Városi katholikus főgymnasium, Kiskunfélegyháza, 1900

— 15 —

el is vesziték az országot az o lágysága miatt." Bizony elveszett, de nemcsak azért, a mit a jámbor krónikás ir, bárha ő maga is Apafy nagyban elé segitetette tehehetetlenségével; oly állapotok állottak be itt is. mint Magyarországon; a személy és vagyon biztonság fölött senki sem őrködött: a fejedelem kegyenczei, kik számosán voltak, lábbal tiportak minden törvényt: előbb politikai ellenségeiket majd barátaikat küldötték vérpadra, hogy vagyonukat megszerezhessék. Zólyomi Bánfi Dénes, Béldi Pál és a többiek a politikai okokon kivid ennek is áldozatai; méltán Írhatta Apafy papja Tofeus Mihály, . .. „hogy Istennek ítélete vagyon a mi urainkon . . . mert jó izüt addig nem ehetnek mig a szegény embernek valamiét el nem veszik. A tömlóez soha sem üres jámbor istenfélő nemes embertől, sok ügye fogyott nyomorultaktól." A kapzsiság mintegy bevett szokás lett; jellemző erre Csereynek értesítése Teleki felől, midőn felesége intette, hogy ne kapjon annyira az ajándékok után: ..Hó feleség — mondó — hadd hordják, szintén így hordod te ezeket holtom után másuvá s mit vinnél akkor, ha ezek nem hordanának.“ Az még hagyján, hisz csak ajándékokról szól, de nem erőszakkal szerzett vagyonról; de hogy egyes egyének mellőzésénél, avagy elveszítésénél anyagi dolgok is szem előtt voltak, azt legjobban bizonyítja Cserey krónikája; hány eset van ott fölsorolva, melyek legtöbbjének vagyoni állása volt szálka a hatalmas kanczellár szemében.

Az erkölcsök alásülyedését, az önérdek hajhászást, lett légyen az bármily eszközzel is végrehajtva — tünteti föl az 1670. évi febr. 15. országgyűlés IV. artikulusa arabok sarczoltatásáról. Szomorú azt olvasni. „Értjük kegyelmes urunk" — így szól az articulus —- némely szegény rab atyánkfia panaszaikból, hogy némelyek rab hordással kereskedvén, három vagy négy annyira sarczoltatják, az mint kiváltottak és váltják; végeztük azért, hogy ezután, a ki rabbal akar kereskedni, másfél annyival az mint kiváltja legyen contentus s ne is extorqueáljon többet."

Egyes főurak mint Béldi fölhasználva a tatár rabságba kerültek siralmas állapotát, azok kiváltásából üzletet csinált; kifizették a váltságdíjat, de a kiváltott a kiváltó adósa lett s búsás kamatot kellett fizetnie a váltságdíjért, mely mint a fenti sorokból kitűnik, sokszor a váltságdíj négyszeresével felért. Ezen üzlet, mivel sokan maradtak benn a tatár rabságban, sokáig jó kereset volt a vagyonosabbaknak sőt 1707-ben mégis történik róla említés.