Kis Dongó, 1961 (22. évfolyam, 1-24. szám)

1961-09-20 / 18. szám

4-IK OLDAL KIS DONGÓ — CLEAN FUN 1961 szeptember 20. A csonttorku ember KIS DONGÓ — CLEAN FUN The Only Hungarian Comic Paper in the U. S. Editorial and Publishing Office: KIS DONGÓ PUBLISHING CO. — 7907 W. JEFFERSON AVENUE, DETROIT 17, MICH. Editor & Publisher LOUIS BEDY szerkesztő és kiadó. Munkatársak: E lap minden olvasója. Published every 5th and 20th of each month Megjelenik minden hónap 5-én és 20-án. Subscription price one year $4.00 — six months $2.00. Előfizetési ára egy évre: $4.00 — hat hónapra $2.00. Entered as second-class matter July 1, 1942, at the post office at Detroit, Michigan under the Act of March 3, 1879. Bródy Sándor mint fölolvasó A kedves emlékű Salamon Ödön hangversenyt rendezett a Margitszigeten és fölkérte köremüködésre Bródy Sándort is, aki a szigeten nyaralt. El­következett a koncert ideje, a terem megtelt szépen előkelő közönséggel, mely türelmesen várt a programbeli műélve­zetekre. Salamon Ödön szétnézett hi­tei táborában és megdöbbenve vette észre, hogy Bródy Sándor nincs sehol. Nosza fölszaladt érte a villába. Bródy egy kana­pén heverészett ingujjban, be­­lémerengve szivarfüstjébe. Sa­lamon kétségbe esve támadta meg: — De Sándor! Mit csinálsz itt! Már kezdődik a koncert! — Igen? Bródy tovább szivarozott és látszott rajta, hogy nem törő­dik az egész koncert-üggyel. Salamon a kezét tördelte. — De Sándor! Öltözz hát! — Minek öltözzem? — Hát csak nem mégy igy a pódiumra? Bródy Sándor nagyot nézett és megdöbbenve mondta: — Tán csak nem ígértem meg, hogy fölolvasok? No hi­szen, akkor szépen vagyunk! Én bizony megfelejtkeztem róla! Salamon Ödön a kezét tör­delte kétségbeesésében. — Olvass tán föl valamit a régi dolgaidból !... — Nincs itt egy makulányi sem. Nem vagyok én vigéc, hogy magammal hordjam a portékámat. — Istenem, Istenem! Akkor mit csináljunk? Végre Bródy megsajtálta és előállott a mentő gondolattal: — Tudod mit? Olvasok majd a te dolgaidból valamit és rög­tönzők hozzá kommentárt. — Jó! Van nekem egy köny­vem, abba szoktam beleírni érdekes élményeimet távirati stílusban. Mindjárt elhozom néked. Addig öltözz át. ... Bródy hóna alá csapta az emlék-könyvet és kilépett a pó­diumra. Előbb rövid rögtön­zésben vezette be a felolvasást, aztán kinyitotta a könyvet és elkezdte mindjárt az elsőnél: — “Kellemetlen, ha egy fia­tal özvegyasszony szobájába épp akkor nyitunk be, amikor... — hm! Bródy megcsóválta a fejét és abbahagyta az olvasást. — No, ezt nem lehet hango­san olvasni, de térjünk a má­sodikra: — “Nem mindig az a nő a legdrágább, aki”... — hm!... Ezt sem lehet befejezni! A publikum kacagni kezdett, Bródy pedig egy gyilkos pillan­tást vetett Salamon felé, aztán folytatta a harmadik följegy­­zést: — “Némelyk fiatalember azt azt hiszi, hogy szerelmes, pedig csak”... — Hm, ezt pláne nem lehet befejezni! A derültség egyre nagyobb lett és Bródy egyre nagyobb za­varral olvasott tovább. De ó balsors! Valamennyi aforizma olyan volt, hogy csak az első felét olvashatta el, a második felét abba kellett hagynia. Végre elérkezett iegy olyan aforizmához, aminek már az elejét sem lehetett felolvasni. Itt becsapta a könyvet és gyor­san lesietett a pódiumról. A publikum lelkesen tapsolt, Sa­lamon Ödön pedig elragadtat­va szorongatta barátja kezét: — Gratulálok, Sándor! óri­ási ötlet volt tőled, azokkal a félbemaradt aforizmák­kal. Olyan pompásan hagytad abba őket, hogy mindnyájan megértettük. Kitűnő volt! így jutott sikerhez Bródy Sándor —- enhibáján kívül. — ----------------------------­ROSSZUL ÉRTETTE — Jancsi mond meg nékem, ki húzta ki Mózest a vízből. Jancsi gondolkodik, mialatt szomszédja súgja neki: a fá­raó leánya. Erre Jancsi arca is kiderül, s bátran odavádja: — Faragóék leánya. ...... MÉG NEM TUDHATJA — Ki teremtette mind ezeket a szép hegyeket és dombokat melyek városunk körül fek­szenek? — kérdi a tanító. — Nem tudom tanító ur, mi csak egy hete lakúnk itt még. I. A tiszteletes, amint megreg­gelizett, fogta a botját, megyen az aratók után. A nap tüzesen süt. A tiszteletes lekerül az ár­nyék kedvéért a kocsma felé. Hát amint odaér, hallja ám, hogy lármáznak odabenn. Ahogy a részegek lármáznak, mikor már egyik se hallgat a másikra. Az egyik dalolt is. A krinolinban járó fekete bá­rányt harsogta és vagy a bot­jával vagy az üvegekkel ko­pogtatta ki a nóta lépéseit. — Ez Baczonyi, — mondot­ta a pap. S összevonta a szemöldökét. Mert Baczonyi hangját ki le­het ismemi ezer közül is. Olyan hang az, mintha csontkürtből jönne. Mikor ő rákezdi a zsol­tárt a kóruson, ha százezer ember áll is odalenn, mind tisztán megérti, s kihallatszik a hangja valamennyi közül. A pap belökte a kocsma aj­taját és megállóit. Szétnézett mint a haragos Ítélet a dever­­nyázó társaságon. A falunak öt legmódosabb embere dülön­gélt ott az asztal körül. Ba­logh, a pocakos Fodor, Disznós Kovács Pál, Réti János meg Baczonyi. Az asztalon boros meg pálinkás üvegek, szivarok, pipák. A pap azt is' meglátta, hogy Baczonyi lehuzódott a nagy X-lábu asztal alá. A pap megjelenése úgy ha­tott rájok, mint a hideg szél. Elcsöndesedtek, kijózanodtak. Mert fene ember volt az öreg pap! ő nevelte a falunak felét, a kálvinista felét. Jószóval, ke­mény beszéddel, mikor melyik kellett. A legvastagabb bajszu ember is úgy állott előtte, mint a gyerek. — Hát ti, — dördült rájuk a pap, — igy csúfítjátok ezt a szép napot! Az egész falu künn a munkában verejtékezik: ap­­raja-nagyja ott gyűjti az Isten áldását a földeken. Nektek leg­több jutott ugy-e? Megérdem- Htek-e az Istentől? Feleljen meg rá kinek-kinek a lelke! De ebben a munkaidőben, mikor a szegénység izzadva fárad minden falat kenyérért, ne okozzatok megbotránkozást. Takarodjatok innen! A négy ember fogta a botját, kalapját és tántorogva de szót­lanul távozott. Baczonyi kuksolt az asztal alatt. A pap megvárta, mig ama­zok kivül kerülnek. Akkor az­tán leszólt a rejtőzőhöz: — Baczonyi, gyere elő! Baczonyi kimászott nagypi­rosan az asztal alól. Fekete feje szinte izzott a szégyentől. Nem merte fölemelni a szemét, csak állott alázatosan, mint a tetten kapott gyerek, aki várja a büntetést. — Gyere utánam! A pap megindult visszafelé. Baczonyi a kalapját kezében lógatva kullogott utána csön­desen. Mikor a kapuhoz értek, a pap hátra se pillantott, csak átlépett a küszöbön és bevon­ta maga után az utcaajtót. Baczonyi megállt. Kint re­kedt. Hogy a pap becsukta az ajtót, nem merte kinyitni. Csak állt ott bután és aggodal­masan. És várakozott. A nap a fejére sütött. De ő nem érezte. — Te korhely, — motyogta magában, — te ilyen-olyan! ... Jó feleséged! ... tízéves szép kis leányod!... fiad is maholnap legény!... házat is adott az Isten, te korhely gaz­ember! ... te-te-te semmire való. így motyogott, morgott ma­gában a feketehaj u, csont*­­torkú ember. Elmondta előre a reá váró prédikációt a kapu előtt, csak akkor szünetelt ben­ne, mikor a papházban vala­melyik ajtó megnyílott s lépé­sek hallatszottak a folyosón. Azonban a pap se ki nem szólott, se ki nem izent. S Baczonyi még talán most is ott állana, ha meg nem pillantja egyszer a papot a deszkahasadékon át, amint a kerten által megindul, s rátér a dombra kanyarodó gyalog­­utra, amely a szomszéd faluba viszen. Baczonyi föllélegzett. Fejére igazította a kalapját és csönde­sen hazakullogott. H. Az egyik télen Szanyi Péter becsületes özvegyember házas­társul szemelte ki magának Kónyi Nagy Juliannát, becsü­letes hajadont, ezidőszérint cselédi állapotban szolgáló le-Még kapható Históriás Kalendárium A 320 oldalas amerikai magyar naptár, gyönyörű képes kiadásban, megrendelhető a “VASÁRNAP” kiadóhivata­lában 1 dollár 75 centért. — írjon erre a cimre: Katolikus Magyarok Vasárnapja 517 SOUTH BELLE VISTA AVENUE Youngstown 9, Ohio.

Next

/
Oldalképek
Tartalom