Községi katholikus Szent László reálgimnázium, Kiskunfélegyháza, 1935

veszedelem. Egészen biztos, hogy jóval nagyobb számban találnánk giimőkóros fertőzöttséget, ha erre alkalmunk és módunk lenne. Erre utal a hőemelkedések nagy száma (25%), melyeket nem lehet minden esetben a nátha, vagy mandula­gyulladás rovására írni. Reméljük, hogy az Országos Közegészségügyi Intézet jóvoltából jövőre már ilyen irányban is kiterjeszthetjük vizsgálatainkat. A vizsgálatkor minden egészséges rész 1 pontot, elváltozásnál, annak nagyságához mérten 2, 3, vagy 4 pontot kapott. Összegezésnél a kifogástalan testi-lelki egészséget a 15 pont jelzi. Ilyen a tanulók 11'5%-a. Kisebb hibákra mutat a legfeljebb 3 pont többlet, melyet a fiúk 68 5%-ánál találtunk, míg komolyabb elváltozásra utalé, 19-nél magasabb pontszám 21%-ban volt. A számok mindennél hangosabban beszélnek. Minden szülőnek első­rendű kötelessége figyelemmel kisérni gyermeke fejlődését úgy szellemi, mint testi téren. Éppen ezért fogadják jóindulatúan az iskolaorvos esetenként adott útmutatásait és a hibát a kezelőorvos tanácsai alapján igyekezzenek kiküszöbölni, hogy ép testben kifejlődhessék jó vezetés mellett az ép lélek. Ünnepélyek. Az érzelmi nevelés fontos segédeszközének tartjuk ünnepélyek rendezését, gondunk volt azonban arra, hogy az előkészületek ne zavarják a tanítás rendjét. Az évnyitó és évzáró ünnepélyeken kívül a hazafias érzés ápolására a lefolyt tanévben a következő ünnepélyeket tartottuk: Október hó 6-án az aradi vértanúk emlékünnepét. Az ünnepély műsora a következő volt: 1. Hiszekegy. Énekelte az ifjúság. 2. Ünnepi beszéd, mondta Borda László rgimn. tanár. 3. Alkalmi éneket adott elő az énekkar. 4. Felolvasást tartott Rónyai Kálmán VIII. o. t. 5. Üzenünk néktek. Harangi Sándor verse, szavalta Tarjányi Béla VII. o. t. 6. Szózat, énekelte az ifjúság. A november hó 5-én tartott Szent Imre ünnepély az alanti műsorral folyt le : 1. Himnusz, énekelte az ifjúság. 2. Szent Imre herceg, szavalta Fekete Lajos IV. o. t. 3. Ünnepi beszéd, mondta dr. Kominyák János hittanár. 4. Szűz tiszta liliom, énekelte az ifjúsági énekkar. 5. Szabadelőadás Szent Imre hercegről, tartotta Tarjányi László Vili. o.t. 6. Testedben tiszta, lelkedben fényes, szavalta Tarjányi Béla VII. o. t. 7. Szózat, énekelte az ifjúság. Március 15-én a reálgimn. ifjúsága a helybeli állami tanítóképző-intézet ifjúságával a régi tradícióhoz híven tartotta közös hazafias ünnepélyét a Petőfi- ház emléktáblája előtt. Ezen az ünnepélyen ünnepi beszédet mondott Eszik Mihály VII. o. t. A gimn. énekkara a Messze innen ... és az Ezer esztendeje c. dalokkal szerepelt. 1936. február 10-én tartott Móra Ferenc emlékünnepély műsora: 1. Chopin: Gyászinduló, előadta az intézet zenekara. 2. Móra F.: Önéletrajz, Szeretet az élet c. verseit szavalta Tarjányi Béla VII. o. t. 3. Móra regényeit ismertette Léderer József VIII. o. t.

Next

/
Oldalképek
Tartalom