Kis Dongó, 1954 (15. évfolyam, 1-19. szám)

1954-06-20 / 12. szám

1954 junius 20. KIS DONGÓ — CLEAN FUN 7-IK OLDAL A FÉRFIAK SORSA: A NŐ (Folytatás) Az öregnek nem volt a kalap a fején, csak egy kistányérni fekete sipka. A fia is házisipkát tett fel kalapja helyett. Gyer­tyát gyújtott másikat, s lát­tam, hogy bemegy a boltba. No ha meglátja a mandulás üveget! . . . Visszaosontam és remegtem. Már’ a könny is facsargott a szememből. S egyszercsak megkondul­­nak, búgnak, bongnak a ha­rangok: a beharangozó a fel­támadásra! Jaj a bátyám! . . . S csurgóit a könnyem tehe­tetlenségemben. Ekkor gyertyafény vagy lámpafény vetődött ki a kony­hából. Elvilágitott a pinceaj­tóig. Hova húzódjak, hogy meg ne lássanak? meg hogy én mégis belássak a konyhába? A pincegádorba. Az éppen jó hely. Akárki más kilép, meg nem láthat. Csak akkor patta­nok ki, ha Fánika jön . . . S lapulok. Szinte ájuldozok már kétségbeesésemben. Egyszercsak kilép Miteccik. Cammog egyenest felém. Ijed­ten húzódok a falhoz egy desz­kaláda mellé. — Jön, jön . . . Rémülten guggolok le a láda mögé. összeguborodok, mint a sündisznó. Jön . . . Egyszerre durr: A pinceajtó becsapódik. Vak sötétség. A kulcs nyikordul . . . Nohát abban a pillanatban ha a nevemet kérdezte volna valaki, meg nem birtam volna mondani. Csak ültem ott kábultan, megsemmisülten, mintha tag­lóval ütöttek volna fejbe. Kö­rülöttem a pokoli sötétség, és siket csendesség . . . Ültem magam elé meredező szemmel, félelemtől fagyladozó szívvel: ilyesmi még nem történt ve­lem! Percek teltek belé, mig csak annyira is észretértem, hogy sirni birtam. Ott pityogtam, tán negyed­órát is. De a reménység megint csak felcsillant bennem: hátha a kulcslyukon ki lehet látni, és Fánikát megpillanthatom, ki­álthatok is neki? Hát nem lehetett.’ Visszaereszkedtem nagyke­servesen a lépcsőre és megint sirdogáltam: átkozott mandu­la! És az a leány, hogy meg­csalt! . . . Bizonyára tudta, hogy rossz a mandula! . . . Egyszercsak a harangok új­ra megszólalnak, és zugnak­­bugnak tompán, hosszasan, mintha a föld mélyében haran­goznának. S kisidőre rá hallom az ezernyi ember énekét: Feltámadt Krisztus e napon, alleluja! Allelujah, és én meg sirban ülök! Sok könnyes töprengés után ráeszüdtem, hogy zörgetnem kell. Rugdosni fogom az ajtót, vagy valami fával kopogok raj­ta, migcsak meg nem hallják. De addig hiába, mig a haran­gok zugnak. Tapogatok ide-oda: hol ta­lálhatnék valami alkalmas fa­darabot, vagy kalapácsot. Le­­jebb is lépek egynéhány lép­csőn. Egyszercsak reccs! vala­mi edényre léptem. Hideg ned­vesség a lábamon . . . Újabb rémület! Lenyúlok, tapogatok, hogy mi az? Valami káposzta-féle. Talán vereskáposzta . . . Talán valami más bolti drágasság . . . No most már nemcsak a bá­tyám rak meg, hanem a boltos is. S ismét feljebb húzódtam. Leültem a lépcsőfokra: ott si­rattam magamat, mint a sira­lomházban ülő ,aki csikóért eljátszotta az életét. No én egy manduláért játszottam el! Mi fog most már történni velem? Nem tudtam. Aztán rémledezés fogott el: a pince mélysége felé meredt a sze­mem: Ki tudja micsoda ször­nyetegek laknak a sötétségben a pince mélyén? Szárnyas kí­gyók, sarkantyus békák, halál­­fejű kisértetek . . . Nem is hallottam, mikor el­­szünt a harangozás, csak oly­kor egy halk zördülést, olykor egy pattanást, olykor halk ro­­szogást. Bizonyosan egér volt az, de énnekem: a szárnyas­­kigyók és egyébb félelmetessé­­gek ébredezése, készülődése a keresésemre, felfalásomra. Aztán sokára, sokára egyszer valami egyenletes halk zubor­­gás-zübörgés kezdődött, mint­ha távolról jönnének a han­gok, de azért mégse közeledné­nek, csak marad a halk zugás egyforma. Aztán csipp-csupp lassú csepegés hangzott alólról a pincéből. Megértettem, hogy az esső esik. Valahol beesik a pincébe is, és tán teknő van odatéve, abba csepeg. Csepeg­­csupog hosszasan, csendesen, egyformán. Fölösleges elmondanom, ho­gyan szabadultam ki reggel, hogyan vallattak először a bol­tos, — ők hiába; aztán a bá­tyám ... Az már kiszedte belő­lem az igazat az utolsó betűig. De ezt már hagyjuk meg rossz emléknek. Csak annyit mondok még, hogy én is voltam aztán fiatal koromban szoknyafutó bolond, mint más fiatalemberek; ké­sőbb is megtörtént velem, hogy egy-egy szép leányka megza­varta a józanságomat. Mégis mikor arra került volna a sor, hogy holmi komoly szándékok­ról nyilatkozzak, mindig a mandula jutott az eszembe, — a kívül cukros, belől keserű. És nem nősültem meg. _ Hl. A bankigazgató következett, a nők legádázabb ellensége. Én már vőlegény is voltam. És hogy ma nem vagyok férj és egy fészek gyereknek a pa­pája, mindez csak egy korty vizen múlt. Huszonhat éves voltam, — ezerkétszáz forintos bankhiva­­talnokocska, — mikor mégis­AMERIKAI NYELVMESTER Kiválóan alkalmas magántanuiásra, bz angol nyelv elsajá­títására, mert a szavak mellett i '1 van tüntetve azok kiejtése is. I. része: Az angol nyelvtan. II. része: Alkalmi beszélgetések a mindennapi életből vett példákból. III. része: Angol-magyar szótár. IV. része: Magyar-angol szótár. Külön rész: Az Egyesült Államok alkotmányának *r ismertetése. Második külön rész: Polgárosdási Tudnivalók. Harmadik rész: Hasznos tudnivalók és útbaiga­zítások az amerikai életben felmerülő minden­napi kérdésekben. A szép kötésben lévő 320 oldalas, finom könyvpapirra, n |- /% tiszta olvasható betűkkel nyomott könyv ára.............. Kapható a KIS DONGÓ Kiadóhivatalában 7907 W. JEFFERSON AVE. - DETROIT 17, MICHIGAN Vidékre 15 cent portóköltség csatolandó a rendeléshez. Minden újonnan bevándorolt magyarnak a legalkalmasabb az angol nyelv megtanulására. JOHN K. SZŐLLŐSY Az egyetlen magyar temetkező és okleveles balzsamozó Üetroitban 8027 W. JEFFERSON AVENUE Telefon: éjjel-nappal: VI. 1-2353 merkedtem a leánynyal. Ez a balszerencse persze bálban ért, mint a legtöbb halandót. A József-városban laktam ak­kor, és bekeveredtem egy ot­tani kurta-bálba. A leány egy­szerre meghódított a szépségé­vel. Pedighát engem nem lehe­tett egykönnyen. Soklányos családban nőttem fel. A né­­néim előttem preparálták ma­gukat a bálokra. Ismertem a hét szépítő szappant, s tud ■ tam, hogy a tündérruhákat is köznapi rőffel mérik a boltban. Nem is igen jártam én bálok­ba. Józan szemmel néztem a nőket. De akkornap az egyik vezérigazgatónknak a házi mu­latságára voltam hivatalos. Két eladó lány, és mind a ket­tő mindig ujkalapos, finnyogó orrú. Útközben gondoltam rá, hogy nekem is ki van téve a lépvessző. Nem vagyok én csíz! Megállítottam a bérkocsit: le­szálltam egy kivilágított eme­leti vendéglő előtt. — Bál van itt? — Bál. Ha már frakk van rajtam, fölmegyek, megnézem a leány­­kiállitást. (Folytajuk.) A NŐI KALAP — Az áll az újságban, hogy a férfiak fejfájását leginkább a kalap okozza. — Igen, a feleség kalapszám­lái.--------------------------­MOZIBAN Az udvarias hölgy hátrafor­dul és kedvesen igy szól a mö­götte ülő úrhoz: — Pardon kérem! Nem za­varja a kalapomon levő toll? — ó dehogy! Egyáltalán nem, — feleli az ur. — mert már előbb levágtam. TÖBBEKNEK. Ha sztrájkol vagy munkanélkül van és előfi­zetése esedékessé válik, írjon egy póstakártyát s mi halasz­tást adunk az előfizetési dij be­küldésére. J

Next

/
Oldalképek
Tartalom