Kis Dongó, 1959 (20. évfolyam, 1-23. szám)

1959-05-20 / 10. szám

1959 május 20. KIS DONG0 — CLEAN FUN 5-IK OLDAL ’ lett neki, hogy az ablak függö­nye megrándul ... Az is lehet ugyan, hogy csak a huzat . . . Rózái ott állt az ablaknál s már az első alkalommal észre­vette, hogy jön a Péter s úgy megdobogott a pruszlikja alatt, hogy a tenyerét ösztönösen rá­szorította. Pihegett. Mégis van szive az emberének! De lelke is. Utána jön. Szereti .. . S jött a Péter. Gangosán, ru­ganyos léptekkel ... De el is haladt. Még csak feléjük se né­zett. Elfacsarodott a szive. Hát ő Péternek csak ennyi? Semmi­be vesszi? Ha az anyja meg az öccse nincs a szobában, talán még sirva is fakad. De igy megkeménykedte magát. Ha te úgy, én is úgy! S dac ült az ábrázatára. Hátat forditott az ablaknak ... De később csak visszahúzódott, mert hátha visszafelé jövet? . . . De nem . . . Péter ekkor is félre forditott fejjel ment el előttük . . . S ekkor este Rózái csak nagy sokára tudott el­aludni , . . Másnap délelőtt is látta Pé­tert menni s este visszajönni. S tovább kesergett. Hát igy lesz ez~már ezután? Egyszerre nevethetnék je támadt s olyan jó kedve, hogy táncolni szere­tett volna . . . — Hát teveled mi van? — kérdezte az anyja. — Még ma eljön értem a Péter! S aztán magához intette az öccsét s behuzódodtt vele a bel­ső szobába ... * Pétert majd szétvette a mé­reg. Hát ez az asszony éppen­séggel nem akar békülni? Még csak nem is mutatja magát. Megy a szöllőbe, jön vissza... Legalább vagy egyszer ott áll­na a kapuban . . . Na, ez a kívánsága harmad­nap teljesedett. Amint a szöl­lőbe igyekezett befordult a- fő-, szögi nagyutcába, megtorpant. Rózái ott állt a kiskapuban ünneplőbe öltözötten, kinyal­va . . . Előtte azonban egy le­gény, aki láthatólag erősen szorongatta a kezét s közben olyanformán rázogatta, mint­ha csak arra öszötkélte volna: “Gyere be! Gyere be!” Szinte hallani vélte a legény szavát... Meglassította a lépteit s nem HA KÖLTÖZKÖDIK, jelentse ezt azonnal lapunknak. A posta nem továbbítja az újságot, de visszaküldi a kiadóba. Ha városban lakik, írja oda a zónaszámot is. vágott át a túlsó.oldalra. Ment egyenesen feléjük. Csikorgott a foga, a levegőt szaggatva szed­te magába s ugyan úgy fújta ki. Somfa botját görcsösen markolászta... Na, most mind­járt végez velük! Még negyven lépés... Harminc... Már csak huszonöt... De észrevették s szétrebben­tek. Azaz, kéz-kézben átsza­ladtak az udvaron s aztán be egyenesen a házba... Csakhogy nem menekedhet­­hettek, mert Péter utánuk tör­tetett. Be a kisajtón, végig a tornácon... A konyhán szét se nézett... A külső szobában se volt senki. A belsőből azonban, a csukott ajtó mögül, vidám asszonyi kacarászás hallat­­szott... Péter az ajtónak vetette a vállát... De fölöslegesen paza­rolta az erejét, mert nem volt bezárva. Az erős nyomásra Pé­ter szinte beesett a szobába... Rózái ott állt az asztanál, mellette meg az öccse araszos falábon. Pején p)örge kalap, vállán panyókára vetett dol­mány... Rózái meg az öccse... Más senki. Péternek elakadt a lélekzete. Csak annyit tudott kinyögni: — Hát te?... Ti?... Rózái azonban mintha sem­mi se történt volna, mosolyog­va nyújtotta előre a két kar­ját: — Hát mégis csak eljött kend . . . Aztán odasimulva Péterhez, a fülébe duruzsolta: — Úgy vártam kendet... A meleg szóra Péter fölen­gedett s most már az ő két kar­ja is megtalálta a maga helyét Rózái derekán .. . — Hát... gondoltam... ha te nem jössz, akkor én próbálko­zom... Ekkor nyitotta rájuk az aj­tót az öregasszony, kit Rózái ezzel a szóval fogadott: — Ugye mondtam, hogy a Pétör még ma eljön... S ránevetett Péterre, ki vol­­taképen csak ekkor ébredt tu­datára annak, hogy a Rózái színházat játszott vele. De most már nem bánta. Éppenséggel nem. Annyit azonban mégis odamondott neki: — Hanem hallod-e?!... Ezért a huncfutságodért még fizetni fogok! Mire a menyecske kinyújtot­ta a kezét: — Persze, hogy fizet kend, mégpedig a csikó árával! Péter megcsóválta a fejét. Ej ez a Rózái, ej! Mindig a ma­ga malmára hajtja a vizet. De hát a békét meg kellett szente­síteni s ezért belenyúlt a kis lajbi zsebbe s a maradék két­százpengőt beleolvasta Rózái puha, meleg tenyerébe.----------------------­TANULNI AKAR — Te semmiházi, majd meg­tanítalak én, hogy kell hajna­li négy órakor részegen haza­jönni — fakad ki az apa. — Apa, hát ha te jobban tu­dod, akkor szívesen veszem az útbaigazítást.-------£&>----------­Borfülü Pál szokás szerint megint későn jön haza. A há­lószoba ajtaja előtt lehúzza ci­pőjét és lábujjhegyen óvakodik az ágy felé. Már-már sikerül a dolog, amikor a legkritikusabb pillanatban a kis gyermek sír­ni kezd. Pál megretten, mert tudja, hogy az asszony minden pillanatban felébredhet, akkor pedig az ő számára jön a szi­dás. Nincs más választása, a bölcsőhöz ugrik és ringatni kezdi. Végre felesége felébred és álmosan kérdezi: — Mit csinálsz Pali? — A gyerek felsírt, felkeltem és most elaltatom. Az asszony álmosan igy vá­laszol: — Feküdj csak vissza, ne keltsük fel a sok beszéddel a kicsit, a gyerek itt van mellet- j tem . . . Majd reggel beszélek | veled, most álmos vagyok a ve­szekedésre.--------------------------­— Miért lopta el a ruhát a szomszédjától? — Nem loptam el én azt, csak kölcsönvettem tőle, mert azt gondoltam, hogy bő jutal­mat ad majd nekem, ha azt mondom, hogy itt az eltűnt ruhája, megtaláltam s vissza­hoztam. FÉRJEK — Sohasem tudom meggyőz­ni a feleségemet, hogy nekem van igazam — mondja az egyik férj. — Mi kettőnk között soha nincs nézeteltérés felett vita — mondja a másik. — Hogy lehet az? — Mert ha a feleségemnek van igaza, én mindjárt beisme­­re mázt. — S ha neked van igazad? — Az sosem fordul elő.--------------------------­Sokszor sírtak a bölcsek s ez az emberi érzületük semmit sem ártott tekintélyüknek. ----------------------­Ami kertjeinknek a virág, az életünknek a művészet. SEGÍTSETEK ! Jajt hallok a szélzugásból: “Óh, adjatok kenyeret, Ne hagyjatok éhen veszni, Segítsetek emberek.” “Jaj, szörnyű a tél hidegje, Fagyos szél fuj, esik hó, Lyukas cipőnk, rongyos ruhánk, Nincsen meleg takaró.” I Gyere velem, jó testvérem, Éhezőkkel ételed, Didergőkkel a ruhádat, Osszad meg, ha teheted. Szánd meg Őket, jó testvérem, Szived rajtuk essék meg, Halld meg, árvák, aggok kérik: “Segítsetek, emberek.” Halld meg, hogy a szélzugásba* Testvéred jajszava szól: “Küldj, mit Isten adott néked, Segítsél rajtunk abból.” GONDOLJON AZ ÓHAZÁ­BAN SZENVEDŐ VÉRE­INKBE!-------------- —------------------------­TÖBBEKNEK. Ha sztrájkol vagy munkanélkül van és előfi­zetése esedékessé válik, Írjon egy póstakártyát s mi halasz­tást adunk az előfizetési dij be* \ uldésére. * Minden amerikai magyarnak nélkülözhetetlen! LEGÚJABB ANGOL-MAGYAR LEVELEZŐ ÉS ÖNÜGYVÉD Útmutató mindennemű meghívások, ajánlatok, köszönő, kéri, baráti, szerelmes és ajánló levelek írására. Továbbá okiratok, szerződések, folyamodványok, bizonyítvá­nyok, nyugták, kötelezvények, kéj-vények, meghatalmazások, vég­rendeletek, kereskedelmi, üzleti, eljegyzési, esküvői, jókívánságokat, vigasztalást és részvétet kifejező, megrendelő levelek, apróhirde­tések és sok más a napi életben előforduló ügyekkel és események­kel kapcsolatos levelek és iratok megfogalmazására. Ezen 28b oldalas levelező segítségéve) angol levelezését könnyen elintézheti. F Ara postán, szállítási és biztosítási díjjal $2.00 Kis Dongó, - 7907 W. Jefferson Ave. - Detroit 17, Michigan — Utánvétellel (C.O.D.) nem szállítunk! —

Next

/
Oldalképek
Tartalom