Kis Dongó, 1960 (21. évfolyam, 1-24. szám)

1960-03-20 / 6. szám

1960 március 20. KT« ooNOO _ CLEAN FUN 5-IK OLDAL ' — Van ám ... a keserves mindönit neki, — felelt amaz a vizről és partnak igazította a ladikja orrát, ki is kötött és kiugrott a partra. — Harcsa jár, fogott kend? — sunyta le emez a fejét és a földre kiterített pöndölyháló zsinórjai közt babrált. . — Sömmit, — volt a tompa válasz. — Nafene... mondta a tol­vaj. — Hát kend? — Egy párat... Csönd hullott köréjük és ol­dalt, a bokrok sűrűje előtt me­gint megjelent a kutya. Hallgattak. Darab idő múlva, hogy csak éppen mondjon valamit, újra a kárvallott kezdte, odavágva szemeivel a kutya felé. — Xendé? — Nem. — Hát? — Itt őgyelög napok uta a parton. Veszött is lőhet. Nem tudom elzavarni... Utálatos dög ... elpusztítom, — mor­­gott a tolvaj. — Mér? — Hamis szömei vannak, oszt mindég a sarkamban van, figyeli a lépésömet. A meglopott fölütötte a fe­jét. — Úgy? — és kisvártatva hozzátette: — érdekös kutya... — De ha mögkapom az irhá­ját... elemésztöm! — El-é? — El. Megint hallgattak. Aztán újra a cselvető kezdte és csön­desen, minden indulat nélkül beszélte el a tolvaj lást. Még le is ült a kunyhó elé gurított tönkre, kényelmesen: Möglopott valami gazembör. Fölszödte a varsákat, tiz kiló halamat elvitt a bárkábul is... . — Nono... ütötte rá a má­sik. — De nincs baj sömmi, — folytatta a kárvallott, mer ta­núm is van. A tolvaj nyelt egyet, szem­benéztek, szikrázó, komor ha­raggal. — Tanu-e? Itten? .. . Kiféle? — Hm, — mosolyodott el huncutkodva, — hát mögmon­­gyam? ... — Mög ... — Hát a sárgaszömü kísértet. * * Megrakta a tüzet, szolgafára igzaitotta a gamót, abba a bog­rácsot, aztán nekikészülődött, hogy elkészítse vacsorátját a suhantéklevest. Az ég is beborult. Fekete felhőparipák robogtak föl a mennyboltozat homlokára és egyszeriben elharapták a hold karéját, feldöntötték a Gön-SZERETETTEL KÉRJÜK ÖNT ha hátralékban van elő­fizetési dijával, szivesked­­jék mielőbb beküldeni, mert lapunkat csak annak küldhetjük, aki az előfize­tési dijat lejártakor megfizeti. Déli harangszó Tudod-e fiam, mért szól a harang Délidőben, síkon, völgyeken? Egész világnak harangja bongja, — Hálaként csendül, — béke legyen __ Kling... klang... Béke le­gyen! Figyeld a harang dicsérő da­lát, — Magyar dicsőség szállong feléd, — Elzengi, elzugja nemzeted­nek Vérével Írott történetét. Kereszt ellen török holdja támadt, —Reszketett az elpuhult Nyugat, — Ám Hunyadi Nádorfehérvár­nál Szétverte a lófarkos hadat. Ezért bong, fiam, millió ha­rang Délidőben, sikon, völgyeken. Hulláma hátán reszket a lég­ben: Magyar a múltra büszke legyen ... Kiing ... klang... büszke legyen! colt és a semmiségbe zavarták szét a megriadt Fiastyuk csibé­it. Alul a messzi laposok távo­lában már dühöngött a zen­gés. Nyakába kanyaritotta hát a kifordított subát, nem félt a vihartól, hiszen megszokta már. A kutya... — Jaj, — hördült fel a vad, erős ember és egész testében összeborzadt. Félt. Kifürkészte az eb formáit a sötétben; két hátulsó lábain kuporgott az állat, éhes volt nyilván nagyon, mert a bog­rácsra és a meghagyott kenyér­héjra sandított oldalt és nya­logatta a szájáaszélét. — Éhös vagy? Ahán!... kérdezte tőle fönhangon és dia-' dallal az ember, — na várj csak . . . mingyár ... azzal föl­­véve a kenyeret, kinálta neki, hizelegve csalogatva. Az eb farkat csóválva köze­ledett. — Gyere kis kutyám, nesze... ögyél... lágyította puhára a hangját, de már oldotta is bal­kezével a nadrágszijat, amivel összekötözi majd. — Piszi, piszi... kutyus ... nesze na, — nyúlt ki a bütykös kéz a tenyérrel és egy kiszámí­tott pillanatban lecsapott a kéz az éhes állat torkára, mely már habzsolta, rágta a falatot. — Mögvagy, átkozott... or­dított a halász és levegőbe kap­va a vergődő állatot, pillana­tok alatt összekötözte lábáit és fadarabokkal szétpeckelte az állkapcsokat. Azzal levonszolta a partra, onnét bedobta a csónak fene­kére. — Gyere csak... mondogat­ta eszelősen és eltaszitva a cső­mákot a parttól, kapkodó, vad lökésekkel kormányozta a gát irányába. — Árad ... puli kutyám .. . árad ... — Na gyere sárgaszőrü vio­lám, — mondta még és kidob­ta az eb testét a kőre, majd utána ugrott és jól lecövekel­­te odébb az állatot. Még végig is vert rajta. — Nesze puli kutyám! ... sárgaszömü kisértetöm... Ez a tiéd ... nesze! Végre visszaugrott a csónak­ba, a tanyához, ott kikapasz­kodva a partra, vacogó fogak­kal, remegve dobbant le a kunyhó sarkába és fejére húz­ta a subát. * * * Nem tudott aludni. Félálmában, a vihar tom­­bolásán s az egek zengésén túl fölvonyitó rettenetes nyöször­gést hallott és hangokat, me­lyek ugattak és üvöltöttek: — Tolvaj! Rabló! Gyilkos! órákig tartott ez igy. Végre iszonyú erőfeszítéssel szétcsapta a subát, fölkelt és kitámolygott. A vihar elúszott már mesz­­szire. Kelet felől villogott még az ég alja gyöngén és a kitisz­tult magasban néhány csi&ag hullott keresztül. — óh, én édös Istenöm... Köröskörül mély csend volt. Ekkor egészen halkan a gát irányából fölneszeit valami halk nyöszörgés... — Uram Jézus! Lefutott a csónakhoz és ne­kilendült a gátnak. — Puli ne ... hol vagy? A gátat elvitte az áradat. Visszafelé indult már, ami­kor a csónak orra előtt, az ör­vényben felvetődött az áléit test. Olyan volt, mint az eldo­bott és vizbeesett játékszer. El­elmerült és megint a fölszinre kapaszkodott makacs, kitartó életösztönnel. A halász melléje kormányoz­ta a csónakot, lehajolt és vi­gyázva emelte ki, majd leoldva nyakáról a pányvát, gyermeki ellágyulással simogatta, be­­cézgette. HEJ BUDAVÁR... Hej Budavár, Budavára! Diadalok fénysugára! Szabadságharc ékessége, Magyar honvéd dicsősége! JOHN MOLNÁR FUNERAL HOME A legrégibb detroiti magyar temetkezési intézet EAGLE G. WAGNER, temetésrendezS 8632 DEARBORN AVENUE Detroit 17, Michigan Telefon éjjel-nappal: VI 2-1555 — Na, kiskutyám, kedves, — és most először érezte, hogy a fölfakadó, jóságos melegség* elönti egész belsejét; az eb sze­derjes nyelvét érezte a kezefe­­jén, meg a sárga 'szemek kö­nyörgő alázatát, amelyekben most már nyoma sem volt az agyvelőt hasogató tüzsugarak szikrázásának. — Gyere kis kuvaszom, mönyjünk... És ekkor kelet felől hirtelen felhasadt a felhőkárpit és bí­boros, nagy boldog szemével, szétnézett a Nap a világ felett. * * * — Hát aztán, mondja csak Rovó bácsi, — kérdeztem a vén halásztól, amikor az ő egyszerű szavaival elmondta ezt a törté­netet, — hol van az a rideg halász, él-e még és történt-e valami érdekes véle ezenkívül? — Nem tudom én, kérőm — ^felete csöndesen — úgy lőhet, hogy él és még ... egy darabig* még halászgat ezökön a vize­­kön... — Ritkán jár erre ember?... — Hát elég ritka... Csak ögymagam vagyok, mög a ku­tyám, a Puli,... Keshedtszőrö, lompos ko­mondor oldalgott ki akkor a halásztanya belsejéből. Vén le­hetett már nagyon. De szép, meleg sárga szemei voltak és ránkemelte őket a pusztai ku­tyák mélységes és okos aláza­tával. — Most mán csak möglö­­szünk mi ketten a halálig — mondta még a vén halász és becézve simogatta az állat fe­jét. — Ugy-e Puli... igy lösz? A kutya rábólintott. PROTESTÁNS TESTVÉREINK SZIVES FIGYELMÉBE! óhazában vagy itt élő szüleiknek, rokonaiknak, barátaiknak, kedves és értékes ajándék egy NAGYBETŰS MAGYAR SZENT BIBLIA (Ó- és Uj Testamentom) angol nyelven is kapható a Biblia, széle díszes, zipperes. Megrendelhető: Veres József kántor-tanítónál, — 1432 Magnolia Avenue, SAN BERNARDINO, CALIFORNIA.

Next

/
Oldalképek
Tartalom