Kis Dongó, 1960 (21. évfolyam, 1-24. szám)

1960-10-05 / 19. szám

1960 október 5. KIS DONGÓ — CLEAN FUN 5-IK OLDAL KÁVÉ ÉS MAZSOLÁS KUGLÓF Ez a kisvárosi kaland tulaj­donképen egy kis vasúti ka­landdal kezdődött, igy hát előbb azt kell elmesélni. Vidéken volt dolgom. A nyu­gati pályaudvaron beszálltam a személyvonat második osz­tályának egyik üres fülkéjébe s az ablak mellett kényelembe tettem magam a zöld pamla­­gon. Már hallatszott a vonat­kísérők harsány kiáltása, hogy gyorsan szálljon be mindenki, midőn a fülke ajtajában liheg­ve megjelent egy szőke hölgy. Elegáns háromnegyedes fehér köpeny volt rajta, — fején tar­ka mezei virágokkal ékesitett nemezkalap, bal hóna alatt ke­cses "esernyőt szorongatott és jobb kezében meglehetősen sú­lyos bőrönd lógott. A hölgy a velem szemközti üléshez nyomult és azon eről­ködött, hogy bőröndjét a felső csomagtartóba helyezze. Udvariasan felugrottam és hatalmasat lendítettem a kof­feren. őnagysága megfordult, kék szemével, enyhén ruzsozott szá­jával rámmosolygott, kedvesen rebegte: — Köszönöm, nagyon köszö­nöm. Fehér köpenyét, kesztyűjét letette és leült. A vonat elindult és lassan himbálni kezdte a velem szem­közt elhelyezkedett gömbölyű karokat, a hattyú nyakat, a fi­ús váltakat és a tartós hullámú, aranyfrizurás fejet. Ősi tapasztalat szerint min­den; a mozgó vonat fülkéjében velünk, férfiakkal egyedül uta­zó fiatal hölgyek nyolcszor szebbek, mint a reális, szilárd talajú életben. Elosztom nyolccal a szem­közti bübájt, de még igy is tíz­szer olyan szépnek találtam, mint bármelyik hollywoodi filmsztárt. Csodálkoztam is rajta, hogy még nem fedezték fel a film számára, mert ha fel­fedezték volna, most nem ülne itt velem szemközt, hanem re­pülőgépen, vagy', magavezetett túrakocsiján száguldana. Nagyon nehezen indult meg a társalgás. Egy körmönfont vizsgálóbírót is megszégyenítő ügyességgel kihámoztam be­lőle, hogy jegygyűrűjét és csa­ládi állapotát nézve, fiatal öz­vegy. Tizenhét éves korában ment férjhez. Tizenkilencéves volt, amikor az urát, aki bá­nyamérnök volt, hirtelen tra­gikus .körülmények között el­vesztette. Most huszonegyéves és elhatározott szándéka, hogy nem megy férjhez többé soha. Azt is megtudtam, hogy ne­gyedóra múlva engem is itt­hagy a faképnél, mert le fog szállni a közbeeső állomáson. Vészesen közelgett a válás részemre keserves pillanata. Felsegítettem a kabátját, lese­­gitettem a bőröndjét. Könyör­gő szemmel, és belső izgalom­tól remegve suttogtam: — Tíz évet engednék el hát­ralevő gyarló életemből, ha egy röpke viszontlátást volna ke­gyes engedélyezni számomra... Kalapigazitás közben rám­mosolygott és igy felelt: — Mi sem könnyebb ennél. Független nő vagyok. Magá­nyosan élek kis vidéki kúriám­ban. Szívesen látom. Boldogan ragadtam meg ke­zét. Csókot leheltem rá és úgy hálálkodtam: — Holnap délután, visszafelé jövet megszakítom utamat és tenném tiszteletemet. — Szép virágos kertem van. Megtéritek kinn és várom önt kávéval, frirssen sült mazsolás guklóffal. Jó? Majd kiugrottam a bőröm­ből. A hölgy leszállt, a vonat ne­kilendült, hogy tovább menjen, az utolsó lépcsőfokon álltam s ekkor még utoljára, pajkosan nevetve visszafordult: — Aztán el ne felejtse, a ne­vem özvegy Korponay Ervinné. Gyorsan megnéztem az állo­más nevét, hogy azt se felejt­sem el. Kis mezőváros, hatezer la­kossal, saját postahivatallal, csendőrséggel, polgári iskolá­val és egy textilgyárral s min­­denekfölött özvegy Korponay Ervinnével. * * * Másnap délután robogó vo­nattál, dobogó szívvel és lobogó reményekkel megérkeztem a kis mezővárosba. Az álomással szemben volt a “Zöld Mozdony” vasúti vendéglő. Ide betértem bőröndömmel, meg azért hogy egy kis bátorságot öntsek re­megő inaimba, egy pohár pá­linka formájában. A pincérnek egy pengő bor­ravalót adtam és diszkréten súgtam a fülébe: — Messze lakik innen özvegy Korponay Ervinné? —Sajnálom uram, — felelte a pincér — de ezt a nevet most hallom először... Alaposan lehűtve vágtam ne­ki a széles Vasut-uteának. Az utón megállítottam egy idős nénikét: — Mondja nénikém, nem tudná megmondani, hol lakik özvegy Korponayné? — Nem én. Bementem a postahivatalba. Ott is érdeklődtem özvegy Kor­ponay Ervinné lakcíme után. — Kérem szívesen megmon­danám, ha itt volna a levél­­mordónk, ő biztosan tudja. De a szerencsétlen ma reggel utazott Pestre, a Pasteur-inté­­zetbe, mert tegnap este meg­harapta egy kutya. Lehorgasztott fejjel mentem ki az utcára. Két csendőrrel találtam magam szemben. Majd felböktek a szemükkel, olyan szúrósan néztek rám. Alig tudtam őket egy barátsá­gos mosollyal és udvarias ka­­lapemelintéssel megpuhitani. — Özvegy Korponay Ervin­­nét keresem már egy órája. Nem lennének szívesek meg­mondani, hol lakik? Fiatal hölgy, szőke haj, kék szem, ovális arc, ruházata fehér kö­peny, mezeivirágos nemezka­lap és különös ismertetőjele, hogy arcocskáján kétoldalt ne­ve tőgödröcskéje van A két csendőr közül megszó­lalt a többcsillagos, magasabb­­rangu: — Tetszik tudni, hogy az ön által közölt személyleirásnak megfelelő fiatal hölgyekből mennyi van nálunk? Legalább százhúsz! De nevüket mi csak akkor jegyezzük meg, ha netán törvénybeütköző cselekményt követtek volna el. Minthogy a szóbanforgó és uraságod által névszerint említett hölgynek a hatósággal ezideig még dolga nem akadt, igy sem nevét, sem tartózkodási helyét nem tud­juk. Kalapemelés. — Tisztelgés. Ott álltam leforrázva és homlokom törölgetve. S ekkor hirtelen ez ovális zománctáb­lára esett tekintetem. Közepén a magyar címer és körülötte a feirás: “Magyar király adóhivatal” Nagyot lélegzettem. Itt bizto­san tudják. Berohantam. Cvikkeres ur állt egy pult­nál. — Mivel szolgálhatok? — kérdezte nyájasan. — Özvegy Korponay Ervinné ügyében jöttem. Az adóhivatal tisztviselője elővett egy nagy könyvet. Ak­korát, mint egy rétesnyujtó asztal. Cvikkerét megtörölte. A könyvet kinyitotta. Lapozott benne. S aztán megállt az egyik oldalnál. — Hát igen — mondta — öz­vegy Korponay Ervinné, 1934. évről hátralék: 985 pengő 71 fillér, 1935. évre 967 pengő 26 fillér, birság 40 pengő 32 fillér s 1936. évre kivetett adója 893 pengő 49 fillér, hozzá inségadó 97 pengő 11 fillér; óhajtja az egészet kifizetni? — Bocsánat, dadogtam — én csak a hölgy lakcíme után ér­deklődőm. Az adóhivatal embere férfia­sán kiegyenesedett, homlokát összeráncolta és úgy támadt rám emelt hangon: — Kérem, én az állam meg­bízottja vagyok. Hivatali köte­lességem az adóhátralékok kö­nyörtelen behajása. Minden al­kalmat meg kell ragadni, hogy az állam bevételeit gyarapít­sam; önnek egy címre, az ál­lamkasszának meg pénzre van sürgősen szüksége. E két dol­got kellemesen összeegyeztet­hetnénk, ha uraságot netán, esetleg egy kis méltányos rátör­­lesztéssel apasztaná azokat a súlyos summákat, . amik már évek óta lidércnyomásként ne­hezednek az adófőkönyv élőt» tem fekvő lajstromtételére. El­fogadok egész kis részlettör­lesztést is. Mondjuk, három­száz pengőt. — Már, hogy én törlesszek? — kérdeztem megszeppenve. — Akkor nagyon sajnálom — szólt az adólucifer és be­csapta a könyvet. A könyvvel együtt becsapó­dott özvegy Korponay Ervinné neve, egy utca neve, a helyraj­zi szám, a virágos kert, a terí­tett asztal, a kávé, a mazsolás kuglóf és ki tudja még mi min­den egyéb. Visszamentem az állomásra. Megittam nyolc pohár barac­kot és szédülten kapaszkodtam fel a pesti vonatra. HOGY JÁRT A MÁSIK ? Sáros utón mászkált rossz lo­ván a cigány, — szemközt jő vele egy négylovas hintó, s a legharsányabb hangon kiabál feléjük a cigány: — Térjenek ki azs útból, tér­jenek ki; mert úgy járnak, mint azs a másik. Kitér nagy bajjal a hintó, tudniillik veszedelmet gyaní­tott a kocsis, hapern midőn a cigány ugyanazon az utón bé­kén tovább haladt, kérdi tőle: — Hát a másik hogyan járt? — Csak úgy — mondja a ci­gány, hogy nem tért ki, azstán én tértem ki. AMERIKAI NYELVMESTER Kiválóan alkalmas magántanulásra, az angol nyelv elsajátítására, mert a szavak mellett fel van tüntetve azok kiejtése is. I. része: Angol nyelvtan. II. része: Alkalmi beszélgetések a mindennapi életből vett példákból. III. része: Angol-magyar szótár. IV. része: Magyar-angol szótár. Külön rész: Az Egyesült Államok alkotmányának is­mertetése. Második külön rész: Polgárositási tudnivalók. Harmadik külön rész: Hasznos tudnivalók és útbaiga­zítások az amerikai életben felmerülő minden­napi kérdésekben. A szép kötésben lévő 320 oldalas, finom könvvpapirra, tiszta olvasható betűkkel nyomott könyv Ára postán, szállítási és biztosítási díjjal $3.00 Kis Dongó — 7907 W. Jefferson Ave. — Detroit 17, Mich. — Utánvétellel (C.O.D.) nem szállítunk! —

Next

/
Oldalképek
Tartalom