Kis Dongó, 1954 (15. évfolyam, 1-19. szám)

1954-04-20 / 8. szám

1954 április 20. ETS DONGÓ — CLEAN FUN 5-IK OLDAL folytatá Gyuri kotorászva zse­bében — Márton, magának adom ezt a fütyülőt, ha fölbo­­csát a padlásra. — Hm! Oda nem lehet föl­­,'mászni — Válaszolt Máidon — meg van tiltva. — De édes Márton — hizel­­gett tovább Gyuri — még meg­toldom a zsebpénzemmel — cda nyújtva négy fillért — ha fölbocsát. Márton gondolkozik egy kis ideig, a kisértés nagy volt. — No, nem bánom — szó­lott végre — adja ide azt a ■pénzt, de én mosom a kezemet, én semmit sem tudok a dolog­ról. Nyikorgóit, a kulcs a zárban s Gyuri előtt föltárult az óriási padlat. Titokteljes félhomály derengett a magas fedélzet alatt. Egyik szögletben ezer meg ezer denevér csüngött) Egymásba kapaszkodva, mint valami piszkos lepedő. Gyuri azonban most nem bántotta őket, nem zavarta meg kődo­­bálással nyugalmukat, csak azon kémény felé lépdelt, hol a bagoly tartózkodott. A ké­ményseprő számára készült kis! vasajtót felnyitván, előtte ál­lott az óriási kémény belseje. A füst majdnem simára bevonta korommal a téglákat. A lég­huzat csak úgy zúgott a ké­ményben. Lefelé óriási mélység tátongott, mig fönn látni le­hetett a kémény-nyilásban álló madár farktollait. Gyuri gyakorlott mászó volt, tudta, hogy kell a kéményben kúszni, lábait kiterjesztette és hátát a kémény falához szo­rítván lassan, óvatosan ment fölfelé. Minden mozdulat kö­zelebb hozta az óhajtott zsák­mányhoz s már kitérj észté ke­zét, melyet óvatosságból zseb­kendőjében tartott, hogy a ma­darat megcsípje, midőn ez a résen befelé fordult. Mint két karbunkulus, úgy villogott a sötétben a két bagolyszem a merész támadó­ra. Egy pillanatig farkassze­met nézett egymással a két el­lenfél, majd hirtelen nagyot csapott a bagoly csőrével a tá­madó kinyújtott kezére s meg­fordulván, elrepült, kisérve a verebek csiripelő sokaságától. Gyuri ezt már nem látta. A bagoly csőre által okozott fáj­dalom egy pillanatra megrémi­­íté, kiterjesztett lábait össze­húzta s szédítő sebességgel csusszant le a mélységbe. A kémény alsórésze ép’ a házmester szobájába nyúlt, hol a kövér házmesterné még reggeli álmát aludta. Álmába már előbb beleszőtte a gyanús zajt s úgy rémlett neki, mint­ha rablók másznának a ké­ményben és betörni készülné­nek hozzá a szobába. Most az óriási zuhanásra már > fölébredt s félig önkívü­letien, rémitő sikoltozásba fo­gott: “Tolvajok, rablók! Se­gítség, segítség!” A borzasztó sikolyra, mely a tágas folyosókon ezernyi erő­vel visszhangzott, bei’ohant fninden közelben tartózkodó élőlény. A házmester seprőjé­vel, a takarító asszonyok tör­lőruháikkal, Márton egy faha­sábbal, ráadásul még egy pár normalista is került az udvar­ból. — Rablók, rablók — kiabál­ta folyton a házmesterné, ré­mülten mutogatva a kémény felél: “Ott, ott A házmester egy vasdoron­got kap a kezébe és a kémény­­iajtó elé áll. Márton, mintha koronkint mondani akarna va­lamit, félig fölnyitja száját, térdei mintha inognának, de mitsem szólhat és csak a ház­mester mellé áll. A házmester óvatosan kinyitja a kémény ajtaját lezáró závárt s vasrud­­ját ütésre készen tartva, várja (a rablót. De a kéményből nyö­szörgő hang hallatszik: “Ne bántsanak” s egy rémitő alak gurul ki belőle. Emberi alakot formáz, de inkább kis Belze­bubnak látszik ruhája, arca tele van korommal, prüszköl, jajgat siralmasan. Az asszony­népség sivitva húzódik félre, a házmesternét ájulás környé­kezi. A házmester ütésre emeli a vasrudat, de Márton eléje áll és rákiált: “Ne bántsa, hisz nem látja, hogy ez a Fal Gyuri”. A körülállók leikéről mintha valami nagy kő esett volna le, mindnyájan föllélekzettek. Fal Gyuri nagy nehezen fölállott, végigtapogatta lábait, karjait, majd egyet nyújtózkodott. A házmester dühösen rárivalt: “Megállj, te huncut Fal Gyuri, mindjárt a falhoz váglak, mit kerestél te ott a kéménybe! Jöjjék csak az igazgató úrhoz! Azután hogy mi is történt, hogy miképen vetkőztették le Fal Gyurit, miképen fürösztöt­­ték meg s miképen kötözték be a horzsolásokat kezein, lá­bain s mikép kellett járnia be­­flastromozott arccal, miként került pácba Márton is, mint bűnrészes, jobb, ha hallgatás­sal mellőzzük. Az idő ebből is sokat megorvosolt. Csak egyet nem tudott megakadályozni az uj gúnynevet, melyet Gyuri a '.fióktól kapott, kik csufondá­­rosan “kéményseprő ’ bagoly”­­nak nevezték el. És ez a gúnynév fájt Gyuri­nak legjobban. Ez döntötte őt osztályfőnöki megrovásba. S ki tudja, hol szakad vége a ba­jok e hosszú láncolatának, ha a húsvéti szent napok nem metszik azt kétfelé. Szerencsére éppen beköszön­tött a nagyhét és vele a szent gyakorlatok ideje. Gyuri fokozott buzgalommal vett részt a nagyheti fölséges szertartásokban. A Golgotán történt világmegváltási dráma, isteni Megváltónk szenvedésé­nek emlékezete áthatotta szi­vét, lelkét. Elfeledte minden baját, keservét és a föltámadás napján örvendetes szívvel éne­kelte a többiekkel ő is: “Alleluja, hála legyen az Istennek!” VENDÉGSÉGBEN Pali barátjánál ebédelt. Az ebéd remek volt, a bor viszont annál rosszabb. , — Mit szólsz ehhez a borhoz? Pali kényelmetlenül feszen­gett a széken, majd nagynehe­­zen kibökte: — Nagyon nehéz kritizálni. — Miért? ....— Hogy miért? Mert bornak kissé vizes, viszont viznek kis­sé boros.----------------------­AFRIKA Emberevő négerek elfognak egy fehér embert és nagy dia­dallal viszik a fejedelem elé. Az kérdi: — Ki vagy? — Füszerkereskedő vagyok. — Baj, — csettint a fejede­lem az ujjával — az orvos épp ma irta elő, hogy nem szabad fűszerest ennem. PÉNZT — ÉLELMISZER- ÉS RUHACSOMAGOKAT — ORVOSSÁGOT A VILÁG BÁRMELY ORSZÁGÁBA A LEGELŐNYÖSEBBEN ÉS LEGBIZTOSABBAN A FOREIGN SERVICES CORPORATION UTJÁN KÜLDHET BÁRKI. Az üzlet tulajdonosa az amerikai magyarság közismert barátja: Balogh E. István Cime: 1624 EYE STREET, N. W., WASHINGTON 6, D. C. Beutazási ügyekben is szívesen ad felvilágosítást. Minden áldozatra kész A SZERETET Ezt hirdeti a Golgotha KERESZTJE, Még a halált is legyőzi A SZERETET, Ezt hirdeti KRISZTUS megnyílt sírja! «.V Ez a szeretet a mi élethivatásunk mindenkivel szem­ben, de elsősorban azokkal szemben, akiknek sorsát ránkbizta a MINDENHATÓ ISTEN HUSVÉT mindörökre a megújulást, a tavaszt, a bizakodást, az erőtől duzzadó uj élet kez­detét jelenti. Csak az él, aki megújul, ki mint a ter­mészet, uj erőre kap és az örök ifjúság erejével indul a sokatigérő jövőnek. * Bodog és áldott Magyar Husvétot kíván a VERHOVAY SEGÉLY EGYLET 1886. — 1954.

Next

/
Oldalképek
Tartalom