Városi katholikus főgymnasium, Kiskunfélegyháza, 1902

8 Segclyző cgyeeűlet. Az 1896-ik évben, a milleneum emlékére alakult Petőfi ifjúsági s gélyző-egyesületünk az 1902—1903-ik tanévvel áldásos működésének hetedik évét töltötte be. A tanév folyamán az egyesület ügyeinek veze­tésére 8 gyűlést tartott Az 1902. év szeptember hó 14-én megtartott közgyűlés az egyesület hetedik évére az évi segélyezések összegét 600 koronában állapította meg. Ezen összegből mindjárt a tanév elején fejlesztettük az egyesület segélykönyvtárát, minthogy az uj tanmenet teljes végrehajtása szükségessé tette, hogy az ujonan be­vezetett tankönyvekkel is kellő mértékben felszerelhessük könyvtárunkat. Ez az előre való gondoskodás jónak bizo­nyult, mert a szegény tanulók oly nagy száma jelentkezett a segélyzőkönyvtár igénybevételére, hogy kérelmüket alig, hogy kitudtuk elégíteni. Tekintetbe véve tanulóink szegény­ségét s eszközeink szerénységét, mindent elkövettünk arra nézve, hogy a közgyűlés által megszavazott összeg erején felül a könyvkiadók áldozatkészségének igénybevételével minél több tankönyvet szerezhessünk. Munkálkodásunkat s buzgalmunkat eredmény is követte, mert ma már több mint száz tanulót részesíthettünk a szükséges tankönyvek­kel és taneszközökkel. A tankönyv beszerzés, kiosztás és kezelés nehéz és fárasztó munkáját az egyesület könyv- tárnoka, Eyszrich György végezte nagy buzgalommal, ki az első hat évben szép eredménynyel vitte az egyesület elnöki tisztét. A mint az idei zordon tél kemény hidegével beköszön­tött, azonnal gondoskodtunk, hogy a szegény tanulókat téli ruhával lássuk el. A jelen tanév folyamán 33 tanulót részesítettünk ruhasegélyben. Tandíj czimén segélyeztünk 8 tanulót. Segélyre kiadott az egyesület az egész tanév folyamán 481 korona 68 fillért. Az egyesület vagyoni állapotának gyár api fásához a lefolyt iskolai évben hozzájárultak: Ranezay József tanár (Lőcsén) 10 koronával; dr. Hoffer József földbirtokos gyűj­tés utján 126 korona 36 fillérrel; Osima István, mint a

Next

/
Oldalképek
Tartalom