Városi katholikus főgymnasium, Kiskunfélegyháza, 1907
- 108 — k) Oly tanulónak, ki a tandijat, vagy annak egyes részleteit lefizette és később ugyanezen időtől tandíjmentességben részesül, a befizetett tandijrészletek visszafizetendők. /) A tandíjfizetés alól való fölmentést — a tanári kar véleményének meghallgatásával — évről-évre a városi tanács adja meg. A felmentés vagy a tandíj egész összegére, vagy annak felére terjedhet ki. m) Nem menthetők fel a tandíj fizetése alól az oly tanulók, kik az előbbi tanév, illetőleg időszak végén az erkölcsi magaviseletből „rosszvagy „keoósbbé szabályszerű“ érdemjegyet kaptak; továbbá azok, kik a felsőbb osztályba való fellépésnél irányadó tantárgyak valamelyikében „elégtelen“ előmenetelt tanúsítottak. Végül nem menthetők fel azok sem, a kiknek a most említett tantárgyakból több volt az „elégséges“, mint összevéve a „jeles“ és Jó“ eredmény. n) Oly szülők nyennekei, kik beigazolják, hogy egyszerre három vagy több fiút taníttatnak a középiskolában tudomány vagy műegyetemen, szegénységi bizonyítvány nélkül is felmenthetők a féltandij fizetése alól, ha előmenetelük a kívánt kellékeknek megfelel. Ugyancsak fel- menthetők szegénységi bizonyítvány nélkül a tandíj fizetése alól a városnál alkalmazott tisztviselők, a középiskolai, tanítóképző intézeti, polgári iskolai tanárok és néptanítók, valamint egyéb városi alkalmazottak gyermekei, de csak abban az esetben, ha iskolai bizonyítványuk, illetve értesítőjük a szabályzat kellékeinek megfelel. ó) Magántanulók a tandíj fizetése alól fel nem menthetők. p) Tandíjmentességet írásban kell kérni, még pedig a városi tanácshoz czimzett és az intézet igazgatójánál benyújtandó szabályszerű folyamodvány alakjában. A folyamodványhoz mellékelni kell: a) hatóság által kiállított és egy évnél nem régibb keletű szegénységi, esetleg az illető szülő vagyoni viszonyait feltüntető hatósági bizonyítványt;