Kis Dongó, 1956 (17. évfolyam, 1-24. szám)
1956-07-20 / 14. szám
1956 julius 20. KIS DONGÓ — CLEAN FUN 7 IK OLDAL A FÉRFIAK SORSA: A NŐ (Folytatás) Kedvem lett volna inkább visszafordulni. Dehát gondoltam: egyszer az életben kordén is ülhetek. A kertész ezen hordja a zöldségeit valahova a városba, megszokta: azt véli másnak is jó. De milyen takaros pej a lova! Sáros ugyan az is, de azért szép állat. Az elé az ocsmány taliga elé ugyan kár ilyet fogni. S a pej legott megragadta a fantáziámat: hiszen ezen lovagolni is lehet! No lovagolok olykor. Hajnalonkint, mint Lord Bájron. Azonban a cipőmre is kell ügyelnem. Az állomás mögött már nincs kavics. A kertész csak könnyen cammog a nagy lóbőr-csizmáiban, de nekem bizony tojástáncot kell járnom, hogy a félcipőm meg ne merüljön. — Micsoda sárban jártak maguk? — kérdezem a kertészt. — Hát bizony tekintetes uram, feleli, — ilyen az ut, mikor esső esik. Az éjjel bőven esetté hálistennek. Ezt mondva berakja hátul a holmimat a taligába. Én meg tűnődve nézem, hogy azon a keresztbe tett deszkácskán fogunk-e ülni? No bizony azon. Dehát hogy üljek én oda a szépen kivasalt pepita-ruhámban? A kertész mintha megértette A ‘ KIS DONGÓ” előfizetési dija egy évre 3.00 dollár. volna a gondolatomat, megforditotta a deszkát. Alól még sárosabb volt, mint fölül, hát letörülte a kezével; a kezét meg beletörülte a ruhájának azon részébe, amelyen ülni szokott. — Gyékényt kellett volna hozni, — dünnyögte. De most mán hát nem tehessünk róla. S hozzátörülte a deszkát a pejnek hátához is. — No most mán jó lesz. Nézem, hol a hágóvas? Nem látok semmi affélét. Hát hogy a manóba szoktak felülni? Hátul? vagy oldalt? Mégiscsak oldalt. No jer elő tornásztudomány: hágjunk a kerékagyra, onnan a kerék tetejére, onnan fel a lábat magas lendítéssel!... —- Messze megyünk-e? — Nem, nem messze, — feleli a kertész. — Mégis mennyi időbe kerül? — Hát... félórába se tekintetes uram. Csak egyszer meginduljunk. Azzal fölhág a rúdra, s mellém ereszkedik a háromféle szagával együtt. — Csak egyszer meginduljunk, — dünnyögte az ostort a kezébe véve. Gondoltam, most már ha kordére kerültem is, a lovacska jó: megyünk mint Pesten a konflison, gurulunk a gyönyörű tóhoz. Csak ez a fene keskeny deszkaülés... S vártam, hogy indulunk. Közben sajnálkozva szemléltem a keztyümet, hogy mind a két tenyeremen beszennyeződött. A kertész azonban jobbrabalra forgatta a fejét, meg hátra a kis állomásra. — Vár még valakit? . — Nem várok, — felelte. S újra nézelődik mindenfelé. Végre megrázogatja a gyeplőt: — No Isten se&its! Gyű Csillag! Gyühü! S rá is csap a lóra az ostorral, de úgy, hogy sokaltam. A ló egyet emelint a hátulsó lábán, mintha legyet rázna le, s marad állton. — No Csillag, gyű! —Mi baj? — kérdeztem, — mi lelte ezt a lovat? Az ember megint rásujt a lovára: — No Csillag gyű! Az apád teremtésit! A ló nem mozdul. Csak áll, mintha oda volna kötve, csak éppen a bőrét ránditja, hátulsó lábát emelinti. — Hát miért nem megy ez a ló? — Mer cudar, a tályog essen bele! Nem mozdul ez mig meg nem inditják. ' — Inditják? Hát indítsa! — Hászen én indítanám, a holló egye meg! És megint csapkodja a lovat. — Nem indul ez a dög, csak ha valaki vezeti néhány lépést. — Hát szálljon le, aztán vezesse. — Csakhogy akkor én itt maradok. — Hát majd felül. Egypár lépést csak gyalogolhat. — Ph! Ha lehetne. — Hát mér nem lehet? — Mer nem lehet. Ha ez egyszer elindul... És legyintett a füle mellett. Az ügy kezdett aggodalmassá válni. Ma se tudom, hogy vannak-e őrültek a lovak közt is? — de annyi bizonyos, hogy az a ló fának vagy minek képzelte magát? A kertész végre is leszállóit. — Bemegyek az állomásra: hívok valakit, aki indítson. Tessen a gyeplő. S leszáll. Abban a pillanatban megugrik a Csillag, hogy majd hányát estem. Vágtat, mintha tüzes ördögök kergetnék. Én ijedtemben azt se tudtam, hova kapjak-kapaszkodjak. Csak éppen annyi lélek maradt bennem, hogy a gyeplőt nem bocsátottam ki a markomból. Mondanom se kell, hogy az ülődeszka volt az első, amelyik elmozdult helyéről, én meg hanyatt be a taliga mélyébe. A cilinderkalapom is leesik. Meg se kaphatom. Mert rohanvást rohant velem az ördög taligája. Rohan oly zökögösen, ugrálósan, hogyha göndör volna a hajam, akkor is zsindelyszögekként meredt volna az égnek. — Hó! Hó! — kiáltoztam rémüldözve. De az csak annál bolondabbul vágtatott, S-vitt az átkozott bestia! Ra-Minden amerikai magyarnak nélkülözhetetlen! LEGÚJABB ANGOL-MAGYAR LEVELEZŐ ÉS ÖNÜGYVÉD Útmutató mindennemű meghivások, ajánlatok, köszönő, kérő, baráti, szerelmes és ajanló levelek írására. Továbbá okiratok, szerződések, folyamodványok, bizonyítványok, nyugták, kötelezvények, kérvények, meghatalmazások, végrendeletek, kereskedelmi, üzleti, eljegyzési, esküvői, jókívánságokat, vigasztalást és részvétet kifejező, megrendelő levelek, apróhirdetések és sok más a napi életben előforduló ügyekkel és eseményekkel kapcsolatos leve'ek és iratok megfogalmazására. Ára $150, postaköltség 20 cent, összesen $1.70 Ezen 28b oldalas levelező segítségével angol levelezését könnyen elintézheti. Megrendelhető A KIS DONGÓ kiadóhivatalában JOHN K. SZŐLLŐSY Az egyetlen magyar temetkező és okleveles balzsamozó Detroitban 8027 W. JEFFERSON AVENUE Telefon: éjjel-nappal: VI. 1-235S gadt bőszülten. Ragadt eleinte a zökögős kocsiuton, aztán lefelé valahova, mintha valami mélységbe vitt volna; a következő pillanatban meg fölfelé, föl, meredeken, mintha a Leihők közé akarna száguldani. Aztán ki valami szántóföldnek, keresztül-kasul répán, lóherén, kukoricán, aztán egy dimbesdombos legelőn. Olykor hozzákoppant a hátulsó két patkója a taliga fenekéhez, s majd kirúgott engem is a fenékdeszkákkal együtt. No még a két szemem golyója is ugrált a zöcskölésben. Szerettem volna én kiugrani vagy legalább kifordulni hátul valahogyan, de nem lehetett. Attól is tartottam pedig, hogy a patronok elsülnek alattam, ! ha a Csillag még egyszer meg- I rúgja a fenékdeszkát. No azt , hittem sohse szakad vége az őrült herce-hurcának! Végre is valami juhász elfogta a lovat, és megállította a legelő közepén. Nekem az volt az első cselekedetem, hogy nagy gőzölögve, lihegve kikászálódtam a taligából, és káprázó szemmel tapogattam körül magamat: megvan-e mind a 233 csontom? Nem törött-e el a lábamszára? Csak azután hebegtem köszönetét az életem megmentőjének, a juhásznak. S kivettem a taligában maradt egyetlen táskámat. Letettem a gyöpre. Ráültem, hogy pihenjek. (Folytatjuk.) MODERN LEÁNYKÉRÉS — Ugye Kati maga még nincs férjnél? — Nem Pali, én még hajadon vagyok. Én nem vagyok senkinek a bolondja. — Nos, — mondja Pali reményteljesen, — legyen hát az én bolondom. SZERETETTEL KÉRJÜK ÖNT ha hátralékban van előfizetési dijával, szíveskedjék mielőbb beküldeni, mert lapunkat csak annak küldhetjük, aki az előfiz» tési dijat lejáratkor me» fizeti. A “KIS DONGÓ” előfizetési dija egy évre 3.00 dollár.
