Kis Dongó, 1959 (20. évfolyam, 1-23. szám)

1959-06-05 / 11. szám

1959 junius 5.

KTS DONG0 — CLEAN FUN

5-IK OLDAL '

EGY RÉGI TARTOZÁS

Nagy Sándor bácsit a földreform tárgyalások során ismertem meg. Én az egyik tiszamenti uradalomnak voltam a jogtanácsosa, ő az igénylőket képviselte, mint szakértő.

Tiszta ruháju paraszt ember, galambfehér hajjal. Hosszú időn keresztül birója volt falujának. Kivénült, terhére lett a hivatal. Most tanácsokat ad annak, aki hozzá fordul. Földjén a fia gazdálkodik, akivel egy házban él. A hátsó szobába vonult vissza feleségével, hogy a fiatalokat ne zavarja. Első ember ma is a faluban. Köteles Péter községi biró csak utána következik tekintély dolgában. Amit mond az Ítélet. Igaz, nagyon ritkán és utoljára mond véleményt, mikor tiszta előtte a vitatott kérdés.

Csodáltam, hogy a falusiak annyira megbíznak benne. A jegyző felvilágosított.

— Tíz, tizenöt évvel ezelőtt ismerted volna. Mikor bejött az uradalmi intéző aratási szerződést Íratni, a szeződést ő olvasta el először. Aztán kiment az emberekhez, akik az udvaron vártak.

— Menjetek haza! A szerződést nem írjátok alá. Nem tartom jónak.

— És az emberek hazamentek szó nélkül, — sorolta a jegyző. — Az intéző kénytelen volt uj szerződést csinálni, abba a kívánt engedményeket megadni. Különben egy aratót sem kapott volna a faluból. Mikor behozta kijavítva, az öreg átolvasta, kiment és kiadta a parancsot.

— Induljatok aláírni! Átolvastam, jól van.

— Kezébe tartotta a falut — szóltam közbe.

— Cselédsorban kezdte, aratógazda, majd munkavállalkozó lett. Az Isten megsegítette, tizenhat hold földje van. Feleannyi a munkám, csak vele kell megértetnem a dolgokat, — fejezte be felvilágosítását a jegyző.

Más szemmel kezdtem nézni az öreget ott a festett lócán, amint csöndben hallgatta a

TÖBBEKNEK. Ha sztrájkol vagy munkanélkül van és előfizetése esedékessé válik, irjor egy póstakártyát s ml halasztást adunk az előfizetési díj be küldésére.

földreformban eljáró biró iratismertetéseit.

Mikor előállottak a kocsik, hogy a helyszínen nézzük meg az igényelt földeket, úgy intéztem, hogy Nagy Sándor mellém kerüljön.

Az utón magyarázni kezdtem. A falu a múltban is az uradalomból állt, ott kereste meg a télire valót. Ez a helyzet a jövőben se fog nagymértékben megváltozni. Az uradalomnak ezután is szélesebb és hoszszabb lesz a földje, mint a falusiaké.

Méltányosságra akartam bírni az igényekben.

Hallgatta érvelésem és igy válaszolt:

— Az igaz, hogy szélesebb és hosszabb is marad az uradalom földje, de mélynek csak olyan mély az is, mint a mienk.

Nagyot néztem a véleményére.

— Úgy látszik, kemény dió megbirkózni felfogásával.

Csalódtam. A jogos igény megállapításánál ő volt a legnagyobb segítségemre, őszintén megmondta, — ez nem idevaló, ez ezért és ezért érdemtelen a juttatásra.

Tisztelni kezdtem igazságérzetét. A későbbi tárgyalások után, mint jóbaráttól váltam el. Megérdemelte a kézfogást.

Jó néhány éve már, hogy ezek a dolgok megtörténtek, nem is jutott volna az eszembe, ha az őszön, mikor lent jártam az uradalomban, fel nem keres Nagy bácsi felesége.

Fekete ruha volt rajta. Láttam, egész utón sirt. Alig bírtam leültetni az irodában, ahol dolgoztam. Újra kezdte a sirást.

— Mi a baj Nagyné asszony? Csak nem beteg az öreg?

Zokogott csendesen tovább, de megértettem válaszát.

— Ágyban fekszik a lelkem. Betegnek nem beteg.

— Hát mi a baj? — kérdem résztvevőén.

Elmondta aztán, hogy az elmúlt napokban összekülönbözött az öreg a fiával. A fiú valami előnyösnek vélt földcserét beszélt meg az egyik falusi gazdával. Az apja nem hagyta jóvá. A fiú addig kardoskodott, hogy az öreg kiutasította a szobájából. Az aztán erre bírókra kelt, derékon kapta az apját, hogy kivigye az udvarra.

Áldatlan történet, de megtörtént.

Arra kért, mennék át és beszélnék az urával. Ez annyiban nem maradhat. Ha másként nem lehet, törvényre viszi a dolgot. Sajnálja a fiát, hiába a vére, minek csinál ilyet.

Próbáltam vigasztalni. Csak akkor nyugodott meg, mikor megígértem, hogy még délután átmegyek a faluba. Ott majd megbeszéljük, hogy térítsük észre a megtévedt fiút.

Át is mentem. Kocsin egy

negyedóra a tanyához a község.

A ház előtt a két vő várakozott rám. Vezettek a hátsó szoba felé. Rögtön újságolták, hogy az elvetemült fiú feleségével bezárkózott az első- házba, hogy azt higyjék, nincsenek otthon.

Nagy bácsi felült az ágyban és bocsánatot kért, hogy igy fogad. Kiküldött mindenkit, ketten maradtunk.

— Mondja Erzsi, a feleségem, hogy járt a tekintetes urnái. Nem hittem, hogy ki tetszik fáradni. Pesti ügyvédnek bajos eljárni benne. Messze van az a Pest. Aztán én már elintéztem.

Kérdőleg néztem a szemébe.

— Úgy van, ahogy mondom. Elintéztem, csak nem mondtam a többieknek.

— Engedjen meg, — szóltam közbe, — nem értem. Nem a pör izgat. Békésen szeretném én is elintézni, de egyedül mégse lehet. Talán jó lenne, ha beszélnék a fiával. Szívesen segítek, amiben tudok.

Az öreg Nagy helyeselt.

— Én is úgy intéztem el, békességesen.

Az ágya mellé állított kis asztalról elővette pipáját, kikotorta, megtöltötte, rágyújtott.

— El kell mondanom, amit legjobban elhallgatni szeretnék. Tudom, nem kerül dobra, de kettőnk között is restellem.

— Mindegy! Tetszik azt tudni, biró voltam! Becsületben öregedtem meg. A templomot sem kerültem soha. Káromkodni nem hallott senki fia.

Ismét bajlódott a pipával.

— Egy dolgot nem tud rólam senki. Még a tanyán történt, fiatal koromban. Együtt laktam az apámmal. Egy vasárnap összevesztünk és én derékon kaptam, hogy kiviszem a házból. Az ajtónál le kellett tennem. Nem bírtam. Az apám megfogódzott az ajtófélfába. Erzsi se tud erről, a feleségem. Beteg volt az anyja, egy pár nap oda volt, a másik tanyán segíteni. Mire hazakerült, kibékültem az apámmal.

Az arcomba nézett. Azt vélte, elmondott mindent. A többit kitalálhatom magamtól, ügyvéd ember vagyok.

Meglepett a vallomás. Nem láttam kapcsolatot a régi és a friss eset között. Az arcomra is rá lehetett Írva a kérdés, mert beszélni kezdett.

— A fiam csak azt utánozta, amit én is megtettem. Mikor derékon kapott és cipelt kifelé, eszembe jutott az apám. Az ajtónál megkapaszkodtam a félfába és rákiáltottam.

— Ne huzz tovább! Eddig húztam én is az apámat!

Bánat és fájdalom érzett a hangjában.

— Az Isten szigorú biró. A legszigorúbb, de szörnyen igazságos. Megszenvedtem ezért a

bűnömért. Még jobb, hogy itt a földön megszenvedtem érte. Ezután azért fogok imádkozni, hogy az unokám ne kövessen, bennünket.

Végig feküdt az ágyon, pipájában kialudt a tűz. Olykor a szemét is lehunyta.

— Úgy érzem ezzel tartozott a fiam. Most megadta.

Egy szerény kérés a szerkesztőtől

A nyári hónapok alatt kedves olvasóink közül sokan vannak, akik rokonokhoz, barátokhoz, ismerősökhöz látogatóba mennek. A látogatás alatt sok mindenről szó esik. Megvitatják a családi dolgokat, munkaviszonyokat, politizálnak, sőt legtöbbször tréfálkoznak, mert a magyar ember természetében van a jóizü humor.

Arra kérjük olvasóinkat, hogy ilyenkor mondjanak el néhány jó viccet, amit a Kis Dongóban olvastak, a beszélgetés közben a családi, baráti körben s kérdezzék meg, nem szeretnék-e az azokhoz hasonló vicceket egész éven át olvasgatni? Mert olvashatják, ha megrendelik a Kis Dongót.

Bizonyára lesznek sokan, akik szívesen veszik ezt s megrendeltetik általuk a Kis Dongót.

A szerény kérésünk tehát az, hogy amikor valahol látogatóban vannak, tereljék a beszélgetést a Kis Dongóra s próbáljanak uj előfizetőt szerezni rokonaik, barátaik, ismerőseik körében.

Mi nemcsak hálásak leszünk, hanem aki nekünk ilyenmódon szeptember 15-ig uj előfizetőt beküld, annak ajándékképen elküldjük a lapunkban hirdetett “300 MAGYAR NÓTA EGY CSOKORBAN” daloskönyvet teljesen ingyen.

Ha pedig valaki olvasóink közül találkozik olyanokkal, akiket gondolja vagy látja, hogy érdekli a jó vicc, a tiszta humor, tehát érdekli a Kis Dongó, úgy Írja meg az illető vagy illetők címét nekünk s mi készséggel küldünk nevezetteknek néhány mutatványszámot s ha közülük közvetlenül rendelést kapunk a Kis Dongóra, úgy a címek beküldőjének is díjmentesen elküldjük ajándékba a fentemlitett dalos könyvet.

Ennyi mindössze, amit most az olvasóinktól kérünk. Ugy-e nem nagy dolog s ugy-e megteszik ezt nekünk lapunk olvasói, amiért előre is köszönetét mondunk.

Testvéri üdvözlettel ----------------------NEM VALÓSZÍNŰ

Feleség: Mit gondolsz, fiacskám, miért sir a bébi? Már adtam neki tejet, játékot, de minden hiába.

Férj: Talán azért ordít, mert csukamájolajat akar.