Kis Dongó, 1960 (21. évfolyam, 1-24. szám)

1960-05-05 / 9. szám

6-IK OLDAL KIS DONGÓ — CLEAN FUN 1960 május 5. Daloljunk— muzsikáljunk A NYÁRON, A NYÁRON . . . Ä nyáron, a nyáron, Jöjj el hozzám galambom, galambom! Te lész’ az én kis párom, nem bánom, Légy jó hozzám, kívánom — Máskép én ki nem állom.-------------------------­AMOTT A HEGYEK LÁBÁNÁL... Amott a hegyek lábánál, A kősziklák oldalánál, Ott sírok én keservesen, Ahol senki nincsen jelen. Az ég alatt, a föld színén Nincsen olyan árva, mint én Sirat engem a madár is, Lehajlik értem az ág is. ----------------------------­AMIÓTA MEGLÁTTALAK ... Amióta megláttalak Rózsatekintetii alak, Csak én tudom, s a magas ég, Hü szerelmem lángja mint ég. Amott a hegyek aljában, A kősziklák oldalában, Ott sírok én mindszüntelen, Ahol senki sincsen jelen. Meg kell a búzának érni, Mert mindennap hüs szél éri; Meg kell szivemnek repedni, Mert mindennap bánat éri.-------.■« -j rs-.------­AMOTT VAN EGY KIS HÁZ Amott van egy kis ház, Arccal napkeletnek, Keserű a leve, Amit abban főznek Benne van egy asztal, Gyásszal megtérítve, Rajta van egy pohár, Bánattal megtöltve. Akárkié legyen, Az a teli pohár, Csak nekem kedvezzen A kegyetlen halál. Ugyan édes anyám, Mi bajom én nekem? Három rőf pántlika, Által nem ér engem. Eddig egy rőföt is Bokrosra kötöttem, Most három rőföt is, Csimbókra kell kötném. Kötöttem bokrétát, Egy szőke legénynek, Hogyha meghalok is Szépen kivigyenek. Elvennélek rózsám, De anyám nem enged, Mert a házbul is Majd kiverne téged. KORAI ÖRÖM Egy földbirtokos felesége, aki hajdan Zala megyében lakott, s általában ösmeretes volt fös­vénységéről, főleg pedig arról, hogy szörnyű rossz kenyér volt asztalánál, hogy keveset egye­nek; férje pedig minduntalan a rossz kenyeret dicsérte. Szomszédja nem tudta kike­rülni, hogy egyszer, vagy más­kor vendége ne legyen. Amint éppen egyszer többed magával ott maradt, 'elhatározta, hogy megtréfálja a papucs alatt nyögő földbirtokost, aki arról is hires volt, hogy szeretett el­szabadulni a háztól, hogy jól lakhasson. Másnapra meghív­ta magához vendégül. A földbirtokos a lehető leg­szívesebben engedett a meghí­vásnak. Másnap, midőn már tálaltak, a földbirtokos nagy örömmel mondja a háziúrnak: — Ah, barátom, — alig vár­tam, hogy hozzád jöhessek, ná­lad rryndig jó kenyeret eszik az ember. — Tréfálsz, barátom, — mondja a házi ur — bizonyosan tréfálsz, — tegnap is annyira dicsérted saját asztalodon a kenyeret, hogy nem tudtam megállni, s néhány szeletet el­hoztam papírban, — ime most terítékeden épen saját kenye­redet eheted.---------------------------­<m W “Testvér! Bármerre vetődnél széles e világon, Bizakodó szived mindég hazajárjon. Érje sorsodat bármilyen vihar: Maradj mindég, mindenütt magyar!” Kölcsey Ferenc ÉDESANYÁM Ki az, aki ápol születésem óta? Lelkemet, testemet a bajtól megóvja? Ki tanított engem Isten szent ^nevére? Ha baj, vagy bánat ér, ki ölel keblére? \ Feldobog a szivem, ha róla beszélek: Az én édesanyám, ez az áldott lélek. Mikor imádkozom, Istent arra kérem, Áldja meg, áldja meg, mind a két kezével! ÓBOR Egy gazdag kereskedő ven­dégének kedveskedni akarván, igy szólt suhanckorban lévő fiához: — Eridj csak le fiam a pin­cébe, aztán hozzál abból a jó­féle ó-badacsonyi borból egy üveggel. — Abból, amelyiket tegnap csináltunk? — kérdé bamba áb­­rázattal a gyerek. A FURFANGOS SZÉKELY Hirtelen parancsot kapott egy székely ezred, hogy kiin­duljon állomáshelyéről. A nagy sietségben egy embert a váro­son kívüli helyek egyikénél fe­ledtek. Sokáig várt a góbé, végre hu­szonnégy óra múlva a főőrhely­re indult, hol már senkit sem lelt. Nem sokat busult a fiú, hanem fölkereste menyaszo­­nyát, s ahelyett, hogy az ezred után menne, megházasodott. Néhány év múlva ijedten szalad a menyecske a mezőre, s mondja az urának, hogy épen az az ezred, melyből elmaradt, még ma megérkezik. Nem jött zavarba a gazda, hanem emlékül elrakott kato­naruháit felölté, fegyverét ke­zébe vette, és azon helyre állt, hol őt egykor feledték. ' Csudálkozva hallották a tisz­tek a hirt, hogy valaki évek óta ott őrt áll. Utóbb az ezredes megtudván a dolgot, könyörült a siránkozó asszonyon és gyer­mekein, s a furfangos székely góbét eleresztette.---------------------------­UTOLSÓ LEHELET — SÖTÉTBEN Egy fukarságáról hires asz­­szony halálos ágyán feküdt. Es­te volt, ágya mellett lámpa égett egy kis asztalon, mely mellett gondviselője ült. — Ah! sóhajtott a haldokló — végem közeleg, de hiszen a meghaláshoz nem kell világos­ság. E szavaknál eloltotta a lámpát, s ez volt utolsó lélek­­zete. GERENCSÉRI UCCA... /

Next

/
Oldalképek
Tartalom