Kis Dongó, 1956 (17. évfolyam, 1-24. szám)

1956-07-20 / 14. szám

1956 julius 20. KIS DONGÓ — CLEAN FUN 7 IK OLDAL A FÉRFIAK SORSA: A NŐ (Folytatás) Kedvem lett volna inkább visszafordulni. Dehát gondol­tam: egyszer az életben kordén is ülhetek. A kertész ezen hord­ja a zöldségeit valahova a vá­rosba, megszokta: azt véli más­nak is jó. De milyen takaros pej a lova! Sáros ugyan az is, de azért szép állat. Az elé az ocsmány taliga elé ugyan kár ilyet fogni. S a pej legott megragadta a fantáziámat: hiszen ezen lova­golni is lehet! No lovagolok oly­kor. Hajnalonkint, mint Lord Bájron. Azonban a cipőmre is kell ügyelnem. Az állomás mögött már nincs kavics. A kertész csak könnyen cammog a nagy lóbőr-csizmáiban, de nekem bi­zony tojástáncot kell járnom, hogy a félcipőm meg ne me­rüljön. — Micsoda sárban jártak maguk? — kérdezem a ker­tészt. — Hát bizony tekintetes uram, feleli, — ilyen az ut, mi­kor esső esik. Az éjjel bőven esetté hálistennek. Ezt mondva berakja hátul a holmimat a taligába. Én meg tűnődve nézem, hogy azon a keresztbe tett deszkácskán fo­gunk-e ülni? No bizony azon. Dehát hogy üljek én oda a szépen kivasalt pepita-ruhámban? A kertész mintha megértette A ‘ KIS DONGÓ” előfizetési dija egy évre 3.00 dollár. volna a gondolatomat, megfor­­ditotta a deszkát. Alól még sá­­rosabb volt, mint fölül, hát le­törülte a kezével; a kezét meg beletörülte a ruhájának azon részébe, amelyen ülni szokott. — Gyékényt kellett volna hozni, — dünnyögte. De most mán hát nem tehessünk róla. S hozzátörülte a deszkát a pejnek hátához is. — No most mán jó lesz. Nézem, hol a hágóvas? Nem látok semmi affélét. Hát hogy a manóba szoktak felülni? Hátul? vagy oldalt? Mégiscsak oldalt. No jer elő tornásztudomány: hágjunk a kerékagyra, onnan a kerék tetejére, onnan fel a lá­bat magas lendítéssel!... —- Messze megyünk-e? — Nem, nem messze, — fe­leli a kertész. — Mégis mennyi időbe ke­rül? — Hát... félórába se tekin­tetes uram. Csak egyszer meg­induljunk. Azzal fölhág a rúdra, s mel­lém ereszkedik a háromféle sza­gával együtt. — Csak egyszer megindul­junk, — dünnyögte az ostort a kezébe véve. Gondoltam, most már ha kordére kerültem is, a lovacska jó: megyünk mint Pesten a konflison, gurulunk a gyönyö­rű tóhoz. Csak ez a fene kes­keny deszkaülés... S vártam, hogy indulunk. Közben sajnálkozva szemléltem a keztyümet, hogy mind a két tenyeremen beszennyeződött. A kertész azonban jobbra­­balra forgatta a fejét, meg hát­ra a kis állomásra. — Vár még valakit? . — Nem várok, — felelte. S újra nézelődik mindenfelé. Végre megrázogatja a gyep­lőt: — No Isten se&its! Gyű Csil­lag! Gyühü! S rá is csap a lóra az ostor­ral, de úgy, hogy sokaltam. A ló egyet emelint a hátulsó lábán, mintha legyet rázna le, s marad állton. — No Csillag, gyű! —Mi baj? — kérdeztem, — mi lelte ezt a lovat? Az ember megint rásujt a lo­vára: — No Csillag gyű! Az apád teremtésit! A ló nem mozdul. Csak áll, mintha oda volna kötve, csak éppen a bőrét ránditja, hátul­só lábát emelinti. — Hát miért nem megy ez a ló? — Mer cudar, a tályog essen bele! Nem mozdul ez mig meg nem inditják. ' — Inditják? Hát indítsa! — Hászen én indítanám, a holló egye meg! És megint csapkodja a lovat. — Nem indul ez a dög, csak ha valaki vezeti néhány lépést. — Hát szálljon le, aztán ve­zesse. — Csakhogy akkor én itt maradok. — Hát majd felül. Egypár lépést csak gyalogolhat. — Ph! Ha lehetne. — Hát mér nem lehet? — Mer nem lehet. Ha ez egy­szer elindul... És legyintett a füle mellett. Az ügy kezdett aggodalmas­sá válni. Ma se tudom, hogy vannak-e őrültek a lovak közt is? — de annyi bizonyos, hogy az a ló fának vagy minek kép­zelte magát? A kertész végre is leszállóit. — Bemegyek az állomásra: hívok valakit, aki indítson. Tes­sen a gyeplő. S leszáll. Abban a pillanatban megug­rik a Csillag, hogy majd há­nyát estem. Vágtat, mintha tü­zes ördögök kergetnék. Én ijedtemben azt se tud­tam, hova kapjak-kapaszkod­­jak. Csak éppen annyi lélek maradt bennem, hogy a gyep­lőt nem bocsátottam ki a mar­komból. Mondanom se kell, hogy az ülődeszka volt az első, amelyik elmozdult helyéről, én meg ha­nyatt be a taliga mélyébe. A cilinderkalapom is leesik. Meg se kaphatom. Mert rohanvást rohant velem az ördög taligája. Rohan oly zökögösen, ugráló­­san, hogyha göndör volna a ha­jam, akkor is zsindelyszögek­ként meredt volna az égnek. — Hó! Hó! — kiáltoztam rémüldözve. De az csak annál bolondab­­bul vágtatott, S-vitt az átkozott bestia! Ra-Minden amerikai magyarnak nélkülözhetetlen! LEGÚJABB ANGOL-MAGYAR LEVELEZŐ ÉS ÖNÜGYVÉD Útmutató mindennemű meghivások, ajánlatok, köszönő, kérő, baráti, szerelmes és ajanló levelek írására. Továbbá okiratok, szerződések, folyamodványok, bizonyítvá­nyok, nyugták, kötelezvények, kérvények, meghatalmazások, vég­rendeletek, kereskedelmi, üzleti, eljegyzési, esküvői, jókívánságokat, vigasztalást és részvétet kifejező, megrendelő levelek, apróhirde­tések és sok más a napi életben előforduló ügyekkel és események­kel kapcsolatos leve'ek és iratok megfogalmazására. Ára $150, postaköltség 20 cent, összesen $1.70 Ezen 28b oldalas levelező segítségével angol levelezését könnyen elintézheti. Megrendelhető A KIS DONGÓ kiadóhivatalában JOHN K. SZŐLLŐSY Az egyetlen magyar temetkező és okleveles balzsamozó Detroitban 8027 W. JEFFERSON AVENUE Telefon: éjjel-nappal: VI. 1-235S gadt bőszülten. Ragadt eleinte a zökögős kocsiuton, aztán le­felé valahova, mintha valami mélységbe vitt volna; a követ­kező pillanatban meg fölfelé, föl, meredeken, mintha a Lei­­hők közé akarna száguldani. Aztán ki valami szántóföldnek, keresztül-kasul répán, lóherén, kukoricán, aztán egy dimbes­­dombos legelőn. Olykor hozzá­­koppant a hátulsó két patkója a taliga fenekéhez, s majd ki­rúgott engem is a fenékdesz­kákkal együtt. No még a két szemem golyó­ja is ugrált a zöcskölésben. Szerettem volna én kiugrani vagy legalább kifordulni hátul valahogyan, de nem lehetett. Attól is tartottam pedig, hogy a patronok elsülnek alattam, ! ha a Csillag még egyszer meg- I rúgja a fenékdeszkát. No azt , hittem sohse szakad vége az őrült herce-hurcának! Végre is valami juhász elfog­ta a lovat, és megállította a le­gelő közepén. Nekem az volt az első csele­kedetem, hogy nagy gőzölög­ve, lihegve kikászálódtam a ta­ligából, és káprázó szemmel tapogattam körül magamat: megvan-e mind a 233 csontom? Nem törött-e el a lábamszára? Csak azután hebegtem kö­szönetét az életem megmentő­­jének, a juhásznak. S kivettem a taligában ma­radt egyetlen táskámat. Letet­tem a gyöpre. Ráültem, hogy pihenjek. (Folytatjuk.) MODERN LEÁNYKÉRÉS — Ugye Kati maga még nincs férjnél? — Nem Pali, én még hajadon vagyok. Én nem vagyok senki­nek a bolondja. — Nos, — mondja Pali re­ményteljesen, — legyen hát az én bolondom. SZERETETTEL KÉRJÜK ÖNT ha hátralékban van elő­fizetési dijával, szívesked­jék mielőbb beküldeni, mert lapunkat csak annak küldhetjük, aki az előfiz» tési dijat lejáratkor me» fizeti. A “KIS DONGÓ” előfizetési dija egy évre 3.00 dollár.

Next

/
Oldalképek
Tartalom