Kis Dongó, 1962 (23. évfolyam, 1-24. szám)
1962-07-20 / 14. szám
4-IK OLDAL Kis Dongó 1962 julius 20. Alászolgája... — Jó napot, András, hát ma-1 ga itthon van? j A tüzér meglepetve néz viszsza. — Itt vagyok. Alászolgája! — Azt hallottam, beosztották már régen a marsba. — Igen. De mikor elvittek Bécsbe, láttam, hogy az a mars nem nekem való hely, hát kiléptem. Nevettem rajta. Ha egy jó magyar gyerek megszólal, előre nevetek, mert tudom, hogy a jó, egészséges magyar észjárása biztosan valami eredeti csapáson jár. — Nem tetszett a mars, András? — Nem, mert nagyon protekcióskodtak. Én először beosztattam magam jó helyre a kolonba. De láttam, hogy itt egyre-másra megy az áthelyezés. Bécsbe már nekem is mondta a tűzmester: “Nézze, maga át lesz helyezve és ez meg ez jön a helyére.” “Tűzmester ur, velem ne nagyon protekcióskodjanak, mert én nem abból a fából vagyok faragva, akit ideoda lehessen dobálni.” “Micsoda beszéd ez, maga ott fog állani, ahol én akarom.” “Tudja mit, tűzmester ur, én most már sehol se fogok állani. Vegye tudomásul, hogy egyáltalában nem megyek ki a marssal.” “Szeretném tudni, mért?” “Azt majd megtudja, különben ha nagyon kiváncsi, hát beteg vagyok.” “ Nem úgy néz ki, mint aki beteg. Menjen maródira.” “A.TMt megteszem, tanács nélkül is.” így mentem aztán maródira, onnan felülvizsgálatra s a főtörzsorvos ur kidobott a marsból. Akkor egy hónapot töltöttünk Bécsben. — Jó volt ott? — Nekem jó volt, kivált mikor a cseheket megvertük. — Miféle cseheket? — Hát a berájtcsaft be akarta vinni a magyarokat és azok két berájtcsaftot szétvertek. — Ugyan! — Az egyik cimboránk, bizonyos Somogyi, beült egy kis kávéházba, voltak vagy hárman, biztosan volt is már bennük egy kis ital, mikor jött a berájtcsaft és egy önkéntes formájszter odalépett hozzá, kérte a kimaradásit. Az meg nem tu-AZ ÜGYES ŐR A táviróhuzal egy helyen egészen megtagadta a szolgálatot, tehát vizsgálatot tettek, nem a szél döntögette- le a póznákat? Hasztalan keresgéltek, mert a póznák mindenütt föl voltak állítva és a huzal sehol sem volt elszakadva, de a táviratozás még sem sikerült. Újabb viszgálat után kisült, hogy a szél ugyan ledöntött egy oszlopot, és a huzal is elszakadt; hanem az őr helyre állította az oszlopot, az elszakadt huzalt pedig madzaggal kötötte össze. Idott németül egy szót se. Hát ;azt mondta: Jól van, csak beszélgess. Oda se ügyelt. Ez pedig soká ott karatyolt neki s a végén megfogta s rángatni kezdte. Erre Somogyi megharagudott, felállott s kiitta a borát, ami az asztalon volt, akkor fogta az asztalt s ráborította a formájszterre. — A! — Az persze alábukott s nem birt a márványlap alól kimászni, azt se tudta hol van. Persze a négy berájtcsaftos szuronyt szegezett, de Somogyi fogta már a széket és rendet csinált köztük, szétverte a szuronyokat és ki. Csakhogy az ajtó előtt kinn állott a másik négy szuronyos baka és megfogták. Elment velük vagy száz lépést, ott volt egy kerítés, azt megfogta. A nyolc katona meg rángatta. Ha egy oszloptól elcibálták, a másikat fogta meg. Az alatt felszaladt a másik tüzér hozzánk, hogy Somogyit viszi a berájtcsaft. Mi már feküdtünk, ott volt a második batri elszállásolva egy kuglizóba, úgy ahogy voltunk leszaladtunk az utcára. Azon az udvaron volt vagy tizennégy öl fa felrakva, az a jó vargafa, hántolt fa, abból szedett fegyvernek valót a batri. Akkor verekedés lett s a csehek uj berájcsaftér futottak; újra jött kilenc katona. Jöttek a rendőrök, vagy negyven, meg a nép, az mind karikába állott, hogy verik a magyarok a cseheket. Nem lőttek a katonán? — Bécsbe nem szabad lőni, mert másat is találhatna. Sok volt ott a civil nép. Már kilenc sebesültjük volt a cseheknek, hordágyon vitték el őket, egész rendesen. Tőlünk is kettőt megszurtak, Somogyinak másnap egy ilyen daganás nőtt ki a fején, az oldalát is fájlalta. Két lovasrendőr jött, az egyiket, ahogy a kapuhoz ér, egy fával úgy szemen vágták, az rögtön lefordult, a másikat a csizmájánál fogva rántották le. Akkor mi mind bevonultunk már az elszállásolási tanyánkra, de mikor a rendőrök jöttek, egy nagy kirohanást csináltunk s aztán vissza, már a tűzoltók is jöttek sípolva. Ez a csata eltartott úgy tizenegy órától éjfélután kettőig. Akkor Somogyit elcipelték, mi meg szépen lefeküdtünk. Jött egy főtörzsorvos négy katonával, hogy arról megtudja, ki vett részt a verekedésben. Nem volt persze egy sebesült se. Senkinek se fájt semmi. Keresztes, akinek átszurták a combját, olyan haptákban állott, hogy no. Csak Majort ismerték meg, el is vitték, hogy ő verekedett. De a főhadnagy a kapuból visszahozatta. A főhadnagy, a batrikommandánsunk n a g y s z erű magyar gyerek volt, azt mondta, nem bánja, vegyenek fel jegyzőkönyvet és Írják be a neveket, de a legényt nem adja ki, mert neki hiányozna. — Kitűnő. Folyton mosolyogva, kuncogó nevetéssel néztünk össze. András úgy beszélt, mintha a világon a legegyszerűbb és legkomolyabb dologról volna szó, inkább csak visszhang volt az arcán a mosoly. — S mi lett a büntetés? — Hát nem lett semmise, másnap a batrit bevagonirozták s vitték a Feldre, ők meg fellélegeztek, hogy megszabadultak a magyaroktól. — Szóval jól mulattatok Bécsben. — Jól. Szerettek ott minket, csak a 10-ik kerületben a csehek nem. Másnap egy kávéházban ülünk, jön egy katonarendőr, mert azzal tele van Bécs, kéri az igazolványt, öszszenézünk: “mit akar ez?” Azt mondja a másik “én nem tudom.” Pedig mind beszéltünk németül én is, a Weisz is, csak épp Lám nem tudott egy szót se. Azt mondja a katonarendőr: mátyár? “Magyarok vagyunk.” Arra nem kért semmit elment. Pedig nekem volt is Legitimationskartém, nem is a batritól, hanem a bécsi házi ezredtől, mert egyszer valamiért oda kellett mennem, hát nem volt senki az irodában, én meg láttam ott a kartékat, mindjárt vettem egyet. — No . . . —Ott volt a stambilia, ráütöttem a pecsétet is, hogy érvényesebb legyék. — Gazfickó. — Még az aláírást is megkerestem, azt is rányomtam, pedig azt igazán csak becsületből tettem, nekem a pecsét is elég volt, aláírni én is alá tudtam volna valami nevet. így azóta bátran sétálgattam Bécsben a németek közt. Olyan bátran beszélgettünk ott az utcán . . . Egyszer azt mondom a pajtásomnak: “Nézz csak oda, lopj egy kis gyümölcsöt ettől a kofától.” Azt mondja rá a kofa: “Csakhogy nem lehet ám, lelkem.” Magyar kofa volt Bécsben! . . . Egyszer meg azt mondom: “Nézz oda te, ez a kisasszony téged fixiroz.” Megszólal a kisasszony: “Eszem ágába sincs, hogy magukat fixirozzam.” Hü mondom, akkor menjünk innen, ha már igy kompromitáltuk magunkat... Azért az volt a legjobb, mikor a cseheket szanitécek hordták el a csatatérről . . . Most megyek a harctérre 23-án. Alászolgája! A Magyar Cserkészszövetség közleménye P. O. Box 68, Garfield, N. J. Kedves Pártolónk! Közel egy emberöltő telt el azóta, hogy a világ cserkészifjusága Gödöllőn összegyűlt a 4-ik cserkész világjamboreera. Azóta uj cserkészgenerációk nőttek fel. Számukra a világ teljesen megváltozott képet mutat. A gödöllői világtábor 30 éves jubileumának méltó megünneplésére Szövetségünk forgalomba szeretné hozni a táborról készült hangosfilm egyetlen példányát, mely szerencsés körülmények között nemrég birtokába jutott. Hadd lássa a szabad világ ifjúsága, hogy milyen vendégszeretettel fogadta a békebeli Magyarország 54 nemzet cserkészeit akkor, amikor a mozgalom odahaza is szabadon virágozhatott. A gödöllői film idegennyelvü példányainak elkészítése azonban erőnket meghaladó anyagi áldozatot jelent. Ugyanígy könyvkiadásunk, pl. a most megj elent Leánycserkészkönyv, a nyomtatásra váró Tábortűzi könyv, és teljesen kifogyott Mi Könyvünk uj kiadása^ Megterhelést jelent számunkra az emigrációban elő magyar cserkészet egyedülálló, fiatal vállalkozásának a Cserkészboltnak kibővítése is. Cserkészetünk mindig önzetlenül szolgálta a magyar jövendőt. Közösségi munkájának ereje azonban nagyrészt a társadalom támogató készségétől függ. Kérjük ezért, csatlakozzék ezévben is pártoló tagjainkhoz és juttassa el hozzánk adományát, mint biztos és népünk jövője számára bőséges kamatokat hozó befektetést. Cserkész köszöntéssel: Rév. Dr. Bátori József Tb. elnök Rév. Bertalan Imre Társelnök Dr. Mattyasovszky Zsolnay Miklós Szöv. elnök KIS DONGÓ - CLEAN FUN The Only Hungarian Comic Paper in the U. S.' Editorial and Publishing Office: KIS DONGÓ PUBLISHING CO. — 7907 W. JEFFERSON AVE. Detroit 17, Michigan Editor & Publisher LOUIS BEDY szerkesztő és kiadó. Munkatársak: E lap minden olvasója. Published every 5th and 20th of each month. Megjelenik minden hónap 5-én és 20-án. Subscription price one year $4.00. — Előfizetési ára egy évre $4.00. Second class postage paid at Detroit, Michigan.
