Kis Dongó, 1959 (20. évfolyam, 1-23. szám)

1959-09-20 / 18. szám

4. OLDAL. KIS DONGÖ — CLEAN FUN 1959 szeptember 20. KIS DONGÓ — CLEAN FUN The only Hungarian Comic Paper in the U. S. Published every 5th and 20th of each month by KIS DONGÓ PUBLISHING CO. — 7907 W. JEFFERSON AVENUE, DETROIT 17, MICH. „ Managing Editor: BELA KOLOS, üzletvezető szerkesztő. Munkatársak: E lap minden olvasója. Subscription price one year $3; eight months $2; four months $1. Előfizetési ára egy évre: $3; nyolc hónapra $2; négy hónapra $1. Hirdetési árak: Egy hasábos egy incses egyszerű hirdetés $1.50; verses hirdetés $2. Entered as second-class matter July 1, 1942, at the post office at Detroit, Michigan under the Act of March 3, 1879. CSATA Irta: MÓRICZ ZSIGMOND e A két lány reggel óta együtt kapált. A nehéz dologban már ösz­­szeszoktak s feltámadt köztük a munka-barátság. Egészen el­feledték, vagy inkább természe­tesnek érezték, hogy egyikük nagygazda lány, aki csak sze­szélyből kapál, a másik sze­génylány, akinek kenyere a kapa. Végin voltak a rendnek s már vagy tizedszer értek le az utszélére, ahol legelőször kezd­ték a munkát. — Jaj derekam, jaj csontom! — kiáltott a nagygazda lány, amint egy percre megállották pihenni. Két tenyerét hátratette, úgy nyomogatta vele a gerincét, amely megfáj ült a hosszas görnyedéstől. — Meg kell kenni! — neve­tett csendesen a másik s szin­tén felegyenesedett, mint a fi­atal vessző; meg sem látszott rajta, hogy hajlott az imént. Tetszett neki a kényes gyerek, aki már belehal tiz órára egy kis kapálásba. — Nem jövök én többet ká­poszta kapálni! — duzzogott Klári, a nagygazda lány — Úgy kell vigyázni, az ember majd megmered. Ha egy kicsit megmozditom a kapával, min­­gyárt kidül! — Kényes a káposzta, mint a kisasszonyok! — mosolygott csendesen Erzsi. — Kényes az én derekam! — Kényes vagy te magad is, mint a káposzta! Nevettek. Szekérzörgést hallottak s egy­szerre néztek el' jobbra, a falu felé, le a völgyes sikra. — Vájjon ki jön erre! — mondta Klári. — Pataki Pista — szólt ter­mészetesen Erzsi. — De könnyen megismered! SZERETETTEL KÉRJÜB ÖNT ha hátralékban van éld fizetési dijával, szívesked­jék mielőbb beküldeni mert lapunkat csak annak küldhetjük, aki az előfize tési dijat lejáratkor meg fizeti — Ismerem. Egyszerre valami került kö­zéjük. Pataki Pista nagyon jár mostanában Klári után. A lánykának el is pirult az arca. Sietett sort fogni, tovább ka­pálni, hogy a legény itt ne kapja éppen az útfélen. Egyet-kettőt szisszent, mert most meg attól fájult meg a dereka, hogy újra hajolni kel­lett, de már nem volt kedve sem tréfára, sem bizalmasság­ra. Dolgoztak. Sürü apró gyom verődött fel a káposztasorok közt; még ár­tatlanok voltak, de azért a vé*­­kony káposztaszálak gyáván, félve nyúltak fel közülök s egyikük sem mert arra gon­dolni, hogy szembeszálljon, harcra keljen a buja dudvák­­kal, a fiatalon is vastag kakas­taréjjal, a hamar soklevelü bü­rökkel, az alattomosan megla­puló, drótszáru porcfüvei, meg a többi ismeretlen benszülött ellenséggel, akik itthon vannak itt a káposztakertben és mire észrevennék, már mind eleszik az életet a drága kis ültetvé­nyek elől, akik kecsesen, ijed­ten emelik, harmatosán kövér levelüket. Klárika haladt elől. ő a gaz­da, ő az első. Hiába, nem soká birta, pi­henni . kellett. Felegyenense­­dett hát s rátámaszkodott a kapára. — Jaj teremtőm, de meg­vénültem — mondta. — Nem vénülsz te meg soha, Klári. — Miért? — Mert már tiz órára fáj a derekad a kapától. — Hisz annál hamarább! — ó, aki nem bir kapálni, nem megy az kapálni; pedig aki nem kapál, sose vénül az meg — bölcselkedett Erzsi. A nagygazda lány nevetett s úgy rengett-ringott felső teste a kapanyélen, mint a rózsatő lombja a karón. Erzsi is felállott. Az ő arca is piros volt, de nem foltos fe­hérrel tarka, mint az almavi­rág, mint a Klári arca, hanem egyszinü, árnyalatlan, hus-pi­­ros, olyan volt a karja is, a nyaka is, le a vállon az ing­vállba, ameddig nap süti. Átvette mind a négy sort s Klári hagyta, hogy szapora munkájú kapája az ő dolgát is végezze. A szekér nemsokára itt volt. Erzsi annál buzgóbban dolgo­zott. Nem akart szóba állni a legénnyel. Úgyis nagyon nem tisztességes dolog, hogy egy ilyen kisgazda legény, ahelyett, hogy keresne magának egy jó dolgos, nekivaló szegény lányt, nagygazda lány után szalad . . . Erzsi haragosan húzta össze a szemét s úgy dolgozott, mint a gép. És mégis neki kiáltott elő­ször Pataki Pista, mikor itt zörgött csendes rázással a sze­kere. — Téged se fogadnálak meg Erzsók! — Erzsi érezte a megalázta­tást. Csak azért szól hozzá, mert hozzá szabadon szólhat. Ő csak szegény lány. Fajtája. Összeszoritotta á fogát, hogy ne is felelhessen. — Nem vigyázol a kisasz­­szonyra,! — tette hozzá a le­gény. — ó az ördög vigye el! — nevette el magát a nagygazda lány, — mért volnék én kis­asszony. — Hásze parapli van a ke­zedbe! — Az a! — nevetett a lány és a nap felé emelte a kapát. — Jobb volna, ha idejönne, osztán árnyékot tartana, mig mi dolgozunk! — Ó, árnyékon csak heverni jó, nem dolgozni! — szólt bele Erzsi. — Énnye,.pedig mán ugrot­tam-lefele— tréfált a legény. A két sárga ló tovább vitte a szekeret s a legény visszafor­dult az ülésdeszkán, úgy kia­bált ide: — Jaj Istenem, teremtőm, hogy rakom fel azt a kis lucer­nát! Jöhetnél segíteni Erzsus, látom van érkezésed. Klárit ezt nem merem hijni! — Pedig elmennék! — Jaj megáld az Isten! Rám fér a segitség, mint a hátamra a bot. — Majd odaszánom ezt a kapanyelet! Jó? • — Jó bizony! . . . Nevetve néztek egymásra s Erzsiben forrt a méreg. Na­gyon, nagyon illetlenek talál­ta ezt a hosszú diskurálást. Lát­szik milyen lány a nagygazda lány. A dereka elfárad, de a nyelve nem . . . Kell az? igy kiabálni utána egy legénynek? Lesütötte a fejét s vágta, de úgy vágta a földet, ahogy csak lehetett. Klári még sokáig viháncolt magában, mig csak hallani le­hetett a legény fütyülését, az­tán fanyalogva ment utána Erzsinek. — No eressz engem is . . . Mán jó van . . . Birom mán a kapát! Elfoglalta az első két sort s szótlanul haladtak előre. — Hej, derék legény a! . . . — szólalt meg egyszerre, csen­des őszintén Erzsi. Klári kuncogva nevette el magát. — Olyan mint a többi. — Nem olyan! . . . Derék legény ez . . . Kevés van ilyen . . . Nem iszik, enm pipál! Nem szórja el a pénzt. Fontoskodva beszélt, mint a szegény asszonyok, akiknek minden nagy dolog s akik min­dig panaszkodnak, ha felveti is őket a bőség. — Csendes ember — foly­tatta egyhangú szürke dará­lással, — de igen jó dógos. Nem sok kell neki. A múltkori bálon se kötött ez egy fillért se, csak amit muszáj vót. A pengőt a belépésnél. — Hát a muzsikusoknak nem adott? —Adott tiz fillért, csak hogy éppen meg ne szólják. Belökte a kalapba. Aki akarta azt is gondolhatta, hogy tány egy pengőt is adott. A nagygazda lány megütő­­dött. Valamit nem értett. Ke­­veselte a gavallérságát. Mintha a szegénység szaga csapta vol­na meg az orrát. — Jó ember. A feleségéhez is jó lesz. Az anyját is úgy tart­ja, mint a pohárba. Pedig az egy préda asszony, moslékba önti a paszulylevest, ha meg­unja enni. A múltkor is must-, rálta érte a fia ... De az nem becsüli a maradékot. Az min­den másodnap főzni akar. A nagygazda lány csodálko­zott. Olyan lassan kapált, mint­ha aludna. Erzsi minden vá­gással ott volt a sarkában, ő sietett. Beszélt. — Van is neki. Van egy kis földje, öt köblös. Az apjárul maradt, avval ü már azt teszi, amit akar. Ha megházasodik, azt ü magával viszi. Jól jár ve­le valaki. Újra hallgattak. A nagygaz­da lány megszólalt. — Öt köblös! A mi kertünk alja is öt köblös. De Erzsi nem ügyelt semmi­re. Folytatta. — Jól imádkozott az. Isten­nek, akit ez elvesz. De meg is érdemli a jó asszonyt. Dógosat. Amék rendbe tartsa, mosson rá, főzzön neki. Olyat, amék tudja, melyennek kell lenni a derék szegény asszonynak. Se sokat, se keveset . . . Mert mégis nem kódus. Háza van, födje van . . . Meg kell lenni, ami dukál. Már ezt úgy mondta, hogy kést forgat vele a másik lány szivébe. Klári a hangjából érezte meg s bíborvörös lett az arca a szé­gyentől, hogy ez a kapás lány felteszi ő róla azt, hogy ő hoz­zá tudna menni ahhoz a le­gényhez. Izgatott volt, dühös. Ha egy szál káposztát kivágott, észre sem vette, rátaposott. Erzsi folytatta: GONDOLJON AZ ÓHAZÁ­BAN SZENVEDŐ VÉRE­INKRE!

Next

/
Oldalképek
Tartalom