Kis Dongó, 1960 (21. évfolyam, 1-24. szám)

1960-02-05 / 3. szám

4. OLDAL.

KIS DONGÖ — CLEAN FUN

1960 február 5.

KIS DONGÓ - CLEAN FUN

The only Hungarian Comic Paper in the U. S.

Published every 5th and 20th of each month by

KIS DONGÓ PUBLISHING CO. — 7907 W. JEFFERSON AVENUH, DETROIT 17, MICH.

Managing Editor: BELA KOLOS, üzletvezető szerkesztő. Munkatársak: E lap minden olvasója.

Subscription price one year $3; eight months $2; four months $1. Előfizetési ára egy évre: $3; nyolc hónapra $2; négy hónapra $1.

Hirdetési árak: Egy hasábos egy incses egyszerű hirdetés $1.50; verses hirdetés $2.

Entered as second-class matter July 1, 1942, at the post office at Detroit, Michigan under the Act of March 3, 1879.

HAZATÉRÉS

Napsütéses réteken robog keresztül a vonat.

A vasúti fülkében egy ur ül az ablak mellett. Szeme a távolba réved s tekintete messze elbarangol. Egyedül van s igy szemlélődésében senki se zavarja. És ahol már elzárja a látókört a horizont, oda ellát lelki szemeivel.

Végigpillant az életén, azon a harccal teljes negyven esztendőn, mely áthidalta a szülei háztól való elszakadást a jelennel.

Negyven esztendő . . .

Negyven évvel ezelőtt mint gondtalan ifjú hagyta el a szülőfalut s most mint ősz, megöregedett ember tér oda vissza. Negyven esztendővel ezelőtt senki sem volt, most nagy ur: Kegyelmes Budapesten.

Csakhogy negyven évvel ezelőtt még előtte volt az élet, a verőfényes, boldog ifjúság, ma már csak emlékei vannak . . .

A vonat lassít, zökkenve megáll. A kegyelmes ur felocsúdik merengéséből, sietve leszáll. Kis állomás, előtte akácok hajladoznak a szellőben.

Akácok ... a magyar falu hü kísérői . . .

De régen is volt az, Istenem, amikor utoljára akácillatot érzett. És valahogy ez az akácillat úgy, de úgy ránehezedett a mellére, mintha malomkő lett volna.

Nehéz sóhajtással elindul az országúton a falu felé; Pesten autón jár, most csak az apostolok lovain. Az országút üres, ritkán döcög el mellette egyegy parasztszekér. Jobbról-balról a mezőkön emberek hajladoznak, itt-ott az eke szarvát fogja a nagybajuszu magyar.

— Nini, hát áll még a villámsújtott öreg jegenye itt az utkanyarban — álmélkodik a kegyelmes ur, — bizony sokat mászkált rajta gyerek korában varjufészek után . . . Milyen különös . . . most, hogy az eszébe jutott . . . valami fájó érzés nyilait a szivén keresztül . . . Ha még egyszer fent lehetne annak a fának a tetején.

Ballag tovább. A régi emlékek mély hullámokat vetnek a lelkében.

Minden, minden a régi, csak ő nem az, aki volt azelőtt. Még az öreg gémeskut is úgy bólogat, most is olyan öreg, szuette a fája, a kőnehezék is a régi, sőt az a kötél is, amivel a fára van kötözve.

Talán a gólya is ugyanaz ott a réten, a delelő csorda a kút mellett. Két oldalt a kalászos róna és az országút mellett a jegenyék.

Az ősz ember szive egyszerre megdobban . . .A fák közül kivillan a szülőfalu bádogtornyocskája.

Csak az tudja, mit jelent megpillantani a szülőfalu torA KISDONGÓ OLVASÓI TELJES BIZALOMMAL FORDULHATNAK az ország fővárosában, BALOGH E. ISTVÁN vezetése alatt működő irodához, amelynek címe:

Foreign Services Corporation

FOREIGN EXCHANGE AND CURRENCIES 1524 Conn Avenue — Washington 6, D. C.

Ez az iroda az amerikai magyarság érdekét szolgálja! Minden olyan családi, üzleti, vagy magánügyben, amely külföldi hozzátartozókat, barátokat^ ismerősöket vagy üzleti kapcsolatokat érint föltétien ettől az irodától kérjen tanácsot. (Magyarul is irhát.)

BEVÁNDORLÁSI ÜGYEKET; KÜLFÖLDI OKMÁNYOK BESZERZÉSÉT és HITELESÍTÉSÉT; PÉNZ, CSOMAG és ORVOSSÁG KÜLDÉSÉT;

(Magyarországra s a világ többi államaiba)

Teljes felelősséggel, pontosan és kielégítően kezel az iroda. (Cégünk államilag bejegyezett és ellenőrzött részvénytársaság.)

őrizze meg az iroda cimét. — Bármikor szüksége lehet rá. Sidveskedjen másoknak is ajánlani közérdekű irodánkat.

nyát, aki itt nőtt föl az áldott rögön, akinek az egész világa az a kis falu, ahol apái és nagyapái éltek és szántogatták az életet adó ugart.

A falusi ember, ha fáradtan hazatér a mezőkről és megpillantja a templom tornyát, boldogan mondja;

— Nemsokára otthon leszünk, látszik már a falu tornya.

A nap a horizontra hajolt; dél van.

. . . Megkondul a harang is a kis toronyban és a régi, kedves hang hallatára a büszke nagyur egészen önkénytelenül leveszi kalapját. Budapesten talán meg sem halottá a harang szavát, sőt talán azt is elfelejtette, hogy egyáltalán létezik harang is a világon. De ez a harangszó, ez egészen más. Olyan, mint valami kedves, régi ismerős. És úgy simogatja a hangja, olyan lágy és meleg, mint az édesanya csókja.

Ez hívta imára reggel, este és ez juttatta eszébe mindig az Istent. És most is eszébe jutott — pedig . . . hm ... a városban bizony sokszor megfelejtkezett róla és néma hálával emelte fel tekintetét az ég felé: hangtalan imában köszönte meg az egek Urának, hogy negyven év után haza vezérelte ...

. . . Tovább . . . tovább . . .

Messziről kutyaugatás üti meg a fülét, azután ludak gágogása. Egy pillanatra megállt és hallgatja a falu lármáját, amely most édes muzsikaként zsong a fülében.

Aztán kibukkan a falu is az akáccserje mögül, hófehér házacskáival és szalmafödeles kunyhóival.

A házak előtt mindenütt kis lóca, a lócák előtt akácok sorakoznak. Egy-két öreg magyar üldögél fehér gyolcsgatyában a kis pádon, nyugodt lélekkel pipázgatva.

A kegyelmes ur Budapesten csak szép kőházakat lát, de most ezeket az egyszerű hajlékokat szebbnek találja minden palotánál.

Beér a faluba ... az ő falujába. Ahol született, ahol gyermekéveit töltötte; ahol valamikor szülei éltek, veritékeztek . . . Hol vannak már ők! Ott nyugosznak régen, .szép csendesen egymás mellett kinn a temetőben . . .

Szive hevesen dobog . . .

— Ez az öreg utca . . . odébb a tiszteletes ur háza, aztán az iskola. És egyszerre eszébe jut Bálint ur, az öreg rektor; aki valamikor a betűre tanitgutta.

. . . Végre megáll egy szegényes vályogház előtt, nem a főutcán, hanem jóval odébb egy kisebb soron. Kerítése korhadt, kapuja régen kidőlt, a szalmatetőt belepte a moha, az udvaron burjánzik a fü.

De azért éppen olyan kedves, éppen olyan barátságos,

TALÁLÉKONYSÁG

Egy gyermeket megbízott az édesanyja, hogy hozzon 19 deka naftalint. Mire a drogériáig jutott, elfelejtette, hogy mit kell vásárolnia. Azonban nem jött zavarba. Belép, illedelmesen köszön:

— Jó napot kívánok. Kérem szépen, van itt kéznél egy biblia? — kérdi.

— A drogista nem értette a furcsa kérdést, de kiváncsi volt, hogy miért kérhet ez a fiú bibliát, hát kerített egyet.

— Legyen szives megnézni, hogy hívják Jákobnak a fiait.

— A drogista kik er esi s olvasni kezdi: Ruben. Simon, Juda, Lévi, Naftalin ...

— Ez az! — kiált örömmel a gyerek, — ebből kell vennem 10 dekát!

olyan régi minden, mint negyven esztendővel ezelőtt.

Amint ott nézdegél a kerítés mellett, ráköszönt valaki:

— Aggyik az Úristen . . .

Javakorabeli férfi áll mögötte, kaszával a vállán. Nyilván a mezőre igyekszik. Nem ismerősök, de faluhelyen köszöntik egymást az emberek.

— A munkába, kaszálni? — kérdi nyájasan a kegyelmes ur.

— Egy kis lucernát kaszálok itt a réten. Hát a tekintetes ur mi járatban van?

— Hm ... — akadozik, — csak úgy erre jártam . . . aztán, megtetszett ez az elárvult udvar.

Az atyafi rosszalóan legyintett kezével.

— Hát bizony, ez árva. Mert ; hogy kérem, akié, annyit se törődik vele, mint a fűszállal. Bizony, az olyan ember nem érdemli meg, hogy rásüsson az Isten napja, aki igy elhagyja.

— Talán sok a dolga... nem tudhatják azt kendtek'. . . mit csinál.

— De má, kérem, hitvány ember az, aki megtagadja a szülői földet. Egy éve sincs, amikor felavatták itt a faluba a hősök szobrát, deputáció is ment érte, mert kérem, nagy ur, kegyelmes ur. De csak Budapesten. Már itt nem. Itt senki és semmi. A küldöttséget nem is fogadta. Aszonta, hogy nem ér rá veszkölődni a paraszttal. Hát jól van. Ha megtagadja fajtáját, mi is kitagadjuk. Pedig itt született, itt élt ebben a házban, akit itt lát a tekintetes ur. De, hogy fölvitte az Isten a dolgát, elfelejtette a szülei sírját is.

— No-no . . . hátha nem is igy van a dolog . . . hátha ide akar jönni lakni öregségére...

— Nem jön az! De ha jönne, se jöjjön. Nem méltó arra, hogy itt lakjon közöttük. A jegyző egyszer azt indítványozta, hogy válasszuk meg díszpolgárrá. De má kérem mindnyájan leszavaztuk: Méltatlan erre a megtiszteltetésre. Mert amióta innen elment, soha még egy napra se látogatta meg a faluját. Ha egynéhá-