Kis Dongó, 1960 (21. évfolyam, 1-24. szám)
1960-05-05 / 9. szám
6-IK OLDAL KIS DONGÓ — CLEAN FUN 1960 május 5. Daloljunk— muzsikáljunk A NYÁRON, A NYÁRON . . . Ä nyáron, a nyáron, Jöjj el hozzám galambom, galambom! Te lész’ az én kis párom, nem bánom, Légy jó hozzám, kívánom — Máskép én ki nem állom.-------------------------AMOTT A HEGYEK LÁBÁNÁL... Amott a hegyek lábánál, A kősziklák oldalánál, Ott sírok én keservesen, Ahol senki nincsen jelen. Az ég alatt, a föld színén Nincsen olyan árva, mint én Sirat engem a madár is, Lehajlik értem az ág is. ----------------------------AMIÓTA MEGLÁTTALAK ... Amióta megláttalak Rózsatekintetii alak, Csak én tudom, s a magas ég, Hü szerelmem lángja mint ég. Amott a hegyek aljában, A kősziklák oldalában, Ott sírok én mindszüntelen, Ahol senki sincsen jelen. Meg kell a búzának érni, Mert mindennap hüs szél éri; Meg kell szivemnek repedni, Mert mindennap bánat éri.-------.■« -j rs-.------AMOTT VAN EGY KIS HÁZ Amott van egy kis ház, Arccal napkeletnek, Keserű a leve, Amit abban főznek Benne van egy asztal, Gyásszal megtérítve, Rajta van egy pohár, Bánattal megtöltve. Akárkié legyen, Az a teli pohár, Csak nekem kedvezzen A kegyetlen halál. Ugyan édes anyám, Mi bajom én nekem? Három rőf pántlika, Által nem ér engem. Eddig egy rőföt is Bokrosra kötöttem, Most három rőföt is, Csimbókra kell kötném. Kötöttem bokrétát, Egy szőke legénynek, Hogyha meghalok is Szépen kivigyenek. Elvennélek rózsám, De anyám nem enged, Mert a házbul is Majd kiverne téged. KORAI ÖRÖM Egy földbirtokos felesége, aki hajdan Zala megyében lakott, s általában ösmeretes volt fösvénységéről, főleg pedig arról, hogy szörnyű rossz kenyér volt asztalánál, hogy keveset egyenek; férje pedig minduntalan a rossz kenyeret dicsérte. Szomszédja nem tudta kikerülni, hogy egyszer, vagy máskor vendége ne legyen. Amint éppen egyszer többed magával ott maradt, 'elhatározta, hogy megtréfálja a papucs alatt nyögő földbirtokost, aki arról is hires volt, hogy szeretett elszabadulni a háztól, hogy jól lakhasson. Másnapra meghívta magához vendégül. A földbirtokos a lehető legszívesebben engedett a meghívásnak. Másnap, midőn már tálaltak, a földbirtokos nagy örömmel mondja a háziúrnak: — Ah, barátom, — alig vártam, hogy hozzád jöhessek, nálad rryndig jó kenyeret eszik az ember. — Tréfálsz, barátom, — mondja a házi ur — bizonyosan tréfálsz, — tegnap is annyira dicsérted saját asztalodon a kenyeret, hogy nem tudtam megállni, s néhány szeletet elhoztam papírban, — ime most terítékeden épen saját kenyeredet eheted.---------------------------<m W “Testvér! Bármerre vetődnél széles e világon, Bizakodó szived mindég hazajárjon. Érje sorsodat bármilyen vihar: Maradj mindég, mindenütt magyar!” Kölcsey Ferenc ÉDESANYÁM Ki az, aki ápol születésem óta? Lelkemet, testemet a bajtól megóvja? Ki tanított engem Isten szent ^nevére? Ha baj, vagy bánat ér, ki ölel keblére? \ Feldobog a szivem, ha róla beszélek: Az én édesanyám, ez az áldott lélek. Mikor imádkozom, Istent arra kérem, Áldja meg, áldja meg, mind a két kezével! ÓBOR Egy gazdag kereskedő vendégének kedveskedni akarván, igy szólt suhanckorban lévő fiához: — Eridj csak le fiam a pincébe, aztán hozzál abból a jóféle ó-badacsonyi borból egy üveggel. — Abból, amelyiket tegnap csináltunk? — kérdé bamba ábrázattal a gyerek. A FURFANGOS SZÉKELY Hirtelen parancsot kapott egy székely ezred, hogy kiinduljon állomáshelyéről. A nagy sietségben egy embert a városon kívüli helyek egyikénél feledtek. Sokáig várt a góbé, végre huszonnégy óra múlva a főőrhelyre indult, hol már senkit sem lelt. Nem sokat busult a fiú, hanem fölkereste menyaszonyát, s ahelyett, hogy az ezred után menne, megházasodott. Néhány év múlva ijedten szalad a menyecske a mezőre, s mondja az urának, hogy épen az az ezred, melyből elmaradt, még ma megérkezik. Nem jött zavarba a gazda, hanem emlékül elrakott katonaruháit felölté, fegyverét kezébe vette, és azon helyre állt, hol őt egykor feledték. ' Csudálkozva hallották a tisztek a hirt, hogy valaki évek óta ott őrt áll. Utóbb az ezredes megtudván a dolgot, könyörült a siránkozó asszonyon és gyermekein, s a furfangos székely góbét eleresztette.---------------------------UTOLSÓ LEHELET — SÖTÉTBEN Egy fukarságáról hires aszszony halálos ágyán feküdt. Este volt, ágya mellett lámpa égett egy kis asztalon, mely mellett gondviselője ült. — Ah! sóhajtott a haldokló — végem közeleg, de hiszen a meghaláshoz nem kell világosság. E szavaknál eloltotta a lámpát, s ez volt utolsó lélekzete. GERENCSÉRI UCCA... /
