Kis Dongó, 1956 (17. évfolyam, 1-24. szám)
1956-11-20 / 22. szám
1956 november 20. KIS DONGÓ — CLEAN FUN 7 IK OLDAL A FÉRFIAK SORSA: A NŐ (Folytatás) A leány mintha meghallotta volna a szivem kiáltását, bájoskán elkomolyodott. A többire pillantott, akik márkáz állatorvos tudatlanságát szapulták, — s mintha meg akarná lopni az alkalmat, halkan, bizalmasan kérdezett: — Meddig marad? — A faluban? Bizony már ma délután el akartam utazni. Nem alhatok a békáktól. — Hát elutazik? — Nem. Ebben a percben tökéltem el, hogy nem. — Tehát marad. És meddig marad? — Meddig? Nem tudom. Ismét a beszélgetőkre villant a szeme. És ismét bizalmasan suttogott: — Valamit szeretnék mondani . . . S mondta volna is, de hogy újra a beszélgetőkre pillantott, benne rekedt a szó. — Tessék még pogácsa, — szólalt meg hangosan. A papnak is kínált: — Nincs más, tessék. Mert a második tál pogácsa volt, s azt is csaknem mind elfogyasztottuk. A vakasszony mentegetődzött is: — Pesten tudom nem igy élnek. Dehát faluhelyen csak igy szoktunk. Ezt Ilka sütötte. Megértettem, hogy az Iluska keze mért keményebb, mint a lányoké szokott lenni. A “KIS DONGÓ” előfizetési dija egy évre 3.00 dollár. — De én egy kis mézet ennék még! — mondotta szinte rendelkező hangon a tanító. Uuska.'adj egy kis mézet. Ez az adj szivén vágott. Mit jelent ez? Rokonok? Bizonyára, rokonok. Iluska legott fölkelt, s rámnézett mosolyogva: — Magának is? — Köszönöm, — feleltem tagadón, — ha magát látom, nem kívánhatok mézet. A tanitó elbocsátotta a füle mellett a mondást, vagy nem értette. Ilkának azonban megrezdült a szemepillája, de még a vakasszonyé is. A tanitó aztán Ilkához is intézett néhány kegyes kérdést, hogy megérkeztek-e a kóták, amiket a Szilágyi-lányok a szomszéd faluból kérettek, és hogy közte van-e a Szabadyinduló? A hangja bántott: hogy egy lánnyal úgy beszél, mint valami iskolásgyerekkel. De hátha jegyesek is?! Ez a gondolat tüzet nyílként csapott a szivembe. Jegyesek szoktak ilyen bizalmasok lenni. Keserűség nehezült a mellemre. Csak az érezhet olyan keserűséget mint én, aki elásott kincset örököl, s mikor fölvenné, azt látja, hogy más valaki megelőzte. Ránéztem a kinai szabású ábrázatra és ugyancsak fékeznem kellett a nyelvemet, hogy újabb fullánkos • megjegyzést ne mondjak. Dehát nem tanácsos. Még ellenem bosszankodik, s a pap is a pártjára kel. Aztán szó szóba, a vége az lesz, hogy ott a lány előtt lehúzza rólam a kabátját, a pap meg a csizmáját. Másfelé iparkodtam terelni a gondolataimat. Körülpillantottam az alacsony gerendás szobán. A falon régi acélmetszetü képek, fenyőtobozzal díszített rámákban: a “Vadász temetése”, “Szarvasok a hóban”, “Mátyás vitézjátéka”. Egy zöldposztós vadásztáblán avult kürtök, tarisznyák és valami öt vadászpuska. A szekrényben könyvek. Vájjon mi könyvek? Bizonyára Jósika regényei, Poméry novellái, régi divatlapok, meg erdészeti lapok és vadászlapok. A társaim nagy hahotával nevettek valamit. A pap az asztalra csapott, s harminckét foggal nevezteti. Látták rajtam, hogy nem figyeltem rájok, hát Lipóczy nekem is elmondta, hogy a múlt héten vásáron járt, a lovát adta el ott, és egy hamisított forintot kapott a többi között. A szolgája elkérte a forintot, hogy majd segít a bajon. — No ha elváltod, fele a tied. A szolga vett ötven krajcá-i ron egy tajtékpipát, ő meg vett egy összehajtható méter-mértéket. A pipáról kiderült, hogy babliszt, a méteren meg Szilágyi konstatálta, hogy két ujjnyival rövidebb, mint az igazi. — Semmi se igazi ma már! — mondotta bosszúsan az erdész. S újra nevettek. Ilka visszatért. Egy tányérka lépes mézet tett a tanitó elé. . — Ki látott már vacsora után mézet? — mondotta tréfásan. S visszaült a helyére. Újra kezdtem vele: — Az előbb kótákról beszéltek. Maga is zongorázik? — kérdeztem szomorúan. — Én nem igen, — felelte Ilka szégyellősként, — de öreganyám virtuóz. A vaknő mosolyogva pislogott és hervadt levélszin arcán két piros folt jelent meg. — Nono, — mondta szemérmesen, — a pesti urak Liszt Ferencet is ismerik. A leány azonban erősködött: — Majd hallja őt, hallja ... A tanitó letette a mézes kanálkát, és a széken megdőlve nevetett. — Ilka danolni szeretne! Milyen ravasz! Milyen ravasz! A leány elpirultan tiltakozott: — Eszembe se volt! — De milyen ügyesen ravaszkodja elő az alkalmat! — Nohát csak azért se fogok ma! A nevetésre és Ilka röstelkedésére a pap is abbahagyta az erdésszel a beszélgetést. A figyelme ránk fordult. — Micsoda? Nem dalolsz? I Márpedig a művész urnák hallania kell. Véleményt kérünk tőle. JOHN K. SZŐLLŐSY Az egyetlen magyar temetkező és okleveles balzsamozó t Detroitban 8027 VV. JEFFERSON AVENUE Telefon: éjjel-nappal: VI. 1-2353 — Különben a nagy ügyből nem lesz semmi, — tóditotta a tanitó. — Hogy mi az a nagy ügy? csak másnap értettem meg.. — Ma nem danolok, — felelte Ilka duzzoggva. Nincs napom. S hogy bosszúsan, szégyenkezően nézett azzal a csodás kék szemével a tanítóra, én csak álmélkodtam rá. Hol az a festő, aki azt a nézést megörökitse! Nincs az a Ticzián, nincs az a Botticselli! Pedig az a duzzogó szem is szin és szin, vonal és vonal, talántalán színes fényképezéssel lehetne ... — Nohát egy kis muzsikát asszonynéni, — szólt kérőn a pap. S a leány is derültre változó szemmel: — Muzsikát nagymamuka... S megölelte a vak nőt, odavezette a kláviszhoz. Már értettem, hogy miért zengett a klávisz a jövetelünkkor? A szegény vak nő előre tudta, hogy jövünk: gyakorolt. Megtapintotta a székvállat, s leült. Eltapintott az avassárga billentyűk fölött is. Aztán fölemelte az arcát, mintha a magasságból szedné az inspirációt. (Folytatjuk.) LEÁNYNÉZŐBEN — Dolgozni nem szeretek, jövedelmem nincs, teljesen árva is vagyok, de beteges nagybátyám özvegyember és nagyon gazdag és hetvenhat éves, én leszek az egyedüli örököse. Legyen a feleségem Micike. — 'Bocsásson meg Imre, de akkor inkább a nagybátyjához megyek.---------------------------A szorgalomból szerencse lesz. SZERETETTEL KÉRJÜK ÖNT ha hátralékban van előfizetési dijával, szivesked* jék mielőbb beküldeni, mert lapunkat csak annak küldhetjük, aki az elöfize tési dijat lejáratkor me® fizeti. A “KIS DONGÓ” előfizetési dija egy évre 3.00 dollár. Minden amerikai magyarnak nélkülözhetetlen! LEGÚJABB ANGOL-MAGYAR LEVELEZŐ ÉS ÖNÜGYVÉD Útmutató mindennemű meghívások, ajánlatok, köszönő, kérő, baráti, szerelmes és ajanló levelek írására. Továbbá okiratok, szerződések, folyamodványok, bizonyítványok, nyugták, kötelezvények, kérvények, meghatalmazások, végrendeletek, kereskedelmi, üzleti, eljegyzési, esküvői, jókívánságokat, ! vigasztalást és részvétet kifejező, megrendelő levelek, apróhirdetések és sok más a napi életben előforduló ügyekkel és eseményekkel kapcsolatos leve'ek és iratok megfogalmazására. Ára $150, postaköltség 20 cent, összesen $1.70 Ezen 28b oldalas levelező segítségével angol levelezését könnyen elintézheti. Megrendelhető A KIS DONGÓ kiadóhivatalában
