Városi katholikus főgymnasium, Kiskunfélegyháza, 1911

15 Leírhatatlan az a kép, melyet Budapest mutat este a gőzhajóról. Ugyanazon a hajón utazott 3 bécsi, kik direkte azért jöttek hajón, hogy ebben a látványosságban gyönyör­ködhessenek. Maguk között beszélgetve azt mondták, „minek mennek a magyarok a Rajna vidékét megnézni, mikor Budapestnek ezt a képét sehol fel nem találhatják.“ Jah ! mindenhez érzék kell. A hajóról leszállva a Nyugoti pályaudvarnak tartottunk, hóimét *, 2ll-kor indultunk Kiskunfélegyháza felé, hová hajnali l/s3-kor értünk. így tettünk meg vasúton 1246 kilométert, hajón 213-at. Midőn képzeletemben felelevenítem mindazt, amit lát­tunk és hallottunk és azt, hogy kikkel érintkeztünk, meg­állapíthatom azt a paedagogiai hasznot, mellyel hazánk leg­szebb részén tett kirándulásunk jár. Midőn ismeretkörünket közvetlen tapasztalatból bővít­jük, csak akkor áll igazán módunkban lelki kincsünkkel másokat is gazdagítani. Szentül meg vagyok győződve, hogy ezen tanulmány- útunk tapasztalatait ifjaink mélyen bevésik telkeikbe és fo­gékony ifjú lelkűk örökre meg fogja őrizni emlékében azt a sok szépet, melyet édes hazánk ezen bejárt vidéke nyújtott. Óhajtom, hogy ezen tanulmányútunk szolgáljon a Teremtő alkotásainak magasztalására, a hazaszeretet érzelmeinek fokozására és ifjaink tapasztalatainak bőví­tésére. Végül leközlöm á résztvett növendék névsorát. Baksay József Vili. oszt. tanuló, Iíndre János VI. oszt. tanuló, Eyszrich György, Feuer Ernő VII. oszt. tan., Hering László VIII. oszt. tan., Keserű Ferenc V. oszt. tan., Kiss István VII. oszt. tan., Koperniczky Imre III. oszt. tan., Ko- perniczky Lajos, Kovács Ernő IV. oszt. tan., Krébecz Árpád II. oszt. tan, Krébecz László VI. oszt. tan., Kudar Ottó IV. oszt. tan., Kukányi Béla, Kunz Béla, Léderei' Győző V. oszt. tan., Orr Sándor IV. oszt. tan., Porga Gyula VII.

Next

/
Oldalképek
Tartalom