Városi katholikus főgymnasium, Kiskunfélegyháza, 1913

f) A tandíjat 4 részletben lehet fizetni, az első részlet október 1-ig, a második december 1-ig, a harmadikat március 1-ig és a ne­gyediket junius 1-ig. — A nyugtatványokat a befizetett tandíjakról a városi pénztár állítja ki. g) A tandíjrészletek az előző §-ban kitüntetett záros határidőig a városi közpénztárba fizetendő le. Aki tandíjfizetési kötelezettségének ez ideig nem tesz eleget, az intézetből eltávolíttatik. Az ily módon eltávolított tanulót azonban az intézet igazgatója visszaveheti, ha az eltávolítástól számított egy hétnél többet nem mu­lasztott s ezen idő alatt tandíját lefizette, vagy annak lefizetésére a városi tanácstól halasztást nyer. Egy héten túl terjedő ily nemű mu­lasztás esetén a felvételre az engedélyt a tankerületi főigazgató adja meg. Az igazgató elutasító határozata ellen a tankerületi főigazgató­hoz, ennek határozata ellen a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez az illetők felebbezéssel élhetnek. h) A lefizetett tandíjrészletek az illető tanulónak az intézetből való kilépés, vagy eltávolítás esetén nem téríthetők vissza. Épp úgy nem téríthetők vissza annak, aki évközben rendes tanulóból magán­tanuló lesz. Ha azonban ily tanuló tesz magánvizsgálatot, előzőleg befizetett egész tandíj, vagy tandíjrészletei beszámítandók azon tan­díj összegébe, melyet mint magántanuló ugyanazon időre fizetni tar­tozik. /) Azon tanuló, aki évközben más tanintézetből lép át, azon év- harmadi időszaktól köteles a tandíjat fizetni, amelyben átlépett. j) Osztályösszevonás esetén a magántanuló tandíját minden egyes osztály után és tanévenként tartozik lefizetni, még pedig a magán- vizsgálatra bocsátást megelőzőleg, amit hiteles nyugtatvánnyal köteles igazolni. A) Oly tanulónak, ki a tandíjat, vagy annak egyes részleteit lefizette és később ugyanezen időtől tandíjmentességben részesül, a befizetett tandíjrészletek visszafizetendők. l) A tandíjfizetés alól való fölmentést — a tanári kar vélemé­nyének meghallgatásával — évről-évre a városi tanács adja meg. A felmentés vagy a tandíj egész összegére, vagy annak felére terjedhet ki. m) Nem menthetők fel a tandíj fizetése alól az oly tanulók, kik az előbbi tanév, illetőleg időszak végén az erkölcsi magaviseletből „rossz,“ vagy „kevésbbé szabályszerű1 érdemjegyet kap­tak; továbbá azok, kik a felsőbb osztályba való fellépésnél irányadó tantárgyak valamelyikében „elégtelen“ előmenetelt tanúsítottak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom