Városi katholikus főgymnasium, Kiskunfélegyháza, 1910
— 18 — templomot, a tudománynak hajlékot, a hitnek és tudásnak oltárt emeltek s ezzel a keresztény magyar kulturáltak e városban erős bástyát emeltek. Mintha e porladó ősök lelki szemeikkel beláttak volna a második ezredévbe, mintha megsejtették volna, hogy a második ezredévben nem karddal, hanem a positiv hiten nyugvó kultúra fegyvereivel kell meghódítanunk ezen országot; mintha látták volna e porladozó ősök, hogy Árpád népe új honfoglalás előtt áll, melynek innen a szép a magyar alföld rónáiról kell kiindulnia. Igen, tisztelt ünneplő közönség, új honfoglalás előtt állunk a második évezred küszöbén s míg Árpád apánk a Kárpátok ormairól ereszkedett le párducos vitézeivel, hogy elfoglalja Attila örökét, nekünk, e nagy ősök késői unokáinak a keresztény hiten nyugvó kultúra fegyvereivel innen az Alföldről a Kárpátok ormáig kell hatolnunk, ha méltók akarunk lenni arra, hogy Árpád unokáinak büszke nevét viseljük. Árpád népe maroknyi volt ezen országban akkor lakó népekhez képest, de önbizalma, romlatlan ereje, kitartása, bátorsága és összetartása, neki juttatta ezen Isten áldotta szép földet, melyet ezredév viszontagságai után is büszkén vall magáénak s mond hazájának a magyar; mi lennénk tán azok, kik veszni engednék e drága hont, mi lennénk azok, kik engednék, hogy honszerző őseink siri álmát ellenségeink robogó hadainak dübörgése zavarja, mi lennénk azok, kik engednék, bogy honszerző őseink sírja felett elleneink üljenek diadalmi ünnepet, mi lennénk azok, kik sárba tipornék ezer év minden dicsőségét ? Nem, t. ünneplő közönség, kedves tanuló ifjak! Árpád népének világtörténeti missiója volt a múltban a Közép-Duna mentén, az van a jelenben s az lesz a jövőben ; mint a keresztény kultúra Keleten álló harcosa századokon át saját testével fogta föl a csapást, melyet a keleti barbárság a nyugati keresztény kultúrára mért. Elbukott nem egyszer, keresztül gázolt rajta tatár, majd török, de megtörni nem tudta soha; s míg ő vér-
