Kis Dongó, 1960 (21. évfolyam, 1-24. szám)
1960-08-05 / 15. szám
N. 1960 augusztus 5. KIS DONGÓ — CLEAN FUN 5-IK OLDAL dúlt Homonnáról Ungvár felé, hogy hozzánk jöhessen. Másnap a két ló hazaszaladt szánkó és gazdája nélkül. Nagy keresés után az erdőben megtalálták az összetört szánkót és a Péter ruháinak a foszlányát. Őt magát a farkasok ették meg. Az öreg Szepessy sírva mondta el ezt nekünk, azt is ő mondta el, hogy a fia lánynézőbe indult hozzánk. Szegény apám, hogy megvigasztalja az öreget igy szólt:— Pedig a te derék fiadhoz hozzáadtam volna a lányomat. A nyolcadik kérőm egy gróf volt. Nagy birtoka volt Ung megyében és azt hitte, elég a grófi korona, hogy előtte mindenki meghajoljon. — Gróf ur! — szólt hozzá apám, — én csak magyar nemes vagyok és azt tartom, hogy “suba subával, guba gubával.” — De én őrgróf vagyok és Nagy Károlyig tudom visszavezetni a családfámat — szólt sértődötten a gróf. — Az én őseim a vereckeiszorosnál vágták ki azt a fát, amelyik a magyaroknak útjában állt és én arra a fára époly büszke vagyok, mint a gróf ur a maga családfájára. Szépen kikosarazta apám a gróf urat is. A kilencedik kérőm számba sem jöhet, valami igen meggazdagodott városi polgár volt, aki azt hitte, hogy minden a pénz, még feleséget is vehet azon. Apám olyat nevetett a szeme~ közé;~mikor megkért, hogy az egész kastély remegett bele. Még az asztalához sem ültette le, úgy ment el éhesen tőlünk. Azalatt már én is elértem a tizenhatodik évemet. Ezt a napot fényesen megünnepelték azelőtt. Akkor lépett a nő leánysorba. Apám meghívta a vármegye és a környék minden úri emberét. Egy hétig tartott a mulatozás. A.kastély minden szobája megtelt vendéggel. Az istállókban alig fért el a sok ló, a színben nem volt már hely, ahová kocsi még befért volna. Két cigánybandát fogadott az apám, hogy ameddig az egyik pihen, a másik húzhassa. A cselédeknek meg az udvaron a falusi cigány húzta a talpalávalót. A nagy ebédlő tele volt terített asztallal és az asztalokról sohasem fogyott le az étel. Hány csirke, kacsa, liba, pulyka, malac, borjú lelte halálát, azt csak a jó Isten tudja. Folyt a tánc, csengett a pohár estétől reggelig, reggeltől estig. Kétórás csárdásokat táncoltunk végig. Ha elfáradtunk, elbújtunk pihenni. Még a padlásra is elmenekültünk. Mert ha soká nem láttak valakit, keresésére indultak. Mikor egy napon javában táncolok Tibay Sándorral, apám gyönyörködve nézte végig a táncunkat s aztán magához hivott, átölelt s igy szólt: — No, édes lányom, válassz magadnak ezek közül a fiuk közül férjet. Akármelyikre esik választásod, nekem nem lesz ellene kifogásom. Mind derék, becsületes családból való. — Hát nekem szabad választanom? — kérdem meglepetve. — Ó, te kis bohó, hiszen azért kosaraztam ki eddig annyi derék fiút, mert még nem tartottalak elég érettnek arra, hogy rád bízzam a választást. De most már tizenhatéves vagy a szived megérzi, hogy melyik az igazi. — Akkor én Tibayt választom, — szóltam nagy örömmel. — De azzal egy kis baj lesz. Egyszer már kikosaraztuk és amilyen büszke, rátartós ember, aligha fog másodszor is megkérni. — Akkor én kérem meg őt, — szóltam nagy bátran. — Azt már ne tedd, mert a női büszkeséged sérted meg vele. — Hát akkor mit csináljak? — Tanácsot nem tudok adni, az már az asszonyok dolga. Tovább nem folytathatta a beszédet, mert Tibay jött ismét egy táncra fölkérni. Táncközben ezt kérdi Tibay: — Mondja csak, Mariska kisasszony, nem rólam beszéltek maguk a papával? — De igen — feleltem én fülig elpirulva. — Tudja maga azt, hogy egy év előtt megkértem a kezét? — Tudom. — Azt is tudja, hogy kikosaraztak? — Én nem! — tiltakoztam nagy hevesen. — Maga nem? Hát akkor most sem kosarazna ki? — Nem én. Minek folytassam tovább? Három hónap múlva a nagyapátok felesége lettem. Nagyapó is egyszer meghallotta a nagyanyó elbeszélését s csak ennyit szólt rá: — Minden lánynak csak egy kérője van, az aki elveszi, a többi csak arra való, hogy dicsekedhessék vele. János király ebédje Zápolya, vagy Szapolyai János magyar király eredetét a Zapolje nevű bosnyák faluból vette s ezen idegen származását nem egyszer hánytorgatták a kevély magyar főurak amúgy háta mögött, sőt a nyakas Várdai Pál esztergomi érsek egyszer egy ebéd alkalmával szemítől-szembe is megmondta a ki: ralynak. Enne*, az emlékezetes ebednek a története ez volt. Egyszer János király ebédre hívta meg az érseket, akiről jól tudta, hogy sohasem eszik disznóhust, amint hogy a régi magyarok, mint általában keleti népek, sokáig nem is igen kaptak a disznóhüsön, akármilyen magyaros ételnek is tartjuk azt már ma. Hajdanában inkább a tót-féle népeknek volt a disznóhus kedves eledele, azok révén szokott rá apránként a magyar is, hiszen még a hurka, kolbász, szalonna szavak is mind tót eredetűek. De hát visszatérve az említett ebédre, megparancsolta János király, hogy majd ha az érsek ott lesz, semmi egyebet ne adjanak az asztalra, mint csupa disznóhusból készült étkeket. És. Szóláti Mihály uram, a királyi szakács, pontosan engenem szeret egyebet, csak a disz-' nóhust meg szalonnát. Ha már ebédre hivott, legalább egy tál vadhús, vagy baromfi lett volna az asztalán! S elment az érsek haragosan. Később megint meghívta a király az érseket ebédre, de biz az nem jött el; azt izente, hogy fáj a foga. Mikor husvét ideje elérkezett, megint követet küldött a király az érsekhez Esztergomba, hogy jöjjön Budára s végezze a húsvéti ceremóniákat. De bizony az érsek, gondolva, hogy majd az ünnepi ebéd is megint csak disznóhus lenne, azt mondta a király követének haragos szóval, hogy: — Mondd meg az uradnak, hogy nem akarok én szalonnát, disznóhust enni ilyen nagy ünnepnapon, van nekem itthon mit enni külömb holmim is: vadhús, aprójószág, marhahús, borjúhús; nem szorultam én az ő ebédjére! Sőt annyira ment a harag, hogy a dacos érsek később nyíltan elpártolt János királytól, akinek pedig előbb buzgó párthive volt és Ferdinándhoz állott át.-rSy.S-.KIVÁGTA MAGÁT — Hé füstös! ... Mit kérésén azon a körtefán? kiált a gazda a cigányra, aki nagy ügybuzgalommal keresi ki a legszebb érett körtéket. — Hát há már igy ván, hogy meglátott a nagyságos ur, csókulom a kikérgesedett bitykeit, megváltom féfiássán, hogy: “Keresem a boldogságom...” — Gyere le onnan, te lókötő, mert azt te éppen nem az én körtefámon fogod megtalálni. delmeskedett is a parancsnak. Első tál étel gyanánt disznóhús volt vörös káposztával, melyhez a király ugyancsak jó étvággyal hozzálátott s kinálgatta az érseket is, de ez csak a fejét csóválgatta. Második fogás gyanánt újra disznópecsenyét hoztak, fűszeres mártással, majd harmadszorra megint csak disznohust fekete borsos lében, végezetre pedig fokhagymás kocsonyát. Evés közben a király folyvást tréfálkozva kinálgatta az érseket, de ez egy falatot sem evett, csak a fejét bosszúsan megmegrázogatva, éhen ült az asztal mellett. Végre igy szólt hozzá a király: — Olyan természeted van érsek uram, mint a töröknek, hogy nem eszed a disznóhust! Erre aztán gz érsek igy válaszolt mérgesen: — Felségeden meglátszik, hogy tót vér van benne, mert VESZEDELMES ERDŐ Balázs ur, a nőgyülölő gazdag agglegény, egyszer az erdőszélen sétálgatott. Összetalálkozott az erriokenilöveTr ki nagyon szeretett tréfálkozni. Most is mindjárt tréfára fordította a szót. — Valahogy be ne menjen az erdőbe Balázs ur — mondta — mert az veszedelmes dolog lenne. — Miért? — kérdé ijedten Balázs ur — talán rablók, vagy ragadozó vadak tartózkodnak benne? — Azok éppen nem, — válaszolt nevetve a kerülő, — de nem messze lakik innét a főerdész, három eladó lányával. Ismét kapható! Uj kiadásban! MAGYARORSZÁG LEGSZEBB DALAI köztük: “SZÉP VAGY, GYÖNYÖRŰ VAGY MAGYARORSZAG ...” 64 OLDALAS, 9y4X12 y4 INCH NAGYSÁGÚ ALBUM 29 MAGYAR DAL KOTTÁJA, — ÉNEKRE ÉS ZONGORÁRA, — MAGYAR ÉS ANGOL SZÖVEGGEL — GYÖNYÖRŰ KIÁLLÍTÁSBAN Ára postán, szállítási és biztosítási díjjal $2.00 Kis Dongó, - 7907 W. Jefferson Ave. - Detroit 17, Michigan — Utánvétellel (C. O. D.) nem szállítunk ! —
