Kis Dongó, 1964 (25. évfolyam, 3-24. szám)
1964-09-05 / 17. szám
4-IK OLDAL 1964 szeptember 5. Kis Dongó ISMERETSÉGEM DÁRIUSSAL Nagyon szép foglalkozásom van. A Szúnyog cimü takarék- és hitelszövetkezet alpénztárosa vagyok. Alapitóink azért választották a Szúnyog cimet, mert a Méh cimü társaságnak akartak konkurrenciát csinálni. Gondolták, hogy a szúnyog is van olyan apró állat, mint a méh, épp úgy zümmög, épp úgy csip és épp oly kevés köze van a takarékossághoz meg a hitelviszonyokhoz, mint a méhnek. Mert tévedés azt hinni, hogy a méh takarékos, amért mézet gyűjt. A méh ostoba, mert másnak gyűjti a mézet. Az, hogy A szúnyog-nál alpénztáros voltam, igen kellemetlen volt rám nézve. Mert a pénzhez csak a főpénztáros férhetett hozzá, ellenben a felelősséget megosztottuk. Sikkasztás esetén tehát engem épp úgy fenyegetett elcsapás és börtönbüntetés, mint őt, sőt jobban, mert ő idejében odább állhatott, én pedig nem sejtvén a bűnt, mindenesetre helyben maradtam volna. Ehhez a kényelmetlen álláshoz volt nekem ötven forint havi fizetésem és százhúsz forint lakásbérem. Tessék ebből Budapesten megélni, a hol egy tojás három krajcár, tiz tojás harminc krajcár és tizezer tojás háromszáz forint. Mi marad nekem ilyen körülmények közt a többi szükségletre? Gondolhatják, hogy milyen szerény életet éltem. Más szórakozásom nem volt, mint lesni a villámost, hogy mikor megy neki egy kocsinak, s lesni a siklót, hogy mikor szakad le. A fővárosban ez a legszegényebb osztály egyetlen mulatsága. Egy reggel, hét órakor, fölkeltenek. — Egy amerikai keresi önt, ■— szólt a házigazdám, a szokottnál több tisztelettel. Rendes körülmények közt igen lenézőleg bánt velem. Különös, hogy a szegény emberek mily kevéssé tisztelik egymást. Ha az ember azt akarja, hogy a szegény emberek tiszteljék, — gazdagnak kell lennie. Egy amerikai? Mit jelentsen ez? Sohse járt a családomból senki Amerikában. Talán egy kivándorlási ügynök, a ki el akar csábitani? Eh, mit nyernek ők egy alpénztárossal? — Lépjen be. Erőteljes, naptól barna és a természettől szőke ur lépett be. — Ön Bein ur, A szúnyog alpénztárosa? — kérdé. — Az vagyok. — Én Stewart amerikai milliomos vagyok. Annyi vagyonom van, hogy óránkint tizezer forintot költhetek. Belefogózkodtam az ágyba, hogy a guta meg ne üssön. — Mit kiván fenséged? — hebegtem. (Ha egy miniszter, a ki egész évre tizenkétezer forintot kap, kegyelmes, úgy ő csak fenséges lehet.) — Mondja csak, biztos intézet A szúnyog? — A lehető legbiztosabb. Hat százalékot hajt s az igazgatók vagyoni garanciát vállalnak. Stewart ur arcán csüggedt mosoly játszadozott. — Ez baj. — Miért? — Azt hittem, hogy az intézet zsebelésre van berendezve. — Az igaz, — mondám, — de csak a nagyközönséget zsebeljük, a részvényeseink hasznára. — Lássa, én az elsők egyike vagyok, a ki Klondyke-be mentem aranyat ásni és képzelhetétlenül meggazdagodtam. Annyira, hogy egészen szerencsétlen vagyok. Szeretném a pénzemet megbizhatatlan intézeteknél elhelyezni, hogy jobban fogyjon. Képtelen vagyok elkölteni. Sokáig voltam szegény ember s nem értek hozzá. Étvágyam sincs olyan, mint szegény koromban. Akárhányszor majd meghalok egy falat szalonnáért s e helyett pezsgővel meglocsolt, nyárson piritott, kolibrinyelvvel megspékelt fácánt kell ennem. Rettentő! Dühösen kiugrottam az ágyból. — Távozzék, Stewart ur. önt az ördög küldte ide, hogy engem nyomoromban kicsufoljon. Tudja meg, hogy én havi Szeretettel kérjük ha hátralékban van előfizetési dijával, szíveskedjék azt mielőbb beküldeni, mert lapunkat csak annak küldhetjük, aki az előfizetési dijat pontosan megfizeti. ötven forintból élek a kolibrinyelvvel spékelt fácánt még álmomban sem hallottam. Csak nem akarja elhitetni veién hogy a vagyon szerencsétlenné tesz? Stewart ur bután nézett rám. — Akar egy próbát? — Mit? — Adok önnek ötszázezer forintot. Ha egy év alatt el tudja költeni, akkor kap másfél milliót. — S ha nem tudom elkölteni? — Akkor nem kap másfél milliót. — A föltétel nem súlyos, — nyöszörögtem halkan, közben homlokom hideg verejtékét törölgettem. Ekkor hirtelen elkacagtam magamat. Most már tisztában voltam a dologgal. Hisz én álmodom! Ez hamarább is eszembe juthatott volna. Rögtön ellenpróbát tartok. Hogyan? Más ember ilyenkor fejbeüti magát, vagy megcsípi a karját, hogy fölébredjen. Én más módszert választ o 11 a m . Odasompolyogtam Stewart úrhoz és iszonyút csip-i tem rajta. Ha nem álmodom, erre neki reagálni kell. Célomat fényesen elértem. Stewart ur úgy fejbe boxolt, hogy el vágódtam a padlón. Vérző fejjel emelkedtem föl — Stewart ur még mindig ott ült. Tehát nem álmodom. — Elfogadom az ajánlatot, — kiáltám a bolond milliomosnak. ő a zsebébe nyúlt. — Nézze, ifjú barátom, ötszázezer forintból az esztendő egy napjára éppen ezerháromszázhatvankilenc forint és kilencven krajcár esik. Ennyit az emberem minden reggel le fog tenni az ön asztalára. Vigyázzon, a pénzt elajándékozni, összetépni nem szabad, csupán ön magára, napiszükségleteire elkölteni. Bármilyen bolond passziót elfogadok mentségül. Vigyázzon, ügyelni fogok minden lépésére. Ezzel elém számlálta az első napi rátát és eltávozott. Szinte féltem ennyi pénzzel egy szobában maradni. Gyorsan magamra kapkodtam a ruhámat, zsebretettem a pénzt és rohantam reggelizni. Mint egy alvajáró ültem a kávéházban s fogyasztottam a kávét. Később eszembe jutott, hogy hiszen most telik és — négy kenyeret ettem hozzá. Aztán jöttem csak rá, hogy milyen ostoba vagyok: sonkát kellett volna ennem teával és francia konyakkal. Rendeltem is sonkát, majd egy rántottát, mert ez drágább volt s tiz perc múlva csokoládét, össze-vissza három forint negyven krajcár volt a számla. Szent Isten, hisz ez igy nem megy — ki kell találnom valamit. Benéztem a hivatalba és beteget jelentettem. Azután, úgy tiz óra tájban, szaladtam villásreggelizni. Volt egy kitűnő ideám: orosz kaviárt fogok enni. Orosz kaviár! . .. Eddig csak a regényekből ismertem, még pedig olyan emberek regényeiből, a kik maguk is csak a regényekből ismerték. Most végre megvalósul ez az álmom is. Nagy csalódás ért, mikor fizetésre került a sor. A kaviárért, három pohár sörrel együtt, egy forint harminc krajcárt fizettem. Micsoda olcsó város ez a Budapest! Én nem értem, miért rágalmazzák mindig drágának. Odaintettem egy fiakkert. — Mennyit fizetek magának óránként? — Három forintot. — Akkor nem mehetek magával. — No, nem bánom, elviszem az urat két forint ötvenért. — Ostoba, én csak úgy ülök föl, ha elfogad tiz forintot' óránként. A kocsis nagyot bámult. — Tessék beülni. Nagy élvezet a kocsikázás, bár engem busitott, hogy oly kevés pénzbe kerül. Valami drágább mulatságot kellene kitalálni. Két óra alatt az egész várost bejártam, vettem egy uj kalapot, elláttam magam drága szivarokkal, egy gyémántmelltüt illesztettem a nyakkendőmbe, s mikor a nemzeti kaszinó elé robogtam ebédelni, még mindig ezerkétszáz forint volt a zsebemben. Odahívtam a főpincért. — Állítsa ősze nekem a legkitűnőbb ebédet. — Igenis. Miféle itallal? — A mit akar. — Jó lesz kérem egy pohár világos sör, az osztrigához chablis, aztán burgundi vörös, rajnai és magyar fehér, Moael és Maudon-pezsgő? — Jó. — A kávéhoz piros küraszó, anizett és hollandi bols? — Jó. És miközben a fürjmájjal töltött gombát és társait hozták, eszembe jutott özvegy Sziporkáné paradicsomos káposztája, melyet tegnap farkasétvággyal elfogyasztottam. Ma nem tudtam enni. A gazdag reggeli elfogyasztotta az étvágyamat. A borravalóval együtt potom nyolcvan forintot fizettem. S ezt nevezik nálunk mágnáskaszinónk! Szerencse, hogy egy kicsit becsiptem s a kristálykorsót, melyben a pezsgő gyöngyözött, levertem az asztalról, összetörött. Húsz pengőt fizettem érte. De mi ez mind a tenger sima tükréhez! Jól voltam lakva három napra. De hát csak eszemiszomra lehet a pénzt költeni? Délután páholyt vettem az összes színházakban s ezüstkoszorut csináltattam Szacsvaynak, a ki aznap játszotta a Bánk bán címszerepét. Csak arra vagyok kiváncsi, hogy mind e mai napig kit tarthat KIS DONGÓ - CLEAN FUN The Only Hungarian Comic Paper in the U. S. Editorial and Publishing Office: KIS DONGÓ PUBLISHING CO. — 7907 W. JEFFERSON AVE. Detroit 17, Michigan Editor & Publisher LOUIS BEDY szerkesztő és kiadó. Munkatársak: E lap minden olvasója. Published every 5th and 20th of each month. Megjelenik minden hónap 5-én és 20-án. Subscription price one year $4.00. — Előfizetési ára egy évre $4.00. Second class postage paid at Detroit, Michigan.
