Városi katholikus főgymnasium, Kiskunfélegyháza, 1915
II. Búcsú beszéd. A népfelkelői szolgálatra bevonuló 1898-as évfolyamú tanulókhoz intézte dr. Porst Kálmán igazgató, az intézet 1916. évi április 30-iki ünnepélyén. Igen tisztelt Közönség ! Ke du es Tan u lóifjak ! Lakásom nyitott folyosójának egyik sarkában évekkel ezelőtt egy fecske család rakott fészket magának. Sokszor el-elnézegettem a munkás két kis fecskét, mint hordták össze az út sarát és az elhullott széna- és szalmaszálakat fészeknek, mint szedték össze a tollakat és pelybeket, hogy puha ágyat vessenek jövendő kicsinyeiknek s mint hordották a táplálékot egész napokon át kikelt kicsinyeiknek, kik a fészekből kidugva kis fejecskéiket, várták szülőik visszajöttét s boldogan csicseregve vették át a hozott táplálékot. Es egy szép júliusi napon, midőn csak úgy úszott a fénylő napkorong az égbolt azúrján, életet lehelve, áldást osztva s örömet fakasztva sugaraival a nagy mindenségben, a már megtollasodott, megerősödött fecskefiak kiültek a fészek peremére ineg-meglebbentették szárnyaikat s egy-néhány szárnypróbálgatás után anyjuk vezetése mellett egyenként szálltak ki a puha fészekből s egynéhányszor körülröpködve a háztetőt, leszállot- tak a tornacsarnok melletti fára s boldogan csicseregtek. Ez a kép tárul szemeim elé igen tisztelt Közönség és kedves fiaim, midőn titeket itt a színpadon félkörbe állva magam előtt látlak. Ti vagytok a kiszállani készülő fecskék, a fészek ezen intézet s a ti szárnyaitokra bocsátó édes anyátok az Alma Mater, kinek nevében én szólok hozzátok. Még csak egy pár hét, egy néhány nap s ti itt hagyjátok ezen intézetet, ezt a puha fészket, mely 7—8 évig titeket szerető melegséggel ápolt, mely a gyenge, rövid nadrágos kis fiúkat erőteljes ifjúkká nevelte, mely naponként éveken át az intézet tantermeiben napról-napra terített asztalokkal várt s a szellemi táplálékok leg- válogatottabb fogásaival táplálta lelketeket, nemesítette érzelmeiteket,
