Kis Dongó, 1963 (24. évfolyam, 3-24. szám)
1963-06-20 / 12. szám
4-IK OLDAL Kis Dongó 1963 junius 20. KIS DONGÓ - CLEAN FUN The Only Hungarian Comic Paper in the U. S. Editorial and Publishing Office: KIS DONGÓ PUBLISHING CO. — 7907 W. JEFFERSON AVE. Detroit 17, Michigan Editor & Publisher LOUIS BEDY szerkesztő és kiadó. Munkatársak: E lap minden olvasója. Published every 5th and 20th of each month. Megjelenik minden hónap 5-én és 20-án. Subscription price one year $4.00. — Előfizetési ára egy évre $4.00. Second class postage paid at Detroit, Michigan. TITOKZATOSSÁG i. Mindig hittem és éreztem, hogy vannak erők és titkos jelenségek, melyek ott lebegnek értelmünk fölött, s melyek néha egy pillanatra felkapják a szegény és tudatlan emberi lelket, mint valami labdát, hogy a Homály és Sötétség borzongató ködébe lökjék s visszaejtsék megint a Földre, ahol mindennek értelme van s mindenről tudjuk, mit jelent. Azokkal, akik a rideg, de korlátolt matematika várába zárkózva, gúnyos és lenéző mosollyal hallgatják meg ijedt dadogását valakinek, aki egy pillanatra látta a Rejtelmet, a Borzalmat és a Rémületet, azokkal nem vitatkozom, ők nem értenek meg engem. De vannak, akik tikos sejtelmekkel jöttek e világra, s hisznek a Titokban: ezeknek mondom el életem legcsodálatosabb emlékét, sietve, csak néhány szóban, mert még mindig megborzongat hideg lehellete, ha rágondolok. Abban az időben szegény diák voltam s hónapos szobát gyakrabban váltottam, mint öltözetet, sokszor feküdtem le vacsora nélkül és sokszor talált a hajnal holmi külvárosi kávémérés asztala mellett, ahol éjszakámat töltöttem. ' Egyszer lakást keresve, ismeretlen utcákba kerültem oly vidéken, amerre sohasem jártam eladdig, ruságos házak múltak el mellettem, — (kitűnő kollégámat, Szép Ernőt nagyon szépen kérem, ne szóljon az olvasónak, hogy ezt a finom és liraian pittoreszk kitételt “múltak el mellettem”: nem magam találtam ki, hanem tőle loptam, tudom, hogy nem illik, de mikor olyan nagy a drágaság) — szóval házak mentek el mellettem, különös, régi házak, — nem is hittem volna, hogy vannak még ilyenek. — De, úgy látszik, vannak. Vagy nincsenek?! . . . Csak én hiszem, hogy vannak . . . Az egyik ház előtt megálltam; nem tudom, miért álltam meg, mintha valami ismeretlen erő legyintett volna felém . . . Ezen a házon nem volt szám; valami vonzotta a szememet, hogy benézzek az ásitó, fekete kapuba, mely olyan volt, mint valami, mint egy nagy, fekete denevér . . . szóval mindenféle volt, csak olyan nem, mint egy kapu. Nem tudom, mi volt az, valami húzott befelé. A kapu alatt meghökkenve álltam meg, öreg nő jött elém és egyenesen a szemembe nézett. Kinyitottam a szájamat, hogy mondjak valamit, de a • szó torkomon akadt, ez a tekintet a homályos kapuban, ismeretlen falak közt, velőkig borzasztott, anélkül, hogy tudtam volna, mi van velem s miért e z. Képzelődöm, — mondtam magamban aztán s erőltetetten szilárd léptekkel elhaladtam mellette — a szivem hevesen dobogott, de erőt vettem magamon s nem fordultam vissza. Alacsony ablakok néztek a földszintre, az egyikben munkásféle ember állott, megkérdezte, kit keresek. Felriadva néztem rá, aztán valamit da-Szeretettel kérjük, ha hátralékban van előfizetési dijával, szíveskedjék mielőbb beküldeni, mert lapunkat csak annak küldhetjük, aki az előfizetési dijat lejártakor megfizeti. Katolikus Magyarok Vasárnapja 69 éve a krisztusi lélek és a nemzeti szellem szolgálatában teljesíti a magyar sajtó hivatását Amerikában és szerte a világon. Politikai hírszolgálata az amerikai lapok között is a legelsők közé tartozik. — Vasárnapi szentbeszédeivel az angolul nem beszélő hívek lelki szükségletét szolgálja. — Pontos képet nyújt a zsarnokság ellen küzdő magyar nép sorsáról. — Szépirodalmi rovata pedig a magyar alkotó szellem szabadföldi megjelenését biztosítja. — Megjelenik hetenként. Előfizetése Amerikában: félévre 5, egész évre 9, két évre 16 dollár. Külföldre: egész évre 10, két évre 18 dollár. Kérjen mutatványszámot és rendelje meg ezen a cimen: Katolikus Magyarok Vasárnapja 517 South Belle Vista Avenue, Youngstown 9, Ohio, U.S.A. dogtam, hogy hónapos szobát keresek. Rögtön az ajtóhoz jött, mondta, hogy ez a földszinti szoba kiadó, a konyha mellett van ugyan, de be lehet csukni az ajtót, és ami a fő, tizenkét forint az ára. Lefoglaltam a szobát, aztán elmentem. Egész nap az egyetemen volt dolgom, megfeledkeztem az egészről, este hétkor kerestem fel uj lakásomat, becsuktam az ajtót és az ablak mellé állitott kicsi Íróasztal elé ülve, kinéztem az alkonyodó udvar kőkockáira. Aztán homlokomat tenyerembe hajtottam s gondolataimba merültem: gyermekkorom, távoli álom, mint valami mély tó, suhant el szemeim előtt. Odakint egyre homályosabb lett az udvar és a homályból egyszerre mint régi, borzongató tengerek felől, lassan lopózott szivembe a Borzalom. Erőlködtem, hogy elmúljon s nehezen emeltem föl fejem, ek’íor jeges irtózat futott végig hátamon: az ablak sötét rámájából mereven rámszegett szemekkel egy arcz világitó körvonala vált ki, — az öreg asszony arca, akit délelőtt láttam. Mozdulatlanul állt és nézett rám; engem jéggé dermesztett az iszonyat; egy óráig tartott, vagy csak két másodpercig, mig igy farkasszemet néztünk egymással, nem tudom. És ekkor megszólalt: egyetlen szót mondott csak, de engem még most is elfog valami halk, mély remegés, ha rágondolok a hangra, ahogy mondta: ■ — A szemedet! Halk, de átható és volt ez a hang, parancsolóbb és fenyegetőbb, mint amilyennel a hóhér szólítja fel a kivégzendőt, hogy lépjen a zsámolyra. Tudtam, hogy nem hallottam még ilyen hangot s nem fogok hallani soha. A szememhez kaptam, lélegzetem elakadt. Ekkor lassan megmozdult az öreg asszony s be sem zárva válaszomat, nesztelenül, mint ahogy jött, eltűnt az ablak elől. Mikor egy kicsit magamhoz tértem, még dobogó szívvel ugrottam fel s kidugva fejem az ablakon, körülnéztem a teljesen besötétedett udvaron. Az öreg asszony sehol se volt. Becsuktam az ablakot és lámpát gyújtottam. — Beteg vagy és kimerült igy szóltam magamhoz — és ime, már víziókat látsz és hallucinálsz. Jól tudod, hogy csak hallucináció, hiszen az idegkórtani klinikán épen a napokban hallgattad meg Ranschburg előadását e kóros lelki tünetekről. Emlékszel, milyen megnyugtató és világos volt előtted a kérdés? Nyilván hallucináció volt csak s talán vizió; lehet, hogy nem is láttad az öreg asszonyt, csak látni vélted; vagy ha igen, azt, amit mondott, csak te hallottad úgy, mintha mondaná. A szemedet! Minek neki a te szemed? Mire kellene neki a te szemed? Nyugodj meg, a középkor elmúlt és nincsenek boszorkányok. Nyugodj meg, nincsenek földöntúli erők a Földön. II. Minek neki a te szemed? Ezt a kérdést ismételgettem magamban egész nap, váratlan időközökben, az egyetemen, előadás közben, a laboratóriumban. Nyugtalan, sötét zavar borzongott bennem. Egy pillanatra úgy rémlett, mintha a katedrán, előadás közben, megállna a tanár: riadtan kaptam föl a fejem s akkor úgy láttam, mintha mereven és mozdulatlanul felém szúrná tekintetét és mintha meszsziről, végtelenül messziről suttogva lebegne felém a szivetremegtető suttogás: “A szemedet . . .” A szemedet . . . Estefelé megnyugodtam valamicskét. Kimerült voltam és bágyadt. Elhatároztam, hogy átnézem jegyzeteimet és korán lefekszem. Hazamentem s asztalom elé ülve, buzgó munkába merültem. Langyos, nyárele ji szellő szaladgált körülöttem, idegeimet jóleső zsibbadás olajozta. Néhány perc múlva könnyű félálom nehezedett szempilláimra, hátradőltem székemben. Különös, idegenszerü érzésem volt. Mintha régi és távoli dolgokra emlékezném, amik nem történtek velem s amerre soha nem jártam. Egyszerre úgy /olt, hogy valaki lefogja két : vállamat s két sötétkék láng közeledne arcomhoz. Nyöszörögve nyitottam ki szemem. Az ablakban ott volt az öreg aszszony feje. Egy pillanatig tartott az egész. Rámnézett az ólmos homályból, addig csak, hogy nem volt időm felállani, meggyőződni róla, valóság-e; de a hangot, a hangot ezúttal világosan hallottam. — A szemedet! Most éles és parancsoló volt, mint egy rövid vércse-kiáltás, mint a halálos hirt hozó sürgönykihordó ujja alatt a csengő kurta, jajongó szava, éjjel, az alvó előszobában. Felemeltem a kezemet, de már nem tudtam tartani, elvesztettem eszméletemet. Esővel, borult éggel virradt rám a másnap. Úgy éreztem, mintha szivem meg volna törve, mintha mindaz, amit cselekszem vagy gondolok, nem a tulajdon akaratomból történnék. Lassan öltöztem föl és leolvassa Ön is a “KIS DONGÓ”*! és szerezzen uj előfizetőket!