Városi katholikus Szent László reálgimnázium, Kiskunfélegyháza, 1924

8

imbolygó kis lángot, amely Krisztusunk nagy szereteíéről. édes Hazánk vérző sebeiről, a nagy embertömegek siró nyomoráról mesélt nekünk — s elindultunk vele. hogy dacolva vésszel és viharral, égve tegyük azt le a mi élethivatásunk szent oltárára. S letette az egyikünk fehérre meszelt kicsiny papi szobának egyszerű feszületé alá, hogy a szentelt gyertyának fénye mellett áhítattal és imádással nézze esténkint a Megfeszítettet s könnyek közt beszéljen fel hozzá: „Krisztusom mutass rá azokra az utakra, amelyeken járva szeplőtelen szívvel harcolhatok érted s építgethetem a földön a Te országodat!" Letette a másik ünnepélyes hangulatú bírói szobák zöld asztalára s ahogy nézett a lángjába, kiolvasta belőle mindenkor az igazságnak mindenkit megnyugtató igéit; a harmadik a tudás templomának oltárára: iskolák kathédrájára tette, hogy világítson neki akkor, amikor az alaktalanságból kihozza csodás művészettel az erkölcsileg kicsiszolt, tudással világoskodő embert; a negyedik hordta magával, amikor fekete éjszakákon keresztülvágva a betegek akadozó lélegzését leste s életet akart adni annak, kiért szerettei zokogva imádkoztak.

Elkerültek a szentföldön meggyuj'ott fehér gyertyák az iparosok műhelyeibe s a kereskedők boltjaiba is, hogy fénye mellett imádsággá válljék a verejtékes küzködés s kultúrák lenditőjévé a tisztes ipar. Hát igy mentek szét ezerfelé a pislogó fényű kicsiny gyertyák a nagy világba s bizony, nagyon kevés akadt köztük, amelyet meg ne környékezett volna a kisértés s ki ne kezdett volna a vihar. Az egyik kivitte a drága talizmánt a harcok tüzébe, a frontok véres gyűrődéseibe is. maga mellé állította, hogy legyen vigasszá a borzalmak óráiban. De jött a kisértő s a fülébe súgta az isten- telenség szavát: Ha Isten volna, nem engedné meg ezt a szörnyűséget ! Szegény kicsi gyertyalángok, kik úgy indultatok el magasan lobogva, tüzesen égve, de sok nehéz könnyet sirhatott el miattatok az Alma Mater, amikor kihamvadva. vakon bámultatok bele a semmibe!

Belekerültek az eszmények szentelt gyertyái az átkos forradalmak és züllött világnézetek viharaiba is. Boldog, aki főléje hajóit lelke tiszta rajongásával, aki körülbástyázta azt remegő két kezével, aki körülölelte azt alázatos hitének s izzó honszerelmének biztositó karjaival, de ezerszeresen boldogtalan lehetett az, aki azon vette magát észre, hogy az internacionális elméletek szélvészében kialudt a gyertyája: megfogyatkozott a hite, jéggé fagyott forró honszerelme.

Kedves Testvéreim! Ha végignézek e templomban összegyűlt