Kis Dongó, 1961 (22. évfolyam, 1-24. szám)
1961-03-05 / 5. szám
1961 március 5. KIS DONGÓ — CLEAN FUN 3-IK OLDAL KOSSUTH LAJOS AZT ÜZENTE . . . Kossuth Lajos azt üzente, Elfogyott a regimentje. Ha még egyszer azt üzeni. Mindnyájuknak el kell menni: Éljen a magyar szabadság, Éljen a haza! Esik eső karikára, Kossuth Lajos sirhalmára. Valahány csepp esik rája, Annyi ádás szálljon rája. Éljen a magyar szabadság, Éljen a haza! A jó édesapa Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy derék gazdaember; ennek volt két fiacskája. Egy szép nyári reggel igy szólt az apa fiacskáihoz: — Gyermekeim, én elmegyak ma a városba és hosszabb ideig fogok ottmaradni, mert gabonát kell eladnom és a pénzért tehenet meg lovat kell vásárolnom. Legyetek jók és fogadjatok szót édesanyátoknak. A kis gyermekek megcsókolták édesatyjukat és messziről is integettek neki. Pár nap múlva a posta egy nagy csomagot hozott. Amint a csomagot felbontották, egy levelet találtak abban édesapjuktól. A levél igy szólt: ‘ ‘ Kedves gyermekeim!- -Tudom, hogy jól viseltétek magatokat, ezért küldök nektek cipőt, meg ruhát. Ha jók lesztek és szófogadók, akkor ha haza jövök, hozok nektek szép játékokat is.” A gyermekek nagyon megörültek és felkiáltottak: — M i 1 y e n jó a mi édesapánk! Úgy szeretjük őt és megígérjük, édesanyánk, hogy jók leszünk és szófogadók! Erre az édesanya igy válaszolt — Kedves gyermekeim! Amilyen jó az édesapa a gyermekeihez a földön, épen olyan jó a mennyi Atya az emberekhez. ö is sok szép ajándékot ad az embereknek: a napot, a holdat, a csillagokat, a virágokat, a gyümölcsöt és az istenáldotta kenyeret. Adjunk hálát a jó Istennek, édes gyermekeim, hogy édesapátokat az utón megsegítette és kérjük, hogy mielőbb hozza vissza egészségben.--------------------Á fe 9-,-----------------------<m mi TALÁLÓS KÉRDÉS Patkó Bandi hires betyár, Hej, de hetykén ül a lován! Zsandár elől ha fut lova, Hány patkóval vágtat tova? (•hm?H) Olvassa Ön is a “KIS BONGÓM és szerezzen uj előfizetőket! Nagyapó Jvitéz tettei f Mindnyájutiknak el kell menni.. Vége felé járt a vakáció. Gyurka édesatyja is megérkezett, hogy a kis fiát hazavigye. Gyurka szomorú volt, hogy itt kell hagyni a szép falut. Nagyapó is csendesen pipázgatott a karosszékben. Volt a faluban egy öreg bácsi, aki nagyapóval együtt harcolt a csatában. Régen volt az (nagyon. Mindketten igen fia[talok voltak még akkor. Csaknem gyerekek. Ez a bácsi gyakran meglátogatta nagyapóékat. Szeren- J cséré ma este is eljött. Legalább nem busult a család. Gábor bácsi sokszor mesélt Gyurkának nagyapó vitézségéről. Gyurka elhallgatta volna akár reggelig is. Most is meg- I kérte, hogy meséljen még vala|mit a nagy csatából. Gábor bácsi igy kezdte: Két mesét mondok el néked! édes fiam. Nem is mese ez, hanem igaza történet. Jól figyelj! 1. Mindenfelől ellenség támadta meg a magyart. Akinek csak jártányi ereje volt, sietett a hazát védeni. Nagyapó is ott volt a harco! lók között. Egyszer nagyapóék nagy ] bajba kerültek. Kis csapatukat nagyszámú ellenség tá- ] madta meg. Annyi volt az ellenség, mint égen a csillag. Mindenfelől zúdultak nagyapóékra, mint az árvíz. De a magyar nem egykönynyen hátrál. Egyszer csak elhanyatlik a zászló. Elesett a zászlótartó... Mint a fergeteg, úgy ront az ellenség a zászló után. De a magyar szive vérét ontja a háromszinü lobogóért. Nagyapó szive is nagyot dobbant. Bajban a s^ent jelvény... I — Ne hagyjuk a zászlót! — j Mentsük meg a zászlót! — kiáltotta folyton, s mint egy oroszlán tör előre. A többiek utána. Irtózatos erővel lecsap az ellenségre s a zászlót elragadja tőlük. Magasra tartva, harsá- j nyan kiálja: — Fiuk, előre! És megnyerték a csatát. A kis Gyurka büszkén nézett fel nagyapóra. 2. Nagyapó mosolygóvá nézte Gyurka kipirult arcát, de Gábor bácsi ismét megszólalt: Öreg ember volt már nagyapó, mikor ismét megmutatta, hogy milyen a magyar vitézség. Messze vidéken, szép hegyek között lakott nagyapó abban az időben. Egy éjjel nagy lárma és futkosás ébresztette fel álmából. — Jön az ellenség, itt az ellenség! — hallatszott az utcáról. Nagyapó már tudta, mit csináljon. Felöltözött abba a ruhába, amelyet ifjúkorában viselt a háborúban. Kardot kötött az oldalára, fejére tette tollas honvédcsákóját, vállára vette jó puskáját. Azzal kisietett az utcára. Ott már nagy tömeg volt. Mindenki igyekezett menekülni, ahogy tudott. Nagyapó hangos szóval rájuk kiáltott: — Emberek! Magyarok! őseitek azért védelmezték ezt a földet ezer évig, hogy ti gyáván elhagyjátok veszni? Az emberek megállották. De csak egy pillanatig. Akkor mindenki visszasietett a házába s ki puskával, ki fejszével, ki kaszával nagyapó köré gyülekezett. Nagyapó pedig vezette a kis sereget az ellenség ellen. Előbb azonban imádkoztak s kérték a magyarok Istenét, segítse meg őket! Tettre magyar! Tettre magyar! Szívvel, karral! Ne csüegesszen semmi vész! Megbirkózunk száz viharral, Ránk ezer év szeme néz ... Ha vétkeztünk, — megbünhődtünk, Tündökölve jár előttünk Dicső ősök szent sora . . . Atyáinkhoz méltatlanok, Gyáva rabok, gyászmagyarok, Világ csonka koldusa Mi sem leszünk, nem,, soha! v Nem! . . , Soha! Egybe magyar! Fűzzön össze Dolgos testvérszeretet. S nincs erő, mely széjjeltörje Ezt az ősi nemzetet! Istennél a végítélet. Feltámadás, örökélet Pitvara a Golgota . . . Szétzúzva szűk koporsóját, Feltámad még Magyarország! w S poklok minden gonosza Nem bírja le, nem, soha! gTSÍ Nem! . . . Soha! No, meg is segítette ...! Szörnyű módon kikergették a falura törő hordát. S mikor már tiszta volt az egész vidék, a Kossuth-nótát énekelve, nagy vígan tértek vissza a faluba. Akkor vette észre nagyapó, hogy a karján megsebesült. Gyurka felkiáltott: — Hej, de szeretném látni azt a falut, amelyet nagyapó megmentett a gonosz ellenségtől! Gábor bácsi szomorúan tekintett nagyapóra. Gyurka édesapja lehajtott fővel ült az asztal mellett. Nagyapó egy nemzetiszinü szalaggal körülövezett képre nézett könnyes szemmel. Az a kép Kossuth Lajos képe volt.
