Kis Dongó, 1960 (21. évfolyam, 1-24. szám)

1960-05-20 / 10. szám

1960 május 20. KIS DONGÓ — CLEAN FUN 5-IK OLDAL gyen... virtusnak vettük ... De most?... A fiam a cifra­gulya számadója, a vöm biró örvélyesen, hogy hozzam szé­gyenbe őket, ha kisülne a do­log? ... Nem! ... Nem! ... Se­mennyiért sem ... Majd reggel szépen behajtom őket a köz­ségházára, mint bitang jószá­got. A néma, merengő csendesség­ben kezdtek életrekelni az öreg eltemetett emlékei és csak egy kicsi segitség kellett, hogy sir­­jokból ki is lépjenek ... — Imrét hol fogták el? — kérdem szorongva. Az öreg, mintha csak várta volna a faggatást, készséggel válaszolt: — Tudja a csongrádi köves utón, a gyevi hídtól nyugat felé az érparton a harmadik tanyát? ... Ott nyomták meg Imrét... A Bogár név akkor lett csúffá téve ... De azóta megtisztult megint, nem lehet újra a világ nyelvére adni... — A Gohér tanyán fogták el? ... — firtatom tovább, — hogy’ nem vigyázott? ... — Nagyvérü volt biz’ ő sze­gény, az okozta vesztét... A régi kedvese, akit elhagyott, azt izente velem Gohér Veron­­nak, hogy ha ki nem adja az útját Imrének, akasztófára jut­tatja, ő viszi rá a csendlegénye­ket. Hiába könyörgött Verőn, hiába mondta, hogy biztos helyről tudja, hogy én voltam a posta, — nem ért semmit. A kecskeméti határból is ide járt hunyni, csak itt tudta ma­gát kipihenni... Na! rajta is ütöttek ... De ha a gyevi érben nem lett volna olyan nagy viz, üthették volna bottal a nyo­mát, igy késtem a kerülgetések miatt, s éppen akkor dugtam ki a fejemet a tanya alatt a sás közül, amikor a csendlegénye­ket már erősen fogták a ku­tyák. Szegény Imre! .. . Ott vit­ték el szememláttára; most is előttem van, amint menés köz­ben visszafardult a tanya felé... Na! nem is hiába, mert mégis­csak kijött Verőn s ugyancsak nyomogatta a kötője csücskét a szeméhez az Istenadta... Az­után már Imrének sem volt lelke többet visszanézni, pedig a lány ott állt majd fél-délig... Elszótlanodott megint. A kolompos barom megráz-! ta a nyakát, az ökörszarvak! halk, majd erősebb csattogása hallatszott. Ébred a jószág... pitymallik. Hazaindultam. Reggelre pedig a doktor te­henei már a községháza udva­rán bőgték a borjaikat, hogy feszülő nagy tőgyüktől meg­szabaduljanak. Még aznap beállítottam a patikushoz: — Megnyertem a fogadást! Ide a puskával... De nehéz emberrel akasztot­tam tengelyt és csak úgy fél­vállról mondta: — Nem hiszem ... Bizonyí­tékot kérek... Néhány napi haladékot kér­tem, mert rögtön beláttam a bizonyítás csaknem lehetetlen voltát. Hogy az öreg Lázár a pati­kus előtt megismételje a val­lomást, arra nem is gondol­hattam; mit tegyek hát, hogy meggyőzzem az igazamról? ... Napok óta törtem a fejemet. Egy délelőtt, amint igy töp­rengek, felkeres a csónyi dok­tor, — aki tudta milyen szőri­­tóba jutottam — s azt mond­ja jókedvvel: — Na, pajtás, meglesz a pus­ka ... Tegnap kint jártunk a patikussal megnézni az urada­lomtól kapott konvenciós ten­geri földünket. Éppen a végé­nél legeltetett az öreg Lázár... Azt mondja a pátikus, mikor meglátja: — Most befütök ennek a fo­­gadkozónak, megmondom az öregnek, mit terjeszt róla. Hozzámegyünk s mindjárt megkérdezte az öreget a pati­kus, hogy mikor jártál erre? — Bizony már jó pár napja. — Jobb is, ha nem jön... Na­gyon haszontalan, semmi em­ber az, a műikor is egy kicsit többet ivott a kelleténél, az­után tudja-e mivel bizonyko­dott boros fővel? Azt mondta, hogy a maga tulajdon szájá­ból hallotta, hogy Lázár bácsi lett volna rossz életen, hogy lett volna az Imre bandájában; persze senkisem hitte el... Az öreg egy pillanatra meg­­ütődött, majd kiegyenesedve kemény hangon szólott: — Hát pedig csak higyjék el, ahogy mondta, mert az nem szokott hazudni... Aztán ha mondta is, nem ő mondta, ha­nem az ital beszélt belőle. Az­zal köszönés nélkül otthagyott bennünket a faképnél. Az öregnek ez elnéző kijelen­tése dacára is szégyenkezve, aggodalmasan kerestem fel másnap. De a haragnak semmi nyoma nem látszott rajta. Csak ennyit mondott jóakarattal: — Ha az ember tud egyet­­mást, vagy van valami a rová­son, csak magában szopogassa a kulacsot, mert jégreviszi ká­nikulában is. Szent volt a béke. TÉRD-BAJ Tercsiké: Miért nem szereted Jenőt, mi kifogásod van ellene? Julcsika: Nem szeretem a térdei miatt. Tercsiké: Mi bajod van a tér­deivel? Julcsika: Azt akarja, hogy a térdein mindig üljön valaki. FELTALÁLTA MAGÁT Valamelyik színházban az “Árkádiái tükör” cimü darabot adták, de persze amolyan fából készült almákat adtak föl. Az egyik alma leesvén, nagyot koppant, mire a komikus azt mondja: — Az alma még igen ke­mény, egy ideig még jó lesz szalmában tartani.-------------------------­KERESKEDŐ FIA Katonaszedés volt és min­denféleképen iparkodtak a su­­hancok menekülni. Az egyik, egy veszprémi ke­reskedő fia tetette magát, hogy nagyot hall; s ez okból lármáz­hattak neki bármennyit, a fiú szünet nélkül vigyázott, hogy zavarba ne hozzák. Azonban az őrmester gyanakodván a fiúra, cselhez folyamodott és mintha a fejét tapogatná, hátulról le­ejt egy ezüst húszast, melynek csengését hallván a kereskedő fiú, rögtön utána kapott, s igy elárulta magát. ELSZÁMOLÁS Egy szabadkai banktisztvise­lő, valami hivatalos ügyben Bácsalmásra lett k i k ü 1 d v e, j melynek elintézése egy napot j vehetett igénybe. Barátunk j azonban, aki igencsak szerettei a tü-tüt, — megnyuj tóttá a ki­küldetés idejét két napra. Ismerték már barátunkat, mert nem első esetben történt meg vele az ilyesmi, de mindig kivágta magát, hogy: befújta az utat a hó; megbokrosodtak a lovak; rossz vonatra szálltam, stb. Emberünk csak a harmadik napon jelentkezett az igazgató­nál, aki igen megértő jó ember volt, szó nélkül végighallgatta r a beszámolót, majd pedig a ki­küldetéssel kapcsolatos utikölt- i ségjegyzéket vette kezébe és olvasta: Vasút oda I. osztály ... Vasút visza II. osztály... Bérkocsi be ... Bérkocsi ki... Ebéd... Vacsora... Az igazgató csöndesen mo­solyogva csak ennyit jegyzett meg: “Vacsora be ... Vacsora ki...” Kugliversenyre Nagy esemény elé nézünk ebben a hónapban i ] Kuglimérkőzést rendeznek Detroit városban. J Nem titok, hogy ki rendezi: i egy nagy magyar egylet Azelőtt volt Verhovay most “William Penn” lett. Ez az Egylet minden évben, ! május hónap végén, Nagy magyar találkozót tart kugliverseny révén. Detroit kapta ez évben a nagy feladatot, Hogy rendezze meg pazarul e gyönyörű napot. Nosza, nekigyürkőzött már apraja és nagyja, Mivel, hogy a magyar egymást cserben sosem hagyja. Egyik kuglipályát keres, a másik szállodát, j A sok szorgos futkosásról írom e balladát. Végre összehoztak mindent, jöhet a sok vendég. Mindenkinek jut hálóhely, étel-ital elég. És jönnek majd a versenyzők nagy kugligolyóval, Az egyik helikopterrel, másik autóval. A versenypályán izgalom j lesz majd észlelhető És drukkolva vár sorjára a sok golyóvető. Versenyvégeztével pedig jön a nagy lakoma, A király is irigyelné, lesz olyan vacsora. j Másnap megnézik Detroit sok érdekességét: Szépművészeti kincstárát és Munkácsy képét. Aztán ki-ki hazakerül, ahonnan elindult S az lesz a közös vélemény: “Istenem, de szép volt!” Ha élclapunkat mint mutatványszámot kapta s azt akarja, hogy a “Kis Dongó - Clean Fim” havonta kétszer megjelenő élclapot Önnek rendszeresen küld­jük, kérjük töltse ki és küldje be címünkre a lapunk­ban lévő “Előfizetési felhívást”. Mutatványszámot azoknak küldünk, akiknek cí­mét ismerőseik, barátaik nekünk beküldik. Ha mutat­ványszámot kap, kérjük fogadja szívesen és abból tudni fogja, hogy egy jóismerőse, barátja gondolt Önre azzal, hogy örömet és kellemes időtöltést akar szerezni kis újságunk olvasásával, mint annyi sok más olvasóinknak. Hisszük, hogy Ön is csatlakozni fog olvasótáborunkhoz s megrendeli Amerika egyetlen magyarnyelvű élclapját. Szívélyes üdvözlettel: a “Kis Dongó — Glean Fim” 7997 WEST JEFFERSON AVE., DETROIT 17, MICHIGAN

Next

/
Oldalképek
Tartalom