Községi katholikus Szent László reálgimnázium, Kiskunfélegyháza, 1933

6

előbb még holt anyagot, mi az, amí a magból növényt, a növényből fát, a fán levelet, majd gyümölcsöt fejleszt, hogy abban ismét begubózzék egy kicsiny magba: úgy nem fogjuk kinyomozni azt, miként lesz a környező világ tükrözése életté, eleven, organikus egésszé a költő lelkében, miként lesz belőle vers, dráma, elbeszélés, regény. Ott van előttünk a kész mű. Meglátjuk benne a környező világ darabjait, ráismerünk képeire, de ami által azok tartalmat nyertek, az élet színét magukra vették, az titok marad. Tudjuk, hogy a legmerészebb fantázia is a környező világ képeiből él, de ezek mögött az életnek olyan titka van, melyet érzünk, de megfejteni nem tudunk. Pedig éppen ez az, ami a művet művészi alkotássá teszi. A legvilágosabb költemény is egy titok, olyan titok, melyet maga az élet szült annak s megértéséhez elsősorban nem tudományra, hanem hozzá hasonló életre van szükség, mely a tapasztalás pillanatában vele azonossá válik.

Ez minden műélvezés kulcsa, ha ez nincs meg, örökre siketek maradunk a művészetek világának minden üzenete iránt, de ha megvan, megtettük az első lépést ennek a világnak megértése felé.

Mert egy költemény olvasásakor két világ egyesül : az én világom a költő világával s ebből az egyesülésből fakad számomra a szépség forrása. Az átérzés pillanatában részese vagyok a költemény titkának, az beszél hozzám a saját nyelvén s én megértem. Ez a megértés egy új kinyilatkoztatás erejével hat rám, olyan energiákat szabadít fel bennem, olyan érzéseket kelt, melyekről eddig sejtelmeim sem voltak. Ez az oka annak, hogy minden igazi költemény újság előttem, egy újonnan teremtődött élet, valami, ami eddig még nem volt számomra. Ezért mondjuk azt is, hogy a költő teremt; belevisz egy ismeretlenlen világból valamit a műbe s ez titok, de oly hasonlatos ahhoz, mellyel a teremtő Isten szólította életre a világot, hogy sokan szinte hajlandók voltak a két aktust egy kalap alá venni, azonosnak vallani.

Mi tudjuk, hogy ez nem így van, ennyire csak a rajongás túlzása vihet, de bizonyos, hogy az ember szellemi működései közölt ez a legmagasabb- rangú működés. Talán ez az oka, hogy nem is mindnyájan vagyunk képesek rá. A művészetre is áll a mondás, hogy sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak. Igen, mi csak meghívottak vagyunk, képességeinkkel felfogjuk a szépet s a költő alkotásaiban élvezzük is, de már arra nem vagyunk kiválasztottak, hogy magunk is megalkossuk.

De hiszen a költő is azt a szépet fogja fel amit mi, hol tehát ez a magasabbrendű szellemi működés ?

Olt, hogy mi a szépet csak akkor fogjuk fel, ha már valami alakot öltött, ha mint a szobor, költemény, kép, természeti tünemény, vagy nagyszerű emberi tett jelenik meg előttünk, egyszóval, ha már a bennünket környező világ valamilyen jelenségéhez kötve van ; ezzel szemben a művész a szépet