Kis Dongó, 1963 (24. évfolyam, 3-24. szám)

1963-07-05 / 13. szám

4-IK OLDAL 1963 julius 5. Kis Dongó KIS DONGÓ — CLEAN FUN The Only Hungarian Comic Paper in the U. S. Editorial and Publishing Office: KIS DONGÓ PUBLISHING CO. — 7907 W. JEFFERSON AVE. Detroit 17, Michigan Editor & Publisher LOUIS BEDY szerkesztő és kiadó. Munkatársak: E lap minden olvasója. Published every 5th and 20th of each month. Megjelenik minden hónap 5-én és 20-án. Subscription price one year $4.00. — Előfizetési ára egy évre $4.00. Second class postage paid at Detroit, Michigan. A csodálatos Thomas Jefferson Thomas Jefferson, a Függet­lenségi Nyilatkozat szerzője és nyolc válságos éven át az Egye­sült Államok elnöke, George Washington és Abraham Lin­coln mellett, a legkiválóbb amerikai államférfiak közé tartozik. Az Encyclopedia Bri­tannica szerint, amelyet pár­tatlan tekintélynek kell elis­mernünk: “Jefferson a demo­krácia amerikai apostolai és a világ liberális gondolkozói­nak egyik legkiválóbb képvi­selője.” Életében olyan sokfé­le közhivatalt töltött be és te­vékenységei olyan sok irány­ban ágaztak el, hogy már-már háttérbe szorult az a tény, hogy Washington elnöksége alatt, az ország első külügy­miniszterének tisztét töltötte be, miközben sikerült elérnie azt, hogy a külvilág semleges maradt az amerikai forradalom után, ezzel lehetővé téve a fiatal amerikai köztársaság megerősödését. Jefferson első közhivatala a helyi békebiróság volt, majd 1769-ben a virginiai gyarmat képviselővé választotta. Ettől kezdve az amerikai forradalom egyik vezető embere lett. A függetlenség kivivása után Virginia állam kormányzója, kongresszusi képviselő, fran­cia nagykövet, külügyminisz­ter, az Egyesült Államok alel­­nöke és 1800-tól kezdve nyolc éven át elnöke volt. Ennyiféle hivatal talán túl­sók lett volna másnak, pedig ezek korántsem meritették ki Jefferson összes tevékenységét. Többek között igen termé­keny iró, gyakorló ügyvéd, a virginiai egyetem megalapító­ja, sőt az Amerikai Filozófiai Társaság első elnöke is volt. Érdeklődése annyi irányban ágazott el, hogy elméje csak Aristoteleshez vagy Leonardo da Vinci-hez hasonlítható. Je­lentős munkásságot fejtett ki a földrajz, növénytan, állat­tan, földmivelés, néprajzi és orvostudományok, mathema­­tika, közoktatás, nyelvtudo­mányok, irodalom és a theolo­gia terén is. Hazájának és talán az egész emberiségnek a legnagyobb szolgálatott azzal tette, hogy az általános emberi jogok tisz­­teletbentartásáért szállott sík­ra. Sokkal tovább ment annál, hogy . az amerikaiak részé­re szabadságot követeljen az angol koronától. Minden em­ber természetes jogainak ki­nyilvánítását követelte, az ál­tala ékesen megirt Függet­lenségi Nyilatkozat szövege ér­telmében. Csak kevesen tud­ják, hogy a virginiai törvény­­hozás még az ő idejében olyan törvényt fogadott el, amely megtiltja a rabszolgák behoza­talát. Olyan időkben, amikor ez még korántsem volt diva­tos, a kötelező világi oktatás és a sajtó teljes szabadságát sürgette. Jeffersont általában mint a Függetlenségi Nyilat­kozat szerzőjét ünnepük, bár talán épen ilyen fontos volt, hogy elnöksége alatt az ameri­kai történelem egyik legfon­tosabb fordulatát vitte szeren­csés megoldáshoz. Ez volt az u.n. Louisiana Purchase, amellyel az Egyesült Államok a Nyugaton óriási földterüle­teket vásárolt meg a francia Napóleontól. Ezzel az aktussal az Amerikai Egyesült Államok nem csupán egyes államok egyesülése lett, hanem egysé­ges nemzetté kovácsolódott össze. Kijelentései között talán a legjellemzőbb a következő: “Is­ten oltára előtt örökös hábo­rút üzenek a zsarnokság min­den formájának, amelyet az emberi gondolkozásra erőltet­tek!” Csak akkor érezte otthono­san magát, ha vidéki környe­zetben élhetett. A virginiai dombokon építette fel lakóhá­zát: Monticellot (mert mellé­kesen építészettel is foglalko­zott), amely a Shenandoah völgyet tekinti be. Itt is halt meg 83 éves korában. Halálá­nak napja az amerikai törté­nelemben a véletlenek össze­­játszodásának csodálatos pél­dája. Jefferson ugyanis 1826. julius 4.-én hunyta le szemeit örökre ,tehát a Függetlenségi Nyilatkozat kikiáltásának 50- ik évfordulóján. Isten akarata még azt is magával hozta, hogy ugyanazon napon fejez­ze be életét John Adams is, Jefferson elődje az elnökség­ben és több mint ötven éven át hűséges barátja. A. C. Legolcsóbb és legszebb ajándék a “Kis Dongó“ Előfizetése egy évre 4 dollár. TURÓCZI Ha hosszabb útra megy az ember vonaton, — s ha törté­netesen az ember nem beszé­des ember, aféle gyorsismer­kedő causeur, hanem szeret a néma megfigyelés álláspontjá­ra helyezkedni — az ötödik ál­lomásnál rájön, hogy a vonat olyan, mint a hírlap. Mentél már végig, nyájas olvasó, va­lami hosszú vonaton, az utolsó vagonból az étkezőkocsiba, mely a mozdony szeneskocsija mö­gött terjesztette a kellemes zsirszagot? Ha igen, akkor be is néztél mindenik fülkébe, amely előtt elhaladtál. S akkor rájöttél, hogy a fülkék olya­nok, mint a hírlap rovatjai. Az egyikben a háborúról beszél­nek, a másikban politikáról; a harmadikban földbérlők utaz­nak s közgazdasági rovatokat mondanak el; a negyedikben külpolitikáról van szó, az ötö­dikben a rendőri krónikák ré­mes eseteit hallod. Itt hallottam, amint egy pa­nama-kalapos ur egy másik uri-kalapos panamistának a következő tanulságos történe­tet beszélte el, melyet minden rangú és rendű férfiak okulá­sára híven közlök. A történet két részből áll. Az egyik rész Kelenföld és Sárbogárd közt hangzott el, a másik rész Sár­bogárd és Dombóvár közt. A történet Kelenföldnél még unalmas volt, Szakály-Högy­­észnél volt a legérdekesebb s tiz óra negyvennyolc perckor Uj-Dombovárnál tanulságossá vált. I. Kelenföldtől-Sárbogárdig — Nézd, kérlek, — mondta a panamakalapos — az nem úgy megy, ahogy te gondolod. A nőket nem lehet paragrafu­sokba szedni. A nő és a férfi közt olyanforma a különbség, mint a hegedű és a zongora közt. A zongora temperált hangszer, mint a férfi. A cé után cisz következik rajta. A hegedűn a cé és a cisz közt még a mi brutális kezünk is megtalál négy-öt hangot. Ne­kem volt egy esetem, amit, ha elmondok, mindjárt megértesz valami keveset abból, amit nő és férfi közt való viszonynak neveznek. — Halljuk! — mondta a másik. — Mielőtt ügyvédi irodát nyitottam, tudod, hogy újság­író akartam lenni. Ifjúkorom­ban verseket, novellákat írtam és éreztem, hogy mozog ben­nem valami, az a valami, ami­ről Mikszáth azt mondta, hogy rendszerint nem tehetség, ha­nem giliszta. S abban az idő­ben mi fiatalok egy kávéház­ba jártunk esténkint. Valóban olyanok voltunk, amilyeneknek a könyvekben leírják a bohé­meket. Hosszuhajuak, borza­sak. Nagy-kalapokban jártunk, lompos fekete nyakkendőt vi­seltünk, szakadt volt a cipőnk, kitérdelt a nadrágunk, s a ka­bátunknak lefigyegtek a zse­bei, mert mindig könyveket cipeltünk bennük. Egyazon ruhában eljártunk egy eszten­deig s hogy tömören fejezzem ki magamat, valamennyien: költők, festők, mind rongyo­sak és piszkosak voltunk. És volt abban a kávéházban egy Emma nevű kaszirosnő. Némi viharokon átment, hely­őrséggel ellátott városokból jött nő volt, ami kaszirosnőre nézve egyszerűen az életrajz jellegével bir. És én szerelmes voltam Emmába. Járt oda közénk egy ur, aki se költő, se piktor nem volt. Hivatalnok volt egy bankban, s nekünk mindenben ellenté­tünk. Nem volt vidám fiú és pokoli előkelőséggel öltözkö­dött. A cilinderén nyolc reflex, a nadrágja élre vasalva, mint a kés, a nyakkendője vékony, mint a cipőzsinór, a cipője lak­kos és hibátlan, a zsebkendője sarkában patkó . . . Finom ember volt, Turóczinak hívták. Nem felejtem el a nevét soha. Állandóan “cuir de Russie” il­lata volt és úgy fésülködött, mint az angol miniszterek fiai. Egyszóval nem volt közibénk való és mi nagyokat mulattunk rajta. De az a hire volt, hogy szerencséje van a nőknél, s ez némi kis érdekességet adott neki a szemünkben. Emmával sokat beszéltünk róla és Em­ma, az édes és viharvert Em­ma kinevette, velünk együtt. Édesen kacagott, mint a régi­módi Írók Írták, s ilyenkor elő­villant piros ajkai közül hófe­hér fogsora a finom arany­­plombbal, melyet egy főhad­nagy költségén egy egyszerű kassai fogorvos ékelt piciny egérfogába. — Csókolom a plombját, — mondtuk neki, s ő imádott minket. — Az én fiaim vagytok, — mondogatta — még soha sehol ilyen jól nem éreztem maga­mat, mint köztetek. Imádom a bohémeket! Az imádat azonban csakis mint összeségre, mint társada­lomra vonatkozott ránk. En­gem specialiter nem akart imádni, pedig erre többször és a legerélyesebben felszólítot­tam. Nagyon szeretett mulatni velem, de — ennyi volt az egész. Turóczi ur is udvarolt neki. Unottan beszélgetett vele s azalatt halványkék, hogy ne mondjam: vieux-bleu szeme rajtunk kalandozott. Turóczi ur nem viccelt vele. Komolyan és unalmasan beszélt neki. Az időjárásról fejtette ki nézeteit. A divatról értekezett. A gazda­sági viszonyokat ecsetelte. S mikor mi távozóban odakiál­tottunk Emmának, hogy: — Szervusz, angyal! Vagy ezt: — Jobb erkölcsöket! Avagy: — Csókolom a plombját! Turóczi ur udvariasan levet­te kalapját és igy szólt:

Next

/
Oldalképek
Tartalom