Kis Dongó, 1960 (21. évfolyam, 1-24. szám)

1960-06-20 / 12. szám

2-IK OLDAL KIS DONGÓ — CLEAN FUN 1960 junius 20. Kis Dongó regénye KI A LEGCSUNYÁBB? (Folytatás) — Kérdezd meg, ki az? És Fifi halkal válaszolta: — Kérdezd meg te, én félek. — Kérdezzük meg együtt. Az ablakhoz futottak és re-, megő hangon szóltak: — Ki az, ki az? Odakünnről pedig ezt a vá­laszt kapták: — Nyissátok ki az ablakot: én vagyok, Milka néni. A lányok örömmel futottak az ablakhoz: — Milka néni! ... Fifi kitárta az ablakot és bű­bájos kedvességgel szólt: — Tessék besétálni, Milka néni! . . . A következő pillanatban Lud­milla belépett az ablakon. Gyö­nyörű estélyi ruha volt rajta, amelyet báli köpönyeg bontott. A feje frizurás volt, a megjele­nése ragyogó: egy szép fiatal­­asszony állt a konteszek előtt. — Szervusztok, lányok. Maud nevetve kiáltott fel: — Mi van veled, Milka néni? Ludmilla pedig szeretettel folytatta: — Értetek jöttem, bálba visz­lek benneteket. Párizsban nem arra való az éjszaka, hogy át­­aludjuk. Fifi természetesen vele sza­vazott: — Én mindjárt mondtam ... De ezek a pulyák nem hitték! Maud ijedten szólt .közbe: — Nem lesz baj belőle, Mil­ka néni? — Mi baj lehetne ott, ahol én vagyok. Én gardirozlak tite­ket és ti gardiroztok engem. A konteszek kinéztek az abla­kon és boldogok voltak, hogy egy farsangi menetet láthat­tak. E percben nem törődtek a papával, haragudjon, ha úgy 1 tetszik neki, ők Ludmilla néni­hez szitának egészen végle­gesen. Ludmilla néni pedig ka­cagva szólt most hozzájuk: — No, jöttök vagy nem? Fifi sietett nyilatkozni: — Megyünk, Milka néni! — És a hat lány kórusban is­mételte: ' — Megyünk! Milka néni! — Te Maud, tudod-e, mi vol­na a legszebb? — Tudom, Fifi, tudom . . . — Hát mondd meg, hogy mi­csoda? — Mondd meg te. — Én megmondom. Az volna a gyönyörűség, az volna a bol­­dolgság, ha a párizsi bálon ta­lálkoznánk valakivel ... — Kivel, Fifikém? — Mondd meg te! — Én megmondom. A te uracskáddal, meg az én uracs­­kámmal! . . . Milka néni, aki előttük járt, táncolva, meghallotta ezeket a hangokat és visszafordult hir­telen: — No meg az én urammal. Mindhárman hangos kaca­gásban törtek ki . . . de mint­ha ebben a kacagásba csukló, fájdalmas sirás vegyülne. GONDOLJON ÄZ ÓHAZÁ­BAN SZENVEDŐ VÉRE­INKRE! MINDEN AMERIKAI MAGYARNAK NÉLKÜLÖZHETETLEN! LEGÚJABB ANGOL-MAGYAR LEVELEZŐ ÉS ÖNÜGYVÉD Útmutató mindennemű meghívások, ajánlatok, köszönő', kérő, baráti, szellemes és ajánló levelek Írására. Továbbá okiratok, szerződések, folyamodványok, bizonyítványok, nyugták, kötelezvények, kérvények, meghatalmazások, végrendeletek, kereskedelmi, üzleti eljegyzési, esküvői, jókívánságokat, vigasztalást és részvétet kifejező, megrendelő levelek, apróhirdetések és sok más a napi életben előforduló ügyekkel és eseményekkel kapcsolatos levelek és iratok megfogalmazására. Ezen 288 oldalas levelező segítségével angol levelezését könnyen elintézheti. Ara postán, ' szállítási és biztosítási díjjal $2.00 KIS DONGÓ, — 7907 \V. JEFFERSON AVE___DETROIT 17, MICH. — Utánvétellel (C.O.D.) nem szállítunk! — HÁROM FRAKK Hárofn kifogástalan frakk ült a hotel előcsarnokában és várta a jószerencsét. Valami­nek történnie kell. Hiszen az lehetetlenség, hogy ők igy jár­ják a világot és az, amire vágy­nak, egyre távolabb essék tő­lük. Az asszony ... az asz­­szony volt szivük mindhármuk kívánsága. Nem akármelyik asszony és nem minden asz­­szony. Az az Egyetlen, aki a pap előtt kimondotta a boldo­gító igent; aki hűséget eskü­dött: holtomiglan holtodiglan. Egymásután gyújtottak ciga­rettáikra és a bodor füstfelhő, amint a magasba szállt: a sze­retett lány nevét rajzolta elé­jük. Oh, Ludmilla, oh Maud, oh Fifi. Ha most itt lennének, ha most rájuk mosolyognának, milyen boldogság teremne itt egyszeriben. Miklós most felállt és halkan szólt a két frakkhoz: — Én a magam részéről: aludni megyek. István nagyot kacagott: — Ahhoz öltöztél frakkba, hogy lefeküdj? — Igen, azt hiszem, ezért. Nepomuk szintén felkelt a kényelmes karosszékből és meg­indult a kijárat felé: — Hát nem jöttök színház­ba? Én megyek! Magára kapta a felsőkabátot és elment. Miklós ugyanolyan pózzal, csaknem ugyanazt mondja: — Hát nem jössz aludni? Én megyek. És elment ő is. István egye­dül maradt, újabb cigarettára gyújtott és újra sóhajtozott: — Valaminek történnie kell. Az nem lehet, hogy ne történ­jék semmi, de addig is: kime­gyek az utcára, járok egyet és ha megunom, benézek valame­lyik lokálba. ❖ Úgy is tett, ahogy mondta. Kiment á Boulevardra és sem­mire se gondolva, lassú léptek­kel sétált. Minden nőnek a sze­mébe nézett, minden asszony után megfordult és ahányszor ezt cselekedte, nagyot sóhaj­tott. Még mindig- azt remélte, jhogy véletlenül összetalálkozik Fifivel. Azt tudta, hogy Hétfa­luból egyenesen Párizsba jöt­­itek. És legfeljebb egy-két nap­pal előzték meg őket. De per­­;sze nem tudhatta, hogy hol vannak, merre járnak. Egyszer­­égyszer felbukkant előtte egy nő, akiről szentül azt hitte, hogy Fifi. Utána sietett és meg­szólította. Nem az volt, nem is hasonlított hozzá és őt nem is érdekelte tovább. De mindig csalódott és csa­lódott mindannyiszor, ahány­szor azt hitte, hogy csoda tör­ténik és eléje kerül az asszony. Szörnyen el volt keseredve. A századik cigarettára gyújtott már, pedig alig tett még né­hány háztömbnyi utat. Egyene­sen a Tabarin felé sietett. Be­ment, leült egy kis páholyba és pezsgőt rendelt. A pincér JOHN K. SOLOSY Az egyetlen magyar temetkező és okleveles balzsamozó DETROITIJÁN 8027 W. JEFFERSON AVENUE Telefon: éjjel-nappal: VI 1-2353 LINCOLN PARKBAN 3200 Fort St. — Tel. DU 3-1870 megtöltötte a poharát és ő egy hajtásra kiitta. A pincér újra töltött és ő újra ivott: így is­métlődött ez vagy tízszer s egy­szerre csak-azt érezte, hogy fo­rogni kezd vele a világ. Két kezébe támasztotta a fejét és úgy nézte a táncoló párokat. Minden táncosnőben Fifit lát­ta, minduntalan felkelt az asz­taltól és imbolygó léptekkel odament egy-egy leányhoz, hogy megkérdezze: — Fifikém, te vagy? Ugy-e, hogy te vagy, édes kis felesé­gem!? Felkapaszkodott egy páholy peremére és szembenézett egy nevető asszonnyal. És ekkor azt hitte, hogy csoda történik. A páholyban Fifi ült és az kaca­gott az ő szomorúságán. Meg­ragadta az asszony kezét és maga felé vonta. Közben má­moros fejjel és reszkető hangon ismételgette egyre: — Fififkém, te vagy? Ugye-, hogy te vagy, édes kis felesé­gem? A nevető asszony pedig meg­felelt a kérdésére: — Igen, én vagyok, István! A pezsgő metette a hatását már előbb és most, amikor a nevét hallotta ennek az asz­­szonynak az ajkáról, egészen megrészegedett. A nevető asszony pedig fel­kelt és lejött hozzá a parkettre: — Kedves Pista, remélem, hogy megtáncoltatsz. — Nagyon szívesen, csak csó­kolj meg előbb. — Megcsókoljalak? öröm­mel. És máris kezei közé kapta a fejét és össze-vissza csókolta. A fiúval forgott a világ, alig tu­dott megállni a lábán, de azért vad táncba kezdett és az egész közönség zajosan megtapsolta őket. Amikor pedig véget ért a tánc, megfogta az asszony ke­zét. — Gyere velem. — Hova menjek veled? — Haza, hozzám. Ott a te helyed. Az asszony nagyot kacagott: — És nem félnél elvinni ma­gaddal? (Folytatjuk) “Katolikus Magyarok Vasárnapja” S960-as Naptára korlátozott példányszámban nálam kapható: JÁNOSSY ÁRPÁD, 11787 Whithorn, Detroit 5, Mich. Tel. WA 5-6908 Ára: $1*50 A postaköltséget külön számítjuk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom