Kis Dongó, 1960 (21. évfolyam, 1-24. szám)
1960-04-05 / 7. szám
4. OLDAL. KIS DONG0 — CLEAN FUN 1960 április 5. KIS DONGÓ - CLEAN FUN The only Hungarian Comic Paper in the U. S. Published every 5th and 20th of each month by KIS DONGÓ PUBLISHING CO. — 7907 W. JEFFERSON AVENUE, DETROIT 17, MICH. Publisher - tulajdonos: Mrs. Bela Kolos — Szerkesztő: Bédy Lajos. Munkatársak: E lap minden olvasója. Subscription price one year $3; eight months $2; four months $1. Előfizetési ára egy évre: $3; nyolc hónapra $2; négy hónapra $1. Hirdetési árak: Egy hasábos egy incses egyszerű hirdetés $1.50; verses hirdetés $2. Entered as second-class matter July 1, 1942, at the post office at Detroit, Michigan under the Act of March 3, '1879. A KAFARNAUMI HALÁSZ Kafarnaumban kockaalakuak a házak: sárga agyag kockák és lapos a tetejük. S a házak körül sok a fügefa, a szikomor és a narancsliget. Szép a város a kék vizű Genezárethi-tó partjáról nézve; most meg éppenséggel festői, mert most hanyatlik csillogó, ezüstszegélyü, hamuszürke felhő mögé a Nap. Most bontakozik napnyugaton a város fölé a rózsaszínű, áttetsző függöny. A Libanon felett még kristályosán kék az ég, emitt pedig parázsvörösek a bárányfelhők. Az enyhe esti szellő millió ujjal fodrozza a tó tükrét, melyben a város, a barnaszürke falak, a narancs- és babérligetek sötétzöld tükörképei .reszketnek . . . Mesés tündérjáték! De nem ezen mereng a halász, aki itt ül a rőzsekötegen . . . ő ma délután érkezett meg: hat napig vándorolt északnak, hol a Jordán-partján, hol izzó napfényben sárgáié homokpusztákon . . . vissza . . . haza . . . Mert a Mestert múlt pénteken megfeszitették. És a kafernaumi halász vasárnap délelőtt ott hagyta Jeruzsálemet, ott a Moriah-, Akra-, Sion-hégyeken passah-ünnepre összegyűlt, hallelt éneklő népet, mert szive borzadva fordult el azoktól, kiknek esztelen gyűlölete keresztre juttatta Jézust. S otthagyta a vigasztalhatatlan Máriát is, Kephas és János társaságában . . . mert az Anya zokogása nagyon hasogatta a szivét és ... mert folytatni akarta az életét ott, ahol három évvel ezelőtt elhagyta . . . De az Idő halad és enyészetet hint útközben. A kunyhója beomlott, a roskadozó nádtetőn vastagon telepszik a moha. A tört téglák réseiből, a hézagokból magasra nőtt a csalán, buján virágzik a húsos bogáncs. A kunyhó: rom! És a csónak? Mikor útra kelt az ácsmester nyomában, a csónakot kihúzta a zizegő nádból ide a sárga homokba: a bordák mégis elkorhadtak, az evezőket is szétrágta az idő. A csónak roncs . . A háló négy görbe karja kopaszon nyúlik a kék háttérben mint a szára? ág, s csak itt-ott fityeg rajta egy-egy rövid elmállott spárgadarab, a háló: rongy! Mihez fogjon a szegény ha-SZERKESZTÖI ÜZENET Felkérjük kedves olvasóinkat, hogy költözködés esetén — az adminisztráció könnyítése végett — úgy a régi, mint az uj címet közöljék szerkesztőségünkkel. GYASZJELENTES Mélységes részvéttel, a súlyos veszteség fájó érzésével tudatjuk, hogy az Amerikai Magyar Sajtóegyesület alapitó tagja és titkára, a “Detroiti Újság” szerkesztője a “Kis Dongó” szerkesztő-kiadója, több amerikai magyar lap belmunkatársa, az Amerikai Magyar Szövetség, az Amerikai Magyar Segélyegylet igazgatósági tagja stb. stb. KOLOS BÉLA I960 február 24-én, visszaadta lelkét Teremtőjének. A detroiti Woodmere temetőben, 1960 február 27- én helyezték örök nyugalomra. KÁLDOR KÁLMÁN az Amerikai Magyar Sajtóegyesület elnöke lász? Az ember ugyan nemcsak, de főleg mégis kenyérből él ... A halász fájdalmas szavakat sóhajtott az esti szellőbe: — Nagy az én szomorúságom! Ekkor felfigyel és észreveszi, hogy Kafarnaum felől a kunyhójához kanyargó utón egy idegen vándor közeleg . . . Magas, szikár testét vörös vászon tunika fedi, mely fölött barna talithot hord. Kezében hosszú görcsös bot, amilyet a galileai pásztorok hordanak. A lábán nincs saru . . . Arcán néma gond és szelíd, de határtalan bánat ül. Ez az ember talán még sose nevetett . . . Halkan köszön: — Béke veled, halász! . . . és már menne is tovább. De a halász megállítja: — És veled, vándor! Fáradtnak látszol. Ne folytasd az utat, ha célod messze még, mert alkonyodik s az elhagyott utakon latrok leskelődnek. Oszd meg velem szegényes fekhelyemet, utolsó száraz cipómat. Pihenj nálam és ne folytasd utadat, csak holnap reggel! — Jó a te szived, — hálálkodik a vándor s ezzel le is telepszik, szemben a halásszal egy lapos sima kőre, pihentetni maga elé nyújtott sovány, csontos lábait. A halász álmélkodva látja, hogy a vándor lábai csodálatoskép tiszták, de a talpa többhelyt felsértődött s a sebekből szivárog a vér . . . — Testvér! Vérzik a lábad. — Bizony, mert sok az éles kavics az utón, de nem fáj. — Nem fáj? — tamáskodik a halász. Majd előszedi a negyednapos cipót, ketté töri és nagyobbik felét oda nyújtja az ismeretlennék: — Fogadd örömest, szívesen adom! A vándor, a kenyér után nyúlva, alig észrevehetően mosolyog: — Jó emberek között nevelkedtél; sok szeretet lakozik benned! — jegyzi meg kedvesen. — A szeretetet a Rabbi oltotta belém. Az én szivem érdes fakó kavics, az övé csiszolt, villogó gyémánt volt. Az ő Szeretete olyan volt mint a Npp; sugarait végtelen bőkezűséggel ontotta méltóra és érdemtelenre, barátra, ellenségre egyaránt . . . Bánt ha dicséred jóságomat, mert az enyém oly szegényes, oly gyarló a Mesteré mellett ... kit a múlt pénteken Jeruzsálemben . . . Pilátus katonái . . . megfeszitettek. — Meghalt? csodálkozik a vándor . . . — Meg, testvér. Meghalt a Szeretet maghintője, mert a mag terméketlen talajba hullt, kárbaveszett. És hogyha harmadnapra feltámad, amint megígérte, bizony belátja, hogy az ő mennyei illatu Szeretete nem e Földre való . . . belátja, mondom, és visszavonja Tanát. — A Mestert gyászoló szenvedés elhomályosítja a lelkedet halász! Az önfeláldozó Szeretet Magyarok imája... Ki végiglátsz e néma temetőn. Isten! Segíts a sok-sok szenvedőül! Mert éhség, nyomor, könnyek mindenütt . . . IJgy érezzük, az óra éjfélt üt! . . . Vigasztald meg a bus anyák szivét! Ne büntesd azt, ki ellened ma vét! És vedd magadhoz holtak ezreit! Töröld le árvák sós könnycseppjeit! Gyógyitsd be hősök fájó sok sebét, De erős kézzel sújts le szerteszét! Büntesd meg azt, ki oka mind a bajnak!. .. De irgalmazz a szenvedő magyarnak! .. . győzelme biztos s az ő Tána meg fogja hódítani a világot . . . Fájdalmad majd lecsillapodik és . . . látlak, testvér: téged látlak, mint a Szeretet fenkölt, ihletett hirdetőjét Róma katakombáiban . . . látom a rajongó Szeretet tüzét szemedben lobogni . . . látlak: a nagy cirkusz arénájában, megszeppent báránykáid gomolyából kimagaslani ... ég felé nyújtod a karod s mig az éheztetett fenevadak alattomosan, földet horzsoló fejjel, fogvicsorgatva sompolyognak felétek ... te emberen-tuli rajongással dicsőíted öt, . . . aki tanított. Te is meghalsz a Tanért ... Te sem hagyod el az Utat! . . . — Tévedsz, vándor, egész bizonyos, hogy tévedsz. Nincs vágyam, mely Rómába vinne, ersőködik a halász. — Én szegény kafarnaumi halász vagyok. Itt a csendes, tisztavizü tavon fogok halászni holtomig, itt a nádas parton fogom lecsukni a szemem örökre , . . Bocsáss meg, vándor: de te is csak víziókat látsz és éppen úgy félrebeszélsz, mint Mária Magdolna, aki lelkendezve rohant be hozzánk, mikor a Mestert sirattuk és magából kikelve kiáltozta: “Föltámadott! A Mester föltámadt!” ... Az ember gyakran lát ködképeket, sóhajtozott a halász: — álmokat, amiket a vágyai szülnek. De ez mind délibáb és én már csak azt hiszem, amit saját szemeimmel látok, amit a füleim hallanak, amit a kezeim megtapintanak ... A Rabbi meghalt! Fájdalmas igazság . . . Meghalt, hiába és hasztalan. A Rabbi meghalt? A Szeretet él s mig e Földön egy ember szive szeretve dobog . . . örökkön élni fog! S mert a világ szépségét testi szemeiddel nem láthatod, mert csak vágyva áhítozva sejtő lelked érezheti meg,... ha a lelked józan KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK KEDVES OLVASÓINKNAK!
