Városi katholikus Szent László reálgimnázium, Kiskunfélegyháza, 1926

50 2. A pótló beiratkozásokat az egész ifjúságra nézve szep­tember hó 12. és 13, napján (árijuk, A beiratkozások alkalmával elsőbbség illeti meg a helyben lakó szülők gyermekeit, továbbá az intézet katholikus jellegénél fogva, a római katholikus tanulókat. A felvételnél minden tanuló személyesen és szülőinek, vagy gyám iának kíséretében tartozik megjelenői az igazgató előtt. A beirat­kozások idejének lejárata után, ha a tanulók késedelmüket hivata­losan igazolják egész szeptember hó végéig az igazgató még fel veheti. Később jelentkező tanulók felvételét az első félév végéig a tanári testület véleményének meghallgatása és megfelelő okmá­nyokkal felszerelt felterjesztés alapján csak a tanker, főigazgató engedheti meg. Azon tanulók, akik az iskolai év első hónapja után léptek be az intézetbe, kötelesek felvételi vizsgálatot tenni az addig elvégzett tananyagból, melynek díja tárgyanként 1 pengő 60 fillér. Ha a felvételi vizsgálat nem sikerül, azt a tanuló egy hónap múlva a díjak újabb lefizetése mellett megismételheti. Ha azonban a fel­vétel eekor sem sikerül, a tanuló az illető iskolai évben csak magántanuló lehet. 3. Az első osztályba csak olyan tanuló vehető fel, aki 9 ik életévét betöltötte, de 12 évesnél nem idősebb. Tizenkét évesnél idősebb tanulót az igazgató csak kivételes és küiönös méltánylást érdemlő esetben vehet fel és felvételükről jelentést tesz a tanker, főipazgatónak. A felvételhez a tanuló okmányainak beszolgáltatása szükséges, úgymint a születési bizonyítvány, tanulmányi értesítő és újraoiíási bizonyítvány. 4. Azon tanulóknak, akik reáliskolából, vagy polgári fiú-, avagy leányiskolából akarnak átlépni a gimnáziumba, különbözeti vizsgálatot kell tenniök. Jelentkezni kell szeptember 10-én az összes eddigi bizonyítványokkal és okmányokkal. A tantervi külön­bözet a Hivatalos Közlöny 1921. 13. számában van megállapítva. Tájékozásul azoknak, akik a polgári leányiskolából, avagy fiú­iskolából akarnak a gimnáziumba átlépni, közöljük a különbözeti tantárgyakat. Aki a polgári fiúiskola IV.-ik osztályából akar a gimnázium V.-ik osztályába áíléni, annak vizsgálatot kell tennie: a I—IV. osztályos latin nyelvből, magyar történelemből 1526,-tói napjainkig, IV. osztályos természetrajz és rajzoló geomélriából. Ha a polgári leányiskola IV. osztályából akar átmenni mint magántanuló a fŐQimnáüium V. osztályába, vizsgálatot kell tennie az I—IV. osz­tályú latin nyelvből, a IV. osztályos növénytanból, a IV. osztályos algebrából és a III—IV. osztályos mérlanból. Azok, akik a tanítói.

Next

/
Oldalképek
Tartalom