja az életutat, melyen a gyereksereg tipegő lába először indult el ismeretlen világok felé. A gyermek szeretetből fogant és szeretetre születik. Ha ezt nem kapja meg, elsorvad, mint vadrepce között a búzavirág. Ne nyúljon hozzá az, aki nem érzi a szeretet pedagógiáját, melyet könyvből nem tanul meg senki, Istentől jön az, s ha megvan a tanárban, mindig áldást ad, de ha nincs meg, nagyobb károkat csinál, mint a jégverés ! Az igazi pedagógus csak a szeretet pedagógusa lehet, s ha jutalmaz, ha büntet, sohasem a maga kedvtelését űzi, hanem hivatását teljesíti be, melyre az Isten szeretet-csókja már bölcsőjében eljegyezte őt. Ilyen és ezekhez hasonló gondolatok jutnak eszünkbe most, hogy Boleszny Antal tanügyi főtanácsos, gimnáziumunk igazgatójának emberi és nevelői pályáján mereng el multbanéző szemünk. Boleszny Antal f. év január 1-én hat havi betegszabadságra ment, s 35 szolgálati évét kitöltve, augusztus 31-én nyugalomba vonul. Az a szép életpálya, melyet megfutott, a még most román megszállás alatt álló Arad városából indult ki: ott született 1882. aug. hó 31-én. Iskoláit az aradi főgimnáziumban végezte, majd a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyemre ment, bölcsészetet hallgatni. Itt kapta 1907. február 20-án tanári oklevelét is. Az 1905/6. tanévben gyakorlóéves tanár volt az aradi főgimnáziumban, honnan Kiskunfélegyházára került helyettes tanárnak. 1906. szeptemberében kezdte meg tanári működését gimnáziumunkban. Mikor először betoppant hozzánk, mintha csak azért jött volna, hogy eleven cáfolata legyen annak az általános véleménynek, hogy mi félegyháziak bizalmatlan, hideghónaljú nép vagyunk. Ez a fiatal tanár rögtön meghódította a szíveket az iskolában és a társadalomban egyaránt. Az iskolában először csodálkozó, tágranyílt szemekkel nézték szálas alakját az apró kun legénykék, de ahogy belemelegedett a beszédbe, kiült a kitárult szemekbe a kitárult lélek is és a szeretet napsütésében jól érezve magát, úgy szedte magába a bőven eléje hintett tudás-magot, mint nyári verőn az aratók nyomában járó madársereg a búzaszemet. Volt valami lebilincselő közvetlenség, a jóság természetes gesztusa abban, ahogyan ő tanított. Nem hallották őt a katedráról mennydörgő Zeuszként háborogni soha, nem is látták feszes paróka-stilusban ítéletet mondani elevenek és holtak felett, de igen sokszor látták, amint szeretettel simogatta a szőke-barna buksi diákfejeket és sokan voltak tanúi annak is,
