Városi katholikus főgymnasium, Kiskunfélegyháza, 1908

41 — adandó alkalommal minő módon gyarapítsák régiségtárunk szépen növekedő leleteit. (Ilyen kisebb keretű kirándulás több volt Alpár és Szánk környékén Szalay Gyula, dr. Porst Kálmán és Boleszny Antal közreműködésével. Megtekintet­tük továbbá a bugaezi erdő szépségeit is.) Alpáron az érdekes szikrai tőzserdő növény- és állat­világát kutatták fel és a közeli holt Tiszáig sajátos föld­rajzi és természetrajzi viszonyaival ismerkedtek meg Szalay Gyula, dr. Porst Kálmán és Boleszny Antal tanároktól ve­zetett több osztály-kirándulás keretében. Főtekintettel lévén mindig a sajátos homoki és mocsári élet viszonyokra. így Október 3-án a II. és IV. osztály az alpári síkon és a szikrai erdőben ismerte meg az őszi flórát és az állatvilághoz való viszonyát. Április 26-án a II. és IV. osztály szintén e he­lyeken a tavaszi növény- és állatvilág biológiai viszonyai­nak szemléletével egészítette ki tanulmányait. Május 16-án az V, osztály volt Alpáron és a tőzserdő ben rovargyüjtő kiránduláson. Egész napra terjedő kirándulás volt Csongrád környékére a tavasszal dr. Porst, Eyszrich és Boleszny igazgató, illetőleg tanárok vezetése alatt, a mikor a Tisza- meder változásait és a szabályozás müvét, meg a Kőrös torkolatát tekintette meg az V. osztály, innen átrándultunk Szentesre, hol a szépen fejlődő városon kívül a nagyértékü városi múzeumot tekintették meg és a főgimnáziumot. A természetrajzi kirándulások alkalmával úgy az őszi, mint a tavaszi flóra és fauna ismertetésénél mindenkor kisebb, a város környékére rendezett osztályonkinti kirán­dulások nyújtottak kedvező tájékozódást és alapot a na­gyobbakra. Ilyen kirándulást tett szept. 26-án a II. osztály, április 22-éu a II. osztály főleg a mocsári rák és rovar­fejlődés megismerése czéljából; május 14-én és 25-én a IV. oszt. az állami tanítóképző növénykertjében; május 1-én az V. osztály a város környékén és május 8-án pedig a tanítóképző aquariumának megtekintésére. A város területén lévő gyártelepek (gyufagyár, a Vesszősi-féle nyomda, műkőgyár, gőzmalom, szipkagyár, dobánybeváltótelep) megtekintésére is gondot fordítottunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom