Városi katholikus főgymnasium, Kiskunfélegyháza, 1913

Az alakuló gyűlésen kívül a tagok szombat délutánonként jöttek össze, hog}' a rendes tornaórákon kívül a tornászás terén intenzívebb munkásságot fejtsenek ki és azt a célt, melyet a tornakor maga elé tűzött, megvalósítsák. Az ifjúság nagy odaadással munkálkodott, bogy a tornászás által nemcsak erőt, hanem ügyességet és szép testalkatot is szerezzen magának és főként a ért, hogy a múlt években úgy a Pé­csett megtartott kerületi versenyen, mint más vidéki városban a torna­körünknek megszerzett dicsőséget ne csak megtartsa, hanem emelje is. Habár az idén az ifjúságnak nem volt alkalma más városban csillog­tatni tudását, mégis, ha visszatekintünk az elmúlt évekre, elmond­hatjuk, hogy legkevésbbé sem maradt hátra a tornászás terén, sőt előbbrehaladt. S ha ez a lelkes testnevelés a következő években is így folyik, tornakörünk nevét sok helyen fogják emlegetni. A kör a tornászás terén való ismeretei gyarapítására meghozatta az „Ifjúsági Testnevelés" c. heti lapot, azonkívül a tagok közül sokan a „Sporthírlap“-ot is olvasták. Kiskunfélegyháza, 19U. június 10. Puskás Béla ifjúsági elnök. Hajas István titkár.

Next

/
Oldalképek
Tartalom