Kis Dongó, 1960 (21. évfolyam, 1-24. szám)
1960-06-20 / 12. szám
1960 junius 20. KIS DONGÓ — CLEAN FUN 5-IK OLDAL én a pandúrokat magam után . . . Ha’ jüjjenek! . . . Egy szálig belevesznek a mocsárba! Most lendült a sötétben irtózatos karja. Rettenetesen ütött a mellette kutyaként szükölő másikra. Mint a kis bogár, mit elfricskáznak a levélről, gurult el mellőle és nyögő sóhajjal nyúlt el az ázott fűben. — Nahát eztet akarom! . . . * A nap még valahol a Káspi tó felett jár hatott, de már a távoli hegyek mögött lebegő fényével lassan szűrte a sötétet. A lápok felett kékeslilán angyalodott a táj. Az eső régen elállt, vékony ködfelhők füstölögtek a vadvizek felett. A legény feltápászkodott. Nemrég ocsúdott fel az ütésokozta kábulatából. Apró fekete szemeit ide-oda forgatta, mig lassan ráeszmélt, hogy mi történt vele. Szürke Gazsi szapora lélegzéssel horkolt. Féloldalt feküdt, nyöszörgött álmában. A láz kicserepezte a száját. A legényre most nagyon ránehezedett az ütés. Sokszor megalázta már őt ez az irgalmatlan ember, de még soha meg nem ütötte. Most visszaadhatna neki mindent. Közelről belesrétezhetne nyitott szájába. De még ez sem kell, hanem puskaaggyal szétvágja a fejét. Minden bankó az övé lenne, amit a postakocsitól vettek el (a persekutort agyonütötték) és az is, amit a marhavásárosoktul szedtek el három héttel ezelőtt, összeáll majd Okányi Zsofkával, más vidékre megy, tisztességes életet kezd . . . Amint igy biztatgatta magát, különös hangokra neszeit. A kőhalmi buckák irányában úgy rémlett, mintha alakok gomolyognának, hajbókolnának a náderdő szélén. Nagyokat csobban az iszapos viz. Dermedten várt. A hangok erősödtek. Szitkok értek a füléig . . . — Verje az Isten őket . . . Itt pusztulunk el! . . . Kivehette azt is, hogy lovak prüszköltek, horkangattak, nyögtek, korbácsok csattogtak átázott bőrükön. Jajgatott valaki: — Végem van! . . . Elmerülök! . . . Segítsetek! Háromszori ordításba fulladt a szó. Azután csend lett. A betyár állt fázósan a hajnalban. A kép egyre jobban világosabb lett előtte. Beteljesedett a hírhedt ember kívánsága. A pandúrok bejöttek a kelepcébe. Melletük vezetett pár lépésnyire a keskeny, járható ut, amit csak a betyárok ismertek, amiről letérni egyenlő a halállal, mert mennél jobban mozognak, annál jobban huzza lefelé őket-a lápok fekete ördöge, az iszap, a hinár. A fiatal felrázta a vén betyárt. — Oda nézzen! — mutatott a vergődők felé. Nyögve tápászkodott fel a rettenthetetlen ember. Káröröm gyűlt ki viaszsárga arcán. Erő szállta meg. Görnyedt teste kiegyenesedett és lassú léptekkel megindult az ösvényen a halállal vívódók felé. Intett a legénynek is, hogy kövesse. Már messziről felismerte Pikó Bálintot. Megsüvegelte. A pandurmester lovastól együtt nyakig ült a vízben, a felkelő nap és a halálfélelem sárgára festette az arcát. — Hát megjöttek kentek, Pikó uram! . . . Laboda öcsém . . . Vári Laji bátyám? . . . Durkó Misi meg már el is aludt a nagy fáradtságtól, látom! ... Vagy tán tüllem ijedt meg, azért butt a viz alá? . . . Hehe. Nevezett pandúr alatt még vergődött a ló, de ő maga talán már halott is volt . . . láz kínozta, kitartotta magát, hetykén szólt odá a pandúroknak: — Hát nézzék! ... A lovaknak, szegény oktalan állatoknak a kínját nem tudom tovább nézni! . . . Kihúzzuk lovastul együtt, de azután visszahajigáljuk kenteket a vízbe . . . Te legény, szaladj a kötelekért! * — Na Pikó uram! ... A kötelet a viz alatt hurkolja kend a ló egyik lábára! . . . Bedobta a kötelet. Nekifeszültek. A lovak rázkódtak, prüszköltek, a pandúrok aléltan nyúltak el a harmattól csillogó füvön. A lápvilág már élt, gólyák keringtek a fejük fölött, óriási APAK NAPJARA Drága Édesapám, azt kívánom néked: Áldja meg az Isten, valahány lépésed. Kezednek munkája, legyen százszor áldott, Hiszen te viselsz ránk, fáradsággal gondot. Jó Isten állított családunk élére;, Hogy te vezesd éltünk kishajóját révbe. Nehogy valaha is kőzátonyra fussunk S hajótörés legyen megérdemelt jussunk. Apák Napján ezért, szivem eléd hozom Jó mennyei Atyám s ekként imádkozom: Törölj ki szivemből minden bűnt és rosszat, Nehogy jó apámnak bánatot okozzak. Legyen napsugaras életének útja S kimeríthetetlen a boldogság kútja. Áldd meg őt Istenem erő, egészséggel És Tőled származó égi békességgel. — Amen. MÉG EGY MESSZELYT A számadó eleresztette a bojtárt a közeli városba, hogy egyszer. már ő is kielégíthesse lelki szükségletét; elmehessen templomba és éljen majd az Úrvacsorával. Meg is magyarázta neki, hogyan megy az; mert bizony a bojtár, ott az Isten szabad ege alatt, a természet örökszépségű nagy templomában elfelejtette azt. Mikor aztán a templomban rákerült a sor a bojtárra s a kenyér után odanyuj tóttá neki a pap a boros kelyhet, kiszáradt torkának nagyon jól esvén a nedű, olyat húzott belőle, hogy a papnak úgy kellett elvenni szájától a kelyhet. Mire a bojtár nem kis méltatlankodással odaszól a papnak: — Nem addig van a’ — ezzel kihúzza szűre alól a kulacsot — ide is aggyik még egy meszszelyt a számadónak! ... SÚLYOS HELYZET — Nézd azt a szegény embert, már tizenöt év óta egy télikabátban jár... — Na és, te talán már láttál olyan ember, aki két télikabátban jár? — Nézze kend, Gazsi fiam! — reszketett a pandurvezér. — Ne hagyjon itt elpusztulni bennünket! . . . Tegyenek valamit! . . . Nagy hálával leszek! — Talán még kiszedi a sréteket a hátambul, amiket tegnapelőtt erisztett belé? — Ispotályba szállétom kendet! . . . ótán még, ha meggyógyul kend, újra szabad lesz kend, mint az égi madár! . . . Arrul felelek! ... — Ha jól gyanétom, azért igyekeztek hát kentek eddig, hogy nékem ezt tudtul aggyák, meghogy ispotályba vigyenek. Haha . . . Teszem azt, ha nem keshednek kentek bé a vízbe, hanem elcsípnek éngöm, akkó’ is igy vóna a szóbeszéd a madárról? . . . — Minket a törvény nógat, tudhati kend! ... De most mán mint felebarátok kiáltozunk kentekhez! . . . Hozzanak kötelet, húzzanak ki minköt a halálbul! . . . Hire lesz ennek a vármegyébe! ... Az alispán medáliát akaszt kendnek a mellére. Hajaszála se görbül meg! . . . Pandúrok lehetnek kentek, ha akarnak! . . . — Na akkó’ inkább a halál, mint pandúr! . .. Nem aljasétom le magamat. * • Soká tört meg a cudar ordas. Megmozdult a szive a halálra gyötört arcok láttán. Hitt az ígéretnek is, érezte, hogy őszinték és igazak a szavak. De kemény akart maradni, bár forró szitakötők cikáztak a viz szintjén, millió apró rovar nyüzsgött az élemedő reggelen.. * — Eccóval én most megint szabadmadár vagyok! . . . — Szabad kend! . . . — Megdógoztam ezé a szabadságért! . . . — Megszógált kend! . . . Állt meredten, sárgán, mint sudárfa. Egyszer csak mélyet köhögött, megtántorodott. Azután iszonyú hórgéssel vágódott el. Habos vér bugyogott ki a száján. Szemei üvegesen meredtek az aranyszínű napba. * Elől ment a legény a keskeny útvesztőn, ölében feküdt a vén betyár holtteste, odakötözve a nyeregkápához. A pandúrok levett süveggel ügettek utánuk. A szigeten pedig egy gazdátlan ló nyerített. ÖT LITER BORT MEG EGY JÓZAN EGRI TŰZOLTÓT . . . Hires bácskai borivó volt Mamusich László, szabadkai polgármester. Országos tűzoltó kongreszszus volt Szabadkán. A kongresszusi banketten összeültek az egriek a szabadkaiakkal és arról folyt a disputa, hogy melyik tud jobban inni, a hires bikavértermő Eger fiai-e, vagy a jó buckáit termő Szabadka fiai? Persze, hogy mindkét oldalról igen kötötték az ebet a karóhoz. — Hát próbáljuk meg! — Alijuk! Az egrieket Maczky Valér tüzoltófőparancsnok, a szabadkaiakat Mamusich László polgármester képviselte a tűzben, illetve a borban. Az eredmény az lett, hogy öt órai küzdelem után, úgy este hat óra tájban Eger fia letört, a szabadkai polgármester, Mamusich pedig még teljesen használható állapotban volt. Ekkor aztán odaszólt a pincérnek, hogy: — Hozzon még öt liter bort, meg egy józan egri tűzoltót!” PROTESTÁNS TESTVÉREINK SZIVES FIGYELMÉBE! Óhazában vagy itt élő szüleiknek, rokonaiknak, barátaiknak, kedves és értékes ajándék egy NAGYBETŰS MAGYAR SZENT BIBLIA (Ó- és Uj Testamentom) angol nyelven is kapható a Biblia, széle diszes, zipperes. Megrendelhető: Veres József kántor-tanítónál, — 1432 Magnolia Avenue, SAN BERNARDINO, CALIFORNIA.
